A "templom"

A „templom” szó tágabb értelmével jelöljük mindazokat a közösségeket vagy közösségek közösségét, amelyek a vallásossághoz közösségi hátteret, az egyházak sajátos elvárásaink megfelelően imádságos közösséget, szakrális közeget és szolgálati teret (valamifajta milliőt) adnak. Azt a miliőt, fizikai, lelki és szellemi teret értjük alatta, ahol mindazok a közösségek vagy közösségek közösségei, amelyek vallásgyakorlatukhoz a maguk spirituális és kulturális szokásai szerint imádságra, elcsendesedésre, hitigazságok megvallására, szent írások és beszédek elmondására és meghallgatására, szent cselekedetek elvégzésére, szentségek kiszolgáltatására és fogadására összejönnek. A templom tehát fizikai értelemben egy épület, de ezt az épületet is a sajátos szellemisége teszi templommá, ami úgy is igaz, hogy minden épület vagy bármilyen tér „templommá” lehet, ha benne a transzcendens erő a hit számára megjelenik és hatékony. Így a vallásosság, a személyes hit megélése minősített cselekedetekben templommá teszi azt a miliőt, ahol ez történik. Ugyanez fordítva pedig úgy igaz, hogy a templom miliő azzal hat az egyénre és közösségre, hogy benne a legmélységesebb és legmagasztosabb gondolatokat és érzéseket, más szóval az Isten vagy isteni megérzését indukálja.

 

A vallásosság a személyes hit kifejezése olyan cselekményekben, melyek egy vallásos közösség szokásai és szabályai szerinti életéhez kötődnek. Ahhoz, hogy valakit vallásosnak tartsunk, két dolgot kell megélnie:

 

 

A templom tágabb értelemben tehát nem csak egy-egy szakrális cselekmény elvégzésének színhelye, hanem a vallásos közösségi élet szimbolikus, liturgikus és valóságos ünnepi és hétköznapi színtere egyaránt.

 

 

A vallásos közösség

 

A vallásos közösség az elsődleges fizikai és lelki tér, ahol a hasonlóan gondolkodók és hasonló kinyilatkoztatást elfogadók Isten felé fordulva közösségileg élhetik meg hitüket. A lelki közösség nem csak azt jelenti, hogy a fizikai közelség okán egy közösségnek tarják magukat a tagjai, hanem azt is, hogy a lelki részterületen zajló egyéni eseményekben van kihez fordulni, van kitől tanulni, vannak érettségben, időben vagy kapcsolati mélységben előrehaladottak, és később érők. Az igazi lelki közösség nem csak imádságos alkalmakon van együtt, hanem tagjai összetartozónak tartják magukat, és egymásért is felelősek az Isten és a közösség előtt.

 

Amikor lélekben Isten felé növekedik az ember, nagy szüksége van olyanokra, akik hozzá hasonlóan már átéltek nehézségeket, megtapasztalták ennek örömeit, és mélyebb egységre jutottak Istennel. Tapasztalataik, élményeik, átéléseik sokat segíthetnek annak, aki még keresi ezt az utat, és ennek helyes bejárását. Az ember élete során sokszor előfordul a kétség, a kicsinyhitűség, a hitetlenség, amely egy-egy nehéz helyzethez, élményhez kötődik. Ugyanilyen sokszor átélhetővé válik Isten szeretetének megtapasztalása belső lelki élmény vagy a teremtett világ csodálatán keresztül a mindenhatóság megértése, a személyes életút áttekintésekor annak az érzete, hogy valaki végig ott volt, és elkísért. A Mindenható jelenlétének megérzése, megértése és elfogadása sokszor nehéz feladat. Az egyént ebben segíti a közösség, amelyben a lelkileg erősebb a gyengébb javát szolgálja.

 

A vallásos közösséghez tartozás elengedhetetlen része, hogy a közösség szabályait, a hit alapigazságait elsajátítsa az, aki oda akar tartozni. A hit tanbeli kifejezése és annak tanulmányozása az értelem tevékenysége, amely azonban igazán a lélek mélyén kerül feldolgozásra, a lelki terület működését segíti és az érzelemvilágunkat is gazdagítja, az érzelmi terület helyes használatát támogatja. A hitbeli tudás gyarapítja az ismereteket, a katekézis pedig közelebb visz az Istenhez, a vallásos közösség életéhez, a személyes kapcsolatok elmélyítéséhez. A hit korosztálynak megfelelő szintű megéléséhez fontos, hogy az ember hite alapigazságait helyesen ismerje, és aszerint éljen. A cserkészet nem pótolja, de elvár bizonyos hittani ismereteket. Mivel a magyar cserkészet egyik pillére az európai létből fakadó keresztény tanítás és annak alapja a Szentírás, így ebből fakadóan egyes ismeretek alapvetően fontosak. Elvárható, hogy a cserkészvezetők munkája olyan legyen, amely alapján a templomi közösségekben elismerést vált ki a cserkészek vallásossága, hite és talpraesettsége! Példájuk és szavaik által tudatosan törekedjenek a vezetők arra, hogy maguk hite szerinti vallásosságuk valamennyi rájuk bízott cserkész számára példa legyen, és a cserkész saját hite szerinti vallásosságában kövesse azt.

 

Az imádság összeköti az imádkozókat Istennel és azokkal, akik azonos közösséghez tartoznak. Az imaközösség különösen fontos, mert a hit szerint nem egyedül kell megbirkóznunk életünk nehézségeivel, és hittel fordulhatunk kéréseinkkel, dicsőítésünkkel és hálaadásunkkal az Istenhez. Ezekhez elengedhetetlen, hogy a hívő ember a magánimádság mellett kötődjön a közösséghez, amely közös imádsággal is segíti tagjait. Az egymásért végzett imádság különösen fontos és erőt adó. A hívő ember kötelességének tartja, hogy lelki támaszt adjon, imádsággal közbenjárjon másokért. Akkor születik meg egy igazi közösség, ha tagjai maguktól is imádkoznak egymásért. A cserkészet lehetőséget ad, hogy vallásosságát mindenki megélje, de nem pótolja azt a vallásos közösséget, amely a vallásos közegből fakad. A cserkészet is egy olyan közeg, amelynek teret kell adnia a hit kifejeződésének: megvallásának, gyakorlásának.

 

A vallásos közösség egyik legfontosabb közösségi együttléte az istentisztelet, a mise, a közös imádság. Ezek az alkalmak egyfelől a vallásos hit egyéni kifejeződései, másfelől a közösség közös imádságai Istenhez. Minden hívő ember életéhez hozzá tartoznak. Egyfelől a belső késztetésből fakadóan, hiszen az Istennel fenntartott élő kapcsolat alapját jelentik, másfelől a vallásos meggyőződés cselekedet általi kifejezései, amely a közösséghez tartozás és az Istennel való kapcsolat látható jelei.

 

 

A közösségi feladatok

 

A közösségi léthez hozzátartozik a cselekvő jelenlét. A hívő nem csak „haszonélvező” tagja a közösségi eseményeknek, a közösség életének, hanem annak tudatos alakítója. Kötelessége, hogy a közösség tevékeny alkotója legyen s legjobb tudása szerint hozzájáruljon annak működéséhez. Joggal várhatja el a közösség (isteni akarat alapján), hogy tagjai képességeik szerint vállaljanak feladatokat. Ez lehet az oltár vagy úrasztala körüli szolgálat, tanítás, tanúságtétel, támogató háttérmunka vagy egyszerűen napi feladatok elvégzése, amelyek mind egyformán fontosak a működő közösségi léthez.

 

A hit és a vallásosság egy tőről fakadnak. Az Istennel és az azonos hitűvel vállalt közösség támogató és erőt adó háttér, és egyben lételem a vallásos élethez. A közösségben megélt imaélet az imaközösségben érhető tetten, a közösségben megélt vallásosság a vallásos közösségben látható. Bár az imaélet bensőséges és személyes, de közösségben ugyanúgy gyakorolható, mint egyénileg. A nyilvános ima is meggyőző, és a jócselekedetek és önként vállalt feladatok teljesítése csak erősítik a személyes elkötelezettség kifejezését, amelyek indíttatásokat és energiájukat az imádságból veszik. Az imádság mindig a legmélyebb magánügy, amely a személyes hitet kifejező vallásos cselekedetben, láthatóvá válik a külső szemlélő számára is, és ennél fogva ad mintát azoknak, akik láthatják a vallásgyakorlást.

 

 

A vallásosság mintája

 

A vallásosság mintáját egyaránt megadja a vallásos közösség, annak tagjai egyesével, a család, és annak tagjai, a szakrális közösségi vezetők és a lelkivezetők, valamint a lelki úton régebb óta haladók, akiket az ember maga számára példának tekint. A képmutatás, az ellentmondásosság elbizonytalanítja a vallás útján növekvő lelket. A hitelesség, a kiállás, a következetesség pedig bátorítja. A cserkészvezető vallásossága egyaránt fontos a maga életében, és a cserkészei életében. Tőle tanulják meg a cserkészek a cserkészet vallásos mivoltát és a cserkészektől elvárt vallásosságot. A cserkészvezető vallásos példája erősíti meg a cserkészt vallásos életvitelében, aki ezen a példán keresztül láthatja, hogy miként érheti el a cserkészeszmény vallásos oldalát.

 

A cserkészek nem csak a látható jelekből tanulnak, hanem sokat jelent számukra az is, amit a vezető elmond a maga vallásos élményeiről, tapasztalatairól és a vallásosságából fakadó értékrendjéről. Ezért fontos a cserkészekkel a közös liturgiákon túl a vallásosságról beszélgetni is.