Raji keretekben lévő eszköszeink

A raj
 
Meghatározás: A raj az azonos nevelési igényekkel rendelkező (azaz közel azonos korosztályú) cserkészek 2-4 őrsének nevelési közössége egy felnőtt nevelő-vezető irányítása alatt. Tehát egyértelműen korosztályi (nevelési!) egység. Nemiség szempontjából a zöld és a kék korosztályban ragaszkodunk az azonos neműekből álló rajokhoz! A többi korosztálynál előfordulhat nembeli keveredés a rajon belül, de a felelős vezetők jelenléte a megfelelő nemekből nélkülözhetetlen és hiánya megengedhetetlen. Főként a kék és szürke korosztályokban van szükség arra, hogy a felnőtt nevelők olyan férfiak és nők legyenek, akik példaként szolgálnak a cserkészeknek.
 
A raj nevelési egység, ezért akkor is rajról beszélünk, ha csak egy őrs tartozik bele – hiszen annak az egy őrsnek a maga korosztályi kérdéseire kell nekik szóló választ adni.
 
A raj nem szervezeti egység, nem azért hozzuk létre, mert a csapatunk nagy, és a cspk nem látja át! Azért, mert a rajokban tudjuk megadni mindazokat a dolgokat, amelyek a nevelést a legjobban szolgálják. Egy magashegyi tábor nagyszerű nevelési lehetőség a felelősség terén egy kék korosztályú őrsnek vagy rajnak, de ne vigyünk magunkkal kiscserkészeket, még akkor sem, ha lenne házban szállásuk! A kiscserkészek mesevilágában a helyszín hátrébb sorolandó szempont!
 
A rajban a rajparancsnok az a felnőtt vezető, akinek ismerni kell minden cserkészt. Így ír erről Bi-Pi:
 
„Egy érv, miért ne legyenek 32-nél többen egy csapatban[1]
 
A csapat létszáma lehetőleg ne haladja meg a harminckettőt. Azért ajánlom ezt a számot, mert amikor magam is fiúkkal foglalkoztam, úgy találtam, hogy kb. tizenhat volt az a szám, amennyivel elbírtam – hogy megismerhessem és fejleszthessem minden egyes fiú jellemét. Megengedem, hogy mások kétszer annyira képesek, mint én, innen a harminckettő.
 
Beszélnek 60, sőt 100 főből álló, kitűnő csapatokról is, s a vezetőik azt állítják, hogy fiaik éppen olyan jól képzettek, mint kisebb csapatokban. Csodálattal adózom (csodálaton itt meghökkenést értve), de nem hiszek nekik.
 
„Miért bíbelődjünk az egyéni kiképzéssel?” – kérdezik ezek a vezetők. Mert ez az egyetlen útja, hogy nevelhess. Oktatni akárhány fiút lehet, akár ezret is egyszerre, ha erős a hangod, és vonzó fegyelmezési eszközeid vannak. De ez nem kiképzés, nem nevelés.
 
Egyedül a nevelés az, ami számít a jellem, az ember kialakításában. Ha helyes módszerrel beleplántáljuk az egyénbe a tökéletesedés iránti vágyat, ez lelki alkatának és képességeinek legmegfelelőbben kelti föl aktivitását.
 
Semmi értelme a cserkésztörvényt prédikálni, vagy napiparancsként kiadni egy sereg fiúnak; minden agy a maga módján akarja kifejteni, és törekszik megvalósítani. Ezen a ponton jut szóhoz a cserkészvezető személyisége és tehetsége.
 
Gondoljunk hát át néhány erkölcsi és értelmi tulajdonságot, ami jellemformáló, s aztán vizsgáljuk meg, milyen módon nyeri meg a cserkészvezető a fiút, hogy ezeket, a cserkészet révén, magában kifejlessze.” (Lord Robert Baden-Powell of Gilwell: A cserkészvezető)
 
 
Megbízások
 
A rajon belüli megbízatások száma kevés, és nagyon ritkán esik egy-egy cserkészre. Hamarabb bízzuk meg az őrsöt egy-egy feladattal. Ha őrsöt bízunk meg, akkor figyeljünk oda, hogy az őrs legyen a felelős, és az őrs lássa el a feladatát, ne az őrsvezető!
 
Amennyiben egy-egy feladattal megbízunk egy cserkészt, akkor nagyszerű nevelési lehetőséget, és sokkal látványosabb és nagyobb felelősséget bízunk rá, mint az őrsi keretekben viselt felelősség esetében, ezért gondosan ki kell találni, kire mit bízunk.
 
Lehetőséget adunk a rajkeretben lévő megbízatásokkal az egyéni kibontakozásra, sőt, egyenesen támogatjuk az azonos érdeklődési körrel rendelkezők közös munkáját. Ez túlmutat az őrsi kereteken, ezért nagy odafigyeléssel alkalmazzuk, hogy a korosztályok eltérő őrsi igényei szerint tegyük, és ne romboljuk vele az őrsi közösséget (pl. egy zöld korosztályi, őrsökön átívelő személyek közötti együttműködés többet árthat, mint ugyan ez vándor korban).
 
A kék korosztálytól a megbízások az egyén érdeklődése mellett már a jövőben választani kívánt feladatok, hivatások gyakorlásának, kipróbálásának lehetőségét nyújtják. Egy kék korosztályú rajpénztáros a gazdaság működését is megismeri, és kicsit próbálkozhat a pénzügy területén, de (csak) szoros és biztos felügyelet mellett. A raj állandó játékmestere és mókázója valószínűleg a színészet irányába mozdul, és itt csak lehetőséget kapott ennek az erősítésére. Talán tényleg színész, humorista vagy esetleg művelődésszervező, tanár, óvodai nevelő szeretne lenni? A rajkrónikás lehet, hogy újságíró lesz? Vagy író? A nótafa néprajzszakra akar továbbtanulni, vagy csak az ének-zene területén keresi jövőjét? Hasonlóan azok, akik nem ezeket a mindennapos feladatokat látják el, hanem bizonyos kor felett a szellemi terhelhetőségük, az esetleg máshol megszerzett tudásuk, az önkifejezésük és az érdeklődésük metszetében kapnak lehetőséget cserkészközösségeikben, hogy kibontakoztathassák magukat, és hasznos munkával járuljanak hozzá a közösség értékeihez. Akit elvarázsol a számítógép, és a raj honlapját tartja karban, lehetőséget kapott, hogy kipróbálja magát. Vezetőként adtunk neki egy lehetőséget, hogy kipróbálja magát, és ha tényleg tanul belőle, ha kap általa, ha gazdagodik, akkor hajrá! Legyen ez a jövője!
 
 
Egyszeri feladatok
 
A raj programjai, eseményei magukkal hoznak olyan feladatokat, amelyek szervezéshez kapcsolódóan a rajparancsnok felelősségét jelentik. De ez nem azt jelenti, hogy neki kell ezeket mindig és bármi áron elvégezni. Egy rajportya esetében például bármely zöld korosztályos cserkészünk tud menetrendet használni, képes időket kiszámolni. Az esti program kitalálásában nagy segítséget adnak a cserkészeink, hiszen tudják, ők mit csinálnak szívesen. Ezek a kis feladatok a csapatban elvégzett munka örömét és értelmét is megmutatják cserkészeinknek, és megerősítik önbizalmukat, ha jól végzik feladatukat. Az ellenőrzés és az át nem ruházható felelősség miatt a bukás veszélye gyakorlatilag nulla, de pontos képet kapunk arról, hogy cserkészünk mennyire pontos, megbízható, és ennek fényében tudjuk nevelését a jó irányba, de személyre szabottan továbbvinni.
 
A zöld korosztály cserkészeinek lehetőséget tudunk adni arra, hogy az őrs mint közösség vállaljon feladatokat a raj érdekében. Egy portyán az egyik őrs gondoskodik a desszertről, a másik a játékról. A következőn továbbadják ezt a feladatot, így a közösségi kötelességekből mindenki kiveszi a részét. Arra azonban figyelni kell, hogy ne a Vipera őrs legyen a folyamatos esti programfelelős! Így csak az lesz, amit ők akarnak, és nem az, amit mindannyian!
 
A raj életében felmerülő eseményeknél is kiaknázhatjuk az egyes cserkészeink érdeklődési körét. Svédpálya kitalálásával bízzuk meg például a tájfutót, és a csillagászszakkörös meséljen az éjjeli égboltról.
 
Amellett, hogy ezek a tervek gazdára lelnek, és ezek nyomán nagy eséllyel, terhet levéve az rajparancsnok válláról, meg is valósulnak, valamint az egyes őrsöket és cserkészeket ilyen módon is fejlesztjük, még egy komoly hozadéka van. Minden egyes cserkészünk példaképpé, kiemelkedő egyénné válhat, és mindenki megláthatja a másik egyediségét, kiválóságát – függetlenül a hátterétől, múltjától. Ez a nevelési szempont komoly erő a kölcsönös megbecsülés, az elfogadás, az értékek meglátása terén. Mindezek kamatait akkor élvezhetjük, amikor ezek a fiatalok felnőtté válva nem a bőrszín, a vallási meggyőződés, vagy a politikai rokonszenv alapján ítélnek meg másokat, hanem az embert és értékeit látva tudnak mellette vagy nem mellette állást foglalni – esetenként kérdésenként is eltérően. Magunkba nézve mis is látjuk, hogy alaposan végiggondolva érveket, szempontokat, rá kell jönnünk, hogy vannak olyan területek, ahol saját szüleink által belénk oltott értékrend sérülése nélkül, az övékkel ellentétes álláspontot is magunkénak érezhetünk. Mindez nem ellentétet jelent, hanem egy-egy kérdés eltérő véleményezését és állásfoglalást ezek alapján.
 
 
Rajgyűlés keretei
 
A rajgyűlés egyetlen percig sem „értekezlet” vagy rendszeres „névsorolvasás”. Azért tartjuk, hogy a nevelési folyamatban az azonos korosztályúakat összegyűjtve olyan programot nyújtsunk, ahol megtapasztalhatják a saját kisközösségükön túli, de nem jelentősen eltérő közösségben az együttműködést, a közös játékot, és tanulhatnak egymástól. Megmutathatják magukat és a saját tudásukat, különlegességüket, valamint azt, hogy mennyi mindent tanultak, mi mindenben fejlődtek.
 
A rajgyűlést érdemes a RŐR (raj-őrs-raj) keretben tartani, azaz olyan együttléti keretet felépíteni, amelyben a raj az elején és a végén kap szerepet, de a kisközösség nem „bomlik fel” vagy mosódik el. Igenis, a rajkeretben is erősíteni kell a kisközösségeket, az őrsöket! A rajgyűlésben legyen jelen az a középső rész, amelyben az őrsöt helyezzük előtérbe! Természetes lesz, ha az őrsök közösségé váltak már, hogy a gyűlés végén ismét összejönnek még egymással beszélni, elköszönni. De a rajgyűlésben a rajnak is nagy szerepet kell kapnia.
 
A rajgyűlésen a kisebbek és nagyobbak együtt vannak, kölcsönös nevelési eszközei egymásnak. A kisebbek csodálattal és vágyakozva tekintenek a nagyobbakra (ahogy a csapatban lévő nagyobb korosztályokra is!), a nagyobbak megmutathatják a kisebbeknek, mi mindenre képesek. Ahogyan az egyenruha motivációt jelent, úgy a nagyobbak jelenléte, tettei, a fényképek, a történetek is motiválnak. Ezért fontos, hogy lássák, vannak nagyok, van előttük jövőkép, van hova eljutniuk. A sárgáknak vonzó a zöldek élete, a zöldeknek a kékeké. De a zöldbe belépőket már érdekli, mit csinálnak azok, akiknek ez az utolsó éve a zöld korosztályban. Az is izgalmas számukra, mit is csinálnak azok, akik csak egy évvel járnak előttük. Mindaz, amit a nagyobbak csinálnak, a kisebbeknek is eljön egyszer, és már várják.
 
A nagyobbaknak kell tudniuk viselkedni (no, de nem jólfésült fiatalok zsúrjára készülünk!), mert tetteik példaként szolgálnak a kisebbeknek. Láthatják, hogy vannak itt mások is, akik „követik” őket az általuk (is) elkezdett úton. Láthatják azt is, hogy vannak, akik még csak most kezdik meg azt az utat, amelyet ők már megtettek. Segíthetik őket, támogatják őket, akár csak a jelenlétükkel, akár tudásukkal, akár eredményeikkel. Megtanulják, hogy a kisebbeket, kevésbé képzetteket hogyan fogadják, támogassák.
 
A rajgyűlések ritka alkalmak. Nincsen szükség sem a sok „egymás szájában élésre”, és arra sem, hogy az egész rajt egyszerre képezzük. Érdemes tartani évente 3-6 alkalmat, amikor nagy létszámú játékokat játszhatunk, közösen lehet képzéseket tartani. E mellett lehetőség, hogy felkészüljünk a nyári táborra vagy a rajportyára. A rajgyűlésen ezek megbeszélése mellett lehetőség van a táborban használandó dalokat megtanulni, a tábori feladatokat felosztani (hiszen nem fog mindenki, vagy minden őrs táborkaput építeni!), stb. Emellett remek lehetőség, hogy a nagyobb őrsök életéből a kisebbek is tanuljanak.
 
A rajgyűléseken felmerülő feladatok kiosztása roppant jó alkalom, hogy azok a cserkészeink is reflektorfénybe kerüljenek, akiknek van egy kis vezetői vénája. Akik egy-egy programszeletet elvisznek, akik tanítanak játékot. Mi magunk is próbára tehetjük őket azzal, hogy rájuk bízunk ilyen feladatokat.
 
 
A rajparancsnok személyes példája
 
Az őrsvezető által adott példa nagy nevelő erővel bír. Cserkészünk mindenben akar hasonlítani rá, éppen úgy, mint a családban a bátyjára, nővérére. Vannak olyan dolgok, tulajdonságok, amelyeket el akar érni a cserkész, vannak olyan mozdulatok, szófordulatok, amelyek átvesz, mert a példájának tartott őrsvezető is így tesz.
 
A rajparancsnok az az érett felnőtt, aki még csak időnként sem antipatikus, akinek mindig igaza van, aki nagyon jó programokat szervez nekik, és akinek a tudása kifogyhatatlan, és hihetetlen sok cserkészélménye van – ilyen a zöld és a sárga korosztályban a kapcsolatuk. A kéktől kezdve jelen van a kritika is, de ettől még ugyanolyan példa marad.
 
A rajparancsnok felnőtt. Emiatt a tettei és szavai nagyobb súllyal esnek latba. A szüleiket időnként az Istentől kapott nehézségnek élik meg a kamaszok, és ilyenkor a megértő, és hozzájuk sokkal inkább közelállónak érzett rajparancsnokhoz fordulnának. Mindez természetes, hiszen a rajparancsnokkal nem kell együtt élnie a cserkésznek.
 
A családnál leírtakban sok olyan okot találunk, ami miatt a rajparancsnok szerepe kibővül. Elvált családoknál apa- és anya-képet közvetít, a mostohatestvérek között biztos pontot ad, az iskolaváltásoknál az a személy, akire a cserkész számíthat.
 
A rajparancsnok, mint cserkészsegédtiszt a cserkészet miértjeivel tisztában van, és a nevelési tervet a szerint állítja össze, hogy miként juthat közelebb cserkésze az eszményképhez. A miértek ismerete azért elengedhetetlenül fontos, mert a gyermekek és fiatalok nevelése, a közösségteremtés és működtetés eszköztára szinte kimeríthetetlen, de nem mindegyik felel meg a cserkészet kereteinek. A tudatos, felnőtt vezető hiszi, hogy a cserkészet egy lehetséges jó út, pontosan tudja, mit miért csinálunk a cserkészetben, és tisztában van azzal, hogy ettől eltérni csak a kereteken belül lehet. Minden újítás eltérés az eddig megszokottól, és ugyanakkor, ha nem ellentétes az alapokkal, akkor nagyszerű újítás! A programok se azért kerüljenek megrendezésre, mert szoktuk, mert így csinálta az elődünk, hanem azért, mert a nevelési ívben helye van. A portya nagyszerű lehetőség az egész ember jelenlétével az egész ember nevelésére, és kihasználatlan alkalom, ha csak utazás – szállás elfoglalása – túra – vacsora – esti játék – alvás – hazautazás eseménysorozat (lásd a portyánál, hogy mennyi lehetőséget rejt magában).
 
A rajparancsnok a cserkészeszményhez való közelítésben jól áll, sokkal közelebb van hozzá, mint a cserkész. Olyan példakép, amelyet érdemes elérni, amiért érdemes küzdeni, amiről messziről látszik: elérhető, megvalósítható – a rajparancsnok szintje. Ő maga is még fejlődik, de a mögötte lévő 5-10-15 évnyi cserkészélet folyamatos közelítést jelent, amely nem egy szépen szabott festői kép, hanem egy naponta megélt küzdelem az oda vezető úton. Ez a példa a cserkészeknek azt mutatja meg, hogy van miért küzdeni, és érdemes is!
 
A rajparancsnoknak „szakága” a cserkészet. Azért szakága, mert neki, ahogy a korosztályában is sok cserkésznek, a cserkészet igazi életforma, és folyamatos kölcsönhatást mutat egymással a két, szinte alig elválasztható réteg. Minden, amit tesz az életében, az a cserkész mivoltával összhangban lévő cselekedet és megnyilatkozás, és bármit is tesz a cserkészetben, az az élete elválaszthatatlan része. A rábízottak cserkészésébe, a mindennapjaikba beépül minden – és ezt nem lehet eléggé kiemelni: minden – amit tesz, ami róla megnyilatkozik, stb. Valaha fogadalmat tett cserkészek ezrei élnek a Kárpát-medencébe, akik az Úr kegyelméből lehetőséget kaptak kiállni mások elé, másoknak az életében jelen lenni, vagy mások életéhez hozzá tenni. Egy jó mesterember, aki cserkész, mind a két életében példa lesz. A cserkész láthatja közéleti szerepben vezetőjét, csapattársát, és megnyilatkozásai, véleménye hatással vannak rá. A rajparancsnok nem csak a cserkészrendezvényeken lesz hatással a cserkészre, hanem az ilyen helyzetekben mutatott jelenlétével, megnyilatkozásával, véleményformálásával. Az élete beépül cserkészei életébe. Minden, amit tesz, ott köszön vissza, hogy cserkészei is így tesznek.
 
Ez a beépülés, a hasonulás olyannyira komoly, hogy a cserkészek olyanok lesznek, mint az őrsvezetőik, rajparancsnokaik a cserkészéletükben. A korosztályok mentén való előrejutás folyamán, az önállóság felé haladva, természetesen itt is lesz elválás, és nem lesz egy csapatban a négy rajban 4×32 olyan ember, mint a 4 rajparancsnok, és megtalálják önmagukat. Azonban a vezetők példája örökre beleég a cserkészbe, és azt követendő normaként, elérendő célként viszi magával egész életében a cserkész.
 
A rajparancsnok fura szerepben tud a nevelés részesévé válni. Amíg az őrsvezető tud bátyként vagy nővérként jelen lenni, addig a rajparancsnok nem szülőként, hanem a jó fej, mindig segítő és megértő nagybácsi vagy nagynéni szerepét viheti magával. Mindenki tudja, hogy a nagybácsik és nagynénik mégis csak a szülők testvérei, akár lehetnének „cinkostársaik is”, azonban valami furcsa helyzetben mégis elnézőbbek, támogatóbbak is tudnak lenni, a gyerek érzete szerint. A rajparancsnok, aki nem szülői szerepben lép fel, épp úgy nevelő, épp úgy irányítja a cserkészt az önnevelés felé, épp úgy talpraesett emberré kívánja faragni, még sem a szigorú szülői szemmel vesz részt a nevelésben. Természetesen a szülőnek társa, segítője, támogatója (és esetenként lehet véleményezője is, kellően felkészülten és tisztelettudóan!).
 
 
A rajparancsnok, mint nevelő vezető
 
A rajparancsnok minden egyes cserkészét ismeri (vö. a raj létszámát), tudja, mi van jelen az életében, hogy van jelen a családjában, milyen a családi háttere, hogyan teljesít az iskolában, miként illeszkedik be az iskolai közösségbe, milyen szerepet visz a templomi közösségben. Képes segíteni és támogatni a cserkészét a célja felé vezető úton akkor is, ha az nem a cserkészközösségben elérendő cél. Nem az a legfontosabb, hogy a cserkészközösségben a csúcsra juttassa a cserkészt, hanem az, hogy egyéni boldogulását segítse, és a boldogulás útjára és a boldogság ösvényére vezesse. Ebben a folyamatban az rpk legnagyobb támasza, segítője és tanácsadója a közösség vezetője – az őv!
 
A cserkész megismerése a rajba kerüléssel kezdődik. Először csak az adatai jelennek meg, de az első túrán, a közös portyán, a programokon egyre mélyebben belelát a rajparancsnok az életébe. Ennek elengedhetetlenül fontos része a családlátogatás! A rajba kerülést követő negyed éven belül el kell menni a családot meglátogatni, hogy legyen bizalmi kapcsolat a szülőkkel, és láthassa a rajparancsnok, hol él a cserkésze. Sok minden megtudható, megismerhető egy fél órás-másfél órás találkozásból, látva a lakást, ahol élnek, látva annak berendezését, benézve (ha van) a cserkész szobájába. Rögtön meglátható az is, hogy az rpk milyen területeken tud támogatást adni, miben kell segítően fellépnie, és mi az, amit nem neki kell megadnia (pl. ha nincsen saját szobája, segíthet, hogy iskola után a csapatotthonban tanuljon, esetleg egy jobban teljesítő őrstársával; vagy ha a család élményei külföldi utakról szólnak, akkor nem kell nagyon erőltetni ezt a cserkészetben, de elzárni sem kell). Mindezek mellett a csapatparancsnokot érdemes tájékoztatni, hogy tudja, a csapat cserkészei milyen háttérrel rendelkeznek, ki az, akinek lehetősége van a szülei révén támogatni a csapatot, és ki az, akinek szüksége lehet anyagi támogatásra, de akikre számíthatunk, ha valamit el kell intézni, stb.
 
A cserkész megismerése azért fontos, hogy az egyéni fejlesztése olyan legyen, amely a cserkészet célja felé viszi, a neki legjobb keretekkel és módszerekkel, és figyelembe véve egyéni képességeit, készségeit és lehetőségeit. Mindezek mellett a sokféle cserkész közössége az őrsben vagy a rajban nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy egymást kiegészítsék, és korosztályi közösségükben egymásnak is átadjanak tudást, valamint felismerjék a különbségek révén a maguk korlátait, értékeit, és hogy mindezt megtalálhatják a másik cserkészben is.
 
A nevelési folyamatban csak akkor tud a rajparancsnok teljes mértékben jelen lenni, ha ténylegesen társként fordul a családhoz, a templomhoz és az iskolához. Szép az a romantikus elképzelés, amelyet Verne a Két év vakációban ír meg, és amely minden cserkész szíve vágya, de a Robinson lét nem a társadalomba való beilleszkedést, hanem az egyéni helytállást erősíti és támogatja.
 
A család, amely a nevelés alapvető színtere (lenne), igen sok dologban meghatározza a ránk bízottat. Mire eljut abba a korba, hogy beléphessen a cserkészvilágba, már legalább 7 évet töltött el a családjában, ahol megtanult beszélni, önmagát kifejezni, konfliktusokat kezelni, akaratát érvényesíteni, egy valamifajta közösségben tagként jelen lenni, stb. Ezeket a benyomásokat és megtanultakat átalakítani nehéz, és sokszor nem szükséges. Esetenként igenis kell, mert pl. egy egyke gyermek kevésbé tanulta meg a közösségben lét szabályait, akkor is, ha volt óvodás. A család jó esetben a cserkészettel együttműködő, kevésbé jó esetben a cserkészetet megtűrő, szolgáltatónak néző, és a legkevésbé jó esetben ellenséges. Az együttműködő család esetében is lehet támogató, a cserkészetben végzett munkát ránk hagyó, de érdemi visszajelzéssel élő családi kapcsolat, vagy lehet mindenben benne lenni kívánó, már-már magát a csapat vezetőinél is jobb cserkésznek gondoló szülői háttér. Mindegyik esetben alaposan végiggondolandó, mennyire mélyen és milyen kérdések mentén kíván a felnőtt nevelő támaszkodni a családra. Azt azonban nem feledheti egyetlen vezető sem: a gyermek-nevelés a szülő felelőssége (akkor is, ha azt gondoljuk, hogy ő nem teszi), és nem az a feladatunk, hogy átvegyük a szülői szerepet. Vannak olyan esetek, amikor rákényszerülünk, de ekkor sem a szülő helyébe lépve, hanem a szülő által nyújtandó szerepet pótolva tudunk tenni a ránk bízott cserkészért.
 
A templom olyan társa a rajparancsnoknak, amely közösségben a hitében támogatott és a hit tanításait megtanult személyként van jelen a cserkész. A cserkészet maga vallásos mozgalom, tagjai egyesével vallásosak, azonban a cserkészet nem kívánja átvállalni azokat a feladatokat, amelyek a templom feladatai. De támogatja és buzdítja a cserkészeket, hogy legyenek jelen ebben a közösségükben, és a maguk nevelési folyamatában a templomot, mint életük színterét megfelelő helyen kezeljék. Elvárják, hogy a hitéletüket, a hittani tudásukat fejlesszék, és a személyes kapcsolatukat Istennel a maguk számára fontosnak tartsák és életkoruknak megfelelő szinten éljék meg.
 
Az iskola társként komoly szerepet vállal a cserkészek tudásának növelésében (a törvény szerint mindenki tanköteles 18. életévéig). Részben a szocializációs területeken fejleszti a tanulókat, hiszen a csoportokba osztott diákok sokféle osztálytársat kapnak, és ezáltal hatást gyakorolnak egymásra; részben a világról alkotott képüket befolyásolják azzal a tudással, amit átadnak a tanárok; részben a szemléletüket formálják azzal, ahogy átadják a tudásukat, tapasztalataikat a tanárok. Az iskola nevelő szerepe változik az iskola fenntartó igényei szerint, a társadalmi elvárások, a szülői igények alapján és az iskola hagyományaiból fakadóan. Mindezek mellett a cserkészvezető egy szilárd értékrend, egy eszményi cserkész képe alapján formálja a rábízott cserkészt, és ebben támaszkodik az iskola által átadottakra. (pl. tanulnak földrajzot, és tanulnak az északi irányról és annak meghatározásáról, erre a tudásra építhetünk, és amikor térképészetről van szó, a valóságban, a terepen mutathatjuk meg a cserkészmódszer fényében ennek hasznosságát. A Pithagorasz-tétel megtanításának, a számhármasok oktatásának sok értelme nincsen, amíg gyakorlati alkalmazást nem adunk a kezükbe: a derékszög mérése egyetlen kötéllel[2] – ez volt a kiindulás is.)
 
A rajparancsnok nevelői munkája révén a cserkészt az itt megfogalmazott cserkészeszményhez a lehető legközelebb akarja juttatni. Minden vezető hisz abban a nagyszerű, eszményi cserkészben, amelyet a nevelési folyamat céljaként megfogalmaztunk, és vezetői célja, hogy ő maga a lehető legközelebb kerüljön az eszményi vezetőhöz. Az eszményi vezető az, aki kineveli a cserkészeszményt! Azonban egyetlen percig sem hihetjük, hogy pár év múltán minden cserkész tökéletesen egyezni fog a cserkészeszménnyel. Mindösszesen a rajparancsnok maga állapíthatja meg, hogy a nevelő munkája eredményeként mennyire került közel az eszményhez, és lehet magával elégedett vagy kevésbé elégedett.
 
A nevelési folyamatban a legfontosabb szempont, hogy a vezetésére bízott cserkészt, mint egyéniséget, egyéni kibontakozásának útján a legjobban segítse és támogassa, hogy boldog legyen.
 
 
Utolsó üzenetét a cserkészekhez Bi-Pi maga készítette el még valószínűleg 1929 előtt, mert aláírása csupán „Robert Baden-Powell” és nem „Lord Robert Baden-Powell of Gilwell”. Lady Baden-Powell elmondta, hogy ezt a levelet („a cserkészfiúknak” címzett borítékban) minden útjukra magukkal vitték egy „halálom esetén” borítékban.[3]
 
Kedves cserkészek!
 
Ha valaha láttátok már a Peter Pan című filmet, emlékeztek, hogyan mondta el a főkalóz búcsúbeszédét minden alkalommal, attól tartva, hogy amikor eljön a halál órája, nem lesz már ideje a búcsúra. Így áll a helyzet velem is, és – bár nem haldoklom – most én is búcsúüzenetemet akarom elküldeni nektek.
 
Emlékezzetek arra, hogy ez az utolsó üzenet, amelyet tőlem valaha kaptok, véssétek hát jól emlékezetetekbe.
 
Nagyon boldog életem volt, és azt akarom, hogy a tiétek is az legyen.
 
Hiszem, hogy Isten azért teremtett bennünket ebbe a szép világba, hogy boldogok legyünk, és élvezzük az életet. Csakhogy a boldogság nem a gazdagságból ered, nem a sikeres karrierből és nem saját vágyaink kielégítéséből. A boldogsághoz vezető út ott kezdődik, hogy fiú korotokban egészségessé és kitartóvá fejlesszétek magatokat, hogy felnőttként hasznosak lehessetek és élvezni tudjátok az életet.
 
A természet-ismeret megmutatja számotokra, hogy mennyi teljes szépségű és különleges dologgal látta el Isten boldogításunkra a földet. Legyetek elégedettek azzal, amit kaptatok és használjátok föl a lehető legjobban. Nézzétek a dolgok derűs oldalát, ne a borúsat.
 
Ám az igazi boldogságot csak a másoknak nyújtott boldogság által érhetitek el. Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok: úgy amikor eljön halálotok órája, boldogan halhattok meg abban a tudatban, hogy nem vesztegettétek el az időtöket, megtettétek, amit tőletek telt.
 
Legyetek készen a boldog életre és a boldog halálra. Ragaszkodjatok mindig a fogadalmatokhoz – akkor is, ha már nem vagytok gyerekek. Isten segítsen ebben benneteket.
 
Barátotok:
 
Robert Baden-Powell
 
 
Ehhez meg kell ismernie a rábízott cserkészt, annak hátterét, körülményeit, és folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a fejlődését, hiszen az egyén fejlődése a társakkal közös munkánk eredménye. Nem az eszményi cserkészt kell megalkotnia bármi áron, hanem segítenie kell őt abban, hogy a lehető legtöbbet megtapasztalhassa, megismerje, és ezek által a lehető legközelebb juttassa a cserkészeszményhez. Csodálatos példa erre Nick Vujicic[4], egy Ausztráliában élő ember, aki születésekor az Istentől kapott teljességét végtagok nélkül volt kénytelen megélni. Nincsen se keze, se lába, mindösszesen a bal lába helyén van egy csökevény. Nick élete finoman szólva sem szokványos, azonban megtalálta azt a teljes életet, amit ő él, mint Isten ajándékát. Az élete bizonyíték arra, hogy tud élni egy olyan teljességben, ami jelentősen eltér az emberek többsége által teljesnek gondolttól. Ha Nicket teljes emberré akarná valaki tenni, akkor sok orvosi beavatkozással, művégtagokkal, stb. olyanná tehetné, mintha… Azonban Nick élete így teljes, és az egyéni boldogsága nem azon múlik, mennyire tud hasonlatossá lenni az általánoshoz, az elképzelt ideálhoz, hanem azon, amit Bi-Pi megfogalmazott az utolsó üzenetében. Akit részletesebben érdekel Nick vallomása, keressen rá a világhálón, pl. a YouTube oldalán[5]. Hozzá hasonló Tony Melendez[6], a kéz nélkül született gitáros, aki Nicaraguából származik.
 
Amikor a valaha fogadalmat tettek emlékeznek a régi időkre, a maguk gyermek vagy ifjúkori cserkészetére, a legmeghatározóbb élményként az rpk keménységét, annak egyenességét, kiállását és értékek mentén való gondolkodását, valamint az őv klassz, minden izgalmas kihívásban benne levő, őket igazi kalandokba vivő bandavezérségét emelik ki.
 
[1] Az angolszász cserkészkultúrában használt „csapat” szó „rajt” jelent a magyar cserkészet keretei között!
[2] A pithagoraszi számhármasok alapján: egy kötélből kört formázunk, amelyet csomókkal 12 egyenlő részre osztunk. A kötelet 3-4-5 egységekből álló oldalak mentén háromszöggé feszítjük. A 3-4 egységnyi oldalak között derékszöget kapunk.
[3] Baden-Powell utolsó üzenete megjelent a Magyar Cserkész 1990 decemberi számában (11. o.) Ennél a közlésnél azonban az aláírás: „Robert Baden-Powell of Gilwell”. Ugyanakkor a cikk végén a következő megjegyzés olvasható: „Az üzenetet B. P. iratai között találták halála után, 1949. január 8-án.” Ez valószínűleg tévedés, a dátum az eredeti forrásban inkább arra utalhatott, hogy BP 1941. jan. 8-án halt meg. Ugyanitt olvasható egyébként BP utolsó üzenete a cserkészlányokhoz (13-14. o.), amelyben a fentihez hasonló gondolatok találhatók.
 
 
Címke: 
EINK