A cserkészet sajátságaiban rejlő eszközök

A cserkészet sajátos eszköztárában különösen nagy hangsúlyt kapnak azok, amelyek kifejezik értékeinket, alapelveit. A napi jótett, a jelszó és köszöntés, a cserkészjelvény, a cserkészjel, az egyenruha, mint nevelési eszköz szerepel az eszköztárunkban, de különleges eszközünk. Mindezek a cserkészet szellemének külső jelei. Mint minden közösségnek a cserkészetnek is vannak olyan közösségi jelei, érintkezési formái, melyek jelzik a közösség együvé tartozását, egységét.

 

A napi jótett, jelszó és köszöntés, cserkészjelvény, a cserkészjel, az egyenruha jelentősége:

 

a., napi jótett: A 3. cserkésztörvény önmagáért beszél, gyakorlását folyamatosan, minden pillanatban tenni kell; „A cserkész – ahol tud – segít!”. Még fontosabb a fogadalom, amely egy életre szól; „(…) Minden lehetőt megteszek, hogy másokon segítsek. (…)”. A tudatosan végzett napi jótett később rutinná válik. Automatikusan „egyre több” lesz belőle. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy e cselekedet nem más, mint példaadás, és ez a példa igen könnyen ragadós lehet és e példát más is követi. Nem utolsó sorban belső tartást ad, lelki örömöt ad.

 

b, jelszó és köszöntés – „Légy résen!”: állandó figyelmeztető a kötelességteljesítésre, segítőkészségre, törvénytartásra, önnevelésre. „Jó munkát!”: a mindennapos életben a feladatokat elvégezni csak megfelelő hangulatban, odaadással lehet – erre bíztat. A köszöntésre válaszként elhangozhat maga a köszöntés, a jelszó, vagy bármilyen más köszöntés, ami ide vág: „A legjobbat!”, „Megteszem, ami tőlem telik!”, „Tedd, ami tőled telik!”, „Bízhatsz bennem!”, „Bízom benned!”.

 

c, cserkészjelvény: a helyes utat mutató nyílhegy. A fogadalomra emlékeztet a három ága, amelye a kötelességteljesítésre, törvénytartásra, segítőkészségre emlékeztet. A Szent Korona fogja össze. A liliom a térképekről származik, ami a helyes utat mutatja, ahogy Bi-Pi megfogalmazta:

 

d, cserkészjel: a tisztelgésre emelt három ujj, amely a kötelességteljesítés három irányára emlékeztet: Isten, haza és embertárs iránti kötelességek.

 

e, egyenruha: munkaruha, jelvények stb. hordása, tartást ad. Jelzi mindenkinek láthatóan a cserkészek közösségéhez való tartozásunkat, de egyben megkülönböztet más országok cserkészeitől is. A cserkészruha legyen a miénk! Azaz: kifejezi, hogy ehhez a közösséghez tartozom ­ ezért egyenruha. A cserkészruhám legyen igazán az enyém! – legyen mindig rendezett és tiszta! Bővebben az egyenruhánál.

 

A legfontosabb tudnivaló, hogy a vezetők példája mindenképp meghatározó! Amit a vezetett a vezetőtől lát, azt teszi ő is! Ahogy alkalmazzuk mi is ezeket a „külső” jeleket, csak úgy várhatjuk el vezetetteinktől. Ezért a cserkészetünket kifejező legszorosabb eszközeink rendszeres és sokszori megjelenése és használata erősíti az általuk kifejezett értékeket. Jelszó és köszöntés a mindennapos életben, civilben is, következetesen és rendszeresen minden találkozáskor elhangozhat.

 

Beavatások, szertartások

 

A „beavatás” szó alatt ma egy divatos és egyben kétes fogalmat is értünk. Divatos, mert nagy tömegeket lehet megmozgatni annak ígéretével, hogy az ember „beavatásban” részesül valahol, és kétes, mert e „beavatásoknak” elég kevés köze van a szó eredeti tartalmához. Ma sok szervezet, közösség alkalmazza a beavatást mindenfajta cél és tartalom nélkül, pedig ennek, mint rítusnak egyik eredeti és lényeges funkciója az egyén életének (társadalmi helyzetének megváltozása okán, teljesítménye, életkora, stb miatt) megváltoztatása volt.

 

A cserkészetben minden beavatás azt a célt szolgálja, hogy valamiképpen a cserkészet képviselői által, annak tagjává váljon valaki. A célja, hogy élményt adjon, elismerje a megtett erőfeszítéseket, és elismerje az egyén és a közösség közös döntését: mi egymással akarjuk mindezt folytatni.

 

Elköteleződést jelent az egyén oldaláról egy értékrend, egy eszmerendszer és egy életforma mellett. Elköteleződést jelent a közösség oldaláról az egyén, az ő személyes boldogsága és fejlesztése, a „boldogulás ösvényére” vezetése és az érte való felelősség mellett.

 

Az elköteleződés szintjei jelentősen eltérnek egymástól, mind kifejezésükben, mind hátterükben. Az avatás egy kötelezően átélendő (tehát részt veszel benne, átesel rajta, de nem tevékeny részeseként válsz valamivé általa) , nem választható aktus, amikor valaki egy újabb állapotba lép. Lehet ez a barlangászok avatása, ahol a feladat teljesítése után leszel tagjává, vagy régen a hadseregben a belépőket beavatták. Mára az avatás jelentősen eltorzult, és vagy díszes keretek közötti ünnepségen zajlik (pl. tisztavatás), vagy egy esetenként megalázó, szívatás-sorozat eredményeként átélendő esemény (pl. gólyaavatás).

 

Az ígéret kinyilvánítja, hogy tevője valamit megtesz, valami szerint cselekszik. Ez viszonylagos, a behatárolása is képlékenyebb időben, és e miatt nem is egy „örök-érvényű” elköteleződést hordoz magában, hanem egy erőfeszítés irányába tett szóbeli kötelezettségvállalást (pl. szerződéskötéskor tett ígéretek). Az ígéretek gyakran feltételesek – ha ez bekövetkezik, akkor azt megteszem.

 

A fogadalom ünnepélyes ígéret valaminek teljesítésére, megtartására, általában Istenre való hivatkozással (pl. szerzetesi). A fogadalom egy nagyon komoly, örök-érvényű elköteleződést jelent valamely értékrend mellett, és általában egy felettünk álló erőnek tesszük, azaz „tanúm az Ég”, és vele kell elszámolnom arról, miként és hogyan tartottam meg.

 

Az eskü Istenre, mint tanúra vagy valamely szent dologra hivatkozó ünnepélyes kijelentés (pl. házastársi eskü).

 

Az avatás egy bekerülési rítus, általában nem cselekvő alannyal – inkább a beavatás tárgya a beavatandó. Az ígéret, a fogadalom és az eskü elköteleződést jelent valami mellett.

 

Beavatás, rítus, szokás

 

Az emberi élet jelentős fordulatait, társadalmi állapot- és környezetváltozásait sűrítetten kifejező szimbolikus esemény a rítus. Ezt egyének vagy az egyént befogadó társadalmi csoportok és szervezetek gyakorolják. Szokásszabályok és normák tartalmazzák az beavatandó iránt támasztott követelményeket. Fontos megelőző lépése a próba, melynek célja bizonyítani az egyén alkalmasságát, rátermettségét. Az beavatás rítusként akkor működik, ha hátterében felismerhető és megtartott normák, elvek, eszmeiségek húzódnak meg. Attól függően, hogy az érdek elvárása mennyire mély és fontos az adott közösségben, a beavatás lehet rítus és nem rítus, vagyis olyan szokás, amely mögött a kiváltó okok elhalványultak vagy teljesen eltűntek, mégis rendszeresen megjelenik meghatározott alkalommal. A beavatási ceremóniáink számos ötletet, egyéni-alkalmi rögtönzést építhetnek magukba, és a változatok sokféleségét hozzák létre. A beavatási szertartás ennek megfelelően lehet komoly, játékos, vagy esetleg parodisztikus, attól függően, hogy végrehajtói milyen jelentőséget tulajdonítanak az avatás tartalmának.

 

A rítus a helyesnek tartott viselkedés társadalmilag szabályozott lefolyása (pl. hogyan kell viselkednie az ifjú párnak a templomi esküvőn; hogyan kell lefolynia egy fogadalomtételnek). Másfelől rítus az az előírt mód, ahogyan egy vallásos vagy mágikus cselekményt végre kell hajtani (pl. a rontás ellen a csecsemő bölcsőjét letakarják, ha idegen érkezik a házba). Harmadrészt rítusnak nevezzük a szokáscselekményeket, azaz a rendszeresen előforduló, szokássá vált cselekményeket, amelyeknek valamilyen mélyebb tartalma is van, (csak esetenként elfeledjük, nem ismerjük – pl. húsvétkor a fiúk meglocsolják a lányokat, hogy termékenyek legyenek). A közönségesen rítusnak nevezett cselekmények társadalmilag kialakult jelrendszert képeznek, amelyeknek többnyire csak egy kultúrán belül, egy közösségben van egyértelmű jelentése, s más kultúrákban értelmezésük eltérő is lehet (pl. a tűzgyújtást értelmezhetik örömtűznek, lehet gyógyító, vagy tisztító rítus is).

 

Átmenetei rítusoknak nevezzük azokat a rítusokat, amelyek az emberi élet fontos átmeneteihez (korszakváltás, állapotbeli változások követése, stb.) fűződő rítusok összességét jelentik (pl: a születéséhez, a felnőtté avatáshoz, a házasságkötéshez, temetéshez fűződő rítusok, de hasonló rítusok fűződhetnek a társadalmi helyzet megváltozásához is: katonai avatás, hivatali eskütétel, beiktatás, cserkész fogadalomtétel, stb.). Az átmeneti rítusoknak három fő részük van:

 

Az átmeneti rítusokra azért van szükség, hogy megkönnyítsék az egyéni életben beálló nehéz helyzeteket, melyeket a változás idéz elő, valamint hogy a hirtelen átmenetet lassítsák és kész közösségi formákat, szerepeket bocsássanak az egyén rendelkezésére.

 

Mi, cserkészek is igen sokféle beavatási rítust alkalmazunk az ígéret- és fogadalomtételtől kezdve a korosztályi váltások határán lévő beavatási szertartásokon át a keretmesés névadásokig minden féle helyzetben. Célunk, hogy jelezzük cserkészeinknek, közénk tartozik, befogadjuk. A befogadás révén kötelezettségeket és „kiváltságokat” kapnak, és ezeket megosztjuk velük (pl. a fogadalomtételekor kötelezettség a törvénytartás és kiváltság a teljes egyenruha viselésének joga). A beavatással elismerjük a teljesítményt, a küzdelembe fektetett energiákat és azt, hogy közös titkainkat, tudásunkat magáévá tette, így köztünk van a helye: megdolgozott érte. A beavatáskor megerősítjük a kölcsönös bizalmat és egymásra hagyatkozást (mert a vezető felelősséget vállalt érte, hogy alkalmas a beavatásra; a cserkész pedig bízik a vezetőjében, akivel együttműködik). A beavatásoknak fontos része, hogy értelmes engedelmességgel élményhez juthat a közösség is és a beavatandó személy is. Semelyik beavatás nem lehet csak valakiért, valakiről szóló. Minden beavatáson a megjelent, már beavatott résztvevők egyfajta példát adnak a most beavatandóknak, hiszen valahová bekerül(het)nek, a már beavatottak csoportjába kerül(het)nek be, akiket ismernek és tisztelnek, szeretnek.

 

A jó beavatás egyértelmű teljesítményhez kötődik. Mind a két fél tudja, mit kell teljesíteni, mit kell letenni az asztalra, hogy elismerjék, és felvegyék közösségükbe. Maga a szertartás a közösségnek egyértelmű, megszokott, míg az új tagoknak személyre szabott, azaz valami nekik szóló van benne. A szimbólumok, amelyek összekötnek, minket közös titkaink részesévé teszik a beavatandókat. Ezek a szimbólumok kifejezik mindazt, aminek az eszmeiségét magunkénak valljuk. Ezek a szimbólumok, vagy ezek egyes részei megjelennek a beavatást követően azokon, akik átléptek egy másik állapotba, átestek a beavatáson. Az élményhez nagyon fontos, hogy legyenek benne különleges elemek, amelyek feledhetetlenné és különlegessé teszik a beavatást magát. Legyen benne valami misztikus, titokzatos dolog vagy háttér. Ezek erősítik a beavatottak körében való részvételük fontosságát, és érdeklődővé teszik a kívülállókat – ez az egyik titka a vk-inknak is: titkok lengik körül, és az igazságot csak az tudja, aki elvégezte. A beavatás révén a beavatottak között olyan összetartó erő jön létre, amely egymást is felelősségre szorítja. A beavatást követően jön létre az a testvéri kötelék, amely a Dzsungel könyvéből ismert kiáltás kifejez: „Egy vérből valók vagyunk, te meg én!” A beavatás része valamilyen módon az egyedül-lét (amikor a beavatásra váró utoljára végiggondolja, akarja-e a beavatást, és újra végiggondolja, mivel jár mindez), része a közösség részvételének rítusa (pl. minden beavatott már várja őket, vagy a végére érnek oda, stb.), része annak kinyilvánítása, hogy önkéntesen történik vele mindez, és akarja is.

 

A férfivé és nővé válás útjának jelentős állomása minden beavatás, amely arról szól, hogy még komolyabban vesszük cserkészünket. Amikor ígéretet vagy fogadalmat tesz, újabb korosztályba avatjuk be, és a velük való együttműködésünk keretei változnak, akkor minden esetben közelebb kerül a céljához, és elismerjük erőfeszítéseit: tevékeny tagjává lesz közösségünknek; a gyülekezett Krisztusban felnőtt tagja; a társadalom elismert, hivatásának élő egyéne; stb. Ezért nagyon fontos, hogy a beavatásaink ennek a magasztos célnak feleljenek meg, és folyamatos fejlődést mutassanak.

 

 

Fogadalmaink és beavatásaink

 

A cserkészek fogadalmai

 

„Ezt a fogadalmat nagyon nehéz megtartani, de ez egy nagyon komoly fogadalom, és mindaddig nem cserkész a fiú, amíg mindent meg nem tesz, hogy fogadalma szerint éljen.” (Bi-Pi_: Cserkészet fiúknak, MCsCsSz Bp., 1994. 20.p.)

 

Fogadalmat tenni mindig egy tekintély előtt kell. A cserkészfogadalmat is tisztnek kell kivennie (ő az Isten tanúja). Ez egyben azt is jelenti, hogy ez a tekintély fogadalmam után „tart” engem, felelős értem. A dolog azonban nem csak arról szól, hogy a fogadalmat tevő szabadsága beszűkül, hanem arról is, hogy fogadalma révén valami megvalósításához közelebb kerül, és általa gazdagabb lesz. (A szó gyökere a „fog” ige, de köze van a „fogad” igéhez is, ami valami kívülről jövőnek a be- vagy elfogadását jelenti.) Ebben a gazdagodásban pedig az adott tekintélynek komoly segítő szerepe van: ha valaki előttem, mint tekintély előtt valamire fogadalmat tesz, nyilván segíteni fogom annak megtartásában. Ez a fogadalmat kivevő, esetünkben a tiszt felelőssége.

 

A Magyar Cserkészszövetségben négyféle „fogadalmat” ismerünk: a sárgák ígérete, a zöldek-kékek-szürkék életét meghatározó fogadalom, a barnák életviteléhez igazított fogadalom, és a tisztek fogadalma.

 

A sárgák ígéret korlátozott időre szól, rövid és egyszerű, a kiscserkészek életkorának megfelelő.

 

A cserkészfogadalom szövege tulajdonképpen a törvények megtartását tartalmazza, kiemelve a 2. és a 3. törvényt. Letétele alapvetően fontos a cserkésznevelés szempontjából. Az cserkész ezzel önálló, akaratlagos lépést tesz saját önnevelése útján, formálisan és nyilvánosan kifejezi, hogy maga is ezen az úton szeretne járni. Nincsen „cserkésszé avatás”, a cserkészeket nem avatják, ők fogadalmat tesznek.

 

A barnák – cserkészfogadalmuk megújítása mellett – a cserkésztörvényeknek a társadalomban való képviseletét és a nemzethez való hűséget fogadják meg. A barnák nem csupán egyéni életükben kívánják a cserkészeszmét megvalósítani, hanem környezetükében is erre törekszenek. A jóért munkálkodó „hálót” építenek a többi cserkésszel.

 

A tisztjelölt a tiszti fogadalom letételekor a felnőtt fogadalom vállalásai mellett nevelői munkára kötelezi el magát. A szöveg a nevelői munka legfontosabb személyes elemét, a példamutatást emeli ki.

 

A fogadalom szövegét fejből tudni fontos, értelmezni tudni kell (korosztályának megfelelő szinten), és nem szerencsés naponta felemlegetni, hogy ki mit fogadott meg. A fogadalomtétel azonban az esemény élményszerűsége miatt kicsit mélyebben megélhető dolog, mint a törvények. A fogadalom meghitt viszonyt teremt a tiszt és a cserkész között, ez a nevelőmunka alapját jelentő bizalom egy fontos eleme lehet. A fogadalom letételével a cserkész felettesének is fogadja a tisztet, ezt a bizalmat jó soha el nem játszani! A fogadalom beavatás is, a cserkészközösségbe való befogadás. Tehát nemcsak a tiszt és a cserkész ügye, hanem az egész közösségé is. Így a közösség jelenléte elengedhetetlen a fogadalomtételnél.

 

Hogyan bonyolítsunk le egy fogadalomtételt?

 

Először is, fontoljuk meg, ki legyen jelen. Kívülálló jelenléte általában nem kívánatos. Jó, ha csak cserkészekre, lehetőleg a csapat tagjaira, esetleg egyházi személyekre, vagy ha elkerülhetetlen, szülőkre szorítkozunk. Olyan, aki a jövőben fog csak cserkészfogadalmat tenni, semmiképp ne legyen jelen, azonban a cserkészközösség, amely befogadja (csapat), feltétlen legyen ott.

 

A fogadalomtételen hét elem jelenléte teszi teljessé (egyik sem hagyható el!):

A fogadalomtétel előtt célszerű lelki felvezetést tartani a jelölteknek. Magán a fogadalomtételen mindenképp hangozzon el a 10 cserkésztörvényt, formálisan, egyesével kérdezzük meg a jelölteket, kívánnak-e fogadalmat tenni, majd ha lehet, egyesével tegyék le a fogadalmat. A szöveget jó, ha előremondjuk, ne itt teszteljük, hogy tudják-e. Ezután a jelölt őrsvezetője vagy rajparancsnoka kösse fel a nyakkendőt, végül a fogadalmat kivevő tiszt „Cserkésztestvéremmé fogadlak!” mondattal fogjon kezet vele és tisztelegjen neki. Ezután a többiek cserkésztestvérükké fogadhatják.

 

Számos egyéb szertartás-elem használható. (Himnusz, cserkészinduló, rövid ima, egy vers, keretmese, utolsó beszélgetés a fogadalomtétel előtt az őv-vel, nyakkendőgyűrű ajándékozás, őrsi jelvény átadása, lakoma, stb.) Fontos azonban, hogy az egész precízen megtervezett, megszervezett és ünnepélyes legyen. Természetesen a szertartás egyes elemei legyenek tartalommal megtöltve, és jelentsenek valamit a fogadalmat tevőknek és megújítóknak egyaránt. (A 10 törvényt se csak felolvassuk, hanem gondoljuk is úgy!) Talán ennél is fontosabb, hogy a fogadalomtétel élményszerű legyen, azt a cserkész sohase felejtse el. Jó, ha a szertartás végén nagy üdvrivalgással, esetleg feldobálással, utána pedig meleg közvetlenséggel, játékkal oldjuk fel a szertartás feszültségét. Jó, ha enni- és innivaló is akad.

 

Igyekezzünk tehát a fogadalomtétel eseményét mind a fizikai, mind a lelki körülmények alakításával emlékezetessé tenni. A korosztályi elköteleződések, az egyes korosztályi beavatások szimbolikáját a korosztályi könyvekben tárgyaljuk részletesen. A fejlesztés lehetősége mindenki előtt nyitva áll, érdemes olyanná tenni, amely a csapathoz kötődik, és kifejezi a közösséget. Az alapokat azonban tartsuk meg, hogy megadhassuk azt a közös élményt, amely minden, adott korosztályú cserkészünknek ugyanazt a jelentéstartalmat megadja.

 

 

Egyenruha

 

Az egyenruha alapvető célja, hogy az összetartozást, a közösséget kifejezze. Ilyet láthatunk mindenféle közösségben, akár pólóról beszélünk, akár a szerzetesek csuhájáról. Kifejezi azt, hogy mi egy közösségbe tartozunk, köztünk a testvériség szellemisége az, ami felelősséggel összeköt bennünket. Ennek egyik legfontosabb kifejeződése, hogy nem az számít, ki milyen helyzetben lévő családból érkezik, hanem az, hogy itt mit tesz bele közös ügyeinkbe. Az egyenruhának nincsen márkája, nincsen márkás és gagyi. Van praktikus és kevésbé praktikus, kinek-kinek vérmérséklete szerint. Lehet praktikus a rövidnadrág azoknak, akik a meleget nehezebben viselik, és nem bánják, ha a lábukon a bőr szenved sérüléseket. Lehet kevésbé praktikus a rövidnadrág, ha valaki fázósabb, és nem bánja, ha a nadrágszára szakad. Az egyenruhával arra neveljük cserkészeinket, hogy ne őseikkel kérkedjenek, ne a pénz határozza meg a többiek vagy önmaguk megítélését, hanem lássák a másikban az embert, akivel együtt akarnak dolgozni a szebb jövőért. Ez az egyik legfontosabb eszközünk a ma oly divatosként megfogalmazott elv mentén, amely szerint mindenkiben az embert kell látnunk – de ez nem jelenti azt, hogy az ember minden körülmények között jó. A cserkésztestvérünk hibái ellen közösen küzdünk, de az embert szeretjük és támogatjuk.

 

Az egyenruha felvételével cserkészünk kifejezi azt az értékközösséget, amelyet fogadalmában magára vállalt. Nem magunknak hordjuk az egyenruhát, hanem azért, hogy hitet tegyünk a világ előtt egy olyan eszmeiség mellett, amelyről hisszük, hogy jobbá teszi az embert és a világot. Cserkésznek nem csak az egyenruhában kell lenni, de az egyenruha nekünk is sokat segít, hogy amit egyenruhában teszünk, az alapján a cserkészetet ítélik meg. Mindezek mellett az egyenruha egyes részeinek viselete a civil életben is kifejezi cserkész mivoltunkat (pl. a liliommal hímzett cserkésznadrág, a cserkészöv, stb.). Akinek van szeme, mert tényleg „résen van”, ezeket észreveszi, és felismeri cserkésztestvérét. Nevelési szerepe ebből a szempontból az egyenruhának abban van, hogy tudatosítsuk bennük, hogy cserkész mivoltuk egy kölcsönhatásban való folyamatos létet jelent. Tőlük esetleg többet várnak el, mint cserkészektől, a cserkészet pedig elvárja tőlük, hogy legyenek reklámarcai a cserkészmozgalomnak. Mindezek mellett ráneveli őket arra, hogy mindegy, kinek mi a meglátása egy-egy szimbólumról, eszmeiségről vagy meggyőződésről, álljon ki érte, mellette és maga miatt, aki vállalta ezt az elköteleződést valamely olyan dolog iránt, amely magasztos.

 

Az egyenruha motivációs eszköz is a kezünkben. Minden olyan jelvény, jelzés, kitűző, amelyet az egyenruhánkon viselünk, a kisebbek felé arról tanúskodik, hogy van mit elérni, van hova eljutni, és vannak még felfedezésre váró területek. Mindezekhez a jelvények csak annyit tesznek hozzá, hogy megjelenítjük magunkon a saját tudásunkat, eredményeinket, a beletett energiáinkat, és mások felé is megmutatjuk, hogy mennyi mindent megértünk már. Ezzel a kisebbeket „elbűvöljük”, és megismerik, mi mindent éltünk meg, csillogó szemmel hallgatják történeteinket, és maguk is részesévé akarnak válni. Maguk is meg akarják szerezni, ezért képesek beletenni energiát, időt, stb. A vk-ink jelvényei is nagyszerű eszközként használják ki  a leendő jelöltek motivációját. Nagyszerű nevelési eszköz az egyenruha abban, hogy folyamatosan ösztönözzük cserkészeinket a fejlődésre, a gyarapodásra, önmaguk fejlesztésére és az Isten felé növekedésre.

 

Az egyenruha sok információt hordoz a viselőjéről. Az egyenruhánk jobb oldala arról tájékoztat, hogy honnét is érkeztünk, hová valók vagyunk. Az első, amit hordunk egy világszervezethez tartozásunkat jelzi, és kifejezi közösségünket több millió cserkésztestvérünkkel. E mellett a Hungária jelvényünk (amely az 1929-es dzsemborin volt a Magyar Dzsembori Csapat jelvénye J) fejezi ki azt, hogy mi magyar cserkészek vagyunk Magyarországon. Ne feledjük, hogy az őrsben, a rajban vagy a csapatban mindenki elsőként önmaga, és mint ilyen nélkülözhetetlen és pótolhatatlan. Az őrsi közösség az elsődleges közösség, amelyben megéli cserkész voltát. Az őrsi és rajjelvény (a csapatjelzések alatt a jobb ingujjon) kifejezik azt a legközelebbi önazonosságot, amellyel a cserkész rendelkezik. A csapatszám, csapatnév, körzetjelvény és a kerületi felvarró pedig széleskörű tájékoztatást nyújt arról, honnan érkezett a cserkész. Rajta is múlik, hogy tudják-e mások, hogy mit jelent: 23. A 23. Fehérsas Cserkészcsapat tagja, akit most megismerhetnek, hiszen találkozik vele valaki. Így megismerhető a helye, és a csapata híre rá is ráragad, miközben ő is a csapat hírét-nevét öregbíti. Pontosan úgy, mint a kerületét!

 

A másik oldalon lévő jelvények azok, amelyeket azért visel, mert megdolgozott értük. Azt jelzi, hogy milyen tudással (pl. próbajelvény), tapasztalattal (pl. rendezvényjelvény) és egyéni érdeklődéséből fakadó elmélyüléssel (pl. különpróbajelvény) rendelkezik. Azt hirdeti viselőjéről (és nem a viselője önmagáról J), hogy ezzel a tudással rendelkezik, és készen áll bármilyen olyan feladatra, amelyhez erre szükség van. A vezetők is ezért viselik a vk-s és vezetői jelvényeket, hogy kifejezzék a megszerzett tudást, a bele fektetett energiát és azt, hogy a felelősek a rájuk bízottakért. A vezető jelvénye nem azt jelzi, hogy ő az úr, hanem azt, hogy őhozzá kell fordulni segítségért, mert ő tud segíteni.

 

Mindezt okosan kell viselni: az úgy nevezett rendezvényjelvényeket addig viseli a cserkész, amíg az a rendezvény ismét el nem következik (de egyiket sem viseljük korlátlan ideig). Ennek nagy motiváló ereje van, hiszen nincsen mindenkinek olyan jelvénye. Megszerzése senkinek sem lehetetlen, mert „csak” annyit kell beletenni, amennyit a viselője is beletett.

 

 

Tábortűz

 

A tábortűz közösséget teremtő alkalom. A tábori élet szerves része, amely egyszerre több nevelési célt is szolgál. Lehetőséget teremt arra, hogy az alábbi helyzetekben jó példát és lehetőséget adjunk:

 

A tábortűz minta kíván lenni a közös szórakoztatás sokféleségére, és egyben a korosztályi igények kielégítésének megfelelően kíván tanulási alkalom, vagy eszmecsere helyszín. A tábortűz is képzési eszköz, ugyanakkor a cselekedve tanulás egyik legerősebb megjelenítője.

 

Az egyes korosztályok elvárásai és igényei eltérőek a tábortüzeknél. Ezek miatt a tábortűz alapvető keretei nem változnak, azonban a tág keretek kitöltésében nagy lehetőségekre ad szabad teret. Amíg a kisebbek elvárják a bevonásukat, a folyamatosan pörgő cselekményeket, az őket is megmozgató mesevilágot, addig a cserkészeknél a szabad képzettársítás uralkodik. Képesek fegyelmezettebben végigülni a tábortüzet, de általában a kiadott témához csak nagyon lazán kötődnek a számaik, mert a velük történtek feldolgozása sokkal erősebb igény, mint a tábortűzvezető által kívánatosnak tartott téma komoly feldolgozása. Sok olyan elem jelenik meg számaikban, amely a kortárscsoport elvárásaiból fakad (pl. televíziós műsorok elmei, stb.), vagy amely tudások alapjait az iskolában szedték össze, és ezek számukra közösen elvárt ismeretként jelenik meg. Rettentően nyitottak mindenféle hangos, mozgós játékra, és nem baj, ha értelmetlen. A kószáknál egyértelműen az elvontabb hivatkozások jelennek meg, és örömmel vesznek részt a másik nemről szóló kifigurázásokban. A tréfáik súrolhatják a jó ízlés határait, főként a nemiség kérdésében, hiszen erejüket próbálgatják, a korlátaikat keresik. Jelentősen eltér a csak fiúk, a csak leányok és a vegyes tábortüzek szintje ezekben a témákban. Ezekkel a korosztályokkal elég nehéz a komoly hangulatú tábortűz, mert a legkisebb tréfára okot adó helyzet a feszültséget nevetésben vezetheti le („Auer… mit mozgolódik maga, mint egy sajtkukac?” – Karinthy Frigyes: Röhög az egész osztály)

 

A vándor korosztálytól kezdve lehetőség van egyre inkább a komoly, nem csak tanító, hanem sokszor nevelő és önkifejezésre lehetőséget adó tábortüzek megtartására. Sok olyan helyzettel találkozhatnak,ahol szívesen beszélnek önmagukról, a másikról, vallomások keretében a maguk világképét megmutatják. Szükségük is van ezekre az alkalmakra. A felnőttek körében van lehetőség komolyan elgondolkodtató, a tábortűz teljes egészét egyfajta befelé fordulásra fordító tüzekre. Ezek már nem igénylik a sok játékot, és egy jó felnőtt tűz akár elegendőnek tart 3-4 balladát és 2 éneket.

A Bi-Pi tűz egy bensőséges hangulatú, őrsi keretben megvalósítható tűz, amelynek a célja a kisközösség tagjainak eszmecseréje, valamely téma közös feldolgozása, és lelki feltöltődés. Használja ki a vezető, és csináljon Bi-Pi tüzet, amikor erre van szüksége.

 

Cserkésztörténelem

 

A cserkésztörténelem hatalmas érték, mind tárgyi anyagban, mind eszmeiségben, mind folyamatban és mind történetiségében. A mindenkitől elvárt közös cserkésztörténelem rávilágít arra, hogy ez a mozgalom egy élő szervezet, amely folyamatosan fejlődik, tanul, és tesz a magyar fiatalságért. A hangzatos szavak közelivé válnak, amikor a cserkésztörténelem eseményeit sikerül a csapathoz kötni, mert mégiscsak nagyobb büszkeséggel gondol a 33-as dzsemborira az, akinek a csapata is jelen volt.

 

A cserkésztörténelem tanítómester abban is, hogy megismerjék a cserkészek az elődök példáját, és lássák, ki, mikor és hogyan tett azért, hogy a cserkészeszményhez közelebb és közelebb kerülhessen. Természetesen nem csak azokra a kiválóságokra kell gondolni, akik életüket adták a cserkészetért, hanem olyan cserkészekre is, akik „csak” egy nagytáborban dolgoztak, vagy egy életmentést hajtottak végre. Ők kerülnek a cserkészhez kézzelfogható távolságba, amikor a nevét is, csapatszámát is ismeri, esetleg képet is láthat róla.

 

A példák, az előttünk járók munkája erőt és hitet ad ahhoz, amit csinál a cserkész és a vezetője. Mindenkinek fontosak azok a kapaszkodók, amelyek előre mozdítják abban a munkában, amit végez. Másfelől a cserkésztörténelem egy nagyszerű energiabomba, amely feltölti és lelkesíti a cserkészt és a vezetőjét abban, amit csinál. Végezetül a cserkészet a maga történetét használja fel arra, hogy a jó eszmét, a helyes elgondolást alátámassza és megerősítse, erőt merítsen az újabb kihívásokhoz. A cserkésztörténelem egyfelől túl széles, hiszen az egész világról szól, másfelől sok esetben nehezen érthető az akkori kor kihívásaira adott válaszaiban. Azonban annak, aki nem ismeri a cserkészet történetét, egy olyan kapocs hiányzik az életéből, amely jelentős és szoros közelségbe hozná a nagy közösséggel. A cserkészettel való közösségvállalás része az, amit a közös történelemként tart számon a cserkészet.

 

 

Őrsi, raj, csapat és cserkészszimbólumok[1]

 

Az egységek szimbólumai két hatás ütközésében jönnek létre: egyfelől a cserkész mivoltot kívánják valahogyan kifejezni (pl. liliom), másfelől az egység tagjainak egyéniségét hívatott megjeleníteni. Az egyenruhánál leírtakkal összecsengő módon, egyfelől kifejezi az azonosságot, a valahova tartozást, az értékeket, másfelől információt hordoz az adott cserkész közösségi kötődéseiről.

 

A szimbólumok közül egy kevés olyan van, amely világszerte ismert, közös szimbólum (pl. a WOSM logója), vannak olyanok, amelyek nekünk, magyar cserkészeknek közös szimbólumunk (pl. csodaszarvas), és vannak olyanok, amelyek a csapatnak, rajnak, őrsnek fontos jelképei (pl. a csapat újraalapítási emlékjelvénye, stb.) Ezen szimbólumok a nevelésben segítenek a közösségek önkifejezését fejleszteni, és segítenek az értékeke és a szimbólumok használatában előre jutni.

 

Mindezek mellett a szimbólumok használata egy értékek melletti kiállást is elvár annak használójától, és ezek mentén nem felejthetik, hogy bármit tesznek, az visszahat a szimbólummal azonosított környezetre is. Ezeket figyelembe véve erősíteni és támogatni érdemes a cserkészek ilyen kezdeményezéseit is (pl. őrsi póló, csapat pulóver, stb.), kellő körültekintéssel és ellenőrzéssel.

 

Azonban arra figyelni kell, hogy a szimbólumok használata ne sértsen senkit, és ne is hasson rossz irányban a tudás elsajátításában (pl. amikor egy rendezvény keretmeséje alapján csinálnak pólót, és a keretmesében felelhető írásjegyekbe latin betűket látva viszik fel az olvasandó szöveget (pl. germán rúnákat latin betűként használva)).

 

 

Névadók

 

Az őrsi névadók (fiúknál állatok, leányoknál növények) azért lesznek az őrs „totemjei”, mert valamilyen tulajdonságuk, emberek által rájuk ruházott jelzőjük alapján az őrs tagjainak közösséget ad, és tanítóvá válik. Az őrs megismeri rajta keresztül Isten teremtményei, természetismeret ad, és természetszeretetre nevel. Tulajdonságai az őrstagok szívéhez közelebb állnak, és ezért ezek mentén a fejlesztésük még könnyebb (pl. a Gyík őrs tagjainak lustálkodni…). Az őrsi névadók általában elérhetőek, megismerhetőek, megtekinthető vadon, vadasparkban vagy állatkertben, esetleg filmen, fényképen. Ezek elérhetőek, és kézzel foghatóak.

 

A raj vagy csapat névadója valamely ismert, vagy híres ember, akinek életében, tetteiben valamilyen követhetőt és példaértékűt fedeznek fel a cserkészek. Az ő személyes példája lesz a cserkészeknek követendő, azaz olyan embert állít eléjük vezetőjük, aki valóságos ember! Valamely történelmi személy a legalkalmasabb arra, hogy a rajnak, csapatnak névadója legyen, de van példa arra is, hogy valamely esemény; vagy érték jelenik, meg, amely egyúttal hitvallás is értékek mellett. Ezek is erőt adnak, csak a cserkészekhez közelebb hozni valamivel nehezebb.

 

A névadó olyan legyen, aki valóságos ember, és egyben a cserkészeszmény megtestesítője valamilyen formában. Természetes, hogy tökéletes embert nem találunk, de a cserkészeinknek az a legfontosabb, hogy elérhetővé teszi számukra a cserkészeszményt a névadó példája.

 

Érdemes odafigyelni a formaiságra. Jelenjen meg a névadóra utaló szimbólum a jelvényekben, zászlón, az otthonban legyen képe, a csapat valamilyen formában emlékezzen meg róla egy emléknap, vagy ünnep keretében. Legyen élő szövetként beleszőve a nevelési tervbe is, és a csapat életébe is. Azonban vigyázni kell azzal is, nehogy túlmisztifikálja a vezető a névadót, vagy esetleg olyan túlzásokba essen, hogy már-már fogadalmas cserkésznek nevezi középkori példánkat.

 

Életének ismerete elengedhetetlen, mert különben nem érzik maguk közül valónak az illetőt a cserkészek. Legyen a csapat jelmondata hozzá köthető, vagy életének műveiből használjon fel a vezető a rendezvények alkalmával.

 

 

Kortárs vezetők

 

A kortárs vezetők sajátos szerepe abban rejlik, hogy nem szülőként, vagy szülői szerepből tud tenni a cserkészekért, hanem inkább a báty vagy nővér, aki kissé cinkos cimbora, kissé felnőttebb és megfontoltabb, és esetenként bölcsebb és tapasztaltabb személyként van jelen.

 

Semmiképpen nem hanyagolható a felnőtt vezető jelenléte, de a közösségszervező életkorára aligha adható annál tágabb megkötés, mint hogy fiatalabb nem lehet a korosztálynál. Amennyiben a vezetőnek van lehetősége az őrs tagjai közül választott vezető irányítására bízni a közösséget, és maga számára vállalható, hogy a közösség alkalmain rendszeresen jelen legyen, mint felelős vezető, akkor lehetséges a közösség irányításának a kortárs vezető kezébe helyezése. Ebben az esetben is fontos a képzettség, de a felálló viszonyok eltérőek lesznek ahhoz képest, mint amikor az idősebb őrsvezető a közösségépítés motorja.

 

 

Csapatotthon

 

A csapatotthon egyfelől raktár, másfelől találkozási pont. A csapat saját, közös felszerelésének raktározására szolgál, azaz itt tartja a csapat biztonságban a felszerelését, innét viszi magával a rendezvényeire. Másfelől a csapattagok számára ez egy biztos pont, ahol egymással tudnak találkozni. a legtöbb csapatnál minden vezetőnek van hozzáférése, hiszen nem várható el egyetlen gondnok mindenkori jelenléte.

 

A cserkészet induláskor nem volt minden gyereknek saját szobája, így esetenként a nyugodd környezetet és a tanulásban szükséges segítséget is a csapatotthontól kapta meg a cserkész. Itt találhatott nyugalmat, tanulási lehetőséget, a tudásban jártasabb cserkésztestvérétől segítséget. Tényleg úgy jártak oda, mint haza. Ez mára már átalakult, pedig sokat segíthetnének a cserkészek egymásnak, ha ilyen feladatot is ellátna a cserkészotthon. Nagyszerű alkalom a testvériség megélésére.

 

A csapatotthon a csapat sajátjának látszik, ahol nagyon fontos, hogy a cserkészek otthon érezzék magukat benne. Formálják a maguk képre, hogy tényleg az övék legyen. Ezzel felelősségre neveli a vezető a cserkészeit, mert az otthon közös felelősség és közös feladat. Egyben lehetőséget ad a cserkésznek, az őrsnek, a rajnak az önkifejezésre, a maguk megmutatására, a háziasságra és a kézügyességek fejlesztésére.

 

A csotthon amellett, hogy közösségi tér, a közös munka gyümölcse is. A cserkészeket az erőforrások helyes használatára neveli és támogatja őket abban, hogy ha valamit el akarnak érni, azért tenniük kell. A csotthon fejlesztése, építése a közösségépítés egyik legjobb eszköze, miközben nem szabad azt gondolni,hogy csak a hőskorban építették, a többek pedig beleülhetnek a kényelmes kész dologba.

 

 

Cserkész kiadványok, anyagok, honlapok[2]

 

A cserkészkiadványok sokféle területet fognak át. Vannak, amelyekre alapként hivatkoznak a vezetők, és vannak, amelyeket folyamatosan frissíteni kell. Van, ami átfogó képet ad, és van, amely egy-egy területet jár át alaposan. Átfogó tudástárat azért nehéz felállítani, mert a cserkészet olyan tudomány, amelynek egy vékony szelete szól önmagáról, és minden belefér, amely nem ellentétes az alapelvekkel. Ezért szinte minden könyv cserkészkönyv.

 

Ami a legfontosabb, hogy az alapító által írt alapkönyvek, és a magyar cserkészet alapkönyveinek szánt anyagok mindenkinek meglegyenek, és tudja őket használni. Jelen könyvnek nem titkolt szándéka az, hogy alapkönyvként hivatkozási forrás lehessen a cserkészmunkában.

 

Nagy tudástárat jelentenek azok a kiadványok, amelyek segítik az egyes témakörök feldolgozását, akár a tudás megadásával, akár az átadás hogyanjainkat ágyalásával, akár eszközök leírásával.

 

Érdemes figyelmet szentelni a nevelői munkában azoknak a mindig elérhető adatbázisoknak, amelyek mindenkinek nyitva állnak a felhasználásra (honlapok, fórumok), amelyek segítséget tudnak nyújtani a szerkesztőik által.

 

Szükség van olyan zsebkönyvekre, amelyek a cserkészek állandó használatára vannak kitalálva. Egy-egy különpróba teljes tudásanyag van benne, avagy egy-egy témakör alapos kibontása. Ezekkel könnyebben megvalósítható a folyamatos önnevelés és önképzés, hiszen a tematikus alapkönyvek egy-egy témát boncolgatva könnyen kielégíthetik a tudásvágyát annak, aki az adott területen kíván elmélyedni. Azonban a világ előre haladtával ezek az anyagok is bővíthetővé válnak.

 

Olyan könyvecskékre, amely egy-egy próba anyagát dolgozzák fel tudásrendszerező céllal, nem biztos, hogy szükség van. A cserkésztől elvárjuk a cserkészfüzet vezetését. Ha adunk a kezébe könyvet, nem vezeti a füzetét. Ha elérhetőek azok a könyvek, amelyek egy-egy területen adnak elmélyülési lehetőséget, akkor érdeklődéssel veheti kezébe azt, amelyik érdekli, és nem sérül a cserkészfüzet nevelői szerepe.

 

Sok olyan könyvvel is dolgozik a cserkészvezető, amely az érdekességek szerepelnek. Ma már nem feltétlen hasznosítható minden betűje, de a cserkészmúltunkhoz szorosan kötődő, esetenként egy-egy számunkra kedves eseménnyel összefüggő anyagok rámutatnak mindazokra a dolgokra, amelyek a cserkészekkel történtek, és a közös szertár darabjai. Érdemes ezeket is fellelni, és közreadni, hogy kincseinket megoszthassuk egymással.

 

 

Próbák, különpróbák, szakágak

 

Sokszor felmerülnek olyan elnevezések, amelyeknek a pontos meghatározását, kereteit és tartalmát nem ismerjük, vagy csak homályos elképzelésünk van róla. Ilyen a szakmai területen megszerzett tudás besorolása is. Beszélünk szakágakról, esetenként különpróbákról. De melyik mit is jelent, nem tudjuk, csak érezzük, megérezzük vagy megörököljük az elnevezést.

 

A cserkészetben négy szinten létezik tudás, és ezek között a szakmai vezetés is különböző.

 

alaptudás:

különpróba:

szakág:

Példák:

alaptudás: 50 népdal

érdeklődés: időnként elmegy táncházba, és ott tud énekelni

különpróba: népdalos és néptáncos

szakág: otthon is népdal cd-t hallgat, és a barátaival táncházazni megy a maga örömére

 

Ezek fényében könnyebb meghatároznunk, mit is csinálunk. A cserkészeink komolyan érdeklődnek egyes területek iránt, és ez így van jól! Ezt erősítenünk kell, támogatnunk, de nem jelent semmi rosszat, ha a nyolc őrstag hét féle terület után érdeklődik, és ebből csak az egyik lesz regös! Legyünk felkészültek, hogy segítsük őket, és támogassuk érdeklődésüket! (v.ö. a teljes ember egészségének kibontakoztatása)

 

Ha pedig olyan pontra érkezünk, ahol a cserkész többet akar tudni, mint amennyit mi tudunk, akkor bátorítsuk, segítsük, és kérjünk szakmai segítséget attól, aki tud segíteni! Keresd bátran a vezetőidet, hogy megtaláljátok a cserkészednek szóló közösséget, ahol szakmai tudását elmélyítheti!

 

---

[1]Pontos szabályozások tekintetében az MCsSz Arculati Kézikönyve a mérvadó.

[2]Részletesen a függelékben találhatóak az egyes könyvek, filmek, honlapok elérhetőségei.