A család

A család a társadalom alapegysége. A család egy férfi és egy nő, és az általuk vállalt gyermekek (és esetleges felmenői vagy oldalági rokonok) életközössége, amely otthont jelent mindannyiuknak. Olyan otthont, amely biztonságos környezetet nyújt a család minden tagjának harmonikus fejlődésükhöz, az élet minden részterületén. A család egyszerre lelki közösség, érzelmi iskola, társas terep, értelmi fejlesztő és testi valóság, és ezek fejlesztése a család vezetőinek felelőssége (úgy önmaguk, mint mások esetében)!

 

A család életközösség. Ehhez azonban kell, hogy a családot megalapító pár kifejezze ezt a közösséget, melynek három alappillére van:

 

egymás megbecsülése, elfogadása és szeretete (v.ö. házasságkötés szövege)

 

az egy testé levés (v.ö. Ter. 2, 24)

 

közösségük felvállalása Isten és az emberek színe előtt (v.ö. házasságkötés szerepe).

 

 

A családi közösség
 

A család közösség! Olyan szerető közösség, ahol a gyermekek a lehető legjobb környezetben nevelkedhetnek, fejlődhetnek, olyan közösség, ahol a férj és a feleség egymásnak egyenrangú társa, és a gyermekeit szerető szülő. A család tudja elsődlegesen megadni azokat a mintákat, előképeket és normákat, amelyek felnőve életvezetésük alapjait jelentik a gyermekek számára (akár elfogadják őket, és ezek mentén rendezik életüket, akár elvetik őket, és ezek ellenében alakítják ki a maguk értékrendjét). Az emberi élet részterületei közül itt a gyökér jelenik meg. Mindazok a keretek, megszokások, napi menetrendek, döntési helyzetek kezelés és megoldása, amelyek a korai neveltetésünk eredményeként belénk vésődnek.

 

Sajnos nem mindenkinek adja meg az Ég, hogy ilyen körülmények között nőhessen fel. Csonka családok, hétvégi szülők, sok esetben a gyerekvigyázó, a tanár és a kortárs közösség neveli (vagy inkább terelgeti) a gyermeket. Az elvált szülők gyerekei nem kapnak meg minden mintát, hiszen életükből hiányzik az anya vagy az apa, aki az anyai, női és a családösszetartó mintát vagy az apai, férfi, családfenntartó mintát adná meg. A hétvégi szülők sokféle dolgot megadhatnak a pénztárcájuk által, a szűkös időkeretükből, de nem élnek velük folyamatosan, így csak korlátozottan tudnak velük foglalkozni. Pénzük révén sok lehetőség rendelkezésükre áll, azonban ne feledjük, hogy mindannyian vágyunk a szeretetre, amit a hétvégi szülők esetenként a rövidtávú örömök megadásával érnek el. Az idő az egyetlen olyan dolog, amelyet nem lehet kölcsön kérni, kölcsön venni. Minden olyan idő, amit egymásra szán két vagy több ember, az ott és akkor lesz, egyébként pedig éppen olyan elveszített vagy elvesztett idő, mintha ott sem lettek volna!

 

A szülők, hogy helytálljanak a munkahelyükön (amit sok esetben elsőrendű feladatuknak tekintenek), sok időt és energiát fektetnek a munkájukba, a hivatásukba. Ez jelentős időt von el a családtól (nem csak azt, amit a munkahelyükön töltenek, hanem azt is, amit az oda és visszaút jelent), és mire hazaérnek, már fáradtak. Töltődnének, vagy csak lennének, mindenféle tevékenység nélkül. Mindez érthető, de nem helyénvaló. Amikor a gyermek alszik, nem gond, ha olyat csinálnak, ami feltölti, erősíti őket, de ezt az időt ne abból vegyék el, amikor gyermekükkel lehetnek. Az ilyen helyzetek miatt a tényleges nevelés, a közös idő, az értékátadás elmarad, vagy visszaszorul.

 

A szülők a nevelésben szeretnének támaszkodni másokra, és ugyanígy szeretnék, ha senki sem szólna bele az ő gyermekük emberré válásába. E mellett vannak olyan helyzetek, amelyek elől egyes szülők legszívesebben elfutnának (pl. a szexualitás kérdésében a maguk szerepét elhanyagolhatónak látják, mert maguknak sincs erről jó előképük – az ő szüleik sem beszéltek erről). Ha ezekben együtt akar működni a cserkészvezető, akkor tegyen lépéseket, ismerje meg cserkésze családjának elvárásait, a szülők elképzeléseit a nevelésben való együttműködéséről, a család működését, és találja meg a maga helyét ebben a működésben.

 

A család saját életében vannak olyan események, amelyek a családnak, mint közösségnek, és a család tagjainak, mint egyes embereknek fontosak. A nagyi születésnapja, a házassági évforduló, a nyaralás, a karácsony… mind-mind olyan esemény, amelyre figyelemmel kell lennie a cserkészközösségnek és a cserkészvezetőnek. Ezért érdemes megtudni, hogy a cserkész születésnapját ünnepli-e a család, vagy ezt elhagyják, az iskolai szünetek a családi együttlétek lehetőségeit jelentik, vagy nehézséget, hogy mi lesz a gyerekkel. Alapvetően öröm, ha a családnak vannak közös programjai, találkozásai, ünnepei, és szánnak időt a közösségi együttlétre, nyaralásra. Ezeket a cserkészprogramokban is, és a nevelési ív megtervezésében is figyelembe kell venni. Ha minden hónapban van egy-két cserkészprogram a hét végén, az elviselhető. Azonban ha minden hétvégén van program, az azt eredményezi, hogy a cserkész a családjával, elsősorban szüleivel, folyamatos konfliktusba kerül, és még ha ez nem is szavakban vagy viselkedésben megjelenő konfliktus, a cserkészen belül okoz állandó feszültséget, hogy hol feleljen meg, kit tartson fontosabbnak. Ezt lehetőség szerint el kell kerülni. Azonban az életkora előrehaladtával a cserkész maga egyre jobban elszakad a családjától, és teljesen természetesen lesz „alvóhellyé” az addigi otthon. Ekkor már nem csak a cserkészvezető felelőssége, hogy milyen programokon vesz részt, milyen feladatokat vállal. A csapat, a kerület, a körzet, a központ vagy a nemzetközi cserkészközösségek által nyújtott programok telítik az eseménynaptárt, és a vezetőkben sem okoz konfliktust, ha egymással ütköznek programok. Döntést kell hozni, és okosan kell megtalálni azt a középutat, amely a cserkésznek, családjának és közösségeinek elfogadható egyensúlyt ad.

 

A család napi menetrendjébe, a reggeli ébredés, a manapság rettentően egészségtelen módon elfelejtett és kihagyott reggeli, a rohanás, a napi kötelességteljesítés, majd a nap végi bevásárlás, vacsorakészítés mind beletartozik. Eközben a szülők a gyerekek különórára hordását intézik, a lakóhelyet tartják karban, a távolabbi rokonokkal tartanak kapcsolatot, a helyi közösség életében vesznek részt, stb.. Felelősségük van a gyermekek testi, lelki, szellemi, érzelmi és társas területeken való nevelésében, és ezek számonkérésében (kész van-e a lecke, stb). Ebben a napi menetrendben szeretnénk helyet kapni azzal, hogy ne egyik különóra legyen az őrsgyűlés, hanem egy közösséghez tartozás alapján komolyan gondolt, tevékeny jelenlétet jelentsen. Ezt a napi rohanást töri meg a cserkészet azokkal a hétközbeni programokkal, amely (néha) csak egy mozi, vagy esti séta, esetleg közös sport.

 

A családi közösség kötelékei nem megválaszthatóak. Az azokkal való élés, a jelenlét és a tevékeny jelenlét szintje megválasztható, és az ember fejlődése során változik. Amíg a kisgyermek folyamatos otthonléte a biztonságos létet, a szülői védelmet jelenti, addig a fiatal felnőtt önmagát próbára tevő kitekintése a biztos hátországot érti a család alatt. A felnőtt egy normarendszer forrásaként, és hálával emlékszik a szülői házra, és szülei életét igyekszik könnyebbé tenni a maga lehetőségei alapján.

 

A családba érkező gyermeket jó esetben várják, és készülnek érkezésére. A magzati szakaszban is érik hatások, és ezek befolyásolják fejlődését. Az anya fizikai, fiziológiai, értelmi, érzelmi és lelki állapota éppen úgy hatással van a magzatra, mint az otthon hallgatott zene, az elfogyasztott ételek fűszerezettsége, vagy az alvás minősége. Ha a gyermeket tényleg várják, szeretettel és gondoskodással veszik körbe érkezése előtt, maga is érkezni akar. Mert otthonossá válik ez a hely, mert megérzi a biztonságot, a törődést.

 

Az érkezés után fizikai jelenlétével része lesz a a család mindennapjainak, és gondoskodást igénylő jelenléte energiát, odafigyelést és minőségi időt kér mindenkitől (ez a család minden tagjára kölcsönösen vonatkozik!). A családban sajátítja el mindazokat az alapismereteket, amelyek fontosak az életben, és itt tanulja meg az együttélés szabályait, a beszédet, kap egy gondolkodásmódbeli mintát, stb. Mire a cserkészközösségbe ér, már nagyon sok alapvető dolog kialakult, de nem megváltoztathatatlanul. Ezek egyik legjobb mutatója a beszéd (stílusa, hanghordozása, hangereje, stb.), és a non-verbális kommunikációs eszközök (kifejezés, testtartás, stb.). A cserkészetben folyó nevelési folyamat kiegészítője a családban zajló nevelési folyamatnak. Családoktól, azok működésétől, kereteitől, stb. függ, hogy a cserkészet mennyire kap ebben teret. Vannak olyan esetek, ahol a családi közösség túlságosan laza, és így a gyermek a cserkészetben talál befogadó és kellően intim közösséget, és van, ahol a család szoros közösségéként élve lehetőséget ad a kitekintésre a cserkészetben.

 

A családban elsajátított viselkedésmintákra tudunk építeni a társas terület nevelésekor, a családban megtanult érzelmi kifejezéseket tudjuk fejleszteni, vagy akár tudunk újabbakat is megtanítani. A lelki nevelésben a családi minták alapján tudunk építkezni, amely minta a kisközösségeken belül is erős különbségeket mutathat. A biztonságérzete miatt a családi viszonyokat várja el a ránk bízott gyermek, amikor közénk kerül, és sok esetben a nevelési feladatunk miatt bizonyos szerepeket pótolnunk kell.

 

Végezetül a családban tapasztalja meg az ember az első hagyományokat (karácsony, húsvét megünneplése, nyári pihenés, hétvége felhasználása, stb.) Ha vannak a családban olyan hagyományok, amelyek egy-egy eseményt szertartásossá emelnek, ünnepélyessé tesznek, lesz képe a kiemelt események fontosságáról, és megérti az ünnep lényegét. Ha nincsenek ilyenek, akkor a cserkészetben találkozik először ezzel, és adhatunk támogatást ahhoz, hogy megértse a hétköznap és az ünnepnap közötti különbséget, és a maga életében is megfelelő helyre kerüljenek az ünnepek. Ehhez elengedhetetlenül fontos az őrs és raj közös ünnepei, a csapat által megült ünnepek, a fogadalomtétel, a táborzárás, a nemzeti ünnepek… mind része a cserkésznevelésnek, hogy megtanítsuk ünnepelni cserkészeinket.

 

Miközben a cserkészetben folyó nevelésünk egy folyamatos képzés, tanulás, tudásátadás, értékátadás és élményhez juttatás, ne feledjük, hogy a köztünk lévők az otthon megtanult normák és mértékek szerint mérnek. Ezt fejleszti nevelésünk, de nem mehet vele szembe!

 

 

Feladatok a családban

 

A család akkor lesz igazán közösség, ha ezt komolyan gondolják a tagjai. Elsősorban a szülőkön múlik, hogy tudnak-e együtt lenni, egymásért imádkozni, egymásért tenni, és a korosztályi igényeknek való megfeleléssel együtt is egységnek tartani magukat. Ehhez elengedhetetlenül fontos a személyes jelenlét, a minőségi idő, amit egymásra szánnak. Ezért nagyon fontos, hogy a cserkészek kapjanak a vezetőiktől útmutatást és bátorítást arra, hogy életkoruknak és igényeiknek megfelelő módon, esetenként áldozatot vállalva legyenek jelen a családban. Ebben elsősorban a „kötelező” programok tervezésénél kell körültekintően eljárni, másfelől a cserkészek érdeklődését ismerve bátorítani vagy „korlátozni” az „egyéb” programokon való részvételt.

 

A családban a közösségi élet magában foglalja az egymásra szánt minőségi időt. Ez lehet az esti közös ima, a közös látogatás valamely rokonnál vagy egy hosszabb családi nyaralás. Minden család maga határozza meg, mennyi közösségi időt kívánnak együtt tölteni, de sajnos látunk olyan családokat, ahol nincsen erre példa a szülők, nagyszülők szintjéről. A cserkészet nem tudja pótolni a családot, de sokat tehet az ilyen helyzetben lévőkért azzal, hogy ad egy jobb közösségi élményt, egy családi fészek melegét ontó közösséget.

 

A család működtetésében mindenkinek szerepet kell vállalnia. Ez azt is jelenti, hogy a cserkészeket bátorítani kell, hogy vállaljanak feladatokat, vegyenek részt a mindennapok munkáiba, és az apróságok elvégzésétől kezdve mindenben érezzék magukénak a családban megjelenő feladatokat. Elvárható a cserkészektől, hogy részben jólelkűségből, részben kötelességteljesítésből, részben tapasztalatszerzésből és részben tudásmegosztásból fakadóan érezzék azt, hogy feladatuk van. „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát” – tartja a magyar közmondás, ami nem csak a leányokra igaz.

 

 

A családi minta

 

A család mintát ad egy kisközösség működésére. Ez elsősorban egy szeretetközösség, ahol kézzel foghatóvá válik az, hogy mit jelent a szeretet alapján felelősséget vállalni egymásért, boldoggá tenni a másikat és együtt örülni az Úrban. A családban mindenkinek van feladata, olyan feladata, amely elhagyhatatlan, és ha bárhol megbillen a közösségi szerepek leosztása, a közösség egyes tagjai szereptévesztésben vannak, nem vállalják saját szerepüket, vagy nem képesek betölteni azt, nem lesz teljes a családi minta. Mi mégis csak ezekre a tapasztalatokra tudunk építeni.

 

Az apa és/vagy az anya szerep csakis családban érhető tetten. A szerető, gondoskodó anya, a családfenntartó és döntéshozó, családjáért kiálló apa képe nem átvehető egy-egy pillanatban, csak kis szelete tapasztalható meg. A családban élve láthatja a gyermek, miként osztja meg feladatait az apa és az anya, hogy miként viszonyulnak gyermekeikhez, hogyan vannak jelen a mindennapokban és az ünnepekben, miként lesznek példaképpé a gyermekeik előtt. Mindezek az apai és anyai hivatásban fontos példaképek, és elengedhetetlen tapasztalatok a férfivé és nővé válás folyamatában.

 

Az apa és/vagy anya-szerepek hiánya esetén a cserkészvezető nem lehet cserkészei apa- vagy anya-pótléka. Azonban azokat a példákat, amelyeket a cserkészvezető, mint felnőtt ad a cserkészeinek, részben pótolja ezeket. Egyfelől a cserkész láthat férfit és nőt, aki felnőttként, döntéshozóként, támogatóként, szeretetben nevelőként van előtte, és képes velük játszani, kalandozni és kihívásokat keresni. A vezetőnek el kell tudnia fogadni az édesanyja által egyedül nevelt kisfiútól a vezetője felé nyújtott kezét, hogy megérezze azt a szerető felnőtt férfit, akiben bízhat. Tudni kell társnak lenni a szeretetet adó leányvezetőnek a nővé válás folyamatában a leánynak, akinek otthonról nincsen tapasztalata, lehetősége, hogy élete egyik csodájában teljessé válhasson.

 

A cserkésztörvények között a testvériség törvénye értelmetlen, ha a testvér szót nem ismeri a cserkész. Egyke is lehet jó cserkész, csak máshogyan van jelen a testvériség az életében. De akik családjukban megtapasztalják a testvériséget, pontosan tudják, hogy az nem állandó mosolygással teli napfényes csokimegosztás, hanem folyamatos helykeresés és kölcsönös együttműködés. A testvériség elsősorban felelősséget jelent, amelyet megtapasztalhat az idősebb testvér az öcs vagy a húg jelenlétében, vagy amelyet megérez a bátyja vagy a nővére révén, amikor az bevonja valamilyen kalandba.

 

A család az első szocializációs lépés, ahol a gyerek megtanulja a „kérem”, „köszönöm” szavakat, ahol megtanulja az „enyém-tiéd-miénk” összefüggéseit és felismeri a maga szerepét és helyét ezekben a rendszerekben. Amikor közösséget épít a cserkészvezető, ezek az alapok a legfontosabbak!