A cserkésznevelés eszközei

 





A "templom"

A „templom” szó tágabb értelmével jelöljük mindazokat a közösségeket vagy közösségek közösségét, amelyek a vallásossághoz közösségi hátteret, az egyházak sajátos elvárásaink megfelelően imádságos közösséget, szakrális közeget és szolgálati teret (valamifajta milliőt) adnak. Azt a miliőt, fizikai, lelki és szellemi teret értjük alatta, ahol mindazok a közösségek vagy közösségek közösségei, amelyek vallásgyakorlatukhoz a maguk spirituális és kulturális szokásai szerint imádságra, elcsendesedésre, hitigazságok megvallására, szent írások és beszédek elmondására és meghallgatására, szent cselekedetek elvégzésére, szentségek kiszolgáltatására és fogadására összejönnek. A templom tehát fizikai értelemben egy épület, de ezt az épületet is a sajátos szellemisége teszi templommá, ami úgy is igaz, hogy minden épület vagy bármilyen tér „templommá” lehet, ha benne a transzcendens erő a hit számára megjelenik és hatékony. Így a vallásosság, a személyes hit megélése minősített cselekedetekben templommá teszi azt a miliőt, ahol ez történik. Ugyanez fordítva pedig úgy igaz, hogy a templom miliő azzal hat az egyénre és közösségre, hogy benne a legmélységesebb és legmagasztosabb gondolatokat és érzéseket, más szóval az Isten vagy isteni megérzését indukálja.
 
A vallásosság a személyes hit kifejezése olyan cselekményekben, melyek egy vallásos közösség szokásai és szabályai szerinti életéhez kötődnek. Ahhoz, hogy valakit vallásosnak tartsunk, két dolgot kell megélnie:
 
  • hogy a belső azonosulásból, azaz hitből fakadóan elfogadva az adott vallás istenképét és a vallása által életvezetési útmutatónak tartott szakrális tartalommal felruházott írásban megfogalmazottakat magára nézve kötelezőnek tartsa (pl. kereszt(y)én(y)ként a Szentírás szerint él), és
  • hogy egy olyan közösségnek legyen cselekvően jelen lévő tagja, amelynek tagjai ugyanazon életformát követi, és egymással hitbeli indíttatásból és tevékenységi célból rendszeresen találkoznak (pl.kereszt(y)én(y)ként van olyan gyülekezet, ahol otthon van).
A cserkésznevelés végső céljának tartott élő kapcsolat Istennel csak ott értelmezhető, ahol van személyes istenkép.
 
A templom tágabb értelemben tehát nem csak egy-egy szakrális cselekmény elvégzésének színhelye, hanem a vallásos közösségi élet szimbolikus, liturgikus és valóságos ünnepi és hétköznapi színtere egyaránt.
 
 
A vallásos közösség
 
A vallásos közösség az elsődleges fizikai és lelki tér, ahol a hasonlóan gondolkodók és hasonló kinyilatkoztatást elfogadók Isten felé fordulva közösségileg élhetik meg hitüket. A lelki közösség nem csak azt jelenti, hogy a fizikai közelség okán egy közösségnek tarják magukat a tagjai, hanem azt is, hogy a lelki részterületen zajló egyéni eseményekben van kihez fordulni, van kitől tanulni, vannak érettségben, időben vagy kapcsolati mélységben előrehaladottak, és később érők. Az igazi lelki közösség nem csak imádságos alkalmakon van együtt, hanem tagjai összetartozónak tartják magukat, és egymásért is felelősek az Isten és a közösség előtt.
 
Amikor lélekben Isten felé növekedik az ember, nagy szüksége van olyanokra, akik hozzá hasonlóan már átéltek nehézségeket, megtapasztalták ennek örömeit, és mélyebb egységre jutottak Istennel. Tapasztalataik, élményeik, átéléseik sokat segíthetnek annak, aki még keresi ezt az utat, és ennek helyes bejárását. Az ember élete során sokszor előfordul a kétség, a kicsinyhitűség, a hitetlenség, amely egy-egy nehéz helyzethez, élményhez kötődik. Ugyanilyen sokszor átélhetővé válik Isten szeretetének megtapasztalása belső lelki élmény vagy a teremtett világ csodálatán keresztül a mindenhatóság megértése, a személyes életút áttekintésekor annak az érzete, hogy valaki végig ott volt, és elkísért. A Mindenható jelenlétének megérzése, megértése és elfogadása sokszor nehéz feladat. Az egyént ebben segíti a közösség, amelyben a lelkileg erősebb a gyengébb javát szolgálja.
 
A vallásos közösséghez tartozás elengedhetetlen része, hogy a közösség szabályait, a hit alapigazságait elsajátítsa az, aki oda akar tartozni. A hit tanbeli kifejezése és annak tanulmányozása az értelem tevékenysége, amely azonban igazán a lélek mélyén kerül feldolgozásra, a lelki terület működését segíti és az érzelemvilágunkat is gazdagítja, az érzelmi terület helyes használatát támogatja. A hitbeli tudás gyarapítja az ismereteket, a katekézis pedig közelebb visz az Istenhez, a vallásos közösség életéhez, a személyes kapcsolatok elmélyítéséhez. A hit korosztálynak megfelelő szintű megéléséhez fontos, hogy az ember hite alapigazságait helyesen ismerje, és aszerint éljen. A cserkészet nem pótolja, de elvár bizonyos hittani ismereteket. Mivel a magyar cserkészet egyik pillére az európai létből fakadó keresztény tanítás és annak alapja a Szentírás, így ebből fakadóan egyes ismeretek alapvetően fontosak. Elvárható, hogy a cserkészvezetők munkája olyan legyen, amely alapján a templomi közösségekben elismerést vált ki a cserkészek vallásossága, hite és talpraesettsége! Példájuk és szavaik által tudatosan törekedjenek a vezetők arra, hogy maguk hite szerinti vallásosságuk valamennyi rájuk bízott cserkész számára példa legyen, és a cserkész saját hite szerinti vallásosságában kövesse azt.
 
Az imádság összeköti az imádkozókat Istennel és azokkal, akik azonos közösséghez tartoznak. Az imaközösség különösen fontos, mert a hit szerint nem egyedül kell megbirkóznunk életünk nehézségeivel, és hittel fordulhatunk kéréseinkkel, dicsőítésünkkel és hálaadásunkkal az Istenhez. Ezekhez elengedhetetlen, hogy a hívő ember a magánimádság mellett kötődjön a közösséghez, amely közös imádsággal is segíti tagjait. Az egymásért végzett imádság különösen fontos és erőt adó. A hívő ember kötelességének tartja, hogy lelki támaszt adjon, imádsággal közbenjárjon másokért. Akkor születik meg egy igazi közösség, ha tagjai maguktól is imádkoznak egymásért. A cserkészet lehetőséget ad, hogy vallásosságát mindenki megélje, de nem pótolja azt a vallásos közösséget, amely a vallásos közegből fakad. A cserkészet is egy olyan közeg, amelynek teret kell adnia a hit kifejeződésének: megvallásának, gyakorlásának.
 
A vallásos közösség egyik legfontosabb közösségi együttléte az istentisztelet, a mise, a közös imádság. Ezek az alkalmak egyfelől a vallásos hit egyéni kifejeződései, másfelől a közösség közös imádságai Istenhez. Minden hívő ember életéhez hozzá tartoznak. Egyfelől a belső késztetésből fakadóan, hiszen az Istennel fenntartott élő kapcsolat alapját jelentik, másfelől a vallásos meggyőződés cselekedet általi kifejezései, amely a közösséghez tartozás és az Istennel való kapcsolat látható jelei.
 
 
A közösségi feladatok
 
A közösségi léthez hozzátartozik a cselekvő jelenlét. A hívő nem csak „haszonélvező” tagja a közösségi eseményeknek, a közösség életének, hanem annak tudatos alakítója. Kötelessége, hogy a közösség tevékeny alkotója legyen s legjobb tudása szerint hozzájáruljon annak működéséhez. Joggal várhatja el a közösség (isteni akarat alapján), hogy tagjai képességeik szerint vállaljanak feladatokat. Ez lehet az oltár vagy úrasztala körüli szolgálat, tanítás, tanúságtétel, támogató háttérmunka vagy egyszerűen napi feladatok elvégzése, amelyek mind egyformán fontosak a működő közösségi léthez.
 
A hit és a vallásosság egy tőről fakadnak. Az Istennel és az azonos hitűvel vállalt közösség támogató és erőt adó háttér, és egyben lételem a vallásos élethez. A közösségben megélt imaélet az imaközösségben érhető tetten, a közösségben megélt vallásosság a vallásos közösségben látható. Bár az imaélet bensőséges és személyes, de közösségben ugyanúgy gyakorolható, mint egyénileg. A nyilvános ima is meggyőző, és a jócselekedetek és önként vállalt feladatok teljesítése csak erősítik a személyes elkötelezettség kifejezését, amelyek indíttatásokat és energiájukat az imádságból veszik. Az imádság mindig a legmélyebb magánügy, amely a személyes hitet kifejező vallásos cselekedetben, láthatóvá válik a külső szemlélő számára is, és ennél fogva ad mintát azoknak, akik láthatják a vallásgyakorlást.
 
 
A vallásosság mintája
 
A vallásosság mintáját egyaránt megadja a vallásos közösség, annak tagjai egyesével, a család, és annak tagjai, a szakrális közösségi vezetők és a lelkivezetők, valamint a lelki úton régebb óta haladók, akiket az ember maga számára példának tekint. A képmutatás, az ellentmondásosság elbizonytalanítja a vallás útján növekvő lelket. A hitelesség, a kiállás, a következetesség pedig bátorítja. A cserkészvezető vallásossága egyaránt fontos a maga életében, és a cserkészei életében. Tőle tanulják meg a cserkészek a cserkészet vallásos mivoltát és a cserkészektől elvárt vallásosságot. A cserkészvezető vallásos példája erősíti meg a cserkészt vallásos életvitelében, aki ezen a példán keresztül láthatja, hogy miként érheti el a cserkészeszmény vallásos oldalát.
 
A cserkészek nem csak a látható jelekből tanulnak, hanem sokat jelent számukra az is, amit a vezető elmond a maga vallásos élményeiről, tapasztalatairól és a vallásosságából fakadó értékrendjéről. Ezért fontos a cserkészekkel a közös liturgiákon túl a vallásosságról beszélgetni is.
Címke: 
EINK

A család

A család a társadalom alapegysége. A család egy férfi és egy nő, és az általuk vállalt gyermekek (és esetleges felmenői vagy oldalági rokonok) életközössége, amely otthont jelent mindannyiuknak. Olyan otthont, amely biztonságos környezetet nyújt a család minden tagjának harmonikus fejlődésükhöz, az élet minden részterületén. A család egyszerre lelki közösség, érzelmi iskola, társas terep, értelmi fejlesztő és testi valóság, és ezek fejlesztése a család vezetőinek felelőssége (úgy önmaguk, mint mások esetében)!
 
A család életközösség. Ehhez azonban kell, hogy a családot megalapító pár kifejezze ezt a közösséget, melynek három alappillére van:
 
egymás megbecsülése, elfogadása és szeretete (v.ö. házasságkötés szövege)
 
az egy testé levés (v.ö. Ter. 2, 24)
 
közösségük felvállalása Isten és az emberek színe előtt (v.ö. házasságkötés szerepe).
 
 
A családi közösség
 
A család közösség! Olyan szerető közösség, ahol a gyermekek a lehető legjobb környezetben nevelkedhetnek, fejlődhetnek, olyan közösség, ahol a férj és a feleség egymásnak egyenrangú társa, és a gyermekeit szerető szülő. A család tudja elsődlegesen megadni azokat a mintákat, előképeket és normákat, amelyek felnőve életvezetésük alapjait jelentik a gyermekek számára (akár elfogadják őket, és ezek mentén rendezik életüket, akár elvetik őket, és ezek ellenében alakítják ki a maguk értékrendjét). Az emberi élet részterületei közül itt a gyökér jelenik meg. Mindazok a keretek, megszokások, napi menetrendek, döntési helyzetek kezelés és megoldása, amelyek a korai neveltetésünk eredményeként belénk vésődnek.
 
Sajnos nem mindenkinek adja meg az Ég, hogy ilyen körülmények között nőhessen fel. Csonka családok, hétvégi szülők, sok esetben a gyerekvigyázó, a tanár és a kortárs közösség neveli (vagy inkább terelgeti) a gyermeket. Az elvált szülők gyerekei nem kapnak meg minden mintát, hiszen életükből hiányzik az anya vagy az apa, aki az anyai, női és a családösszetartó mintát vagy az apai, férfi, családfenntartó mintát adná meg. A hétvégi szülők sokféle dolgot megadhatnak a pénztárcájuk által, a szűkös időkeretükből, de nem élnek velük folyamatosan, így csak korlátozottan tudnak velük foglalkozni. Pénzük révén sok lehetőség rendelkezésükre áll, azonban ne feledjük, hogy mindannyian vágyunk a szeretetre, amit a hétvégi szülők esetenként a rövidtávú örömök megadásával érnek el. Az idő az egyetlen olyan dolog, amelyet nem lehet kölcsön kérni, kölcsön venni. Minden olyan idő, amit egymásra szán két vagy több ember, az ott és akkor lesz, egyébként pedig éppen olyan elveszített vagy elvesztett idő, mintha ott sem lettek volna!
 
A szülők, hogy helytálljanak a munkahelyükön (amit sok esetben elsőrendű feladatuknak tekintenek), sok időt és energiát fektetnek a munkájukba, a hivatásukba. Ez jelentős időt von el a családtól (nem csak azt, amit a munkahelyükön töltenek, hanem azt is, amit az oda és visszaút jelent), és mire hazaérnek, már fáradtak. Töltődnének, vagy csak lennének, mindenféle tevékenység nélkül. Mindez érthető, de nem helyénvaló. Amikor a gyermek alszik, nem gond, ha olyat csinálnak, ami feltölti, erősíti őket, de ezt az időt ne abból vegyék el, amikor gyermekükkel lehetnek. Az ilyen helyzetek miatt a tényleges nevelés, a közös idő, az értékátadás elmarad, vagy visszaszorul.
 
A szülők a nevelésben szeretnének támaszkodni másokra, és ugyanígy szeretnék, ha senki sem szólna bele az ő gyermekük emberré válásába. E mellett vannak olyan helyzetek, amelyek elől egyes szülők legszívesebben elfutnának (pl. a szexualitás kérdésében a maguk szerepét elhanyagolhatónak látják, mert maguknak sincs erről jó előképük – az ő szüleik sem beszéltek erről). Ha ezekben együtt akar működni a cserkészvezető, akkor tegyen lépéseket, ismerje meg cserkésze családjának elvárásait, a szülők elképzeléseit a nevelésben való együttműködéséről, a család működését, és találja meg a maga helyét ebben a működésben.
 
A család saját életében vannak olyan események, amelyek a családnak, mint közösségnek, és a család tagjainak, mint egyes embereknek fontosak. A nagyi születésnapja, a házassági évforduló, a nyaralás, a karácsony… mind-mind olyan esemény, amelyre figyelemmel kell lennie a cserkészközösségnek és a cserkészvezetőnek. Ezért érdemes megtudni, hogy a cserkész születésnapját ünnepli-e a család, vagy ezt elhagyják, az iskolai szünetek a családi együttlétek lehetőségeit jelentik, vagy nehézséget, hogy mi lesz a gyerekkel. Alapvetően öröm, ha a családnak vannak közös programjai, találkozásai, ünnepei, és szánnak időt a közösségi együttlétre, nyaralásra. Ezeket a cserkészprogramokban is, és a nevelési ív megtervezésében is figyelembe kell venni. Ha minden hónapban van egy-két cserkészprogram a hét végén, az elviselhető. Azonban ha minden hétvégén van program, az azt eredményezi, hogy a cserkész a családjával, elsősorban szüleivel, folyamatos konfliktusba kerül, és még ha ez nem is szavakban vagy viselkedésben megjelenő konfliktus, a cserkészen belül okoz állandó feszültséget, hogy hol feleljen meg, kit tartson fontosabbnak. Ezt lehetőség szerint el kell kerülni. Azonban az életkora előrehaladtával a cserkész maga egyre jobban elszakad a családjától, és teljesen természetesen lesz „alvóhellyé” az addigi otthon. Ekkor már nem csak a cserkészvezető felelőssége, hogy milyen programokon vesz részt, milyen feladatokat vállal. A csapat, a kerület, a körzet, a központ vagy a nemzetközi cserkészközösségek által nyújtott programok telítik az eseménynaptárt, és a vezetőkben sem okoz konfliktust, ha egymással ütköznek programok. Döntést kell hozni, és okosan kell megtalálni azt a középutat, amely a cserkésznek, családjának és közösségeinek elfogadható egyensúlyt ad.
 
A család napi menetrendjébe, a reggeli ébredés, a manapság rettentően egészségtelen módon elfelejtett és kihagyott reggeli, a rohanás, a napi kötelességteljesítés, majd a nap végi bevásárlás, vacsorakészítés mind beletartozik. Eközben a szülők a gyerekek különórára hordását intézik, a lakóhelyet tartják karban, a távolabbi rokonokkal tartanak kapcsolatot, a helyi közösség életében vesznek részt, stb.. Felelősségük van a gyermekek testi, lelki, szellemi, érzelmi és társas területeken való nevelésében, és ezek számonkérésében (kész van-e a lecke, stb). Ebben a napi menetrendben szeretnénk helyet kapni azzal, hogy ne egyik különóra legyen az őrsgyűlés, hanem egy közösséghez tartozás alapján komolyan gondolt, tevékeny jelenlétet jelentsen. Ezt a napi rohanást töri meg a cserkészet azokkal a hétközbeni programokkal, amely (néha) csak egy mozi, vagy esti séta, esetleg közös sport.
 
A családi közösség kötelékei nem megválaszthatóak. Az azokkal való élés, a jelenlét és a tevékeny jelenlét szintje megválasztható, és az ember fejlődése során változik. Amíg a kisgyermek folyamatos otthonléte a biztonságos létet, a szülői védelmet jelenti, addig a fiatal felnőtt önmagát próbára tevő kitekintése a biztos hátországot érti a család alatt. A felnőtt egy normarendszer forrásaként, és hálával emlékszik a szülői házra, és szülei életét igyekszik könnyebbé tenni a maga lehetőségei alapján.
 
A családba érkező gyermeket jó esetben várják, és készülnek érkezésére. A magzati szakaszban is érik hatások, és ezek befolyásolják fejlődését. Az anya fizikai, fiziológiai, értelmi, érzelmi és lelki állapota éppen úgy hatással van a magzatra, mint az otthon hallgatott zene, az elfogyasztott ételek fűszerezettsége, vagy az alvás minősége. Ha a gyermeket tényleg várják, szeretettel és gondoskodással veszik körbe érkezése előtt, maga is érkezni akar. Mert otthonossá válik ez a hely, mert megérzi a biztonságot, a törődést.
 
Az érkezés után fizikai jelenlétével része lesz a a család mindennapjainak, és gondoskodást igénylő jelenléte energiát, odafigyelést és minőségi időt kér mindenkitől (ez a család minden tagjára kölcsönösen vonatkozik!). A családban sajátítja el mindazokat az alapismereteket, amelyek fontosak az életben, és itt tanulja meg az együttélés szabályait, a beszédet, kap egy gondolkodásmódbeli mintát, stb. Mire a cserkészközösségbe ér, már nagyon sok alapvető dolog kialakult, de nem megváltoztathatatlanul. Ezek egyik legjobb mutatója a beszéd (stílusa, hanghordozása, hangereje, stb.), és a non-verbális kommunikációs eszközök (kifejezés, testtartás, stb.). A cserkészetben folyó nevelési folyamat kiegészítője a családban zajló nevelési folyamatnak. Családoktól, azok működésétől, kereteitől, stb. függ, hogy a cserkészet mennyire kap ebben teret. Vannak olyan esetek, ahol a családi közösség túlságosan laza, és így a gyermek a cserkészetben talál befogadó és kellően intim közösséget, és van, ahol a család szoros közösségéként élve lehetőséget ad a kitekintésre a cserkészetben.
 
A családban elsajátított viselkedésmintákra tudunk építeni a társas terület nevelésekor, a családban megtanult érzelmi kifejezéseket tudjuk fejleszteni, vagy akár tudunk újabbakat is megtanítani. A lelki nevelésben a családi minták alapján tudunk építkezni, amely minta a kisközösségeken belül is erős különbségeket mutathat. A biztonságérzete miatt a családi viszonyokat várja el a ránk bízott gyermek, amikor közénk kerül, és sok esetben a nevelési feladatunk miatt bizonyos szerepeket pótolnunk kell.
 
Végezetül a családban tapasztalja meg az ember az első hagyományokat (karácsony, húsvét megünneplése, nyári pihenés, hétvége felhasználása, stb.) Ha vannak a családban olyan hagyományok, amelyek egy-egy eseményt szertartásossá emelnek, ünnepélyessé tesznek, lesz képe a kiemelt események fontosságáról, és megérti az ünnep lényegét. Ha nincsenek ilyenek, akkor a cserkészetben találkozik először ezzel, és adhatunk támogatást ahhoz, hogy megértse a hétköznap és az ünnepnap közötti különbséget, és a maga életében is megfelelő helyre kerüljenek az ünnepek. Ehhez elengedhetetlenül fontos az őrs és raj közös ünnepei, a csapat által megült ünnepek, a fogadalomtétel, a táborzárás, a nemzeti ünnepek… mind része a cserkésznevelésnek, hogy megtanítsuk ünnepelni cserkészeinket.
 
Miközben a cserkészetben folyó nevelésünk egy folyamatos képzés, tanulás, tudásátadás, értékátadás és élményhez juttatás, ne feledjük, hogy a köztünk lévők az otthon megtanult normák és mértékek szerint mérnek. Ezt fejleszti nevelésünk, de nem mehet vele szembe!
 
 
Feladatok a családban
 
A család akkor lesz igazán közösség, ha ezt komolyan gondolják a tagjai. Elsősorban a szülőkön múlik, hogy tudnak-e együtt lenni, egymásért imádkozni, egymásért tenni, és a korosztályi igényeknek való megfeleléssel együtt is egységnek tartani magukat. Ehhez elengedhetetlenül fontos a személyes jelenlét, a minőségi idő, amit egymásra szánnak. Ezért nagyon fontos, hogy a cserkészek kapjanak a vezetőiktől útmutatást és bátorítást arra, hogy életkoruknak és igényeiknek megfelelő módon, esetenként áldozatot vállalva legyenek jelen a családban. Ebben elsősorban a „kötelező” programok tervezésénél kell körültekintően eljárni, másfelől a cserkészek érdeklődését ismerve bátorítani vagy „korlátozni” az „egyéb” programokon való részvételt.
 
A családban a közösségi élet magában foglalja az egymásra szánt minőségi időt. Ez lehet az esti közös ima, a közös látogatás valamely rokonnál vagy egy hosszabb családi nyaralás. Minden család maga határozza meg, mennyi közösségi időt kívánnak együtt tölteni, de sajnos látunk olyan családokat, ahol nincsen erre példa a szülők, nagyszülők szintjéről. A cserkészet nem tudja pótolni a családot, de sokat tehet az ilyen helyzetben lévőkért azzal, hogy ad egy jobb közösségi élményt, egy családi fészek melegét ontó közösséget.
 
A család működtetésében mindenkinek szerepet kell vállalnia. Ez azt is jelenti, hogy a cserkészeket bátorítani kell, hogy vállaljanak feladatokat, vegyenek részt a mindennapok munkáiba, és az apróságok elvégzésétől kezdve mindenben érezzék magukénak a családban megjelenő feladatokat. Elvárható a cserkészektől, hogy részben jólelkűségből, részben kötelességteljesítésből, részben tapasztalatszerzésből és részben tudásmegosztásból fakadóan érezzék azt, hogy feladatuk van. „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát” – tartja a magyar közmondás, ami nem csak a leányokra igaz.
 
 
A családi minta
 
A család mintát ad egy kisközösség működésére. Ez elsősorban egy szeretetközösség, ahol kézzel foghatóvá válik az, hogy mit jelent a szeretet alapján felelősséget vállalni egymásért, boldoggá tenni a másikat és együtt örülni az Úrban. A családban mindenkinek van feladata, olyan feladata, amely elhagyhatatlan, és ha bárhol megbillen a közösségi szerepek leosztása, a közösség egyes tagjai szereptévesztésben vannak, nem vállalják saját szerepüket, vagy nem képesek betölteni azt, nem lesz teljes a családi minta. Mi mégis csak ezekre a tapasztalatokra tudunk építeni.
 
Az apa és/vagy az anya szerep csakis családban érhető tetten. A szerető, gondoskodó anya, a családfenntartó és döntéshozó, családjáért kiálló apa képe nem átvehető egy-egy pillanatban, csak kis szelete tapasztalható meg. A családban élve láthatja a gyermek, miként osztja meg feladatait az apa és az anya, hogy miként viszonyulnak gyermekeikhez, hogyan vannak jelen a mindennapokban és az ünnepekben, miként lesznek példaképpé a gyermekeik előtt. Mindezek az apai és anyai hivatásban fontos példaképek, és elengedhetetlen tapasztalatok a férfivé és nővé válás folyamatában.
 
Az apa és/vagy anya-szerepek hiánya esetén a cserkészvezető nem lehet cserkészei apa- vagy anya-pótléka. Azonban azokat a példákat, amelyeket a cserkészvezető, mint felnőtt ad a cserkészeinek, részben pótolja ezeket. Egyfelől a cserkész láthat férfit és nőt, aki felnőttként, döntéshozóként, támogatóként, szeretetben nevelőként van előtte, és képes velük játszani, kalandozni és kihívásokat keresni. A vezetőnek el kell tudnia fogadni az édesanyja által egyedül nevelt kisfiútól a vezetője felé nyújtott kezét, hogy megérezze azt a szerető felnőtt férfit, akiben bízhat. Tudni kell társnak lenni a szeretetet adó leányvezetőnek a nővé válás folyamatában a leánynak, akinek otthonról nincsen tapasztalata, lehetősége, hogy élete egyik csodájában teljessé válhasson.
 
A cserkésztörvények között a testvériség törvénye értelmetlen, ha a testvér szót nem ismeri a cserkész. Egyke is lehet jó cserkész, csak máshogyan van jelen a testvériség az életében. De akik családjukban megtapasztalják a testvériséget, pontosan tudják, hogy az nem állandó mosolygással teli napfényes csokimegosztás, hanem folyamatos helykeresés és kölcsönös együttműködés. A testvériség elsősorban felelősséget jelent, amelyet megtapasztalhat az idősebb testvér az öcs vagy a húg jelenlétében, vagy amelyet megérez a bátyja vagy a nővére révén, amikor az bevonja valamilyen kalandba.
 
A család az első szocializációs lépés, ahol a gyerek megtanulja a „kérem”, „köszönöm” szavakat, ahol megtanulja az „enyém-tiéd-miénk” összefüggéseit és felismeri a maga szerepét és helyét ezekben a rendszerekben. Amikor közösséget épít a cserkészvezető, ezek az alapok a legfontosabbak!
 
 
Címke: 
EINK

A cserkészet sajátságaiban rejlő eszközök

A cserkészet sajátos eszköztárában különösen nagy hangsúlyt kapnak azok, amelyek kifejezik értékeinket, alapelveit. A napi jótett, a jelszó és köszöntés, a cserkészjelvény, a cserkészjel, az egyenruha, mint nevelési eszköz szerepel az eszköztárunkban, de különleges eszközünk. Mindezek a cserkészet szellemének külső jelei. Mint minden közösségnek a cserkészetnek is vannak olyan közösségi jelei, érintkezési formái, melyek jelzik a közösség együvé tartozását, egységét.
 
A napi jótett, jelszó és köszöntés, cserkészjelvény, a cserkészjel, az egyenruha jelentősége:
 
a., napi jótett: A 3. cserkésztörvény önmagáért beszél, gyakorlását folyamatosan, minden pillanatban tenni kell; „A cserkész – ahol tud – segít!”. Még fontosabb a fogadalom, amely egy életre szól; „(…) Minden lehetőt megteszek, hogy másokon segítsek. (…)”. A tudatosan végzett napi jótett később rutinná válik. Automatikusan „egyre több” lesz belőle. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy e cselekedet nem más, mint példaadás, és ez a példa igen könnyen ragadós lehet és e példát más is követi. Nem utolsó sorban belső tartást ad, lelki örömöt ad.
 
b, jelszó és köszöntés – „Légy résen!”: állandó figyelmeztető a kötelességteljesítésre, segítőkészségre, törvénytartásra, önnevelésre. „Jó munkát!”: a mindennapos életben a feladatokat elvégezni csak megfelelő hangulatban, odaadással lehet – erre bíztat. A köszöntésre válaszként elhangozhat maga a köszöntés, a jelszó, vagy bármilyen más köszöntés, ami ide vág: „A legjobbat!”, „Megteszem, ami tőlem telik!”, „Tedd, ami tőled telik!”, „Bízhatsz bennem!”, „Bízom benned!”.
 
c, cserkészjelvény: a helyes utat mutató nyílhegy. A fogadalomra emlékeztet a három ága, amelye a kötelességteljesítésre, törvénytartásra, segítőkészségre emlékeztet. A Szent Korona fogja össze. A liliom a térképekről származik, ami a helyes utat mutatja, ahogy Bi-Pi megfogalmazta:
 
d, cserkészjel: a tisztelgésre emelt három ujj, amely a kötelességteljesítés három irányára emlékeztet: Isten, haza és embertárs iránti kötelességek.
 
e, egyenruha: munkaruha, jelvények stb. hordása, tartást ad. Jelzi mindenkinek láthatóan a cserkészek közösségéhez való tartozásunkat, de egyben megkülönböztet más országok cserkészeitől is. A cserkészruha legyen a miénk! Azaz: kifejezi, hogy ehhez a közösséghez tartozom ­ ezért egyenruha. A cserkészruhám legyen igazán az enyém! – legyen mindig rendezett és tiszta! Bővebben az egyenruhánál.
 
A legfontosabb tudnivaló, hogy a vezetők példája mindenképp meghatározó! Amit a vezetett a vezetőtől lát, azt teszi ő is! Ahogy alkalmazzuk mi is ezeket a „külső” jeleket, csak úgy várhatjuk el vezetetteinktől. Ezért a cserkészetünket kifejező legszorosabb eszközeink rendszeres és sokszori megjelenése és használata erősíti az általuk kifejezett értékeket. Jelszó és köszöntés a mindennapos életben, civilben is, következetesen és rendszeresen minden találkozáskor elhangozhat.

 
Beavatások, szertartások
 
A „beavatás” szó alatt ma egy divatos és egyben kétes fogalmat is értünk. Divatos, mert nagy tömegeket lehet megmozgatni annak ígéretével, hogy az ember „beavatásban” részesül valahol, és kétes, mert e „beavatásoknak” elég kevés köze van a szó eredeti tartalmához. Ma sok szervezet, közösség alkalmazza a beavatást mindenfajta cél és tartalom nélkül, pedig ennek, mint rítusnak egyik eredeti és lényeges funkciója az egyén életének (társadalmi helyzetének megváltozása okán, teljesítménye, életkora, stb miatt) megváltoztatása volt.
 
A cserkészetben minden beavatás azt a célt szolgálja, hogy valamiképpen a cserkészet képviselői által, annak tagjává váljon valaki. A célja, hogy élményt adjon, elismerje a megtett erőfeszítéseket, és elismerje az egyén és a közösség közös döntését: mi egymással akarjuk mindezt folytatni.
 
Elköteleződést jelent az egyén oldaláról egy értékrend, egy eszmerendszer és egy életforma mellett. Elköteleződést jelent a közösség oldaláról az egyén, az ő személyes boldogsága és fejlesztése, a „boldogulás ösvényére” vezetése és az érte való felelősség mellett.
 
Az elköteleződés szintjei jelentősen eltérnek egymástól, mind kifejezésükben, mind hátterükben. Az avatás egy kötelezően átélendő (tehát részt veszel benne, átesel rajta, de nem tevékeny részeseként válsz valamivé általa) , nem választható aktus, amikor valaki egy újabb állapotba lép. Lehet ez a barlangászok avatása, ahol a feladat teljesítése után leszel tagjává, vagy régen a hadseregben a belépőket beavatták. Mára az avatás jelentősen eltorzult, és vagy díszes keretek közötti ünnepségen zajlik (pl. tisztavatás), vagy egy esetenként megalázó, szívatás-sorozat eredményeként átélendő esemény (pl. gólyaavatás).
 
Az ígéret kinyilvánítja, hogy tevője valamit megtesz, valami szerint cselekszik. Ez viszonylagos, a behatárolása is képlékenyebb időben, és e miatt nem is egy „örök-érvényű” elköteleződést hordoz magában, hanem egy erőfeszítés irányába tett szóbeli kötelezettségvállalást (pl. szerződéskötéskor tett ígéretek). Az ígéretek gyakran feltételesek – ha ez bekövetkezik, akkor azt megteszem.
 
A fogadalom ünnepélyes ígéret valaminek teljesítésére, megtartására, általában Istenre való hivatkozással (pl. szerzetesi). A fogadalom egy nagyon komoly, örök-érvényű elköteleződést jelent valamely értékrend mellett, és általában egy felettünk álló erőnek tesszük, azaz „tanúm az Ég”, és vele kell elszámolnom arról, miként és hogyan tartottam meg.
 
Az eskü Istenre, mint tanúra vagy valamely szent dologra hivatkozó ünnepélyes kijelentés (pl. házastársi eskü).
 
Az avatás egy bekerülési rítus, általában nem cselekvő alannyal – inkább a beavatás tárgya a beavatandó. Az ígéret, a fogadalom és az eskü elköteleződést jelent valami mellett.

 
Beavatás, rítus, szokás
 
Az emberi élet jelentős fordulatait, társadalmi állapot- és környezetváltozásait sűrítetten kifejező szimbolikus esemény a rítus. Ezt egyének vagy az egyént befogadó társadalmi csoportok és szervezetek gyakorolják. Szokásszabályok és normák tartalmazzák az beavatandó iránt támasztott követelményeket. Fontos megelőző lépése a próba, melynek célja bizonyítani az egyén alkalmasságát, rátermettségét. Az beavatás rítusként akkor működik, ha hátterében felismerhető és megtartott normák, elvek, eszmeiségek húzódnak meg. Attól függően, hogy az érdek elvárása mennyire mély és fontos az adott közösségben, a beavatás lehet rítus és nem rítus, vagyis olyan szokás, amely mögött a kiváltó okok elhalványultak vagy teljesen eltűntek, mégis rendszeresen megjelenik meghatározott alkalommal. A beavatási ceremóniáink számos ötletet, egyéni-alkalmi rögtönzést építhetnek magukba, és a változatok sokféleségét hozzák létre. A beavatási szertartás ennek megfelelően lehet komoly, játékos, vagy esetleg parodisztikus, attól függően, hogy végrehajtói milyen jelentőséget tulajdonítanak az avatás tartalmának.
 
A rítus a helyesnek tartott viselkedés társadalmilag szabályozott lefolyása (pl. hogyan kell viselkednie az ifjú párnak a templomi esküvőn; hogyan kell lefolynia egy fogadalomtételnek). Másfelől rítus az az előírt mód, ahogyan egy vallásos vagy mágikus cselekményt végre kell hajtani (pl. a rontás ellen a csecsemő bölcsőjét letakarják, ha idegen érkezik a házba). Harmadrészt rítusnak nevezzük a szokáscselekményeket, azaz a rendszeresen előforduló, szokássá vált cselekményeket, amelyeknek valamilyen mélyebb tartalma is van, (csak esetenként elfeledjük, nem ismerjük – pl. húsvétkor a fiúk meglocsolják a lányokat, hogy termékenyek legyenek). A közönségesen rítusnak nevezett cselekmények társadalmilag kialakult jelrendszert képeznek, amelyeknek többnyire csak egy kultúrán belül, egy közösségben van egyértelmű jelentése, s más kultúrákban értelmezésük eltérő is lehet (pl. a tűzgyújtást értelmezhetik örömtűznek, lehet gyógyító, vagy tisztító rítus is).
 
Átmenetei rítusoknak nevezzük azokat a rítusokat, amelyek az emberi élet fontos átmeneteihez (korszakváltás, állapotbeli változások követése, stb.) fűződő rítusok összességét jelentik (pl: a születéséhez, a felnőtté avatáshoz, a házasságkötéshez, temetéshez fűződő rítusok, de hasonló rítusok fűződhetnek a társadalmi helyzet megváltozásához is: katonai avatás, hivatali eskütétel, beiktatás, cserkész fogadalomtétel, stb.). Az átmeneti rítusoknak három fő részük van:
 
  • az elválasztó rítusok – melyben az elhagyandó állapotból kivezetik az egyént (pl. az utolsó korosztályi tábor)
  • az átmeneti, várakozó állapot (pl. a sárga korból a zöldbe átvezető újonc év)
  • befogadó rítusok – melyek az új állapotba vezetnek (pl. a fogadalomtétel)
Az átmeneti rítusokra azért van szükség, hogy megkönnyítsék az egyéni életben beálló nehéz helyzeteket, melyeket a változás idéz elő, valamint hogy a hirtelen átmenetet lassítsák és kész közösségi formákat, szerepeket bocsássanak az egyén rendelkezésére.
 
Mi, cserkészek is igen sokféle beavatási rítust alkalmazunk az ígéret- és fogadalomtételtől kezdve a korosztályi váltások határán lévő beavatási szertartásokon át a keretmesés névadásokig minden féle helyzetben. Célunk, hogy jelezzük cserkészeinknek, közénk tartozik, befogadjuk. A befogadás révén kötelezettségeket és „kiváltságokat” kapnak, és ezeket megosztjuk velük (pl. a fogadalomtételekor kötelezettség a törvénytartás és kiváltság a teljes egyenruha viselésének joga). A beavatással elismerjük a teljesítményt, a küzdelembe fektetett energiákat és azt, hogy közös titkainkat, tudásunkat magáévá tette, így köztünk van a helye: megdolgozott érte. A beavatáskor megerősítjük a kölcsönös bizalmat és egymásra hagyatkozást (mert a vezető felelősséget vállalt érte, hogy alkalmas a beavatásra; a cserkész pedig bízik a vezetőjében, akivel együttműködik). A beavatásoknak fontos része, hogy értelmes engedelmességgel élményhez juthat a közösség is és a beavatandó személy is. Semelyik beavatás nem lehet csak valakiért, valakiről szóló. Minden beavatáson a megjelent, már beavatott résztvevők egyfajta példát adnak a most beavatandóknak, hiszen valahová bekerül(het)nek, a már beavatottak csoportjába kerül(het)nek be, akiket ismernek és tisztelnek, szeretnek.
 
A jó beavatás egyértelmű teljesítményhez kötődik. Mind a két fél tudja, mit kell teljesíteni, mit kell letenni az asztalra, hogy elismerjék, és felvegyék közösségükbe. Maga a szertartás a közösségnek egyértelmű, megszokott, míg az új tagoknak személyre szabott, azaz valami nekik szóló van benne. A szimbólumok, amelyek összekötnek, minket közös titkaink részesévé teszik a beavatandókat. Ezek a szimbólumok kifejezik mindazt, aminek az eszmeiségét magunkénak valljuk. Ezek a szimbólumok, vagy ezek egyes részei megjelennek a beavatást követően azokon, akik átléptek egy másik állapotba, átestek a beavatáson. Az élményhez nagyon fontos, hogy legyenek benne különleges elemek, amelyek feledhetetlenné és különlegessé teszik a beavatást magát. Legyen benne valami misztikus, titokzatos dolog vagy háttér. Ezek erősítik a beavatottak körében való részvételük fontosságát, és érdeklődővé teszik a kívülállókat – ez az egyik titka a vk-inknak is: titkok lengik körül, és az igazságot csak az tudja, aki elvégezte. A beavatás révén a beavatottak között olyan összetartó erő jön létre, amely egymást is felelősségre szorítja. A beavatást követően jön létre az a testvéri kötelék, amely a Dzsungel könyvéből ismert kiáltás kifejez: „Egy vérből valók vagyunk, te meg én!” A beavatás része valamilyen módon az egyedül-lét (amikor a beavatásra váró utoljára végiggondolja, akarja-e a beavatást, és újra végiggondolja, mivel jár mindez), része a közösség részvételének rítusa (pl. minden beavatott már várja őket, vagy a végére érnek oda, stb.), része annak kinyilvánítása, hogy önkéntesen történik vele mindez, és akarja is.
 
A férfivé és nővé válás útjának jelentős állomása minden beavatás, amely arról szól, hogy még komolyabban vesszük cserkészünket. Amikor ígéretet vagy fogadalmat tesz, újabb korosztályba avatjuk be, és a velük való együttműködésünk keretei változnak, akkor minden esetben közelebb kerül a céljához, és elismerjük erőfeszítéseit: tevékeny tagjává lesz közösségünknek; a gyülekezett Krisztusban felnőtt tagja; a társadalom elismert, hivatásának élő egyéne; stb. Ezért nagyon fontos, hogy a beavatásaink ennek a magasztos célnak feleljenek meg, és folyamatos fejlődést mutassanak.
 
 
Fogadalmaink és beavatásaink
 
A cserkészek fogadalmai
 
„Ezt a fogadalmat nagyon nehéz megtartani, de ez egy nagyon komoly fogadalom, és mindaddig nem cserkész a fiú, amíg mindent meg nem tesz, hogy fogadalma szerint éljen.” (Bi-Pi_: Cserkészet fiúknak, MCsCsSz Bp., 1994. 20.p.)
 
Fogadalmat tenni mindig egy tekintély előtt kell. A cserkészfogadalmat is tisztnek kell kivennie (ő az Isten tanúja). Ez egyben azt is jelenti, hogy ez a tekintély fogadalmam után „tart” engem, felelős értem. A dolog azonban nem csak arról szól, hogy a fogadalmat tevő szabadsága beszűkül, hanem arról is, hogy fogadalma révén valami megvalósításához közelebb kerül, és általa gazdagabb lesz. (A szó gyökere a „fog” ige, de köze van a „fogad” igéhez is, ami valami kívülről jövőnek a be- vagy elfogadását jelenti.) Ebben a gazdagodásban pedig az adott tekintélynek komoly segítő szerepe van: ha valaki előttem, mint tekintély előtt valamire fogadalmat tesz, nyilván segíteni fogom annak megtartásában. Ez a fogadalmat kivevő, esetünkben a tiszt felelőssége.
 
A Magyar Cserkészszövetségben négyféle „fogadalmat” ismerünk: a sárgák ígérete, a zöldek-kékek-szürkék életét meghatározó fogadalom, a barnák életviteléhez igazított fogadalom, és a tisztek fogadalma.
 
A sárgák ígéret korlátozott időre szól, rövid és egyszerű, a kiscserkészek életkorának megfelelő.
 
A cserkészfogadalom szövege tulajdonképpen a törvények megtartását tartalmazza, kiemelve a 2. és a 3. törvényt. Letétele alapvetően fontos a cserkésznevelés szempontjából. Az cserkész ezzel önálló, akaratlagos lépést tesz saját önnevelése útján, formálisan és nyilvánosan kifejezi, hogy maga is ezen az úton szeretne járni. Nincsen „cserkésszé avatás”, a cserkészeket nem avatják, ők fogadalmat tesznek.
 
A barnák – cserkészfogadalmuk megújítása mellett – a cserkésztörvényeknek a társadalomban való képviseletét és a nemzethez való hűséget fogadják meg. A barnák nem csupán egyéni életükben kívánják a cserkészeszmét megvalósítani, hanem környezetükében is erre törekszenek. A jóért munkálkodó „hálót” építenek a többi cserkésszel.
 
A tisztjelölt a tiszti fogadalom letételekor a felnőtt fogadalom vállalásai mellett nevelői munkára kötelezi el magát. A szöveg a nevelői munka legfontosabb személyes elemét, a példamutatást emeli ki.
 
A fogadalom szövegét fejből tudni fontos, értelmezni tudni kell (korosztályának megfelelő szinten), és nem szerencsés naponta felemlegetni, hogy ki mit fogadott meg. A fogadalomtétel azonban az esemény élményszerűsége miatt kicsit mélyebben megélhető dolog, mint a törvények. A fogadalom meghitt viszonyt teremt a tiszt és a cserkész között, ez a nevelőmunka alapját jelentő bizalom egy fontos eleme lehet. A fogadalom letételével a cserkész felettesének is fogadja a tisztet, ezt a bizalmat jó soha el nem játszani! A fogadalom beavatás is, a cserkészközösségbe való befogadás. Tehát nemcsak a tiszt és a cserkész ügye, hanem az egész közösségé is. Így a közösség jelenléte elengedhetetlen a fogadalomtételnél.

 
Hogyan bonyolítsunk le egy fogadalomtételt?
 
Először is, fontoljuk meg, ki legyen jelen. Kívülálló jelenléte általában nem kívánatos. Jó, ha csak cserkészekre, lehetőleg a csapat tagjaira, esetleg egyházi személyekre, vagy ha elkerülhetetlen, szülőkre szorítkozunk. Olyan, aki a jövőben fog csak cserkészfogadalmat tenni, semmiképp ne legyen jelen, azonban a cserkészközösség, amely befogadja (csapat), feltétlen legyen ott.
 
A fogadalomtételen hét elem jelenléte teszi teljessé (egyik sem hagyható el!):
  • legyen jelen a befogadó közösség – cserkészek esetében legalább a raj – és a közösség vezetője;
  • tiszt vegye ki a fogadalmat;
  • közös részvétel az imádságban;
  • a cserkésztörvények hangozzanak el;
  • a cserkészjelölteket kérdezzük meg, akarnak-e fogadalmat tenni, és érthetően válaszoljanak igenlően;
  • a fogadalmat előre mondva a cserkészjelöltek a maguk nevét behelyettesítve mondják el a fogadalom szövegét;
  • kapják meg a nyakkendőjüket.
A fogadalomtétel előtt célszerű lelki felvezetést tartani a jelölteknek. Magán a fogadalomtételen mindenképp hangozzon el a 10 cserkésztörvényt, formálisan, egyesével kérdezzük meg a jelölteket, kívánnak-e fogadalmat tenni, majd ha lehet, egyesével tegyék le a fogadalmat. A szöveget jó, ha előremondjuk, ne itt teszteljük, hogy tudják-e. Ezután a jelölt őrsvezetője vagy rajparancsnoka kösse fel a nyakkendőt, végül a fogadalmat kivevő tiszt „Cserkésztestvéremmé fogadlak!” mondattal fogjon kezet vele és tisztelegjen neki. Ezután a többiek cserkésztestvérükké fogadhatják.
 
Számos egyéb szertartás-elem használható. (Himnusz, cserkészinduló, rövid ima, egy vers, keretmese, utolsó beszélgetés a fogadalomtétel előtt az őv-vel, nyakkendőgyűrű ajándékozás, őrsi jelvény átadása, lakoma, stb.) Fontos azonban, hogy az egész precízen megtervezett, megszervezett és ünnepélyes legyen. Természetesen a szertartás egyes elemei legyenek tartalommal megtöltve, és jelentsenek valamit a fogadalmat tevőknek és megújítóknak egyaránt. (A 10 törvényt se csak felolvassuk, hanem gondoljuk is úgy!) Talán ennél is fontosabb, hogy a fogadalomtétel élményszerű legyen, azt a cserkész sohase felejtse el. Jó, ha a szertartás végén nagy üdvrivalgással, esetleg feldobálással, utána pedig meleg közvetlenséggel, játékkal oldjuk fel a szertartás feszültségét. Jó, ha enni- és innivaló is akad.
 
Igyekezzünk tehát a fogadalomtétel eseményét mind a fizikai, mind a lelki körülmények alakításával emlékezetessé tenni. A korosztályi elköteleződések, az egyes korosztályi beavatások szimbolikáját a korosztályi könyvekben tárgyaljuk részletesen. A fejlesztés lehetősége mindenki előtt nyitva áll, érdemes olyanná tenni, amely a csapathoz kötődik, és kifejezi a közösséget. Az alapokat azonban tartsuk meg, hogy megadhassuk azt a közös élményt, amely minden, adott korosztályú cserkészünknek ugyanazt a jelentéstartalmat megadja.
 
 
Egyenruha
 
Az egyenruha alapvető célja, hogy az összetartozást, a közösséget kifejezze. Ilyet láthatunk mindenféle közösségben, akár pólóról beszélünk, akár a szerzetesek csuhájáról. Kifejezi azt, hogy mi egy közösségbe tartozunk, köztünk a testvériség szellemisége az, ami felelősséggel összeköt bennünket. Ennek egyik legfontosabb kifejeződése, hogy nem az számít, ki milyen helyzetben lévő családból érkezik, hanem az, hogy itt mit tesz bele közös ügyeinkbe. Az egyenruhának nincsen márkája, nincsen márkás és gagyi. Van praktikus és kevésbé praktikus, kinek-kinek vérmérséklete szerint. Lehet praktikus a rövidnadrág azoknak, akik a meleget nehezebben viselik, és nem bánják, ha a lábukon a bőr szenved sérüléseket. Lehet kevésbé praktikus a rövidnadrág, ha valaki fázósabb, és nem bánja, ha a nadrágszára szakad. Az egyenruhával arra neveljük cserkészeinket, hogy ne őseikkel kérkedjenek, ne a pénz határozza meg a többiek vagy önmaguk megítélését, hanem lássák a másikban az embert, akivel együtt akarnak dolgozni a szebb jövőért. Ez az egyik legfontosabb eszközünk a ma oly divatosként megfogalmazott elv mentén, amely szerint mindenkiben az embert kell látnunk – de ez nem jelenti azt, hogy az ember minden körülmények között jó. A cserkésztestvérünk hibái ellen közösen küzdünk, de az embert szeretjük és támogatjuk.
 
Az egyenruha felvételével cserkészünk kifejezi azt az értékközösséget, amelyet fogadalmában magára vállalt. Nem magunknak hordjuk az egyenruhát, hanem azért, hogy hitet tegyünk a világ előtt egy olyan eszmeiség mellett, amelyről hisszük, hogy jobbá teszi az embert és a világot. Cserkésznek nem csak az egyenruhában kell lenni, de az egyenruha nekünk is sokat segít, hogy amit egyenruhában teszünk, az alapján a cserkészetet ítélik meg. Mindezek mellett az egyenruha egyes részeinek viselete a civil életben is kifejezi cserkész mivoltunkat (pl. a liliommal hímzett cserkésznadrág, a cserkészöv, stb.). Akinek van szeme, mert tényleg „résen van”, ezeket észreveszi, és felismeri cserkésztestvérét. Nevelési szerepe ebből a szempontból az egyenruhának abban van, hogy tudatosítsuk bennük, hogy cserkész mivoltuk egy kölcsönhatásban való folyamatos létet jelent. Tőlük esetleg többet várnak el, mint cserkészektől, a cserkészet pedig elvárja tőlük, hogy legyenek reklámarcai a cserkészmozgalomnak. Mindezek mellett ráneveli őket arra, hogy mindegy, kinek mi a meglátása egy-egy szimbólumról, eszmeiségről vagy meggyőződésről, álljon ki érte, mellette és maga miatt, aki vállalta ezt az elköteleződést valamely olyan dolog iránt, amely magasztos.
 
Az egyenruha motivációs eszköz is a kezünkben. Minden olyan jelvény, jelzés, kitűző, amelyet az egyenruhánkon viselünk, a kisebbek felé arról tanúskodik, hogy van mit elérni, van hova eljutni, és vannak még felfedezésre váró területek. Mindezekhez a jelvények csak annyit tesznek hozzá, hogy megjelenítjük magunkon a saját tudásunkat, eredményeinket, a beletett energiáinkat, és mások felé is megmutatjuk, hogy mennyi mindent megértünk már. Ezzel a kisebbeket „elbűvöljük”, és megismerik, mi mindent éltünk meg, csillogó szemmel hallgatják történeteinket, és maguk is részesévé akarnak válni. Maguk is meg akarják szerezni, ezért képesek beletenni energiát, időt, stb. A vk-ink jelvényei is nagyszerű eszközként használják ki  a leendő jelöltek motivációját. Nagyszerű nevelési eszköz az egyenruha abban, hogy folyamatosan ösztönözzük cserkészeinket a fejlődésre, a gyarapodásra, önmaguk fejlesztésére és az Isten felé növekedésre.
 
Az egyenruha sok információt hordoz a viselőjéről. Az egyenruhánk jobb oldala arról tájékoztat, hogy honnét is érkeztünk, hová valók vagyunk. Az első, amit hordunk egy világszervezethez tartozásunkat jelzi, és kifejezi közösségünket több millió cserkésztestvérünkkel. E mellett a Hungária jelvényünk (amely az 1929-es dzsemborin volt a Magyar Dzsembori Csapat jelvénye J) fejezi ki azt, hogy mi magyar cserkészek vagyunk Magyarországon. Ne feledjük, hogy az őrsben, a rajban vagy a csapatban mindenki elsőként önmaga, és mint ilyen nélkülözhetetlen és pótolhatatlan. Az őrsi közösség az elsődleges közösség, amelyben megéli cserkész voltát. Az őrsi és rajjelvény (a csapatjelzések alatt a jobb ingujjon) kifejezik azt a legközelebbi önazonosságot, amellyel a cserkész rendelkezik. A csapatszám, csapatnév, körzetjelvény és a kerületi felvarró pedig széleskörű tájékoztatást nyújt arról, honnan érkezett a cserkész. Rajta is múlik, hogy tudják-e mások, hogy mit jelent: 23. A 23. Fehérsas Cserkészcsapat tagja, akit most megismerhetnek, hiszen találkozik vele valaki. Így megismerhető a helye, és a csapata híre rá is ráragad, miközben ő is a csapat hírét-nevét öregbíti. Pontosan úgy, mint a kerületét!
 
A másik oldalon lévő jelvények azok, amelyeket azért visel, mert megdolgozott értük. Azt jelzi, hogy milyen tudással (pl. próbajelvény), tapasztalattal (pl. rendezvényjelvény) és egyéni érdeklődéséből fakadó elmélyüléssel (pl. különpróbajelvény) rendelkezik. Azt hirdeti viselőjéről (és nem a viselője önmagáról J), hogy ezzel a tudással rendelkezik, és készen áll bármilyen olyan feladatra, amelyhez erre szükség van. A vezetők is ezért viselik a vk-s és vezetői jelvényeket, hogy kifejezzék a megszerzett tudást, a bele fektetett energiát és azt, hogy a felelősek a rájuk bízottakért. A vezető jelvénye nem azt jelzi, hogy ő az úr, hanem azt, hogy őhozzá kell fordulni segítségért, mert ő tud segíteni.
 
Mindezt okosan kell viselni: az úgy nevezett rendezvényjelvényeket addig viseli a cserkész, amíg az a rendezvény ismét el nem következik (de egyiket sem viseljük korlátlan ideig). Ennek nagy motiváló ereje van, hiszen nincsen mindenkinek olyan jelvénye. Megszerzése senkinek sem lehetetlen, mert „csak” annyit kell beletenni, amennyit a viselője is beletett.
 
 
Tábortűz
 
A tábortűz közösséget teremtő alkalom. A tábori élet szerves része, amely egyszerre több nevelési célt is szolgál. Lehetőséget teremt arra, hogy az alábbi helyzetekben jó példát és lehetőséget adjunk:
 
  • lelki terület:
    • lelki felfrissülés, töltekezés
    • érzelmi terület
  • napközben történtek feldolgozása, kifejezése
  • tudni átlépni a napközbeni összeütközéseket
  • önkifejezés
  • érzelmi töltekezés
  • a társas területen
  • közös szórakozás
  • kisközösségi alkotás és önkifejezés
  • testi területen
  • önuralom – tevékeny jelenlét
  • értelmi területen
  • tanulás, megismerés
  • tudásmegosztás
A tábortűz minta kíván lenni a közös szórakoztatás sokféleségére, és egyben a korosztályi igények kielégítésének megfelelően kíván tanulási alkalom, vagy eszmecsere helyszín. A tábortűz is képzési eszköz, ugyanakkor a cselekedve tanulás egyik legerősebb megjelenítője.
 
Az egyes korosztályok elvárásai és igényei eltérőek a tábortüzeknél. Ezek miatt a tábortűz alapvető keretei nem változnak, azonban a tág keretek kitöltésében nagy lehetőségekre ad szabad teret. Amíg a kisebbek elvárják a bevonásukat, a folyamatosan pörgő cselekményeket, az őket is megmozgató mesevilágot, addig a cserkészeknél a szabad képzettársítás uralkodik. Képesek fegyelmezettebben végigülni a tábortüzet, de általában a kiadott témához csak nagyon lazán kötődnek a számaik, mert a velük történtek feldolgozása sokkal erősebb igény, mint a tábortűzvezető által kívánatosnak tartott téma komoly feldolgozása. Sok olyan elem jelenik meg számaikban, amely a kortárscsoport elvárásaiból fakad (pl. televíziós műsorok elmei, stb.), vagy amely tudások alapjait az iskolában szedték össze, és ezek számukra közösen elvárt ismeretként jelenik meg. Rettentően nyitottak mindenféle hangos, mozgós játékra, és nem baj, ha értelmetlen. A kószáknál egyértelműen az elvontabb hivatkozások jelennek meg, és örömmel vesznek részt a másik nemről szóló kifigurázásokban. A tréfáik súrolhatják a jó ízlés határait, főként a nemiség kérdésében, hiszen erejüket próbálgatják, a korlátaikat keresik. Jelentősen eltér a csak fiúk, a csak leányok és a vegyes tábortüzek szintje ezekben a témákban. Ezekkel a korosztályokkal elég nehéz a komoly hangulatú tábortűz, mert a legkisebb tréfára okot adó helyzet a feszültséget nevetésben vezetheti le („Auer… mit mozgolódik maga, mint egy sajtkukac?” – Karinthy Frigyes: Röhög az egész osztály)
 
A vándor korosztálytól kezdve lehetőség van egyre inkább a komoly, nem csak tanító, hanem sokszor nevelő és önkifejezésre lehetőséget adó tábortüzek megtartására. Sok olyan helyzettel találkozhatnak,ahol szívesen beszélnek önmagukról, a másikról, vallomások keretében a maguk világképét megmutatják. Szükségük is van ezekre az alkalmakra. A felnőttek körében van lehetőség komolyan elgondolkodtató, a tábortűz teljes egészét egyfajta befelé fordulásra fordító tüzekre. Ezek már nem igénylik a sok játékot, és egy jó felnőtt tűz akár elegendőnek tart 3-4 balladát és 2 éneket.
  • A tábortűznek is van célja! Valamiért tartjuk, aminek ki kell benne domborodnia. A tábortűzre komolyan kell készülni, akkor is, az egy csendes, beszélgetős tűz. A tábortűzvezető személyén nagyon sok múlik! A tábortűz keretei sokat segítenek a tábortűzvezetőnek, így érdemes betartatni!
  • A tábortűznek van célja, mondanivalója, tanulsága. Ez lehetőleg az idő harmadik negyedében legyen – ekkor a legjobb a figyelem.
  • A tábortűz időkeretét tekintve valahol 50-90 perc közötti hosszúságú legyen.
  • Egy soros körben ülnek a résztvevők, mert ez az ő közösségi terük. Bent van az ő mostani meseviláguk, és kint a sötét erdő.
  • A tábortűznek van felvezetése, hangulati csúcsa és lecsengetése. Akkor is, ha nem harsány és nevetgélős a tűz.
  • A tűzmester és a tábortűz vezetőjének pontos összhangban kell dolgozni a tűz céljai szerint.
  • A tábortűz „szentség”, a tűz nem szemetes, nem főzésre való ezen a helyen.
  • A tábortűz nem magánszám, és nem kirakat. A vezetője irányítója, a résztvevők pedig tevékeny részesei.
A Bi-Pi tűz egy bensőséges hangulatú, őrsi keretben megvalósítható tűz, amelynek a célja a kisközösség tagjainak eszmecseréje, valamely téma közös feldolgozása, és lelki feltöltődés. Használja ki a vezető, és csináljon Bi-Pi tüzet, amikor erre van szüksége.

 
Cserkésztörténelem
 
A cserkésztörténelem hatalmas érték, mind tárgyi anyagban, mind eszmeiségben, mind folyamatban és mind történetiségében. A mindenkitől elvárt közös cserkésztörténelem rávilágít arra, hogy ez a mozgalom egy élő szervezet, amely folyamatosan fejlődik, tanul, és tesz a magyar fiatalságért. A hangzatos szavak közelivé válnak, amikor a cserkésztörténelem eseményeit sikerül a csapathoz kötni, mert mégiscsak nagyobb büszkeséggel gondol a 33-as dzsemborira az, akinek a csapata is jelen volt.
 
A cserkésztörténelem tanítómester abban is, hogy megismerjék a cserkészek az elődök példáját, és lássák, ki, mikor és hogyan tett azért, hogy a cserkészeszményhez közelebb és közelebb kerülhessen. Természetesen nem csak azokra a kiválóságokra kell gondolni, akik életüket adták a cserkészetért, hanem olyan cserkészekre is, akik „csak” egy nagytáborban dolgoztak, vagy egy életmentést hajtottak végre. Ők kerülnek a cserkészhez kézzelfogható távolságba, amikor a nevét is, csapatszámát is ismeri, esetleg képet is láthat róla.
 
A példák, az előttünk járók munkája erőt és hitet ad ahhoz, amit csinál a cserkész és a vezetője. Mindenkinek fontosak azok a kapaszkodók, amelyek előre mozdítják abban a munkában, amit végez. Másfelől a cserkésztörténelem egy nagyszerű energiabomba, amely feltölti és lelkesíti a cserkészt és a vezetőjét abban, amit csinál. Végezetül a cserkészet a maga történetét használja fel arra, hogy a jó eszmét, a helyes elgondolást alátámassza és megerősítse, erőt merítsen az újabb kihívásokhoz. A cserkésztörténelem egyfelől túl széles, hiszen az egész világról szól, másfelől sok esetben nehezen érthető az akkori kor kihívásaira adott válaszaiban. Azonban annak, aki nem ismeri a cserkészet történetét, egy olyan kapocs hiányzik az életéből, amely jelentős és szoros közelségbe hozná a nagy közösséggel. A cserkészettel való közösségvállalás része az, amit a közös történelemként tart számon a cserkészet.
 
 
Őrsi, raj, csapat és cserkészszimbólumok[1]
 
Az egységek szimbólumai két hatás ütközésében jönnek létre: egyfelől a cserkész mivoltot kívánják valahogyan kifejezni (pl. liliom), másfelől az egység tagjainak egyéniségét hívatott megjeleníteni. Az egyenruhánál leírtakkal összecsengő módon, egyfelől kifejezi az azonosságot, a valahova tartozást, az értékeket, másfelől információt hordoz az adott cserkész közösségi kötődéseiről.
 
A szimbólumok közül egy kevés olyan van, amely világszerte ismert, közös szimbólum (pl. a WOSM logója), vannak olyanok, amelyek nekünk, magyar cserkészeknek közös szimbólumunk (pl. csodaszarvas), és vannak olyanok, amelyek a csapatnak, rajnak, őrsnek fontos jelképei (pl. a csapat újraalapítási emlékjelvénye, stb.) Ezen szimbólumok a nevelésben segítenek a közösségek önkifejezését fejleszteni, és segítenek az értékeke és a szimbólumok használatában előre jutni.
 
Mindezek mellett a szimbólumok használata egy értékek melletti kiállást is elvár annak használójától, és ezek mentén nem felejthetik, hogy bármit tesznek, az visszahat a szimbólummal azonosított környezetre is. Ezeket figyelembe véve erősíteni és támogatni érdemes a cserkészek ilyen kezdeményezéseit is (pl. őrsi póló, csapat pulóver, stb.), kellő körültekintéssel és ellenőrzéssel.
 
Azonban arra figyelni kell, hogy a szimbólumok használata ne sértsen senkit, és ne is hasson rossz irányban a tudás elsajátításában (pl. amikor egy rendezvény keretmeséje alapján csinálnak pólót, és a keretmesében felelhető írásjegyekbe latin betűket látva viszik fel az olvasandó szöveget (pl. germán rúnákat latin betűként használva)).
 
 
Névadók
 
Az őrsi névadók (fiúknál állatok, leányoknál növények) azért lesznek az őrs „totemjei”, mert valamilyen tulajdonságuk, emberek által rájuk ruházott jelzőjük alapján az őrs tagjainak közösséget ad, és tanítóvá válik. Az őrs megismeri rajta keresztül Isten teremtményei, természetismeret ad, és természetszeretetre nevel. Tulajdonságai az őrstagok szívéhez közelebb állnak, és ezért ezek mentén a fejlesztésük még könnyebb (pl. a Gyík őrs tagjainak lustálkodni…). Az őrsi névadók általában elérhetőek, megismerhetőek, megtekinthető vadon, vadasparkban vagy állatkertben, esetleg filmen, fényképen. Ezek elérhetőek, és kézzel foghatóak.
 
A raj vagy csapat névadója valamely ismert, vagy híres ember, akinek életében, tetteiben valamilyen követhetőt és példaértékűt fedeznek fel a cserkészek. Az ő személyes példája lesz a cserkészeknek követendő, azaz olyan embert állít eléjük vezetőjük, aki valóságos ember! Valamely történelmi személy a legalkalmasabb arra, hogy a rajnak, csapatnak névadója legyen, de van példa arra is, hogy valamely esemény; vagy érték jelenik, meg, amely egyúttal hitvallás is értékek mellett. Ezek is erőt adnak, csak a cserkészekhez közelebb hozni valamivel nehezebb.
 
A névadó olyan legyen, aki valóságos ember, és egyben a cserkészeszmény megtestesítője valamilyen formában. Természetes, hogy tökéletes embert nem találunk, de a cserkészeinknek az a legfontosabb, hogy elérhetővé teszi számukra a cserkészeszményt a névadó példája.
 
Érdemes odafigyelni a formaiságra. Jelenjen meg a névadóra utaló szimbólum a jelvényekben, zászlón, az otthonban legyen képe, a csapat valamilyen formában emlékezzen meg róla egy emléknap, vagy ünnep keretében. Legyen élő szövetként beleszőve a nevelési tervbe is, és a csapat életébe is. Azonban vigyázni kell azzal is, nehogy túlmisztifikálja a vezető a névadót, vagy esetleg olyan túlzásokba essen, hogy már-már fogadalmas cserkésznek nevezi középkori példánkat.
 
Életének ismerete elengedhetetlen, mert különben nem érzik maguk közül valónak az illetőt a cserkészek. Legyen a csapat jelmondata hozzá köthető, vagy életének műveiből használjon fel a vezető a rendezvények alkalmával.
 
 
Kortárs vezetők
 
A kortárs vezetők sajátos szerepe abban rejlik, hogy nem szülőként, vagy szülői szerepből tud tenni a cserkészekért, hanem inkább a báty vagy nővér, aki kissé cinkos cimbora, kissé felnőttebb és megfontoltabb, és esetenként bölcsebb és tapasztaltabb személyként van jelen.
 
Semmiképpen nem hanyagolható a felnőtt vezető jelenléte, de a közösségszervező életkorára aligha adható annál tágabb megkötés, mint hogy fiatalabb nem lehet a korosztálynál. Amennyiben a vezetőnek van lehetősége az őrs tagjai közül választott vezető irányítására bízni a közösséget, és maga számára vállalható, hogy a közösség alkalmain rendszeresen jelen legyen, mint felelős vezető, akkor lehetséges a közösség irányításának a kortárs vezető kezébe helyezése. Ebben az esetben is fontos a képzettség, de a felálló viszonyok eltérőek lesznek ahhoz képest, mint amikor az idősebb őrsvezető a közösségépítés motorja.
 
 
Csapatotthon
 
A csapatotthon egyfelől raktár, másfelől találkozási pont. A csapat saját, közös felszerelésének raktározására szolgál, azaz itt tartja a csapat biztonságban a felszerelését, innét viszi magával a rendezvényeire. Másfelől a csapattagok számára ez egy biztos pont, ahol egymással tudnak találkozni. a legtöbb csapatnál minden vezetőnek van hozzáférése, hiszen nem várható el egyetlen gondnok mindenkori jelenléte.
 
A cserkészet induláskor nem volt minden gyereknek saját szobája, így esetenként a nyugodd környezetet és a tanulásban szükséges segítséget is a csapatotthontól kapta meg a cserkész. Itt találhatott nyugalmat, tanulási lehetőséget, a tudásban jártasabb cserkésztestvérétől segítséget. Tényleg úgy jártak oda, mint haza. Ez mára már átalakult, pedig sokat segíthetnének a cserkészek egymásnak, ha ilyen feladatot is ellátna a cserkészotthon. Nagyszerű alkalom a testvériség megélésére.
 
A csapatotthon a csapat sajátjának látszik, ahol nagyon fontos, hogy a cserkészek otthon érezzék magukat benne. Formálják a maguk képre, hogy tényleg az övék legyen. Ezzel felelősségre neveli a vezető a cserkészeit, mert az otthon közös felelősség és közös feladat. Egyben lehetőséget ad a cserkésznek, az őrsnek, a rajnak az önkifejezésre, a maguk megmutatására, a háziasságra és a kézügyességek fejlesztésére.
 
A csotthon amellett, hogy közösségi tér, a közös munka gyümölcse is. A cserkészeket az erőforrások helyes használatára neveli és támogatja őket abban, hogy ha valamit el akarnak érni, azért tenniük kell. A csotthon fejlesztése, építése a közösségépítés egyik legjobb eszköze, miközben nem szabad azt gondolni,hogy csak a hőskorban építették, a többek pedig beleülhetnek a kényelmes kész dologba.
 
 
Cserkész kiadványok, anyagok, honlapok[2]
 
A cserkészkiadványok sokféle területet fognak át. Vannak, amelyekre alapként hivatkoznak a vezetők, és vannak, amelyeket folyamatosan frissíteni kell. Van, ami átfogó képet ad, és van, amely egy-egy területet jár át alaposan. Átfogó tudástárat azért nehéz felállítani, mert a cserkészet olyan tudomány, amelynek egy vékony szelete szól önmagáról, és minden belefér, amely nem ellentétes az alapelvekkel. Ezért szinte minden könyv cserkészkönyv.
 
Ami a legfontosabb, hogy az alapító által írt alapkönyvek, és a magyar cserkészet alapkönyveinek szánt anyagok mindenkinek meglegyenek, és tudja őket használni. Jelen könyvnek nem titkolt szándéka az, hogy alapkönyvként hivatkozási forrás lehessen a cserkészmunkában.
 
Nagy tudástárat jelentenek azok a kiadványok, amelyek segítik az egyes témakörök feldolgozását, akár a tudás megadásával, akár az átadás hogyanjainkat ágyalásával, akár eszközök leírásával.
 
Érdemes figyelmet szentelni a nevelői munkában azoknak a mindig elérhető adatbázisoknak, amelyek mindenkinek nyitva állnak a felhasználásra (honlapok, fórumok), amelyek segítséget tudnak nyújtani a szerkesztőik által.
 
Szükség van olyan zsebkönyvekre, amelyek a cserkészek állandó használatára vannak kitalálva. Egy-egy különpróba teljes tudásanyag van benne, avagy egy-egy témakör alapos kibontása. Ezekkel könnyebben megvalósítható a folyamatos önnevelés és önképzés, hiszen a tematikus alapkönyvek egy-egy témát boncolgatva könnyen kielégíthetik a tudásvágyát annak, aki az adott területen kíván elmélyedni. Azonban a világ előre haladtával ezek az anyagok is bővíthetővé válnak.
 
Olyan könyvecskékre, amely egy-egy próba anyagát dolgozzák fel tudásrendszerező céllal, nem biztos, hogy szükség van. A cserkésztől elvárjuk a cserkészfüzet vezetését. Ha adunk a kezébe könyvet, nem vezeti a füzetét. Ha elérhetőek azok a könyvek, amelyek egy-egy területen adnak elmélyülési lehetőséget, akkor érdeklődéssel veheti kezébe azt, amelyik érdekli, és nem sérül a cserkészfüzet nevelői szerepe.
 
Sok olyan könyvvel is dolgozik a cserkészvezető, amely az érdekességek szerepelnek. Ma már nem feltétlen hasznosítható minden betűje, de a cserkészmúltunkhoz szorosan kötődő, esetenként egy-egy számunkra kedves eseménnyel összefüggő anyagok rámutatnak mindazokra a dolgokra, amelyek a cserkészekkel történtek, és a közös szertár darabjai. Érdemes ezeket is fellelni, és közreadni, hogy kincseinket megoszthassuk egymással.
 
 
Próbák, különpróbák, szakágak
 
Sokszor felmerülnek olyan elnevezések, amelyeknek a pontos meghatározását, kereteit és tartalmát nem ismerjük, vagy csak homályos elképzelésünk van róla. Ilyen a szakmai területen megszerzett tudás besorolása is. Beszélünk szakágakról, esetenként különpróbákról. De melyik mit is jelent, nem tudjuk, csak érezzük, megérezzük vagy megörököljük az elnevezést.
 
A cserkészetben négy szinten létezik tudás, és ezek között a szakmai vezetés is különböző.
 
alaptudás:
  • mindenkinek tudnia kell
  • a próbarendszer része
  • a vezető tudja oktatni
  • mindig tudni kell
érdeklődés:
  • akit érdekel, többet tud róla
  • a próbarendszerből nő ki az egyén igénye szerint
  • kis utánajárással bármely vezető tudja oktatni
  • mivel őt érdekli, tudni fogja
különpróba:
  • képzi magát, mert tudni akarja, elhivatottság
  • a különpróbarendszer tartalmazza
  • kell hozzá szakmai vezetés, egy-egy témában profizmus
  • nem csak érdekli, de jutalmazzuk többlettudását
szakág:
  • életforma, az ott tanultak szerint él, folyamatos önképzés
  • több különpróba anyagát is tudni kell hozzá, vagy szakági ismeretet igényel
  • szakmai vezető és szakmai közösség kell
  • így él, és ez másoknak is látható

Példák:
alaptudás: 50 népdal
érdeklődés: időnként elmegy táncházba, és ott tud énekelni
különpróba: népdalos és néptáncos
szakág: otthon is népdal cd-t hallgat, és a barátaival táncházazni megy a maga örömére
 
Ezek fényében könnyebb meghatároznunk, mit is csinálunk. A cserkészeink komolyan érdeklődnek egyes területek iránt, és ez így van jól! Ezt erősítenünk kell, támogatnunk, de nem jelent semmi rosszat, ha a nyolc őrstag hét féle terület után érdeklődik, és ebből csak az egyik lesz regös! Legyünk felkészültek, hogy segítsük őket, és támogassuk érdeklődésüket! (v.ö. a teljes ember egészségének kibontakoztatása)
 
Ha pedig olyan pontra érkezünk, ahol a cserkész többet akar tudni, mint amennyit mi tudunk, akkor bátorítsuk, segítsük, és kérjünk szakmai segítséget attól, aki tud segíteni! Keresd bátran a vezetőidet, hogy megtaláljátok a cserkészednek szóló közösséget, ahol szakmai tudását elmélyítheti!
 
[1]Pontos szabályozások tekintetében az MCsSz Arculati Kézikönyve a mérvadó.
[2]Részletesen a függelékben találhatóak az egyes könyvek, filmek, honlapok elérhetőségei.
Címke: 
EINK

A fiúk és lányok közösségben rejlő eszközeink

Nemi identitás kialakítása
 
„Isten megteremtette az embert, saját képmására (…) férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27); „amikor Isten Ádámot megteremtette, Istenhez hasonlónak alkotta; férfinak és nőnek teremtette őket, megáldotta, és azon a napon, amelyen alkotta, embernek nevezte őket” (Ter 5,1-2). Az ember ezáltal lesz egésszé, és a cserkészetben ezen tanítás alapján férfiakat és nőket nevelnek a cserkészvezetők. Ezek nem elválasztó, hanem összekötő, hiszen általuk lesznek teljes emberré.
 
A cserkészetbe bekerülők már találkoztak a nemiség kérdésével, és felismerték a nemek közötti látható különbségeket. Attól kezdve, hogy bekerülnek közösségeikbe, a cserkészvezető felelőssége is az, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzon, összhangban a cserkész családjával, a templomával és az iskolájával. A cserkészeszmény nem tesz különbséget a leírásában a két nem között, azonban az általános megfogalmazás aprópénzre bontásával érthetővé teszi a korosztályonkénti megfogalmazásban, mik az adott korosztály számára különösen nagy figyelemmel kísérendő részek.
 
A nemiség kérdésében nagyon fontos, hogy az egész embert nevelje a cserkészet, és nemiség kérdéskörében tisztán lássa, hogy minden mindennel összefügg. A testiség, a társas kapcsolatok, a tudás, az érzelmek kifejezése és a lelkiség egyaránt meghatározzák mindazt, amelyet a szexualitás témakörében kell megtárgyalni. Azzal is szembe kell nézni, hogy a témakör életkori sajátosság alapján hol jobban, hol kevésbé van az érdeklődés középpontjában, és sok esetben a külső körülmények hatására (pl. kortárs csoport, stb.) nem is minden területen azonos az érdeklődés erőssége. Felkészületlenül nagyobb károk érhetik cserkészeket, ezért fontos őket felkészíteni!
 
Az ábrahámhegyi anyag alapján a teljes témakör tárgyalásában a Szentírás az alap, amelyre épít a magyar cserkészet, azonban a nem keresztény vallások követőitől ezek tiszteletben tartása mellett a saját tanításuk követését várja el. A szexualitás Isten ajándéka, amelyet kimondott az ember teremtésekor: „legyetek termékenyek és szaporodjatok” (Ter 1,28). Egyetlen percig sem tabuként kezelt vagy bűnös jelzővel illetett területről van szó az ember életében, azonban az ösztönök alapján könnyen viszi tévútra a nem kellően erős embert. Ezek alapján fontos alapvetésnek tekinteni az alábbiakat[1]:
 
  • A szexuális aktus, mint a testi igények kielégítése csak a test vágyai szerinti cselekvésre buzdít. Ez ösztönös tevékenység, és önmagában nem Isten rendelése szerinti! Ezért a szexuális aktus, amely csak ösztönből fakadó együttlét, kerülendő!
  • A szeretkezés kölcsönös örömszerzés egy férfi és egy nő között, amely kölcsönös beleegyezéssel jön létre, és az ember minden életterületét érinti. A minden részterület alatt az EINK életterületeit kell érteni. A szeretkezéskor a szeretkező férfi és nő a testi vágyak és a testi örömök mellett valamilyen lelki egységbe kerülnek, érzelmeiket fejezik ki egymás felé számtalan módon, egy társas együttlétben egyesülnek és értelmük útján is közösséget vállalnak.
  • Az örömszerzés által az örömszerző maga is örömet kap. Az Isten által örömnek teremtett szeretkezésben a másik örömhöz juttatása van a középpontban, de a kölcsönös örömszerzés által mind a két fél örömöt kap maga is.
  • Szeretkezni lehet szexuális aktus nélkül is – hiszen nem az aktus jelenti a testi örömszerzés egyetlen módját. Erre a legszebb példát az idős emberek mutatják, akik egy életen át kitartottak egymás mellett, és amikor kettesben vannak, akkor is képesek egymásnak egy-egy pillantással, érintéssel, kedves simogatással örömöt szerezni,
  • Ha a szeretkezésben bármi is hiányt szenved, akkor nem szeretkezés volt, hanem szexuális aktus. Akkor is, ha valamelyik életterület kimarad, akkor is, ha nem sikerül mind a két félnek örömöt szerezni és örömöt átélnie.
Mindezek a keretek irányítják a cserkészvezetőt abban, hogy cserkészeit a cserkészeszmény szerinti emberré nevelve a nemiség területén a lehető legtöbbet adhassanak. Ebben pedig a legjobb út, ha a cserkészvezetők a cserkészek társai, és engedik a cserkészeket és magukat beszélni, tanítani, tanulni, nyíltan támogatni az őszinteséget, és saját, hiteles példával járnak elől!
 
A nemiség örömei és nehézségei eltérően jelentkeznek egyes cserkészeknél. Éppen úgy jelen vannak a mindennapokban, mint ahogy megjelennek felerősödve a nagy változásokkor. Éppen úgy örömet jelent az ezzel járók értelmi megismerése és az érzelmekről való beszélgetés, mint ahogy nehézséget jelentenek a kortárs csoport elvárásai vagy tévtanításai. Lehetnek ebben a vezetők társai a családok, a templomok és az iskolák, de lehetnek nehezítést jelentően jelenlévők is. Ezek között kell helyesen egyensúlyozva megtalálni azt az utat, amely összhangban van Isten tervével, a cserkészeszménnyel, az egyén boldogságával és a boldogulás ösvényén való járással.
 
A férfi és nő nevelésében elengedhetetlen, hogy az egyén boldogságát tartsa szeme előtt a cserkészvezető. A boldogság pedig nem pillanatnyi örömet jelent, hanem hitünk szerinti maradandó értéket. Vannak esetek, amikor az egyén boldogsága nyilvánvaló, de az út, ahogyan oda jutott nehezen egyeztethető össze a boldogulás ösvényével. A cserkészet nem sablonok alapján kívánja megmérni a cserkészeket, és kijelenteni róluk, hogy eszményivé lettek-e vagy sem. Tenni akar azért, hogy a cserkész megismerje a lehető legtágabb világot, megismerje a lehető legtöbb értéket, és ezek alapján rendezze be maga életét. Ebben a legnehezebb a nemiség kérdése, mert egy igen erős ösztönnel kell folyamatosan hadakozni azért, hogy Isten rendelése szerinti legyen az élete.
 
A cserkészet a saját közösségeiben épít a cserkészek előtt a családban látható apa/anya szerepekre, és tud mutatni szerzetesi/papi hivatásokat a templomokban. Ezeken keresztül képes átadni egy értékrendet, és teljessé tenni azt a képet, amely alapján a saját életét, az egyéni boldogságának útját kialakítja a cserkész. Ebben nagyon fontos, hogy ha valamely kép hiányzik, azt a vezetők megadhassák (egy fiú őv legyen férfias és báty jellegű, egy leány rpk legyen nőies, és anya jellegű), és tudjanak ezekben a cserkészek a vezetőikhez fordulni.
 
Mindezekhez elengedhetetlen, hogy a nemiségükkel kapcsolatos jelenségekre a vezető felkészítse őket, a változások bekövetkezésekor legyen velük jelen, és segítse és támogassa őket a saját igényeik szerint, és az őszinte légkör kialakításával lehetőséget teremtsen arra, hogy ezekből tanulhassanak – akár egymástól is, ha erre kellően érettek. Ehhez nem csak tudásra és bizalomra kell szert tennie a vezetőnek, hanem magit is meg kell ismernie, hogy képes-e és tud-e kiállni és hitelesen beszélni ezekről a kérdésekről a cserkészei szintjén. Nem baj, ha nem, de legyen bátorsága arra, hogy ezt magának beismerje, és tudja, hogy ilyenkor miként és honnan kérjen segítséget. A család ritkán teszi meg ezt, és ha kiderül, hogy odahaza erről nem volt szó, akkor nem érdemes oda fordulni támogatásért. A templom ma még többet beszél a tilalmakról, amit megnehezíti az őszinteséget. Az iskola kötelezően oktat valamifajta értelmi tudást, de a kortárs csoport befolyása jelentősen nagyobb. Tehát sokszor nem csak át kell adni valamilyen tudást, hanem a korábban kapott, esetenként hibásat is javítani kell.
 
A nemi jellemzők nem a társadalmi, képzőművészeti vagy egyéb elvárásokat jelentik, hanem azokat az ismereteket, amelyek elengedhetetlenül fontosak, hogy megértse önmagát és a másikat. Meg kell értenie a saját neméből fakadó igényeket és tudni kell azokkal élnie, és meg kell tanulnia a másik nem igényeit és azok helyes kezelését.
 
A cserkészeszmény olyan férfiakról beszél, akik képesek kiállni, erőt felmutatni, felelősséget vállalni, sokat tenni, de ugyanakkor képesek érzelmeikről beszélni és társas lényként könnyeden részt venni eseményekben.
 
A cserkészeszmény olyan nőkről beszél, akik képesek otthont teremteni, és valóságos édesanyákká lenni, szerető és kedves melegséget árasztani, de ugyanakkor képesek határozottan kiállni meglátásaik mellett, és meglátni a megfelelő helyeket a könnyed beszélgetéseikre.
 
Azaz olyan emberekről, akik társadalmi és a neveléssel járó előítéleteivel szemben tudatos, ezektől függetlenül tud dönteni, és a másik nem tagjaival tud megfelelően együtt létezni, dolgozni, bánni. Ehhez elengedhetetlenül szükséges önmaga megismerése, és a maga helyének tisztázása.
 
 
A nemi azonosság példaképei
 
A nemi identitásban a cserkészetben a legerősebb mintákat a bátyok és nővérek (őv-k) adják viselkedésükkel, megjelenésükkel, megnyilatkozásaikkal, stb. Az rpk-k az apa vagy anya képét erősítik, és amelynek a legerősebb oldala a férfi és a női minta. A nemi azonosság kialakulásában egyaránt fontos szerepe van a testi, lelki, érzelmi, értelmi és társas területeken a megfelelő viszonyulás az Isten által adott keretekhez. Ennek fontos része, hogy felismerje a magában rejtező erősségeket, amelyekre támaszkodhat, és hogy elismerje a magában hordozott gyengeségeket, amelyeket fejlesztenie szükséges. E mellett a saját életének kialakításában megtalálja azt a hivatást, amely számára a leginkább teljes életet adhat, és ha ebben házastársat talál, akkor olyat találjon, akinek az erősségei és gyengeségei megfelelő módon teszi teljessé kettejük életét. Aki nem házastárssal köti össze életét, azok számára is fontos, hogy felismerjék ezeket, és megfelelő módon találjanak válaszokat az előttük megjelenő kérdésekre. Egy papi életpályát választó fiatalember számára egy komoly lelkivezető vagy hasonló cipőben járó barát sokat jelenthet, míg a szerzetességet választók számára a közösség, és annak tagjai adják meg ezt a kiegészítő társat.
 
Az idősebb cserkésztestvérek, akik a nevelési folyamatnak nem közvetlen kapcsolatú, tevékeny részesei, szintén komoly felelősséggel vannak jelen a nemi azonosság kialakításában. Azok a példák, amiket a csapat idősebb cserkészei mutatnak (legyen akár pályakezdő fiatal, akár nyugdíjas korú) példát jelentenek abban, miként lehet ezt a szintet elérni, és így velük kapcsolatban álló férfiakkal és nőkkel találkozhatnak. Olyan férfiakkal és nőkkel, akiket megismerve láthatják a bennük lévő erősségeket, és ezek alapján számukra példaképekké válhatnak.
 
A családi kép erősen meghatározza azt, hogy a gyermek milyennek látja a férfi és női szerepeket – a családban. Ahogy növekszik, láthatja szüleit más helyzetekben is, megismerheti a szerető anya kemény kiállását a családjáért, vagy láthatja egy megrendítő helyzetben a kemény apja érzelmeit felvállaló önmagát. Ezekben a helyzetekben a megszokottól eltérő viselkedésekkel találkozik, amelytől az önmagának kitűzött, elérendő férfi vagy női eszmény változhat, és helyes feldolgozással tudja a család, a cserkészvezető megfelelően helyre tenni a tapasztaltakat. Nem akar a cserkészet elképzelt és rosszul rögzült elvárásokat erősíteni (egy apa, egy férfi mindig keményen kiálló, érzelmet nem mutató, stb., egy anya, egy nő mindig szerető, kedves és gondoskodó, háttérben meghúzódó, stb.). Azonban pipotya férfiakat és fúria nőket sem kíván nevelni.
 
A cspk szerepe a legnehezebb ebben a nevelési folyamatban. Ő a családfő, a nagyapa, a bölcs ősöreg, aki sokat tapasztalat, aki mindent megélt már, akinek a tarsolyában lapul minden kérdésre valamilyen megoldáscsíra. Ő az, aki összetartja a csapatot, a hátteret megteremti, akinek sokfelé van kapcsolata, aki mindent el tud intézni, stb. Ő a családjáért felelős nagyapa vagy nagyanya, akinek gyermekei más-más feladatot látnak el, más-más helyen dolgoznak, de soha nem veszíti őket szem elől, és minden alkalommal, amikor valamilyen kérdés felmerül, határozott és bölcs utasításokkal úrrá lesz a nehézségeken. Ez a nemiség önazonosságának kialakításában szintén nagyon fontos kép, amelyet a kis családokban élők ritkán tapasztalnak meg.
 
 
A saját nemiségünk megismerése, megértése
 
Az ember saját nemi jellemzőinek megismerése és megértése egy összetett folyamat. A látható különbségek felismerése már korán elkezdődik (óvodai csoportokban, családban), azonban ez még csak a szavak szintjén jelent valamilyen megkülönböztetést. A neheze akkor következik, amikor látható és egyre erősödő nemi jellegek jelennek meg a testi változás folyamatában, az ezzel együtt járó lelki, érzelmi és társas fejlődésben sokkal nagyobb eltérések következnek be, valamint a kortárs csoport tagjai körében sem egyszerre befejeződő folyamat. Mindezek nehezítik a változás felismerését, elfogadását és a továbbiakban az azzal való együttélést.
 
A cserkészvezetőnek fel kell készítenie a cserkészeit ezekre a változásokra, támaszt kell adnia, amikor bekövetkeznek, és a helyes önértékeléshez kell elvezetni a cserkészét. A helyes önértékelés része a testével kapcsolatos változások felismerése, elfogadása és az esetleges problémák kezelése. Mindezek mellett nagyon fontos, hogy a maga nemiségével, a kezébe adott lehetőségekkel helyesen éljen, és felismerje Isten alkotó szándékát, amellyel őt meghívta tervének végrehajtásába.
 
 
A másik nem megismerése, megértése
 
A másik nem jellemzői nem valamilyen elvárásokat jelentenek, hanem azokat az ismereteket, amelyek elengedhetetlenül fontosak, hogy megértse a másikat és önmagát. Meg kell értenie a nők sok beszédét és a „lelkizés” iránti igényét, és meg kell értenie a férfiak „örökös okoskodásának” okait és az egyfelé figyelni képes mivoltukat. Ugyanezt a folyamatot végig kellett csinálni önmaga nemi jellemzőinek terén is, de a másik nem ismerte nélkül nem lesz teljessé.
 
A kósza korosztálytól kezdve már egyre nagyobb az igény a másik nem megismerésére, és egyre több energiát tesznek cserkészeink, hogy a másik nem tagjaival lehessenek. Ez az időszak nagyszerű lehetőség, hogy a nevelésünkben ezen érdeklődésre építve érzelmi és társas területeken a másik nemmel való kapcsolatról sokkal mélyebben tudjunk eszmét cserélni, és őket a helyes út felé terelje a vezetőjük.
 
Ez egyfelől a másik nemről szerzett információk terén jelent sokat, hogy megismerjék, megértsék, és valami olyan titokzatos dologgal találkozhatnak, amely őket kiegészítve teljessé teheti, azonban soha nem tapasztalhatják meg ennek folyamatát. E mellett rettentően izgatja őket a szexualitás kérdése, amelyben még alaposabb felkészítést kell adnia a vezetőnek arra vonatkozóan, mi mindent jelent a szeretkezés, annak örömeivel, odafigyelésével és következményeivel együtt. Nem technikai tudásátadásról kell beszélni, hanem annak a csodának a legmélyét kell megmutatni, amely két ember egyesülésében megjelenik a teremtő szándéka szerint.
 
Érdemes ezekért sokféle módon elővenni a témát. Egy őrsi túra keretében beszélgetve, egy tábortűznél őszintén megnyílva, csak az őrs vagy a raj szintjén, fiúkkal és lányokkal külön-külön, és együtt is. Ehhez bátorság és hitelesség kell, és a vezetőnek értenie kell ennek jelentőségét, át kell érezze ennek felelősségét és pontosan ismernie kell a mag szerepét ebben – mind a hitelesség, mind a tudás közvetítőjeként. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: ha a vezető felismeri a maga korlátait, akkor igenis kérjen segítséget, és fejlessze magát!
 
 
A két nem közösségének megismerése, megértése
 
A két nem közössége a teremtés óta létezik, és az egyházaknál elfogadott útmutatás és a bevett gyakorlat egyaránt kiemelten kezeli. Az esküvő, mint a közösség felvállalása Isten és az emberek előtt, kiemelten fontos – általa jön létre a házasság. E mellett az egy testé levés is Istentől kapott parancs (v.ö. Ter 2,24), így alaposan meg kell gondolni, hogy a testi vágyak, és az örömszerzés keretein túl mi mindennel jár a házasságot nélkülöző, azonban a többi elemében szinte beteljesített párkapcsolat.
 
Nagyon fontos megértetni a cserkészekkel a maga elvárásait, hogy ezeket felismerjék, tudják azonosítani, tudják megfogalmazni, és ki is tudják fejezni! A két nem közösségének a működtetéséhez elengedhetetlen az, hogy mind az öt életterületen egymásban társra találjanak, és minden életterületen jól érezzék egymást a másikkal való kiegészülésben.
 
Hasonlóan fontos, hogy a cserkészek a maguk elvárásaival kapcsolatban megfogalmazottakat a másikkal kapcsolatban is meg tudják tenni. Legyen értő fülük és éles szemük, hogy a másik jelzéseit felfogják és megértésék, és tudjanak közösen összhangban élni
 
[1]Az OVTT 2008. november 15. megfogalmazott anyaga alapján (Veszélyes vizeken).
Címke: 
EINK

Az iskola

Az „iskola” szóval jelöljük mindazokat az intézményeket, és az ezeken belül kialakuló közösségeket, amelyek a törvényi előírások miatt, és/vagy az egyéni érdeklődés alapján elsősorban a tudást bővítik, valamint a csoportok kialakításával szocializációs nevelési folyamataik révén nevelik diákjaikat. Mindezeket a bölcsődétől a felsőfokú végzettséget követő képzésig, akár iskolarendszeren belüli, akár azon kívüli intézményekként összefoglalóan hívjuk „iskolának”.
 
Az iskola az első olyan találkozási pont, ahol a gyermekek kortárs csoportba kerülnek, szervezett keretek között. Ezek a keretek egyfelől rendszerességet adnak, másfelől kortárs csoportot, hiszen azonos korosztályú gyerekek vannak egy csoportban. Nagyon fontos a rendszerességbe való beleszokás, amikor nem csak a családi környezet és a biológiai szükségletek határozzák meg a teendőket. Az óvodai napi teendők (érkezés, átöltözés, délelőtti és délutáni foglalkozások, étkezések, stb.) egy életritmust adnak, és részben felkészítik őket a magasabb iskolai életvitelre. A kötelességteljesítésre, a feladatok tudatosítására és a tennivalók rendszerezésére serkentenek (mint pl. az óvodás korúaknál a rajzok eltétele, hazavitele; az iskolásoknál a házi feladatok elkészítése és készülés a másnapra, stb.).
 
A kortárs csoport nagy hatással van az egyénekre, mert sokféle kulturális háttérből érkező gyerekekből áll a csoport, ahova mindenki a maga előképével érkezik. Ezekkel az előképekkel érkezve és ezt egymással megosztva szélesedik a gyermek világképe, bár nem minden hatás egyezik egyértelműen a szülők által elvártakkal. Az iskolai kortárs csoport összetétele esetleges, és csak nagyon ritkán köti őket össze a szülők értékrendje – választott iskolák esetében. Általában az életkoron és a lakóhelyen túl általában nincsen igazából egységes érték, ami mentén a csoport összeszerveződik. (Sokszor a lakhely sem biztos!)
 
A kortárs csoport hatása eltérő életkorban eltérő erősségű, és esetenként megkérdőjelezhető az azonosulás támogatottsága. Legélesebben a lázadó kamaszok körében jelent nagy veszélyt, amikor a családi keretekkel szemben a kortárs csoport könnyed és vonzó válaszokat ad, azonban nem jó útra viszi őket. Ilyenkor a kortárs csoport által adott válaszok esetenként még súlyosabbá tehetik a helyzetet. Nagy a felelőssége a cserkészvezetőnek abban, hogy a kortárs csoport hatásait jól hasznosítsa, és a rossz hatásokat visszafogja.
 
A tudáselsajátítás folyamatában az iskola adja az első olyan mintákat, amelyekben a gyermek ennek jól rendszerezett formájával találkozik: tantárgyak, egy idő után tantárgyi szaktanárok, egymástól elválasztott szakok, és a pályaválasztás közeledtével egy-egy területben való elmélyülés. Sok esetben azt tapasztalja a gyermek, hogy az egyes tárgyak egymástól elválnak, és sokszor nem érti, miként lesz ez számára hasznos. Ezt a rossz megoldást el kell kerülnünk, mert a cserkészet az egész embert kívánja nevelni, és minden tevékenységünknek szolgálni kell azt a célt, hogy minden életterületen neveljük és növeljük a reánk bízottakat.
 
A tanulás folyamatában a tudás átadása, az új ismeret elsajátítása, az ismeretek rendszerezése, a rendszerezett tudás esetleges átrendezése, alkalmazása és idővel készség szinten való alkalmazása lenne az elvárt és az eszményi sorrend. Az iskolában frontális oktatással a tudásátadás „letudható”, azonban a megértés, a begyakorlás és a készséggé fejlesztés azonban nehezen megvalósítható, hiszen eltérő képességekkel rendelkeznek a diákok, és ezt kevésbé veszi figyelembe a nagyméretű csoportokban való oktatás. A cserkészetben az iskola által átadott és elsajátított tudásra építhet a cserkészvezető, de esetenként a tanulás folyamatába is bele kell nyúlnia. Az őrsi közösségben az azonos évfolyamú cserkészek egymást is tudják segíteni, hogy a tanulást sikerre vigyék, de ebben támogatni is kell őket. (A két világháború közötti időben a csapatotthon sokkal inkább volt otthon, mert sok családnak az otthonában nem volt külön gyerekszoba, és a csapatotthon a zavartalan tanulószobára adott lehetőséget.) A vezető is sokat tud segíteni, és azt mindenki (át)látja, hogy az iskolai teljesítmény és a cserkészetben való elfoglaltság a szülők szemében erősen összefügg.
 
A a gyermek a tanulás folyamatát megtapasztalja az első évfolyamon, amikor diák lesz. Mire a cserkészetbe bekerül, már egy évet eltöltött az iskolában, de egyáltalán nem biztos, hogy megtanult tanulni, és az sem, hogy a tanulás folyamatát bármennyire is megértené. A cserkészet is sokféle tudást ad át, azonban az elmondhatatlanul fontos, hogy a cserkészetben átadott tudást eljuttassuk a készségek szintjére (nézzük meg, hányan kötnek kofacsomót, amikor csak úgy kell csomót kötni!).
 
Az iskola a folyamatban egyértelműen elsajátított tudásnak tekinti azt az anyagot, amelynek elsajátításáról már számot adott a tanuló (a témazáró után úgy tekint a diákra, hogy a témazáróval lezárt téma onnantól kezdve elvárt alaptudás, amelyre lehet építeni). Mindez azonban kevésé veszi figyelembe az elsajátítás szintjét, annak minőségét és alkalmazni tudás mértékét. Így a diákok a felelés és a dolgozat időpontjára akarják azt a szintet elérni, ami a jó eredményekhez elvárt, azaz a dolgozatra rövidtávon elsajátít mindent, amit ott számon kérnek. A cserkészetnek ezzel szemben egy állandó tudást[1] kell adnia, amelyet nem csak a próbára kell megtanulni, hanem állandóan hasznosítható ismeretként kell elsajátítani, és az elsajátítást követően rendszeresen használni és hasznosítani is. Nem feltétlen azt a tudást (értelemmel elsajátított kognitív ismeretet), amelyet megtanult, hanem azt, amelyet az adott cselekvés, tanulási folyamat által sajátít el. Pl. a morse megtanulásának és használatának nem az az elsődleges célja, hogy a …- jelet bármikor felismerje, hanem az, amely visszaköszön a mindennapokban: az egységes jelrendszer használata, a kódolás-dekódolás folyamatának használata, a beszéden túli kommunikáció, stb.
 
Az iskola ad egy olyan szervezeti keretet, amely segít az életvitel kialakításában, támogatja a tanulás folyamatát. és keretbe helyezi a gyermek mindennapjait. A saját maga munkarendjének keretébe is (tantárgyak, órák, felszerelés, helyszín, stb.), amely kiterjedhet a nem helyhez köthető tevékenységekre is (sportolás, szakkör, házi feladat, stb.), valamint az elvárásokra is (hozott tudás, megszerzett tudás, feladatok, otthoni munka, stb.) Mindezek a keretek a cserkészetben is megtalálhatóak, ha nem is ilyen élesen. Azzal, hogy olyan gyermekekkel foglalkozunk, akik az iskolai keretekben már megtanulták ezeket, nekünk könnyebbséget ad, hiszen építhetünk ezekre. Adhatunk két őrsgyülés közötti időtartamra otthoni feladatokat (pl. a segítségnyújtás készségének erősítésére otthoni munkák ellátását), az őrsgyűlés kereteit nem kell nagyon magyaráznunk (van eleje, vége, és van helye), mutatunk elvárt tudás igényt (pl. tudjon írni) és mi magunk is fejlesztjük, amit számon is kérünk. Természetesen van olyan tudás, amit meg kell mérnünk (ezeket szoktuk a próbákon megtenni), és van olyan, amit mindig vagy bármikor (amikor szükség van rá) tudni kell (nem magyarázzuk el minden este a táborban a tűzgyújtás hogyanját – mindig tudjuk; elsősegélyt nyújtunk, ha elénk hozza az élet, de nem rendszeresen visszatérő tennivalónk – amikor szükséges tudjuk). Mindezek mellett a cserkészet igen gazdag tárháza szinte bármilyen egyéni érdeklődésre lehetőséget ad, a különpróbák és a szakágak viszonylatában.
 
Minden, amit megtanít az iskola, vagy bármely közösség hasznos tudás. Azt azonban nem látja sem a tanuló, sem a szülő, sem a tanár, hogy itt és most miként hasznosul. A cserkészetben nem újabb „állam az államban” hatással kívánja a vezető a cserkész tudását bővíteni, hanem ki akarja használni a már megszerzett tudást, és arra építve adhat át még többet, jobbat, és teszi lehetővé a tudás kipróbálását. (pl. a földrajzórán megtanulja a diák a fronthatásokat, a ciklon és az anticiklon jellemzőit, a fizikaórán a nedvesség hatását az anyagokra és a nedvszívó képesség és a tömeg összefüggéseit. Innentől kezdve a cserkészetben megtanult jó és rossz idő jeleinek egy része „józan paraszti ész” alapján kikövetkeztethető: az anticiklon hoz csapadékot, és az anticiklon magasabb nedvességtartalmú levegője kicsapódik a rovarokon, amelyek nehezebbek lesznek, és ezért alacsonyabban tudnak repülni – és a fecskék követik. Tehát a füst nem felszáll, hanem elterül, a rovarokkal táplálkozó madarak sem magasban cikáznak. Ha száraz a levegő, akkor nem csapódik ki a nedvesség, és magasra tudnak szállni a rovarok, a füstöt alkotó apró szemcsék magasba szállnak.)
 
Az iskola is számít a mi munkánkra. Igen sokan szembesültek már azzal, hogy egyfajta érv volt a tanulmányi eredmények javítására, vagy a viselkedés jobbítására, hogy „egy cserkész jobban tanul” vagy „egy cserkész nem tesz ilyet”. Ne felejtse el senki, amit Bi-Pi mondott: „Nincsen jó gyerek, csak olyan, amelyik jót is tesz.” Ez igaz a cserkészetekre is! Nem várhatja el egyetlen vezető sem, hogy cserkészei mintagyerekek legyenek, akik a tábort, az őrsgyűlést fehér ingben, jól fésülten, csendben, a vezetőjükön csüngve csinálják végig. A vezetőnek meg kell dolgoznia azért, hogy lekösse a cserkészeit! Ehhez kapott sokfajta ötletet a vk-ban, és onnantól kezdve meg kell ismernie cserkészeit, hogy úgy építsen közösséget, adjon át tudást, szervezzen programot, neveljen és fejlesszen, hogy használja a cserkészmódszer egyik elemét (folyamatos és ösztönző, vonzó és hasznos programok…). Szóval legyen vonzó, legyen ösztönző! Ezek alapján a vezetők szembesülnek a tanárok és nevelők nehézségeivel, de maguk is sok esetben még tanulók. Vezetőként fel kell készülni arra, hogy a gyermek nem lesz „jó”, de mindenre nyitott! Ezt kell kihasználni! Mindezek mellett a cserkésznevelésben nem csak tudást adunk át, hanem annál jóval többet! Magatartásformát, hozzáállást, szemléletet (is), amely az iskolában is jól kamatozik. Jó lenne, ha a cserkészek maguk eljutnának arra szintre, amelyen már elismerést vált ki cserkész mivoltuk a velük kapcsolatba kerülők között.
 
 
Az iskolai közeg
 
Az iskolai közeg egy másfajta csoporttudatot mutat. Ez nem az a természetes közeg, ahol hasonlóak között él a gyermek, hanem kikerülve az otthoni környezetből, részben idegen, részben más világlátású gyermekekkel kerül össze. Mégis kialakul valamifajta csoporttudat, amely összeköti őket, és valamifajta közösséget kovácsol belőlük. A csoporttudat része, hogy tudja, ő oda tartozik, azt is tudja, ki tartozik még oda, és tudja, hogy ők ketten-hárman-sokan valamifajta egységet alkotnak. Ez a csoporttudat átívelhet még barátságokat és eltérő meglátásokat is, és közelebb érzi magához azt, aki ugyanabból a csoportból, osztályból került ki, mint aki azon kívüli. A csoporterő megtapasztalás az első lépés a közösségi élethez.
 
A közösség akkortól lesz tényleges közösség, amikor a tagjai nem csak felismerik egymást, hanem egymásért képesek is tenni, imádkoznak egymásért és közösségükért. A csoportban megtapasztalt közös vonások helyett itt már tudatosan vállalt, azonos értékek mentén való rendeződés alapján alakulnak ki a közösségek, és lesznek valós, tagjaikért és azok egymásért is felelősséget vállaló, tevékeny jelenlétet megkövetelő társaságokká. Az iskolának az értékalapú rendeződésében alig van szerepe. Azokban az esetekben, amikor az iskola egy kisebb településen, valamely kitüntetett érték mellett elkötelezetten vagy valamely ideológia mentén alakul ki, akkortól lesz benne valamifajta közös értékrendi alap. Ezt nem várhatjuk el ma az „általános” (a fenti megkötések nélküli) iskoláktól, pedig szükségünk lenne rá.
 
Az iskola lehetőséget ad arra, hogy a gyermek vagy diák egy közös fejlődést élhessen át. Az iskolában nem kell a legokosabbnak, a legnagyobbnak, a leginkább felelősségteljesnek lenni, és nem is lehet valaki mindig a legkisebb, a legtámogatandóbb, stb. sem. A családi körben mindig van idősebb gyermek, akitől a szülők többet várnak el. („Neked lehetne már annyi eszed”, „Te vagy a nagyobb, neked kell okosabbnak lenni”) Van mindig legkisebb is, aki a család Benjaminjaként sok előnyhöz jut az idősebb testvérei által kiharcolt jogokon, és e mellett sokszor elnézőbbek is vele szemben („Ő még kicsi, nem tudhatta”, „ó, már ilyen nagy!” (a többi is volt ilyen nagy, csak nem a legkisebbek J). Vannak a köztes gyerekek, akiknek kényszerűen kell ide vagy oda igazodniuk („nem ezt nézzük, mert ez a húgodnak még nem való”, „felnőhetnél már a feladathoz, nézd meg a bátyád milyen okosan csinálja”). Az iskolában (nagyjából!) azonos korúak versenyeznek egymással, és ez kiegyensúlyozottabb. A verseny azért jó, mert magával rántja a gyengébbeket is, és ők is akarnak tenni, hajtani. Természetesen a kudarcok letörik a kedvüket, és elveszthetik a lelkesedésüket, erre különösen oda kell figyelni. Mindig lesz leggyengébb tanuló az osztályban. Ha a közösség hagyja leszakadni, akkor elveszíti. Ha viszont utána nyúlnak, akkor szárnyakat ad neki is a többiek húzóereje. Erre oda kell figyelni az őrsi közösségekben is.
 
Az iskola komoly segítséget ad abban, hogy megismerjenek a gyerekek olyanokat, akiknek a családból hozott értékrendje, kifejezésmódja, stb. nem azonos az övékkel. Megismerik és elfogadják azt, hogy nem mindenki olyan, mint ő, vagy mint az ő családjuk, annak tagjai. Ez az óvoda után még erősebb hatást jelent, és veszélyhelyzeteket is hoz a kamaszkorban, amikor az igazságkeresés a családdal ellentétes utakra is elviheti a fiatalokat. Sok időt kell azzal tölteni, hogy az iskolában ért hatásokat helyesen kezeljük, megértessük azokat a dolgokat, amelyek nem egyeznek az értékeinkkel, és megtanítsuk őket hatékonyan kiállni a maguk értékeiért, képviselni a véleményüket, és hogy kiállják az elköteleződésükből fakadó próbatételeket (pl. a Mókus őrsös élcelődést a cserkész mivoltuk miatt).
 
Nem vagyunk egyformák! És ez jó! Mert a világ sokszínűségében lesz gyönyörű, és általa ismerjük meg Isten teremtett világának összetettségét. Az iskola különösen jó lehetőség arra, hogy a sokféle különböző világlátású emberrel találkozzon az iskolás. Ebben segítenie kell a cserkészetnek a cserkészét, hogy tudjon ezen hatások között is helyt állni, és a megismert eltérő látásmódokból tanulni. Mindezek mellett a sokféleségben tanuljon meg értéket felfedezni és magát ebben a színes világban elhelyezni. Ez az első olyan közeg, ahol ki kell állnia a maga gondolatai és értékei mellett.
 
 
Az iskolai minta
 
Az iskolai minta adja az első olyan helyzeteket, ahol elvárások és kötelességek jelennek meg. Ilyen kötelességek a pontos érkezés, a napirend betartása, a létrehozott alkotások eltevése és hazavitele, a házi feladat, stb. Mindezeket már megismerte a cserkész a cserkészetbe kerülése előtt, így ezekre lehet építeni a cserkészmunka során. Amikor a kötelességeinkről beszél a cserkészvezető, akkor ezeket a példákat tudjuk előhívni, és mindezek mintájára a cserkészet is ad hasonló kötelességeket a munkája során.
 
Az iskola kevésbé elnéző a gyermek egyéni elvárásaival, működésével, megnyilvánulásaival. Az önnevelés első kemény iskolája, ahol alkalmazkodnia kell, és bizonyos keretek között be kell illeszkednie. Sajnos az iskola kevésbé alkalmas arra, hogy az egyén fejlesztésében az egyénre összpontosítson.
 
Az iskolai közegben az alaptudás elsajátításban elvárt szintek vannak, így az elvárt szint alatt teljesítők igen hamar szembesülnek az önképzés fontosságával. Természetesen nem csak nekik van erre szükségük, de a szülők és az iskola is kevésbé támogatja az önképzést, ha az elvárt szintet hozza a gyermek. Pedig a lehetőségek a legtöbb helyen adottak szakkörök, fakultációk, tanulmányi versenyek és az azokra való felkészítések keretében. A cserkészet támogatása sokat jelent a gyermeknek, hiszen ha valahol megerősítést kap, és elmélyedhet az adott területen, könnyen lehet, hogy a megszerzett többlettudásának kamatoztatása mellett szakmát vagy hivatást is adhat a kezébe az egyéni érdeklődés. A diákok az iskolai rendszerben az érettségikor rendelkeznek a legátfogóbb és legnagyobb tudással, amelyet utána az iskolai keretek között egy-egy területen elmélyítenek. Tehát a végére az iskolai tanulási folyamat egy életút-indítóként jelenik meg, és sokat számít az egyes tanárok, nevelők által mutatott kép (hány olyan embert ismerünk, akit a tantárgy anyaga vonzott, de a tanára riasztott el a pályától, vagy fordítva).
 
Az iskolai keretek között, attól kezdve, hogy megjelenik valamilyen fajta számonkérés, folyamatos teljesítményt vár el a diákoktól. A számonkérés és az iskolai helytállás a tanulási folyamat fontos része, és a cserkészközösségeinkben folyó tudásátadási folyamat részként alkalmazzuk mi magunk is. A feladatok, mint a képzés módszere megjelennek mindenhol, esetenként egyénileg elvégzendő, házi feladat képében. Az iskola sok esetben az iskolai kereteket akarja hazavitetni (ülj le, csak a könyvre és a füzetre figyelj, és csinálj feladatokat), míg a cserkészetben a „házi feladatok” sokkal inkább olyan tettek, cselekmények, amelyeket nem lehet végrehajtani a cserkészet szűken vett alkalmaiban,de fontosnak tartjuk őket a nevelési folyamatban (pl.: segítsen a házi munkában; készítse el családfáját)
 
Mindezeket nem lehet megvalósítani kellő odafigyelés nélkül. Az iskola igen nagy hangsúlyt fektet az összpontosításra, az odafigyelésre, és ennek sokszor a tantárgy látja kárát. Nem az életben hasznos tudásként tüntetik fel az elsajátítandó tananyagot, hanem egy elszigetelt helyszínen, könyvekből vett, látszólag valós eseményeket dolgoznak fel, mindenfajta olyan eredmény nélkül, amely készpénzként hasznosítható lenne a mindennapokban. Ezt a cserkészetnek messzemenőkig el kell kerülnie!

[1] A könyv elején említett értelemben vett tudásról van szó.
 
 

Címke: 
EINK

Csapat keretekben lévő eszközeink

A csapat
 
Meghatározás: A csapat az egy lakóterülethez tartozó (közel azonos életkörülmények között élő) rajok összessége, korosztályi és nemi megkötések nélkül, egy jogi és erkölcsi felelősséget vállaló felnőtt vezetői irányítása alatt, akinek feladata a neveléshez a háttér megteremtése; a csapat képviselete kifelé és befelé egyaránt; és hosszútávú nevelési ív (belépéstől a nevelési folyamat végéig) megalkotása és működtetése segítői által. A csapat a magyar cserkészetben alapvetően az egy-egy intézményhez kötődő cserkészeket kötötte össze. Éveken át sok programot szerveztünk a csapatokban, mivel az egész csapat igényeit kívántuk kielégíteni. A csapatot korosztályi vegyessége miatt nehéz egy, minden korosztályához kapcsolódó programmal lekötni. A csapatprogramokon vagy nagyon sokféle programot kell felvonultatni (pl. egy regösnapon legyen olyan, ami a sárgáknak jó és izgalmas, és kellő kihívást jelent a kéknek, és le tudja kötni a szürkéket is), vagy egyfajta program lesz, amihez mindenki igazodik (pl. a számháborúban úgy vesznek részt, hogy ha leolvassák a sárgák vezetőjét, tanácstalanul állhatnak ott, míg a kékek közül azok, akik ezért már nem annyira rajonganak, inkább egy oldalösvényen beszélgetésbe kezdenek…).
 
A csapatban nagyon sok olyan értéket lelünk, ami azt szolgálja, hogy a cserkészeink megláthassák azt az életutat, amit kínálunk nekik. A korosztályokon átnyúló összetartozás, sokkal kisebbek és nagyobbak egymásra látása és a közös múlt összeköti őket. Büszkeség tölti el őket, amikor a csapatukból valaki valamilyen tisztséghez jut, neve ismertté válik tettei miatt akár a cserkészek körében, akár a társadalomban, vagy egy tudományágban. A csapatszám az eszmei kifejezése annak, hogy nekünk van közös múltunk, egyazon jövő megvalósításán dolgozunk, és egy nyelvet beszélünk.
 
Akik egy cserkészcsapathoz tartoznak, azokat életkörülményeik, közösségi kapcsolataik egy területhez kötik. A cserkészcsapat a cserkészeszmény helyi őrzője, a csapatparancsnok az a stratéga, aki a szervezet helyi képviselőjeként megteremti a hátteret ahhoz a nevelői munkához, amelyet a rajparancsnokok végeznek az őrsvezetők segítségével. Pénzt, paripát, fegyvert adnak, pályáznak, a helyi közösségekkel és a cserkészszervekkel kapcsolatot tartanak, a társadalom helyi vezetői és tagjai előtt a cserkészet arcai.
 
 
Megbízások
 
A csapatban használatos megbízatások egy korosztályi szint elérése után adhatók a cserkészek kezébe. A felelősség nem ruházható át, de az elvégzendő munka igen! Sok esetben érdemes is átadni, és megadni a lehetőséget, hogy nagyobb méretekben is próbára tehessék magukat cserkészeink. Esetenként a csapatparancsnok munkáját jelentősen megkönnyíti az a barna korosztályú személy, aki egy-egy részfeladatát átveszi. A csapatparancsnok életének segítésén túl a jelentősége ott van, hogy a csapat életében valamelyest benn tud maradni, és a házasságkötés vagy a munkába állás nem a „kiavatás” szertartása. Van helye, van és legyen közössége, és a csapatáért is tud tenni!
 
Minden csapatnak vannak leveleznivalói, jelentésként beadandó papírjai, stb. Egy csapattitkár nagy kincs a csapatparancsnoknak, aki ezeket a terheket átveszi. Mindezek rendszeres, de nem nagy egyeztetéseket jelentenek, és önálló munkát!
 
Milyen jó lenne, ha minden csapatnak lenne könyvtára, amelyet a cserkészek és vezetőik is rendszeresen használhatnának. Biztos mindenhol akad olyan, aki kicsit könyv-molyabb, és szívesen tartja karban, fejleszti (mindegyik korosztály és a vezetők szemüvegét használva), forrást keres erre a csapatparancsnokkal egyeztetve.
 
A csapatkassza működtetése nem könnyű, sőt! Azok a kiadások, amelyek a nevelő munkát szolgálják, a csapat alapműködéséhez szükségesek, mind olyan pénzeszközöket igényelnek, amelyek előre tervezett módon rendelkezésre állnak, és felhasználásukban egyetértés van. Mindezt tetézi a pénzügyek sajátos helyzete, mely szerint a pontosság, a befizetések, a számlák mind magukkal vonzhatják az ellehetetlenülés rémét. Ha nem fizeti be a villanyszámlát, kikapcsolhatják az áramot… Ezeket valamelyest lehet tervezni, és mindig készen kell állni az előre nem láthatóakra, amelyek beesnek… Érdemes erre ilyen területen kipróbált embereket felkérni, akik esetleg már kisebb egységek pénzügyeiben teljesítettek („aki kicsiben hű…”), és van jó meglátásuk a pénzhez, hogyan fialtassák, mert a munkánkhoz nem nélkülözhető eszköz! Nem szabad megengednünk, hogy a csapatunkból valaki csak azért ne kaphassa meg a legtöbb és legjobb lehetőséget, mert anyagi forrásai saját és családi erejéből szűkösek.
 
A csapatparancsnok kicsit magányos harcos, hiszen egyedüli felelőse a helyi szinten zajló eseményeknek. Azonban a Magyar Cserkészszövetség mögötte áll, hiszen az MCsSz adott a kezébe engedélyt, bízta meg azzal, hogy (mivel kijelentette, hogy ezt a feladatot vállalja) legyen felelőse az MCsSz céljai megvalósításának helyi szinten. Ebben a munkában nagyon jó, ha van vagy vannak olyan segítők mellette, akiknek a meglátásaira, tanácsaira számíthat. A döntés továbbra is az övé, hiszen a felelősséget nem adhatja át. De a döntés meghozatalában az Úrral való beszélgetésben megfogalmazott hálaadáson és segítségkérésen túl sokat segítenek azok a cserkészek, szülők, stb., akik adnak még szempontokat, feltesznek kérdéseket, amelyek újabb távlatokat nyithatnak meg a döntés következményeinek mérlegelésében. Érdemes felkérni a csapatban tanácsadókat, akik a csapatparancsnok mellett állnak, és támogatják munkájában, döntéseiben és elhatározásaiban. Akiket erre a feladatra kér fel a csapatparancsnok, nagyszerű lehetőséget kapnak arra, hogy egyéni tapasztalatukból kiindulva megosszák azt, amivel támogathatják. Valamint az alázatra nevelésben is nagyszerű lehetőséget nyújt ez a megbízatás, hiszen a helyi vezetőnek tanácsod adni azt jelenti, hogy bár fontos a szava, nem ő lesz a színpadon, nem az ő neve kerül a lap aljára.
 
Mindezek a megbízatások idősebb cserkészeink elköteleződését erősítik, nevelésükben megmutatja a közösség szolgálatának lehetőségét, és a saját talentumaik visszaforgatását abba a közösségbe, amelytől ők maguk is kaptak. Ezekhez a megbízatásokhoz nem kell vezetőnek lenni, mert nem nevelési vagy szervezeti kérdések, hanem egy józan paraszti ésszel működtethető csoportosulás alapvető megfontolásait hordozzák magukban. Ennek megfelelően bármilyen, értelmes feladattal megbízhatóak idősödő cserkésztestvéreink, ha  segítik a csapatparancsnok munkáját.
 
 
Egyszeri feladatok
 
A csapat életében sokat segítenek azok a cserkészek, akik egy-egy alkalomszerű feladatot vállalnak magukra. Ők nem tudnak, vagy nem akarnak rendszeresen elvégzendő feladatot vállalni, de megbízhatóak, és időről időre vállalnak egy-egy részfeladatot, tennivalót. Lehet ez egyszerű szervezési feladat (pl. a csapatkarácsonyra beszerezni a karácsonyfát, a sütiket, az innivalót, és a fényképvetítéshez a vetítőt, a számítógépet, stb.), amely pontosan kidolgozott, már ismert forgatókönyv szerint valósul meg, és nem a neveléssel foglalkozó vezetők terheit növeljük. Lehet egyszerű ügyintézés (pl. a csapat mellett működő alapítvány kuratóriumi váltásának papírjait mindenhol rendezni az adóhatóságtól a statisztikai hivatalig, stb.).
 
Mindezek mellett mégis a legfontosabb az a támogató háttér, amely elvárható az életben egyre biztosabb lábakon álló, kapcsolataiban megerősödő, hivatását megtaláló cserkésztől, akinek gyermekeit is szívesen látja a csapat. A barna korosztály saját családjával és hivatásával kellően sok feladatot vállal magára, de a rendszeres kapcsolattartással és tájékoztatással elérhető, hogy továbbra is kötődjön a cserkészközösséghez, akár csak lazábban. Ők esetenként kapcsolataik megmozgatásával, anyagi erejük megosztásával adhatnak a munkához nagy segítséget!
 
 
Csapat közös alkalmai
 
A rajnál leírtak alapján a csapat szerepét alaposan át kell gondolni. Az őrsi kisközösségek és a raj, mint azonos korosztályú cserkészek közössége a mozgalom alapját jelentik, és a Bi-Pi által elképzeltek megvalósításának fő színtere. A csapat pedig hátteret ad a nevelési munkához, mivel azonos háttérrel rendelkező cserkészeket fog össze.
 
A csapatparancsnoknak a háttér megteremtésén, a „külügyeken”, a csapat stratégia végrehajtásán, az éves nevelési terv kidolgozásán, stb. túl a legfontosabb szerepe a nevelési ív teljes időtartamának átlátása, és az egyes cserkészek nevelési íven való végigjuttatásának feladata. Tudnia kell, honnan hova kell eljuttatni a rábízott cserkészt, a belépéstől cserkész nevelés végső céljáig. Ehhez a megfelelő vezetői hátteret kell megadnia, így rettentő nagy a felelőssége abban, hogy kik lesznek vezetővé! Ez egy kölcsönös bizalmi kapcsolat a cspk és a vezetői között.
 
Az év folyamán vannak olyan programok, a melyek a csapat közös eseményei. Nem minden programnak kell a teljes csapatot megmozgatni, és valljuk meg, nehéz is minden korosztálynak egyformán jó programot adni, amely még egyforma programot is jelent (pl. számháborúzni nem nagy élmény a cserkészeknek a kiscserkészekkel, akik még inkább az izgalom miatti hangoskodásban élik ki magukat, de nem is nagy kaland olyan vándorokkal, akik ezt már-már a legmagasabb mesteri fokon űzik).
 
A nyári táborok végeztével, amikor mindenki „hazaért”, túl van a nyaraláson, és ismét berendezkedik a 10 hónapos napirendjére, érdemes a csapatot összeszedni, és az eseménynaptárban jelzett évkezdő túrát megrendezni. Nem igényel nagy energiákat, hogy útvonalat, vagy útvonalakat válasszunk, és mindenkit összehívjunk egy közös túrára. A túra célja a közösen eltöltött idő egymásra szánása, és az egyes emberek közös élménnyel való feltöltése. Ezek fontossága akkor jelenik meg, amikor egymással akarunk dolgozni, mert van közös élményünk, van honnét elindulnunk! Másfelől a csapat összehozása egy közös kezdőpont, amely megerősít mindannyiunkat, hogy igenis van kikkel és van kiért dolgoznunk.
 
A magyar kultúrkörben a karácsony kiemelt esemény. A karácsony „ünneplése” fontos eseménye a csapatnak is. Egyfelől közösen emlékezünk Megváltónk születésére, másfelől együtt lehetünk sokan, mert a program nem korosztályi fejlesztési alkalom, hanem közös ünnep (amely mindezek mellett is fejleszt! pl. a társas területet, hogy az eltérő korosztályok egymással együtt legyenek, és „elviseljék” egymást). Érdemes az érzelmi területet is fejleszteni egymás megajándékozása és a közös ünnep által. Természetesen a magyar cserkészet alapjait jelentő népi kultúra elemének is biztosítunk helyet, a betlehemezés képében (azonban azzal is szembe kell néznünk, hogy a betlehemezés feldolgozása korosztályonként jelentősen eltérő lehet, hacsak nem egy-egy szöveget tanultatunk meg velük).
 
A cserkészcsapat legnagyobb ünnepe a közösséghez csatlakozó új cserkészek fogadalomtétele, és az azt megelőző próba. A próba, bár nem közös esemény minden korosztálynak, hiszen eltérő igényeik szerint eltérő keretekben adnak számot tudásukról, mind év közben, mind a próbázásra szánt alkalommal. (Pl. a sárgák egy meseerdő keretében, a zöldek egy keretmesés akadályversenyen, a kékek akár írásban, akár egyéni járőrben, stb.) A próbáztatás fenekestül felforgatja a cserkészeink életét. Hiszen a vezetőket bevonjuk a számonkérésbe (ők lesznek az akadályverseny állomásai), a cserkészeinket érdemes különböző időpontokra a helyszínre juttatni, hogy ne foglaljon le még több vezetői energiát az „őrzésük” és a programbiztosítás számukra. Ezen felül a cserkészeink őrseiket elhagyva találkoznak a csapat többi cserkészével, és a vacsorára már nagy zsibvásárnak tűnik a cserkészeink jelenléte. Mindez azonban rendezett és emelkedett hangú bensőséges ünneppé változik a fogadalomtételre. A fogadalomtételen (ahol a sárgák ígéretet tesznek) a csapat a lehető legtágabb közösségként jelenjen meg, mert közös ünnep ez. Akik már tettek fogadalmat, még ha nem is mondják hangosan a fogadalom szövegét, de megerősítik azt, és a maguk elköteleződésében ismét biztosabbá válnak! (Ezért is fontos, hogy minden korosztály újra és újra végiggondolja a fogadalmat és a törvényeket!) A fogadalomtétel menetéről lásd a későbbi részeket.
 
A vezetői kör, amely lehetőség szerint maga is vezetői őrs és közösség, a csapat irányításának egyik színterét jelenti. Azonban ez a közösség nem lesz közösség, ha meghaladja az őrsnél leírt létszámot, ezért érdemes akkor széttagolni. Az viszont biztos, hogy a csapat közös alkalmai között szerepelni kell a vezetők találkozásának. Évente két alkalommal biztosan találkozniuk kell, létszámtól függetlenül, az összes vezetőnek.
 
E két alkalom egyike a nyár vége, amikor a következő évi eseménynaptárat összeállítják, a következő nyárig tartó időszak nevelési ívét megfogalmazzák csapatszinten. Kidolgozzák az egyes korosztályok, rajok és őrsök nevelési céljait, eszközöket és erőforrásokat rendelnek hozzá, stb.. Ez a találkozás elhagyhatatlan, és emberi oldalának különösen nagy jelentősége van, ahol a csapatparancsnok és a rajparancsnokok egymás felé is kifejezik köszönetüket az eddigi munkáért, valamint mindannyian hálával fordulnak a „bandavezér” szerepet betöltő őrsvezetők felé, akik sok időt töltenek a ránk bízott „kölykökkel”. Másfelől ez az a fórum, ahol mindenki őszintén elmondhatja, hogy mi történik vele, merre tart, miket tervez, mert ezek a tervek és állapotok erősen befolyásolják a közös munkát!
 
A másik alkalom a tanév vége, amikor megismerik a vezetők, kinek hogyan és mint sikerült megvalósítania a tervet, és ennek a hátralévő része, a tábor miként és hogyan illeszkedik ebbe a tervbe. Azért is kiemelten fontos ez a találkozás, mert a leginkább hatékony nevelési lehetőség a tábor, ahol a zöld korosztály nevelésére 240 órányi folyamatos együttlétet kapnak a vezetők. Ez a nevelési alkalom jelentős előkészítést igényel, és nagy erőt hordoz magában, ahol láthatóvá válik a sok közös, de kisebb körben tartott megbeszélés eredménye, és megerősödnek a vezetők abban a nagyszerű közösségben, akikkel közösen tervezik és valósítják meg a csapat táborait. Itt lesz kézzelfogható a nevelési terv megvalósulása.
 
Minden egyéb találkozási lehetőség, program, esemény lehet csapatszintű. Azzal azonban számot kell vetni, hogy minden esemény megrendezése, megszervezése erőt, energiát, időt és lelkesedést kíván, és ha ezt a neveléssel foglalkozó vezetők csinálják, akkor nekik kevesebb jut a nevelésre, közösségépítésre, pedig ez a legelső és legfontosabb feladat.
 
 
A csapatparancsnok szerepe a nevelésben
 
A csapatparancsnokot minden cserkésze ismeri, felismeri. Mert ő a cserkészszövetség helyi képviselője, ő az, aki őrködik a csapat működése felett, aki elnököl a csapatban, aki hátteret teremt a nevelő munkához. Ő az eszmei iránymutató, a családfő – a „főcserkész”.
 
A cspk-nak kell átlátnia a nevelési ívet, amely a csapat tagjait érinti a belépéstől a nevelési folyamat végéig, és tudnia kell, miként tudja a cserkészet eszmeiségében megtartani a nevelési igények csökkenésével (de az önnevelés túlsúlyossá válásával) a csapat egykori kis cserkészeit a csapatban.
 
Mindezek mellett a nevelési folyamatot végző vezetők közösségének, a vezetői őrsnek is része olyan módon, hogy megadja a vezetőknek a vezetői igényeik szerinti programot, támogatást a vezetői munkához, és lehetőséget ad arra, hogy a rábízottak nélkül, őszintén beszélhessenek örömeikről és gondjaikról.

 
A vezetői őrs
 
Dolgozik az őrsvezető, a rajparancsnok, a csapatparancsnok a rábízottakkal, de idővel kezd „lemerülni”. Ötletes a munkája elején, dolgozik érte, de idővel kiég, és belefárad. Gondjai is támadnak, amikben segítséget kér. Magától nem tud sokmindent megoldani, támogatást igényel. Ezen felül módszertanban, ötletekben képeznie kell(ene) magát, gazdagodnia kell(ene). Magáért, az őrséért, a rajáért… A töltekezésre ad lehetőséget a vezetői őrs. Ez több mint az operatív vezetők megbeszélési fóruma, de elfér benne ilyen jellegű megbeszélés is.
 
A vezetői őrs célja tehát a csapat vezetőinek összefogása (operatív vezetői csoport), szakmai fórum létrehozása és lazítási, pihenési lehetőség megteremtése. Ennek a három szempontnak az őrs életében egyszerre kell teljesülni, és mindegyiknek közel azonos súllyal kell latba esni. Mindezeknek olyan jellegűeknek kell lenniük, hogy a vezetőknek is vonzó legyen, az őrs és a leendő vezetők számára is egyértelmű legyen a lehetőség, és érje meg az őrs tagjának lenni.
 
A tagság, a bekerülés feltételei esetenként változhatnak a csapat döntése alapján. Lehet, hogy a képesítéssel rögtön bekerül valaki, de az is lehet, hogy csak jól végzett vezetői munkával lehet bekerülni (azaz megbízatás is szükséges hozzá). Az utóbbi esetben a képesítés a kiinduló feltétel, de még meg kell érte dolgozni, ami a valós és érdemi vezetői munkát jelenti. Ez azért fontos, mert a vezetőképző tábor elvégzése még semmire sem jogosítja cserkészünket. Be kell fejeznie a képzést, azaz próbáznia kell, képesítést kell szereznie. (Ez azért fontos, mert sokan azt gondolják, hogy a tábor befejezése egyenértékű a képesítés megszerzésével, és a vezetők is gyakran kész vezetőnek tekintik a tábort végzett cserkészeiket.) A tényleges megbízás és a munka azért fontos, mert a vezetői őrs céljával nem összeegyeztethető az, hogy munka nélkül, vezetői feladatok ellátása nélkül legyen valaki tagja. A vezetői őrs a kiégéstől akar megóvni, töltekezési lehetőséget akar biztosítani. Ez a lehetőség nem annak kell, aki nem dolgozik vezetőként, hanem annak van szüksége rá, aki ténylegesen vezetői munkát végez, aki dolgozik.
 
A vezetők összefogása fontos dolog. Egyrészt a csapat életét érintő események és döntések meghozatalához kell egy több szempontot is mérlegelni tudó fórum, ahol mindenki véleménye megjelenhet (a nem vezető cserkészek véleményét a(z) (őrs)vezetője képviseli). Ez azt jelenti, hogy a problémák, kérdések felszínre kerülnek, alaposan megbeszéljük, majd az arra illetékes személy dönt az elhangzottak alapján. Mindezek mellett ez az információáramlás egyik legjobb ellenőrzési lehetősége (mert sajnos az információk torzulnak, de itt mindent meg lehet kérdezni), valamint az információk továbbadásának színtere.
 
A vezetői őrsnek szakmai fórumnak is kell lennie, ahol a vezetők problémáikban segítséget tudnak kérni a tapasztaltabb, régebb óta vezetőktől, és módszertani fejlődési lehetőségeket tud biztosítani nekik a közösség. Itt nincsen cserkésztudásbeli képzés, csak vezetői kérdésekről van szó. (Természetesen, ha valamelyik vezető elakad a cserkésztudásban, akkor segítik egymást, hiszen nem elvárás semelyik vezetőtől minden cserkésztudományban a legmagasabb szintű jártasság.) A vezetők, nem vezetőként, a képzésüket a saját őrsükbe élik át, tehát a 10. évfolyamos őrsvezető abban az őrsben készül a korosztálya próbájára, amelyikben eddig is megélte cserkészközösségét, és ott nem mint vezető jelenik meg.
 
A vezetők ebben a körben vezetőkként jelennek meg, mégis a rájuk bízottak szeme elől elzárva. Természetesen a viselkedésükben az elvárt cserkésziességből nem engedhetnek, de kicsit lazíthatnak, mert nincsenek vezetettjeik szeme előtt. Amíg az őrsükben, rajukban ők a mindent tudó, idősebb cserkésztestvérek, itt nem gond, ha nem tudnak mindenre válaszolni, vagy ha egy-egy olyan kérdést tesznek fel, amelyet vezetőként cikinek éreznek. A pihenési lehetőség kulcsfontosságú, hiszen a vezetők hónapokon át dolgoznak „mások neveletlen csemetéivel”, ami nem kis munka, és számukra segítség, hogy  „az én őv-m igazi cserkész” szerepét levetve lehessenek hasonló feladattal küzdő társak között. Ezért kell ilyen lehetőségeket biztosítani, gyakrabban, mint évi egy alkalom. Egyik fajtája a vezetői őrs beavatási szertartása, amely évi egy-két alkalmat jelent, amikor újabb tagok kerülnek be az őrsbe, a másik a táborok és portyák, a vezetői őrsnek szervezett kötetlen programok.
 
Akik megfeleltek, azaz a bekerüléshez elvégzendő munkájukkal végeztek, azoknak az őrsbe való bekerülését egy szertartás fejezi ki, amikor megkapják az őrsi jelvényt is. A táborok, portyák és egyéb programok arról szólnak, hogy kötetlen együttlétben tudunk mi, vezetők, együtt pihenni. Érdemes sokféle tábort megmutatni nekik. Akár egy drágább tábort is szervezhetünk, amikor valami nagyon nagy utat teszünk meg, külföldre, ahol híres helyeket keresünk fel. Ez lehet akár egy autós túra, amelyben az őrs bejárja pl. Ausztriát, Csehországot, stb. Vagy valamilyen különleges, de elérhető helyre jut el a vezetői munkát vállaló, pl. Málta, Korfu, Kréta. Nagy lehetőséget rejtenek azok a táborok, amelyek olcsóbbak, de érdekesek, erőfeszítést kívánóak. Ilyenek például  a kerékpártúrák (az Alföld nagyszerű távokat rejt magába, ahol ritkán tartunk álló- vagy gyalogos mozgó táborokat), a vízi táborok (megfelelő felkészültséggel), vagy az államhatáron túli, magyarlakta területek népi, történelmi és természeti kincsekben gazdag területeit felkeresve gazdagodni magyarságunkban (pl. Kárpátok gerinctúra, Bihari-hegység, stb.).
 
A programok széles tárházában a hétvégés programok is lehetnek különlegesek. Egy jó barlangi túra a barlangász szakág cserkészeivel, vagy egy izgalmas evezés vízicserkészekkel szintén nagy töltődést jelent.
 
Az őrsi kereteket és külsőségeket a vezetői őrsnek is meg kell jeleníteni, tehát olyan neve legyen, ami kifejező, jelentést hordoz a tagjai számára, stb. Legyen indulója, zászlaja, jelvénye, beavatása, amelynek körülményei titkok. A titkos szertartás jelentősége a közös élményben gyökerezik. A nyakkendőgyűrű az őrsi jelvény.
 
A tagság, az érdem, hogy elérte a bejutás lehetőségét, nem évül el, aki bekerült, örökre tagja marad a vezetői őrsnek. Természetesen ez egy idő után, amikor az aktív vezetést befejezi, már nem rendszeres részvételt jelent. Egy-egy ünnepélyes szertartásra, az őrs fennállásának 50. évfordulójára, meghívják őket az akkori vezetők. A nevük mindörökké a zászlón marad, hiszen vezetői munkájukkal a csapat történetében nem kis szerepet játszottak, és a csapat neves egyéniségei. Nem törvényszerű, hogy az aktív vezetői munkát abbahagyó vezetők a csapatot és a cserkészetet is elhagyják. Ezért marad az őrs tagja.
 
A beavatási szertartás bármilyen, értelmes elemből összeállhat. Egy-két ötletadó gondolat:
 
  • időpont: változó vagy kötött; hajnali napfelkeltében, alkonyban, éjjel, pontosan 14:23-kor, amikhez mindig lehet jelentést csatolni, stb.
  • helyszín: állandó/változó; hegytető, barlang, templomrom, elhagyott temetkezési hely, kilátópont, várrom, forrás, Cartográfia 16-s térképén a 15;18 koordinátájú pontban, stb.
  • odaérkezés: mindenki együtt, beavatottak együtt és beavatandók külön csoportban, mindenki egyesével, stb.
  • szertartás: ígéret, eskü, fogadalom letétele, őrsi zászlóra, sziklára, őrsi naplóra, őrsi jelvényre; beszéd, hozzászólás, köszöntés elmondása; jelképek és jelentésük; szimbolikus befogadás  (ölelés, készfogás, feldobás,); stb.
  • záró rész: agapé, társasjáték, ima, buli, túra, verseny, szétválás, stb.
  • hazamenetel: mindenki együtt, régen beavatottak együtt és frissen beavatottak külön csoportban, mindenki egyesével, stb.
A szertartás élmény, tréfás vagy komoly esemény (legyen), és ne(m) olyan kellemetlen helyzet, mint a katonaságnál a bevonuló újoncok megalázása. A beavatást ki kell(jen) várni, nem nyakra főre tartandó esemény. Akik a beavatáson átestek, és megkapták az őrsi jelvényt, azok szereztek maguknak jogot a vezetői többletprogramon való részvételre.
 
 
 
Címke: 
EINK

Közösségeinkben rejlő eszközeink

Csapatprogramok

A csapatprogramok egyik legnagyobb vonzereje, hogy van a csapattagok között valamifajta láthatatlan kapocs, egy eszmei egység, amely a vezetők és a cserkészek, a más korosztályú cserkészek és a nevelési kereteket keresztül-kasul behálózó kapcsolatok révén a csapattagok között áll fen. Találkozás más korosztályokkal, amely egyfajta mágnesként vonzza a cserkész életúton a kisebbeket a nagyobbak közé. Kicsit láthatnak valamit a nagyobbak munkájából, kicsit visszanézhetnek a kisebbek életébe (amelyet nagy valószínűséggel már ők átéltek), és kölcsönös vonzalmat hoznak létre: Ők lesznek a „kicsiknek” a vonzó példa, és ők lesznek a „hajtósok”, akik el akarják érni a nagyobbak életét, mert azért az mégis csak izgalmasabb J. Ehhez szükséges, hogy a csapatban az egyes korosztályok munkái láthatóak és vonzóak legyenek – a korosztály tagjainak és a többieknek is!

A csapatprogramok motivációt jelentek a fentieken túl abban is, hogy az őrs (amely minden héten találkozik) és a raj (amely az azonos korosztályú cserkészeket jelenti, és minden évszakban közösen megy portyára) keretein túl is lássanak. A cserkésztestvériség megélésének kis egységei az őrs és a raj, de a csapatnál már előkerülnek a szinte idegen, de mégis ismerős cserkészek. Akiknek a csapatszáma egyezik a cserkészével, de még sincsenek szoros kapcsolatban. Amikor a csapatból valaki olyan megbízatást kap, amely alapján a neve a csapaton túlra is eljut, mert munkájára büszke lehet az MCsSz, akkor a csapattagok is büszkén látják a csapatuk számát az illető neve mögött. „Ezt is mi csináltuk” érzése tölti el őket, és erősíti azt a cserkésztestvériséget, amely az őrstől kezdve táguló köröket jelent.

E mellett a csapatban uralkodó szellem nehézséget is jelenthet! Sok esetben azért haladnak nehezebben a dolgok, mert a csapatokban vannak kialakult, jó vagy rossz szokások, amelyeket nem könnyű újragondolni, értő szemmel és füllel ránézni, meghallgatni, és a helyes következtetések levonását követően bölcsen változtatni. Ez a vezetők közös felelőssége, amelyben helyesen kell a cserkészeknek átadni a szokásokat. A cserkész a csapaton túlra is ellát, ahogy növekszik, és ha nem tud utánanézni, hogy a csapatában valami mért van úgy, ahogy van, akkor erősen megkérdőjeleződik benne a megszokott helyessége.

A csapat egyik legnagyobb értéke a közös múlt és a közös jövő. A közös múlton nem tud már változtatni senki, de a tettek, a helytállások, a csapat hősei (akár egy Jó munkáért! érdemrend, akár sokkal nagyobb tett) erősítik a csapathoz tartozás fontosságát és eszméjét. A nevelésben fontos és nagy szerepet kapnak azok az értékek, amelyek a múltban gyökereznek, és kiállták az idők próbáját. A csapat története, és az adott környezetben való helytállása olyan cserkészeket mutat fel, akik a cserkészeszményt kívánták megvalósítani, és az adott helyzetben ilyen vagy olyan cselekedettel tették ezt az eszményt elérhető és megvalósítható példává.

A csapat jövője összetettebb ennél. A csapat, mint a helyi közösségekkel kapcsolatban álló közösség, az elvárásokkal szembesülve keresi a maga helyét és lehetőségeit. Miközben a helyi szinten az egész cserkészet (mind a mozgalom, mind a szervezet) képviselője, így annak értékeiből nem tehet engedményt, aközben a lehető legjobban a csapatnak látható, milyen érdeklődések, igények jelentkeznek, amelyekre valamilyen módon választ kell adnia. A válasza lehet az is, hogy ez nem a csapat feladata (pl.: politikai pártok ifjúsági tagozatának utánpótlása), és lehet az is, hogy ebben támogatóan vesz részt, de nem az egész a mi ügyünk (pl.: vallásosság elmélyítése a gyülekezetben). Vagy az, hogy ez a miénk, és ha valaki akar benne részt venni, örömmel várjuk (pl. a plébániai közösségek tábori felszereléseinek megosztása, fejlesztése).

A csapat a legfontosabb megjelenése a cserkészetnek. A csapat adja a helyi kapcsolatot a társadalommal, a gyülekezetekkel és plébániákkal, az iskolákkal, a közigazgatással, stb. A csapatnak van a legtöbb helyi szintű kapcsolata, a csapat tud a legtöbbet tenni tagjaiért a helyi viszonyok ismeretében, és a csapat tudja magasabb szintre küldeni a nála megjelenő, de erejét meghaladó igényeket, hogy arra választ találjon a cserkészet.


Körzeti, kerületi programok

A körzetben és a kerületben alapvetően sok szempontból hasonló környezetben működő csapatok dolgoznak együtt. A kerületi és körzeti programok sokat adnak mert
  • könnyen elérhetőek, hiszen nem kell az egész országot átutazni érte, azaz szinte helybe jön és
  • a helyi igények szerint kerül kialakításra, azaz kevesebb csapat kevesebb cserkészének tudnak ténylegesen rájuk szabott programmal hozzáadni a nevelési folyamathoz
Érdemes élni velük, és az igényeket jelezni, mert annál közelebbi lehetőség nincsen, mint amit a csapatokhoz legközelebb álló felettes szervezeti egység tud nyújtani.
Mindezek mellett a csapatokban dolgozó vezetőket tehermentesíti az erőforrás-megosztás, amivel a kerület vagy a körzet élni tud. Könnyebb egy program megszervezése, ha egy csapatra jut az egész szervezés, és a többiek résztvevők (természetesen hozzájárulva a felmerült költségekhez) – ebben az esetben tudja a csapat, hogy „saját zsebre dolgozik” – pénzügyileg és energiában is. Energiában amit most befektetett, azt kiveheti a következő ilyen alkalommal, amikor résztvevőként van jelen, és élvezheti más szolgáltatását. Ez azt is jelenti, hogy a vezetők több energiát tudnak a közösségépítésen keresztüli nevelésre (őv) és a tudatos nevelésre (rpk) fordítani, mert nem az viszi el idejüket, hogy a programot megszervezzék, hanem az, hogy a saját nevelő munkájukba a lehetőséget beillesszék, és azt gazdagítsák általa.

A csapaton túl látás első lépése a körzeti, kerületi programok. Ismeretségek alakulnak ki, akik valamilyen oknál fogva eddig nem tudtak azonos értékeken állásukról, és most egymásra találva közelebb kerülnek egymáshoz. Lehet, hogy egy iskolába járnak, de nem tudták a másikról, hogy ő is cserkész, vagy egy gyülekezetbe járnak, csak mind a kettő másik csapatban dolgozik. Ezek az ismeretségek, közös élmények segítenek abban, hogy kialakuljanak az azonos nyelvet beszélő, felelős felnőtt vagy vezető rétegek a cserkészetben. A vezetők a mozgalomnak nagyon fontosak, a felnőttek és a vezetők együttesen adhatnak sokat a mozgalom kiszolgálására alakult szervezetben. Ezért fontos mind a két képzettségű cserkész.

Az azonos kerületben és körzetben lévő cserkészek könnyebben tudnak egymással találkozni a fizikai közelség okán, de e mellett fontos, hogy a közel azonos életkörülmények között élők egymást is tudják segíteni a maguk tapasztalataival, lehetőségeivel, kapcsolataival. Ehhez elég közel vannak még a cserkészekhez is, sokszor közelebb, mint a központ a csapatokhoz.


Szakági, szövetségi, szervezeti, nemzetközi programok

Minden olyan program, amely a kerület felett valósul meg, sokkal inkább lehetőség immár. A központ nem tud minden egyes cserkésznek személyre szabott képzést adni, de tudja segíteni a vezetőket, hogy személyre szabott nevelési programmal támogassák a cserkészeket. E mellett a tömegeket megmozgató rendezvények nem az egyes cserkészeknek, vagy valamilyen szakterület felé érdeklődő cserkészeknek szól, hanem lehetőségeket ad arra, hogy az egyes cserkészek az egyéni érdeklődésük alapján megvalósítsanak valamit, ami számukra fontos. Legyen ez a dzsemborin való részvételtől egy szakági különpróba letételéig bármi.

Mindez a nevelő vezetőknek energia-, idő- és pénztakarékos megoldásokat kínál, amivel tudnak élni – és visszaélni. Ezek a programok nem pótolják a korosztályi munkát, nem adnak nevelési ívet és nem az egyénekre összpontosítanak, hanem egy színes „étlapot” kínálnak a vezetők és a cserkészek elé, és a maguk ízlése szerint választanak belőle. Ebben viszont elengedhetetlen a vezető szerepe, akinek tudnia kell, hogy a nevelési ívben kinek mire van szüksége a teljes ember nevelésén keresztül a cserkészeszményhez való közeljutásban. Egy néptáncos együttesben évek óta táncoló cserkésznek a regöstábor kisebb erőfeszítést igényel, mint egy eü különpróba. Ebben kell a vezetőnek bölcsnek lenni, hogy a helyes irányba mozdítsa a cserkészét.

Minden ilyen találkozási pont, rendezvény, esemény fontos nevelési alkalom a társas terület nevelésében. Persze ebben a legnagyobb kihívást a nemzetközi rendezvények jelentik, ahol ki kell állni egy nagy közösség nevében, képviselni azt, és közben úgy jelen lenni, hogy a személyes meggyőződés, a nemzeti tudat és a nemzetközi testvériség kellőképpen egyensúlyba kerüljön. Azonban kisebb léptékekben is van kellő tennivaló ilyen téren – sokszor ott is, ahol egységet vélünk: pl. a határon túli magyarsággal, vagy a főváros-város-vidék ellentétekkel kapcsolatosan.

Egyes korosztályoknál, a kósza és vándor korosztályban főként, a kinyíló világ egyre több lehetőséget tartogat számukra. Az ilyen rendezvények megismertethetnek velük más kultúrákat, szemléletmódokat, meglátásokat, valamint lehetőséget ad számukra, hogy a tudásukkal kiálljanak mások elé, és magukat megpróbálják más környezetben. Mindezek mellett igen nagy kitekintést ad a raj világán túlra, ahol viszont sokféle tapasztalatot tud megmutatnia akár a saját gyakorlatából, akár a rajának az útjain szerzett tapasztalatokból. Mindezek a találkozási lehetőségek nagyszerű alkalmat adnak arra, hogy a megszerzett nyelvismeretet próbára tegye, élőben tapasztalhassa meg a nyelvtudás előnyeit és örömeit, és általa kapcsolatot teremthessen másokkal. A nyelvtanulás kölcsönösen érdekünk, az egyénnek, a cserkészetnek és országunknak is! Nem véletlen, hogy a különpróbák között kiemelt helyen szerepel a nyelvtanulás, és a nyelvtudás jelvénye is kiemelt, nem az általános különpróba jelvény.

A szakágak olyan területeken adnak lehetőséget a cserkészeknek önmaguk kipróbálására, amely gyakran meghaladja a rajvezetés vagy a csapatvezetés kereteit. A szakágak ismeretanyagának átadásához már szükség van a szakági közösségre, közegre, valamint különlegesen képzett vezetőkre és felszerelt képzési helyre. Azonban a szakág már olyan mélységű azonosulást kíván, amely a cserkész életformát is alakítja – a szakági életforma lesz az, amelyet a cserkész él. Ez azonban nem szakadhat el a cserkészettől, amíg a cserkészeten belül van a helye.


Túra, portya

A túra és portya egy olyan együttlét, amikor hosszabb időt töltünk együtt. Ennek következtében amellett, hogy egy jót túrázunk, és testünket neveljük (akár erősítjük, akár mást teszünk), sok más is nevelési lehetőség is adódik.

A testi nevelésen túl a lelki nevelés nagyszerű területe, hogy rácsodálkozzunk Isten teremtett világára, és az Isten által teremtett ember alkotóképességére. Akár a természetben járunk, akár a civilizációban, kézzelfoghatóvá válnak ezek a fennkölt szavak.

A testi nevelés céljától függően mehetünk olyan helyre, ahol megerőltető a túrázás, mert épp az izmainkat és az akaratunkat akarjuk fejleszteni, vagy olyan helyre, ahol elcsendesülve imádkozhatunk, vagy olyan helyre, ahol a társas viselkedés szabályait kell folyamatosan alkalmaznunk (pl. kerékpártúrán).

A közös túrán a közösségi terület is erősen fejlődik, hiszen akár csak a saját őrsünkkel, akár a rajjal közösen túrázunk, a közösség egésze lesz az a keret, amelyben gondolkodunk. Hiába vagy Te a leggyorsabb, akkor fogunk megérkezni, ha mindenki odaért. Egyikünk erősebb, másikunk gyengébb, és akkor leszünk együtt, ha tudunk képességeink szerint megosztozni a terheken. A szálláshelyre érve nem az a legjobb cserkész, aki elsőként van kész a maga hálózsákjával, hanem attól leszünk cserkészközösséggé, hogy egymásról is tudunk gondoskodni. Mindezek pedig fejlesztik az akaratot, az érzelmeink területén az önuralmat és a kifejezőkészséget. A közös élmények és a közös tevékenységek pedig erősítik a közösségi összetartó erőt!

Amikor túrára vagy portyára készülünk, elsőként vizsgáljuk meg, mi a cél. Nem minden túra célja a végkimerülésig gyaloglás vagy a város múzeumainak végiglátogatása. Ha az őrsünkkel megyünk, korosztályuk szerint a legjobb programot állítsuk össze, de a programok mind olyanok legyenek, amelyek a nevelési céljaink szerint valók! Ha rajjal megyünk portyára, hatalmas lehetőség, hogy a RŐR (raj-őrs-raj) rendszert kihasználjuk. Utazunk rajkeretben, szállásunkon legyen együtt a raj, de napközben, vagy este adjunk lehetőséget a rajtól részben független őrsi létre, amelyben a kisközösségeink erősödhetnek.


Tanya, tábor

A tábor és a tanya (korosztályában tér el, de alapvetéseiben azonos – ezért tábor szóval jelöljük mind a kettőt a továbbiakban) egy összefüggő, intenzív nevelési alkalom. A tábor egy 5-30 napos, a cserkészek önálló erőfeszítéséből létrejövő közösségi együttlét, amelynek célja, a tábor sajátosságait kihasználva, a cserkésznevelés céljához való hozzájárulás. A tág határok azért fontosak, mert esetenként a sokféle körülmény befolyásolhatja azt, miként alakul ki a tábor. Egy kósza korosztály 5 napos mozgótábora célja szerint ugyanolyan hatásos és eredményes, mint egy dzsemborin résztvevő raj 2+10+13 napos (odaút + dzsembori + utazás a fogadó országban) jelenléte. Nagyon fontos, hogy a tábor a cserkészek erőfeszítései nyomán jön létre. Tehát nem egy kész táborhelyre költöznek be egy időre, vagy kiszolgáló személyzettel rendelkező szállóban töltenek el időt a maguk örömére, hanem maguk teremtik meg a tábort. Természetesen a tábordíj beszedésével a tábor anyagi alapjait teremti meg a vezetés, azonban érdemes ezt is a korosztályi munkában valamilyen módon beépíteni. Főként egy nemzetközi út esetében, ahol a pályázástól kezdve a kis munkákon át bármivel hozzá tudnak tenni a cserkészek az anyagi alapok előteremtéséhez.

A táborozás egy közösségi létforma, ahol mindenkinek van munkája, feladata, és a közösség közös erőfeszítései teremtik meg annak minden kényelmét és szükségletét. „Egy cserkész nem cserkész. Egy cserkész Robinson.” (Vezetői kézikönyv) Az egyedüli túlélőtábor az egyénnek izgalmas, kihívást jelentő alkalom lehet, de nem közvetlenül szolgálja a cserkészet célját. Megfelelő korosztályoknál, megfelelő keretek között jó eszköz lehet egy-egy ilyen képzés, próbatétel, de nem önmagában. A közösségi együttlét lehetőséget teremt arra, hogy a megvalósuló tábor az adott korosztály igényeire adjon választ, a korosztályt alkotó cserkészek fejlesztésében jó eszköz legyen, és a nevelésükben a legjobb eszköz, mert egy hosszabb időtartamon keresztül kap a cserkészvezető lehetőséget arra, hogy a cserkészeszmény felé közelítse a cserkészeket. A közösségi létből fakadóan mindenkinek lehetősége van magát próbára tenni mindenféle szerepben (pl. őrséget álljon mindenki), ugyanakkor elmélyítheti tudását abban, amiben többre vágyik (pl. gyógynövényes különpróba letételéhez a táborban is gyűjt gyógynövényeket). A közösség kiegyensúlyozza az egyének egyszerű egymás mellett létéből fakadó hiányosságokat, és bár lehetőséget kap az is a főzésre, aki nem a legnépszerűbb szakács, azonban a napok többségében azok főznek, akik tényleg tudnak jót főzni.

A tábor a cserkészélet egyik legnagyszerűbb terepe a cserkész helytállására. A tábor egy folyamatos próba a lelkiségből, az érzelmekkel való bánásmódból, a test fejlesztéséből, a tudás elsajátításából és kipróbálásából és a társas együttélésből. Az EINK minden területét érinti, ezért a legjobb alkalom arra, hogy a cserkészeket fejlesszék a vezetőik. A tábor célkitűzései között ezért szerepelnie kell mindazon céloknak, amelyek a nevelési tervben megjelentek, és az eszményi megvalósulási helye a tábor. Így a tábor nem „csak” pihenés és közösségépítés lesz, hanem egyszerre lesz az egész ember nevelésének terepe. Ezért is fontos, hogy a tábort a vezető illessze a nevelési folyamatba, és a munkaterveit, nevelési terveit úgy dolgozza ki, hogy a tavaszi próbáztatást követően is legyenek őrsi és raj alkalmak (ahol természetes, hogy nem lesz jelen a teljes közösség), amelyek a tábor előtt a táborra készítenek fel, a tábor után pedig lehetőséget adnak a képzésre, közösségépítésre, stb. Ezek ugyan olyan fontos elemei a nevelési tervnek, mint a kiképzési anyag, a közös ünnepek, a fogadalomtétel vagy az őrsgyűlés. Emellett elengedhetetlenül fontos a tábort utána értékelni, és a célja szerint megvizsgálni, miként kapott helyet a megvalósulás a nevelési terv megvalósulásában.

A tábor adja a legnagyobb lehetőséget arra, hogy a közösség előtt sor kerülhessen a cserkészek tehetségének kibontakoztatására, a tábor keretei között az önmegvalósítás, az önkifejezésre. A tábor napirendjét végiggondolva a szolgálatot vállalók kedvessége és áldozathozatal, a napi programokat tartók, az egyéni képzéseken résztvevők, az építkezések, a tábortűz vagy az éjjeli őrség, mind remek alkalom arra, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább kedves kifejezési formát. Ugyanakkor a vezetőnek oda kell figyelnie arra, hogy a cserkészek ne egy-egy területen legyenek otthon, hanem megerősítse azt, amiben otthon vannak, és támogassa azt, amiben kevésbé fejlettek.

A tábor nagyszerű lehetőséget ad arra is, hogy raj-őrs-raj (RŐR) rendszerben legyenek a cserkészek. A rajkeretekben nagyobb létszámú játékok játszhatóak, feladatok hajthatóak végre, míg az őrsi keret megadja az intimitást a személyes kapcsolatok és a személyre szabott fejlesztés teljessé tételéhez. Mindezek mellett a cserkészek megtapasztalhatják az egyén, a kisközösség és a korosztály egyénenkénti és közös teherelosztását, teljesítőképességét és eredményességét.


Fegyelmezés és büntetés

„A fegyelem eszköz, de a cél az önfegyelem, az engedelmesség eszköz, de a cél a szabadság.”

(Sík Sándor)


Fegyelem, fegyelmezés: rögtön katonaságra gondolunk. Demokrácia, egyenjogúság, tolerancia, szabadság, egyéni vélemény, minden megkritizálása és megkérdőjelezése – ez jön mindenfelől. Azzal a kettőséggel van jelen a vezető a cserkészetben, hogy egyfelől felnőttek vagyunk, akiknek nem kell vezetés, nem kell gyámkodás, élünk a saját fejünk szerint, boldogulunk a saját elképzelésünk alapján. Másfelől a kezdő vezetők megtapasztalják, mekkora nehézséget jelent egy éneket megtanítani az őrsnek, sorakozónál elmondani, hogy mit akarunk vagy egy tábort levezetni. A vezetők felismerése, hogy a fegyelem szükséges, sőt tulajdonképpen nem is rossz dolog.

Kell a fegyelmezés, hogy cserkészek meghallják, amit mondani akarnak nekik, hogy megtanuljanak sok dolgot, részt vehessenek a programokon. Kell a fegyelem, hogy vigyázni tudjanak rájuk kirándulás, tábor alkalmával. Kell a fegyelem, hogy a kisebbek is sorra kerüljenek a játéknál, ételkiosztásnál, hogy hagyják egymást aludni. Kell a fegyelem, hogy ne tegyék tönkre egymás holmiját, vigyázzanak mások értékeire. A cserkészéletben mindenhol kell a fegyelem, ami nélkül jókedvű, eredményes munka nem létezhet csak káosz.

A cserkészvezető feladata a cserkészt megnyerni a fegyelemnek. Meg kell a fiatalokkal értetni, hogy miért van szükség engedelmességre és fegyelemre. Arra kell törekedni, hogy a cserkészek megértsék: a fegyelmezés arra való, hogy megtanulják saját magukat fegyelmezni.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy az igazi cserkészfegyelem szeretetből és felelősségérzetből születik a vezető részéről, szeretetből és bizalomból tartják be a cserkészek.

„Nem anarchiára és káplárfegyelemre van szüksége a nevelőnek, hanem keresztény fegyelemre. Szabadság, de igazi szabadság, belső szabadság. szabadság az ötlettel, a pillanattal, a könnyelműség és rendetlenség ösztöneivel szemben is; szabadság, amely ismer és szeret formákat – és fegyelem, de mély fegyelem, belső fegyelem, amely tud engedelmeskedni habozás és fenntartás nélkül, egész lélekkel. És engedelmeskedik nem kényszerből, nem félelemből, hanem Istenért és lélekért, tudatos elszánásból, vidám és szabad odaadásból.” (Sík Sándor)

Alapvetően fontosak az alábbi szabályok:
  1. Értelmes kell hogy legyen. Minden utasításnak, szabálynak, parancsnak legyen értelme, ne a vezető esetleges cezaromániájának szülöttei legyenek. Pl. sorakozónál az utasítások legyenek rövidek, érthetőek, hasznosak. Ne szónokoljon a vezető órák hosszat csak azért, mert szereti hallani a saját hangját! Mindent, amit nem értenek, bátran magyarázza el a vezető, miért van úgy, mi az értelme – de csak röviden! Ha továbbra is érdeklődnek iránta, külön helyen és időben beszélgessenek az esetről a vezetővel, de nem a döntés kihirdetésekor. Nem botrány, ha megkérdezik, hogy miért kell ezt vagy azt megtenni, hanem meg kell magyarázni! Végül legyen annyi önkritika, hogy beismerje a vezető, ha nincs igaza. Ne ragaszkodjon saját elképzelésünkhöz csak azért, hogy megőrizze tekintélyét – mert elveszti általa!
  2. A cserkész fegyelem mindenkire és egyformán érvényes. Nincsenek vezetői kiváltságok, csak többlet kötelességek, több felelősség. (v.ö. A vezetés elsősorban példa.) Ebben van a legtöbb hiba, amikor a fegyelmezetlenség okait vizsgálja a vezető. Nem igaz, hogy „enyém a felelősség, én dolgozom a legtöbbet, ezért többet engedhetek meg magamnak”. Ezt a gyerekek sohasem fogják elismerni, egyrészt, mert korukhoz képest ők is sokat produkálnak, másrészt a másokért való felelősséget nem ismerik. Ide tartozik még az is, hogy senkinek nincsen kivétel. Ami az egyiknek tilos az a másiknak is tilos kell, hogy legyen!
  3. Szeretettel! E nélkül el se kezdje a vezető! Ha nincs meg a szeretet, az azt kifejező érdeklődés, a megismerés szándéka, akkor hagyja abba a vezető, és adja vissza a megbízatását! (vö. 1Kor 13) Minél több időt töltsön a vezető a gyerekekkel. Érezzék azt, hogy örömmel foglalkozik velük! Aki szereti a gyerekeket, azt a gyerekek is szeretni fogják, és tűzbe mennek érte. Ha szereti őket, nem lehet hozzájuk durva! Szóbeli durvaság, megszégyenítés fel sem merülhet, nem beszélve a testiről. A megszégyenítés, ami esetleg nagyobb károkat okozhat, mint egy pofon, egyértelműen nem járható út. A cserkészfegyelem talán legjobban az ideális családi fegyelemhez hasonlít, ahol a gyerekek tudják, hogy szüleik értük szigorúak. A gyerek számára vezetője modell és azonosulni akar normáikkal, értékrendjeikkel, de ezt csak úgy tudja megvalósítani, ha érzi, hogy elfogadják őt. Ha nincs a gyerek és vezető között szeretet kapcsolat a gyerek dühösen, ellenségesen fogadja az irányítást. Ha a gyerek úgy érzi, hogy megértik, szívesebben engedelmeskedik. Ha a kölcsönös szeretet fennáll, akkor akár konkrétan, akár szeretet megvonással büntetjük a gyermeket, benne ugyanaz az érzés ébred. Félelem a szeretet elvesztésétől. Ebben az estben a büntetés hagyományos formái is eredményesek lehetnek, mert a gyerek számára a szeretet elvesztését jelentik.
  4. Nincs cimboraság! A gyerekekkel való együttlét nem fajulhat el haverkodássá. Ez nagy veszély fiatal vezetők számára, akik náluk alig fiatalabb, vagy egyidős cserkészeket vezetnek. Ha a fegyelmet úgy akarják megtartani, hogy mindent ráhagynak cserkészeikre, sőt egyes őrültségeket együtt is csinálnak, a gyerekek biztosan nem tekintik őket vezetőnek, és egy idő után nem is engedelmeskednek nekik. A vezető megalkuvó magatartása nem szeretetből, hanem féltésből fakad. Az őrsvezetőnek kell lenni a vidám őrsének meggondolt vezetőjének!
  5. A cserkészmunka legyen a cserkészmódszer szerinti. Legtöbbször ott nincs fegyelem, ahol a gyerekek unatkoznak. A rendetlenkedés gyakorta a programtalan, unalmas foglalkozások eredménye, vagy a programok számukra érdektelen mivolta. Tehát a folyamatos és ösztönző, vonzó és hasznos programok főként a természetben” szem előtt tartásával elkerülhető a fegyelmezetlenség! Ehhez pedig tudatos nevelői munka szükséges!
  6. Többet ér a dicséret, mint a büntetés! „ A jó példa ragadós.” (közmondás) Ha a közösen töltött idő, program végén megdicsérjük a jó példát (akár fegyelmezettség terén), többet érünk el, mintha folyamatosan büntetnénk. Az elismerő szavak sokat számítanak.
  7. A büntetés „elégtétel a megsértett erkölcsi rendnek.”’ (Sík Sándor) A büntetés nem a nevelői munka csődje! Időnként próbára teszik a vezetőt, hogy meddig mehetnek el, és mi milyen erősek vagyunk. E miatt főként ne legyen a büntetés alapja a harag! (Ehhez kell nagyfokú önismeret és önfegyelem.) A büntetésnél a legfontosabb megérteni, miért tette, mi a kora és a problémái. Minél ritkább a büntetés annál hatásosabb, minél gyakoribb annál megszokottabb, eredménytelenebb. Három dolgot okvetlenül el kell kerülni:
  1. a testi fenyítést (fiú vezetőknél a falkaelsőség kivívásának könnyű eszköze),
  2. a nyilvános megszégyenítést (a példaállítás jó eszköz rossz alkalmazásának tipikus hiábja – a szégyenérzet mélyebb nyomot hagy) és
  3. a besúgó rendszert (az árulkodás a kisebbek és a leányok között gyakoribb).
  4. A bűn elkövetését követően három dolognak kell megtörténnie:
  1. beismerés, bűnvallás (felelősségre nevelés eszköze);
  2. bűnbánat, bocsánat kérése (lelki és érzelmi nevelés a helyes önismerethez; társas nevelés a helyzet tisztázásához);
  3. bűnhődés, az erkölcsi rend helyreállítása – jóvátétel (társas nevelés a rend megtartásához, az együttműködéshez).

Ezek közül egyik sem maradhat el, mert az azt is jelenti, hogy vannak tettek,a melyeknek nincsenek következményei, tehát a felelősségre nevelést messzemenőkig elengedheti a vezető…
  1. Ha a bűnhődés megtörtént, akkor a múlt egyik tanulságos esetévé kell átminősíteni a vezetőnek – magában. Többet ne kerüljön elő! A megbocsátás legalább olyan fontos, mint a megfeddés! Ha szereti a vezető cserkészét, büntetni is szeretettel fog.
10. „A vezetés elsősorban példa.” (Teleki Pál) Minden ugyan úgy érvényes a vezetőre!

A büntetés módjaira sokféle eszköz áll rendelkezésre. ezek korosztály, egy idő után nemektől is függ, de a legfontosabb, hogy az egyénre szabott legyen. Egy visszahúzódó, alapvetően magányos cserkészt játékból kizárással büntetni neki nem jelent nagy tehertételt, és a nevelési tervben is törést okoz. Alapvetően a legtöbb eszköz arra vonatkozik, hogy valami olyantól tiltja el a vezető meg, ami neki fontos. Ez lehet szeretetmegvonás, elismerés hiánya, mellőzés… Ezek helyett a beismerést követően önként (is) vállalt jócselekedet, és a személyiség fejlesztésében a hibás részt javító gyakorlat hozza a legtöbb eredményt – hosszútávon.

Alapvetően azt kell elérnie a vezetőnek, hogy a gyerek cselekedete már önmagában hordozza a gyerek számára a jóvátételt. Olyasmit követett el, amit ha a vezetője látna, helytelenítene, következésképpen maga is helyteleníti. Bűntudat ébred benne, és a vezető feladata, nem a helytelen magatartás büntetése-hiszen azt már megbüntette a gyermek lelkiismeretében, hanem a kínzó bűntudat feloldása. Az más kérdés, hogy ez néha a büntetés látszatát kelti. Az ilyen büntetést az különbözteti meg a szokványos formáktól, hogy a gyermek elismeri, sőt gyakran igényli azt, így következményként soha nem ébred benne lázadás, agresszió a vezetőjével szemben. Ha a gyerek és vezető közt megvan a szeretet kapcsolat, akkor a gyermeknek rossz cselekedete után a helytelenítéstől, szomorúságtól kell félnie, amit cselekedetével okozott. (A szeretet megvonásától)

A nyilvánvaló károkozás, stb mellett a viselkedésbeli gondok okozzák a vezetőnek a legtöbb fejtörést. A helytelen viselkedés esetén a legjobb eljárás a következő:
  1. A konfliktus helyzet azonnali leállítása.
  2. Nyugodott állapotban a helytelenül viselkedőt belátásra késztetni négyszemközt.
  3. Önként vállalt, lehetőleg a helytelen magtartású cserkész által felajánlott vagy elfogadott elégtétel végrehajtása, közvetlen a cselekedet elkövetése után. Rugalmasnak kell lenni, indokolt esetben változtatni lehessen.
  4. Az elégtétel legyen az elkövetett hiba pozitív erénygyakorlata, és összhangban legyen a tett súlyával.
  5. A büntetés mindig egy vele ellentétes cselekedet jutalmazásával kössük össze, hiszen a cserkész csak így tanulja meg, hogy hasonló helyzetben hogyan kellett volna cselekednie.
  6. A vezető a közösen megállapított jóvátétel végrehajtásában legyen társa. Ez nem csak támogatás, hanem ellenőrzés is.

A helytelen magatartás következménye, hogy helyre kell állítani a megbontott rendet. Fontos látni, kinek miben volt felelőssége az elért állapot kialakulásában. E mellett elengedhetetlen, hogy a jelentősebb esetekről és a tett intézkedésekről az elöljárót tájékoztassuk.

Az előzőek alapján talán úgy tűnik, hogy a nevelés, fegyelmezés tulajdonképpen roppant könnyű dolog csak olyan „szeressük egymást gyerekek” és minden rendben van. Sajnos a valóság nem ilyen. Először is, nem is olyan könnyű szeretni, pláne nem mindegyik gyereket és különösen nem mindegyiket egyformán! Sok, problémás gyerek kerül be csapatainkba, akiknek rossz viselkedéséért inkább okolható a gyerekére kevés időt fordító szülő, a kevésbé nevelő templom vagy iskola, az egész társadalom, stb. Tehát legkevésbé a gyerek felelős saját deviáns viselkedéséért. Megkönnyítheti a vezető életét, ha egyszerűen szembenéz a problémával, mint sajnálatos elkerülhetetlen realitással és sopánkodás helyett minél több türelemmel és fantáziával próbálja megfogni a gyerekeket.


A fegyelemre nevelés gyakorlati eszközei:
  1. A vezető önfegyelme: aki saját magát kézben tartja, az másokat is rendben tud tartani.
  2. Jólélekkel történő készséges engedelmesség a feljebbvalók iránt: aki nem tud engedelmeskedni, annak a szavára mások sem fognak hallgatni.
  3. Határozott, nyugodt fellépés: aki kapkod, aki üvöltözik, azt a gyerekek nem veszik komolyan.
  4. A parancs legyen parancs: meggondolt, kurta, okoskodást kizáró.
  5. Jóindulat a beosztottak iránt: a gyerek érezze meg, hogy a vezető azért parancsol, azért kíván rendet, sőt azért büntet is, mert jót akar neki. Az önkényességnek még a látszatát is kerülni kell.
  6. Következetesség: az egyszer kiadott parancsot, komoly ok nélkül ne változtassa meg a vezető, felettes se! Hasonló körülmények között hasonló intézkedés legyen. Parancsok, utasítások komoly megszegését ne hagyjuk szó, szükség esetén büntetés nélkül. Mindez a lehető legrövidebb időn belül történjen meg!
  7. Igazságosság: a kivételezés, személyválogatás aláássa a vezető tekintélyét.
  8. Őszinteség: Készségesen vallja be a vezető is, ha valamiben hibázott! Nem az a nevetséges, ha annak látszik, ami, hanem az, ha annak akar látszani, ami nem.
  9. Tisztelet: Tartsa tiszteletben cserkészei egyéniségét, vegye tekintetbe önérzetüket, és legyen tudatában, hogy Isten gyermekeivel van dolgunk. Ezért tegyük szóvá a közösség előtt a követendő példát is, és a dicsérettel se fukarkodjunk!
  10. Céltudatosság: a fegyelem nem öncél, hanem eszköz.
Címke: 
EINK

Raji keretekben lévő eszköszeink

A raj
 
Meghatározás: A raj az azonos nevelési igényekkel rendelkező (azaz közel azonos korosztályú) cserkészek 2-4 őrsének nevelési közössége egy felnőtt nevelő-vezető irányítása alatt. Tehát egyértelműen korosztályi (nevelési!) egység. Nemiség szempontjából a zöld és a kék korosztályban ragaszkodunk az azonos neműekből álló rajokhoz! A többi korosztálynál előfordulhat nembeli keveredés a rajon belül, de a felelős vezetők jelenléte a megfelelő nemekből nélkülözhetetlen és hiánya megengedhetetlen. Főként a kék és szürke korosztályokban van szükség arra, hogy a felnőtt nevelők olyan férfiak és nők legyenek, akik példaként szolgálnak a cserkészeknek.
 
A raj nevelési egység, ezért akkor is rajról beszélünk, ha csak egy őrs tartozik bele – hiszen annak az egy őrsnek a maga korosztályi kérdéseire kell nekik szóló választ adni.
 
A raj nem szervezeti egység, nem azért hozzuk létre, mert a csapatunk nagy, és a cspk nem látja át! Azért, mert a rajokban tudjuk megadni mindazokat a dolgokat, amelyek a nevelést a legjobban szolgálják. Egy magashegyi tábor nagyszerű nevelési lehetőség a felelősség terén egy kék korosztályú őrsnek vagy rajnak, de ne vigyünk magunkkal kiscserkészeket, még akkor sem, ha lenne házban szállásuk! A kiscserkészek mesevilágában a helyszín hátrébb sorolandó szempont!
 
A rajban a rajparancsnok az a felnőtt vezető, akinek ismerni kell minden cserkészt. Így ír erről Bi-Pi:
 
„Egy érv, miért ne legyenek 32-nél többen egy csapatban[1]
 
A csapat létszáma lehetőleg ne haladja meg a harminckettőt. Azért ajánlom ezt a számot, mert amikor magam is fiúkkal foglalkoztam, úgy találtam, hogy kb. tizenhat volt az a szám, amennyivel elbírtam – hogy megismerhessem és fejleszthessem minden egyes fiú jellemét. Megengedem, hogy mások kétszer annyira képesek, mint én, innen a harminckettő.
 
Beszélnek 60, sőt 100 főből álló, kitűnő csapatokról is, s a vezetőik azt állítják, hogy fiaik éppen olyan jól képzettek, mint kisebb csapatokban. Csodálattal adózom (csodálaton itt meghökkenést értve), de nem hiszek nekik.
 
„Miért bíbelődjünk az egyéni kiképzéssel?” – kérdezik ezek a vezetők. Mert ez az egyetlen útja, hogy nevelhess. Oktatni akárhány fiút lehet, akár ezret is egyszerre, ha erős a hangod, és vonzó fegyelmezési eszközeid vannak. De ez nem kiképzés, nem nevelés.
 
Egyedül a nevelés az, ami számít a jellem, az ember kialakításában. Ha helyes módszerrel beleplántáljuk az egyénbe a tökéletesedés iránti vágyat, ez lelki alkatának és képességeinek legmegfelelőbben kelti föl aktivitását.
 
Semmi értelme a cserkésztörvényt prédikálni, vagy napiparancsként kiadni egy sereg fiúnak; minden agy a maga módján akarja kifejteni, és törekszik megvalósítani. Ezen a ponton jut szóhoz a cserkészvezető személyisége és tehetsége.
 
Gondoljunk hát át néhány erkölcsi és értelmi tulajdonságot, ami jellemformáló, s aztán vizsgáljuk meg, milyen módon nyeri meg a cserkészvezető a fiút, hogy ezeket, a cserkészet révén, magában kifejlessze.” (Lord Robert Baden-Powell of Gilwell: A cserkészvezető)
 
 
Megbízások
 
A rajon belüli megbízatások száma kevés, és nagyon ritkán esik egy-egy cserkészre. Hamarabb bízzuk meg az őrsöt egy-egy feladattal. Ha őrsöt bízunk meg, akkor figyeljünk oda, hogy az őrs legyen a felelős, és az őrs lássa el a feladatát, ne az őrsvezető!
 
Amennyiben egy-egy feladattal megbízunk egy cserkészt, akkor nagyszerű nevelési lehetőséget, és sokkal látványosabb és nagyobb felelősséget bízunk rá, mint az őrsi keretekben viselt felelősség esetében, ezért gondosan ki kell találni, kire mit bízunk.
 
Lehetőséget adunk a rajkeretben lévő megbízatásokkal az egyéni kibontakozásra, sőt, egyenesen támogatjuk az azonos érdeklődési körrel rendelkezők közös munkáját. Ez túlmutat az őrsi kereteken, ezért nagy odafigyeléssel alkalmazzuk, hogy a korosztályok eltérő őrsi igényei szerint tegyük, és ne romboljuk vele az őrsi közösséget (pl. egy zöld korosztályi, őrsökön átívelő személyek közötti együttműködés többet árthat, mint ugyan ez vándor korban).
 
A kék korosztálytól a megbízások az egyén érdeklődése mellett már a jövőben választani kívánt feladatok, hivatások gyakorlásának, kipróbálásának lehetőségét nyújtják. Egy kék korosztályú rajpénztáros a gazdaság működését is megismeri, és kicsit próbálkozhat a pénzügy területén, de (csak) szoros és biztos felügyelet mellett. A raj állandó játékmestere és mókázója valószínűleg a színészet irányába mozdul, és itt csak lehetőséget kapott ennek az erősítésére. Talán tényleg színész, humorista vagy esetleg művelődésszervező, tanár, óvodai nevelő szeretne lenni? A rajkrónikás lehet, hogy újságíró lesz? Vagy író? A nótafa néprajzszakra akar továbbtanulni, vagy csak az ének-zene területén keresi jövőjét? Hasonlóan azok, akik nem ezeket a mindennapos feladatokat látják el, hanem bizonyos kor felett a szellemi terhelhetőségük, az esetleg máshol megszerzett tudásuk, az önkifejezésük és az érdeklődésük metszetében kapnak lehetőséget cserkészközösségeikben, hogy kibontakoztathassák magukat, és hasznos munkával járuljanak hozzá a közösség értékeihez. Akit elvarázsol a számítógép, és a raj honlapját tartja karban, lehetőséget kapott, hogy kipróbálja magát. Vezetőként adtunk neki egy lehetőséget, hogy kipróbálja magát, és ha tényleg tanul belőle, ha kap általa, ha gazdagodik, akkor hajrá! Legyen ez a jövője!
 
 
Egyszeri feladatok
 
A raj programjai, eseményei magukkal hoznak olyan feladatokat, amelyek szervezéshez kapcsolódóan a rajparancsnok felelősségét jelentik. De ez nem azt jelenti, hogy neki kell ezeket mindig és bármi áron elvégezni. Egy rajportya esetében például bármely zöld korosztályos cserkészünk tud menetrendet használni, képes időket kiszámolni. Az esti program kitalálásában nagy segítséget adnak a cserkészeink, hiszen tudják, ők mit csinálnak szívesen. Ezek a kis feladatok a csapatban elvégzett munka örömét és értelmét is megmutatják cserkészeinknek, és megerősítik önbizalmukat, ha jól végzik feladatukat. Az ellenőrzés és az át nem ruházható felelősség miatt a bukás veszélye gyakorlatilag nulla, de pontos képet kapunk arról, hogy cserkészünk mennyire pontos, megbízható, és ennek fényében tudjuk nevelését a jó irányba, de személyre szabottan továbbvinni.
 
A zöld korosztály cserkészeinek lehetőséget tudunk adni arra, hogy az őrs mint közösség vállaljon feladatokat a raj érdekében. Egy portyán az egyik őrs gondoskodik a desszertről, a másik a játékról. A következőn továbbadják ezt a feladatot, így a közösségi kötelességekből mindenki kiveszi a részét. Arra azonban figyelni kell, hogy ne a Vipera őrs legyen a folyamatos esti programfelelős! Így csak az lesz, amit ők akarnak, és nem az, amit mindannyian!
 
A raj életében felmerülő eseményeknél is kiaknázhatjuk az egyes cserkészeink érdeklődési körét. Svédpálya kitalálásával bízzuk meg például a tájfutót, és a csillagászszakkörös meséljen az éjjeli égboltról.
 
Amellett, hogy ezek a tervek gazdára lelnek, és ezek nyomán nagy eséllyel, terhet levéve az rajparancsnok válláról, meg is valósulnak, valamint az egyes őrsöket és cserkészeket ilyen módon is fejlesztjük, még egy komoly hozadéka van. Minden egyes cserkészünk példaképpé, kiemelkedő egyénné válhat, és mindenki megláthatja a másik egyediségét, kiválóságát – függetlenül a hátterétől, múltjától. Ez a nevelési szempont komoly erő a kölcsönös megbecsülés, az elfogadás, az értékek meglátása terén. Mindezek kamatait akkor élvezhetjük, amikor ezek a fiatalok felnőtté válva nem a bőrszín, a vallási meggyőződés, vagy a politikai rokonszenv alapján ítélnek meg másokat, hanem az embert és értékeit látva tudnak mellette vagy nem mellette állást foglalni – esetenként kérdésenként is eltérően. Magunkba nézve mis is látjuk, hogy alaposan végiggondolva érveket, szempontokat, rá kell jönnünk, hogy vannak olyan területek, ahol saját szüleink által belénk oltott értékrend sérülése nélkül, az övékkel ellentétes álláspontot is magunkénak érezhetünk. Mindez nem ellentétet jelent, hanem egy-egy kérdés eltérő véleményezését és állásfoglalást ezek alapján.
 
 
Rajgyűlés keretei
 
A rajgyűlés egyetlen percig sem „értekezlet” vagy rendszeres „névsorolvasás”. Azért tartjuk, hogy a nevelési folyamatban az azonos korosztályúakat összegyűjtve olyan programot nyújtsunk, ahol megtapasztalhatják a saját kisközösségükön túli, de nem jelentősen eltérő közösségben az együttműködést, a közös játékot, és tanulhatnak egymástól. Megmutathatják magukat és a saját tudásukat, különlegességüket, valamint azt, hogy mennyi mindent tanultak, mi mindenben fejlődtek.
 
A rajgyűlést érdemes a RŐR (raj-őrs-raj) keretben tartani, azaz olyan együttléti keretet felépíteni, amelyben a raj az elején és a végén kap szerepet, de a kisközösség nem „bomlik fel” vagy mosódik el. Igenis, a rajkeretben is erősíteni kell a kisközösségeket, az őrsöket! A rajgyűlésben legyen jelen az a középső rész, amelyben az őrsöt helyezzük előtérbe! Természetes lesz, ha az őrsök közösségé váltak már, hogy a gyűlés végén ismét összejönnek még egymással beszélni, elköszönni. De a rajgyűlésben a rajnak is nagy szerepet kell kapnia.
 
A rajgyűlésen a kisebbek és nagyobbak együtt vannak, kölcsönös nevelési eszközei egymásnak. A kisebbek csodálattal és vágyakozva tekintenek a nagyobbakra (ahogy a csapatban lévő nagyobb korosztályokra is!), a nagyobbak megmutathatják a kisebbeknek, mi mindenre képesek. Ahogyan az egyenruha motivációt jelent, úgy a nagyobbak jelenléte, tettei, a fényképek, a történetek is motiválnak. Ezért fontos, hogy lássák, vannak nagyok, van előttük jövőkép, van hova eljutniuk. A sárgáknak vonzó a zöldek élete, a zöldeknek a kékeké. De a zöldbe belépőket már érdekli, mit csinálnak azok, akiknek ez az utolsó éve a zöld korosztályban. Az is izgalmas számukra, mit is csinálnak azok, akik csak egy évvel járnak előttük. Mindaz, amit a nagyobbak csinálnak, a kisebbeknek is eljön egyszer, és már várják.
 
A nagyobbaknak kell tudniuk viselkedni (no, de nem jólfésült fiatalok zsúrjára készülünk!), mert tetteik példaként szolgálnak a kisebbeknek. Láthatják, hogy vannak itt mások is, akik „követik” őket az általuk (is) elkezdett úton. Láthatják azt is, hogy vannak, akik még csak most kezdik meg azt az utat, amelyet ők már megtettek. Segíthetik őket, támogatják őket, akár csak a jelenlétükkel, akár tudásukkal, akár eredményeikkel. Megtanulják, hogy a kisebbeket, kevésbé képzetteket hogyan fogadják, támogassák.
 
A rajgyűlések ritka alkalmak. Nincsen szükség sem a sok „egymás szájában élésre”, és arra sem, hogy az egész rajt egyszerre képezzük. Érdemes tartani évente 3-6 alkalmat, amikor nagy létszámú játékokat játszhatunk, közösen lehet képzéseket tartani. E mellett lehetőség, hogy felkészüljünk a nyári táborra vagy a rajportyára. A rajgyűlésen ezek megbeszélése mellett lehetőség van a táborban használandó dalokat megtanulni, a tábori feladatokat felosztani (hiszen nem fog mindenki, vagy minden őrs táborkaput építeni!), stb. Emellett remek lehetőség, hogy a nagyobb őrsök életéből a kisebbek is tanuljanak.
 
A rajgyűléseken felmerülő feladatok kiosztása roppant jó alkalom, hogy azok a cserkészeink is reflektorfénybe kerüljenek, akiknek van egy kis vezetői vénája. Akik egy-egy programszeletet elvisznek, akik tanítanak játékot. Mi magunk is próbára tehetjük őket azzal, hogy rájuk bízunk ilyen feladatokat.
 
 
A rajparancsnok személyes példája
 
Az őrsvezető által adott példa nagy nevelő erővel bír. Cserkészünk mindenben akar hasonlítani rá, éppen úgy, mint a családban a bátyjára, nővérére. Vannak olyan dolgok, tulajdonságok, amelyeket el akar érni a cserkész, vannak olyan mozdulatok, szófordulatok, amelyek átvesz, mert a példájának tartott őrsvezető is így tesz.
 
A rajparancsnok az az érett felnőtt, aki még csak időnként sem antipatikus, akinek mindig igaza van, aki nagyon jó programokat szervez nekik, és akinek a tudása kifogyhatatlan, és hihetetlen sok cserkészélménye van – ilyen a zöld és a sárga korosztályban a kapcsolatuk. A kéktől kezdve jelen van a kritika is, de ettől még ugyanolyan példa marad.
 
A rajparancsnok felnőtt. Emiatt a tettei és szavai nagyobb súllyal esnek latba. A szüleiket időnként az Istentől kapott nehézségnek élik meg a kamaszok, és ilyenkor a megértő, és hozzájuk sokkal inkább közelállónak érzett rajparancsnokhoz fordulnának. Mindez természetes, hiszen a rajparancsnokkal nem kell együtt élnie a cserkésznek.
 
A családnál leírtakban sok olyan okot találunk, ami miatt a rajparancsnok szerepe kibővül. Elvált családoknál apa- és anya-képet közvetít, a mostohatestvérek között biztos pontot ad, az iskolaváltásoknál az a személy, akire a cserkész számíthat.
 
A rajparancsnok, mint cserkészsegédtiszt a cserkészet miértjeivel tisztában van, és a nevelési tervet a szerint állítja össze, hogy miként juthat közelebb cserkésze az eszményképhez. A miértek ismerete azért elengedhetetlenül fontos, mert a gyermekek és fiatalok nevelése, a közösségteremtés és működtetés eszköztára szinte kimeríthetetlen, de nem mindegyik felel meg a cserkészet kereteinek. A tudatos, felnőtt vezető hiszi, hogy a cserkészet egy lehetséges jó út, pontosan tudja, mit miért csinálunk a cserkészetben, és tisztában van azzal, hogy ettől eltérni csak a kereteken belül lehet. Minden újítás eltérés az eddig megszokottól, és ugyanakkor, ha nem ellentétes az alapokkal, akkor nagyszerű újítás! A programok se azért kerüljenek megrendezésre, mert szoktuk, mert így csinálta az elődünk, hanem azért, mert a nevelési ívben helye van. A portya nagyszerű lehetőség az egész ember jelenlétével az egész ember nevelésére, és kihasználatlan alkalom, ha csak utazás – szállás elfoglalása – túra – vacsora – esti játék – alvás – hazautazás eseménysorozat (lásd a portyánál, hogy mennyi lehetőséget rejt magában).
 
A rajparancsnok a cserkészeszményhez való közelítésben jól áll, sokkal közelebb van hozzá, mint a cserkész. Olyan példakép, amelyet érdemes elérni, amiért érdemes küzdeni, amiről messziről látszik: elérhető, megvalósítható – a rajparancsnok szintje. Ő maga is még fejlődik, de a mögötte lévő 5-10-15 évnyi cserkészélet folyamatos közelítést jelent, amely nem egy szépen szabott festői kép, hanem egy naponta megélt küzdelem az oda vezető úton. Ez a példa a cserkészeknek azt mutatja meg, hogy van miért küzdeni, és érdemes is!
 
A rajparancsnoknak „szakága” a cserkészet. Azért szakága, mert neki, ahogy a korosztályában is sok cserkésznek, a cserkészet igazi életforma, és folyamatos kölcsönhatást mutat egymással a két, szinte alig elválasztható réteg. Minden, amit tesz az életében, az a cserkész mivoltával összhangban lévő cselekedet és megnyilatkozás, és bármit is tesz a cserkészetben, az az élete elválaszthatatlan része. A rábízottak cserkészésébe, a mindennapjaikba beépül minden – és ezt nem lehet eléggé kiemelni: minden – amit tesz, ami róla megnyilatkozik, stb. Valaha fogadalmat tett cserkészek ezrei élnek a Kárpát-medencébe, akik az Úr kegyelméből lehetőséget kaptak kiállni mások elé, másoknak az életében jelen lenni, vagy mások életéhez hozzá tenni. Egy jó mesterember, aki cserkész, mind a két életében példa lesz. A cserkész láthatja közéleti szerepben vezetőjét, csapattársát, és megnyilatkozásai, véleménye hatással vannak rá. A rajparancsnok nem csak a cserkészrendezvényeken lesz hatással a cserkészre, hanem az ilyen helyzetekben mutatott jelenlétével, megnyilatkozásával, véleményformálásával. Az élete beépül cserkészei életébe. Minden, amit tesz, ott köszön vissza, hogy cserkészei is így tesznek.
 
Ez a beépülés, a hasonulás olyannyira komoly, hogy a cserkészek olyanok lesznek, mint az őrsvezetőik, rajparancsnokaik a cserkészéletükben. A korosztályok mentén való előrejutás folyamán, az önállóság felé haladva, természetesen itt is lesz elválás, és nem lesz egy csapatban a négy rajban 4×32 olyan ember, mint a 4 rajparancsnok, és megtalálják önmagukat. Azonban a vezetők példája örökre beleég a cserkészbe, és azt követendő normaként, elérendő célként viszi magával egész életében a cserkész.
 
A rajparancsnok fura szerepben tud a nevelés részesévé válni. Amíg az őrsvezető tud bátyként vagy nővérként jelen lenni, addig a rajparancsnok nem szülőként, hanem a jó fej, mindig segítő és megértő nagybácsi vagy nagynéni szerepét viheti magával. Mindenki tudja, hogy a nagybácsik és nagynénik mégis csak a szülők testvérei, akár lehetnének „cinkostársaik is”, azonban valami furcsa helyzetben mégis elnézőbbek, támogatóbbak is tudnak lenni, a gyerek érzete szerint. A rajparancsnok, aki nem szülői szerepben lép fel, épp úgy nevelő, épp úgy irányítja a cserkészt az önnevelés felé, épp úgy talpraesett emberré kívánja faragni, még sem a szigorú szülői szemmel vesz részt a nevelésben. Természetesen a szülőnek társa, segítője, támogatója (és esetenként lehet véleményezője is, kellően felkészülten és tisztelettudóan!).
 
 
A rajparancsnok, mint nevelő vezető
 
A rajparancsnok minden egyes cserkészét ismeri (vö. a raj létszámát), tudja, mi van jelen az életében, hogy van jelen a családjában, milyen a családi háttere, hogyan teljesít az iskolában, miként illeszkedik be az iskolai közösségbe, milyen szerepet visz a templomi közösségben. Képes segíteni és támogatni a cserkészét a célja felé vezető úton akkor is, ha az nem a cserkészközösségben elérendő cél. Nem az a legfontosabb, hogy a cserkészközösségben a csúcsra juttassa a cserkészt, hanem az, hogy egyéni boldogulását segítse, és a boldogulás útjára és a boldogság ösvényére vezesse. Ebben a folyamatban az rpk legnagyobb támasza, segítője és tanácsadója a közösség vezetője – az őv!
 
A cserkész megismerése a rajba kerüléssel kezdődik. Először csak az adatai jelennek meg, de az első túrán, a közös portyán, a programokon egyre mélyebben belelát a rajparancsnok az életébe. Ennek elengedhetetlenül fontos része a családlátogatás! A rajba kerülést követő negyed éven belül el kell menni a családot meglátogatni, hogy legyen bizalmi kapcsolat a szülőkkel, és láthassa a rajparancsnok, hol él a cserkésze. Sok minden megtudható, megismerhető egy fél órás-másfél órás találkozásból, látva a lakást, ahol élnek, látva annak berendezését, benézve (ha van) a cserkész szobájába. Rögtön meglátható az is, hogy az rpk milyen területeken tud támogatást adni, miben kell segítően fellépnie, és mi az, amit nem neki kell megadnia (pl. ha nincsen saját szobája, segíthet, hogy iskola után a csapatotthonban tanuljon, esetleg egy jobban teljesítő őrstársával; vagy ha a család élményei külföldi utakról szólnak, akkor nem kell nagyon erőltetni ezt a cserkészetben, de elzárni sem kell). Mindezek mellett a csapatparancsnokot érdemes tájékoztatni, hogy tudja, a csapat cserkészei milyen háttérrel rendelkeznek, ki az, akinek lehetősége van a szülei révén támogatni a csapatot, és ki az, akinek szüksége lehet anyagi támogatásra, de akikre számíthatunk, ha valamit el kell intézni, stb.
 
A cserkész megismerése azért fontos, hogy az egyéni fejlesztése olyan legyen, amely a cserkészet célja felé viszi, a neki legjobb keretekkel és módszerekkel, és figyelembe véve egyéni képességeit, készségeit és lehetőségeit. Mindezek mellett a sokféle cserkész közössége az őrsben vagy a rajban nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy egymást kiegészítsék, és korosztályi közösségükben egymásnak is átadjanak tudást, valamint felismerjék a különbségek révén a maguk korlátait, értékeit, és hogy mindezt megtalálhatják a másik cserkészben is.
 
A nevelési folyamatban csak akkor tud a rajparancsnok teljes mértékben jelen lenni, ha ténylegesen társként fordul a családhoz, a templomhoz és az iskolához. Szép az a romantikus elképzelés, amelyet Verne a Két év vakációban ír meg, és amely minden cserkész szíve vágya, de a Robinson lét nem a társadalomba való beilleszkedést, hanem az egyéni helytállást erősíti és támogatja.
 
A család, amely a nevelés alapvető színtere (lenne), igen sok dologban meghatározza a ránk bízottat. Mire eljut abba a korba, hogy beléphessen a cserkészvilágba, már legalább 7 évet töltött el a családjában, ahol megtanult beszélni, önmagát kifejezni, konfliktusokat kezelni, akaratát érvényesíteni, egy valamifajta közösségben tagként jelen lenni, stb. Ezeket a benyomásokat és megtanultakat átalakítani nehéz, és sokszor nem szükséges. Esetenként igenis kell, mert pl. egy egyke gyermek kevésbé tanulta meg a közösségben lét szabályait, akkor is, ha volt óvodás. A család jó esetben a cserkészettel együttműködő, kevésbé jó esetben a cserkészetet megtűrő, szolgáltatónak néző, és a legkevésbé jó esetben ellenséges. Az együttműködő család esetében is lehet támogató, a cserkészetben végzett munkát ránk hagyó, de érdemi visszajelzéssel élő családi kapcsolat, vagy lehet mindenben benne lenni kívánó, már-már magát a csapat vezetőinél is jobb cserkésznek gondoló szülői háttér. Mindegyik esetben alaposan végiggondolandó, mennyire mélyen és milyen kérdések mentén kíván a felnőtt nevelő támaszkodni a családra. Azt azonban nem feledheti egyetlen vezető sem: a gyermek-nevelés a szülő felelőssége (akkor is, ha azt gondoljuk, hogy ő nem teszi), és nem az a feladatunk, hogy átvegyük a szülői szerepet. Vannak olyan esetek, amikor rákényszerülünk, de ekkor sem a szülő helyébe lépve, hanem a szülő által nyújtandó szerepet pótolva tudunk tenni a ránk bízott cserkészért.
 
A templom olyan társa a rajparancsnoknak, amely közösségben a hitében támogatott és a hit tanításait megtanult személyként van jelen a cserkész. A cserkészet maga vallásos mozgalom, tagjai egyesével vallásosak, azonban a cserkészet nem kívánja átvállalni azokat a feladatokat, amelyek a templom feladatai. De támogatja és buzdítja a cserkészeket, hogy legyenek jelen ebben a közösségükben, és a maguk nevelési folyamatában a templomot, mint életük színterét megfelelő helyen kezeljék. Elvárják, hogy a hitéletüket, a hittani tudásukat fejlesszék, és a személyes kapcsolatukat Istennel a maguk számára fontosnak tartsák és életkoruknak megfelelő szinten éljék meg.
 
Az iskola társként komoly szerepet vállal a cserkészek tudásának növelésében (a törvény szerint mindenki tanköteles 18. életévéig). Részben a szocializációs területeken fejleszti a tanulókat, hiszen a csoportokba osztott diákok sokféle osztálytársat kapnak, és ezáltal hatást gyakorolnak egymásra; részben a világról alkotott képüket befolyásolják azzal a tudással, amit átadnak a tanárok; részben a szemléletüket formálják azzal, ahogy átadják a tudásukat, tapasztalataikat a tanárok. Az iskola nevelő szerepe változik az iskola fenntartó igényei szerint, a társadalmi elvárások, a szülői igények alapján és az iskola hagyományaiból fakadóan. Mindezek mellett a cserkészvezető egy szilárd értékrend, egy eszményi cserkész képe alapján formálja a rábízott cserkészt, és ebben támaszkodik az iskola által átadottakra. (pl. tanulnak földrajzot, és tanulnak az északi irányról és annak meghatározásáról, erre a tudásra építhetünk, és amikor térképészetről van szó, a valóságban, a terepen mutathatjuk meg a cserkészmódszer fényében ennek hasznosságát. A Pithagorasz-tétel megtanításának, a számhármasok oktatásának sok értelme nincsen, amíg gyakorlati alkalmazást nem adunk a kezükbe: a derékszög mérése egyetlen kötéllel[2] – ez volt a kiindulás is.)
 
A rajparancsnok nevelői munkája révén a cserkészt az itt megfogalmazott cserkészeszményhez a lehető legközelebb akarja juttatni. Minden vezető hisz abban a nagyszerű, eszményi cserkészben, amelyet a nevelési folyamat céljaként megfogalmaztunk, és vezetői célja, hogy ő maga a lehető legközelebb kerüljön az eszményi vezetőhöz. Az eszményi vezető az, aki kineveli a cserkészeszményt! Azonban egyetlen percig sem hihetjük, hogy pár év múltán minden cserkész tökéletesen egyezni fog a cserkészeszménnyel. Mindösszesen a rajparancsnok maga állapíthatja meg, hogy a nevelő munkája eredményeként mennyire került közel az eszményhez, és lehet magával elégedett vagy kevésbé elégedett.
 
A nevelési folyamatban a legfontosabb szempont, hogy a vezetésére bízott cserkészt, mint egyéniséget, egyéni kibontakozásának útján a legjobban segítse és támogassa, hogy boldog legyen.
 
 
Utolsó üzenetét a cserkészekhez Bi-Pi maga készítette el még valószínűleg 1929 előtt, mert aláírása csupán „Robert Baden-Powell” és nem „Lord Robert Baden-Powell of Gilwell”. Lady Baden-Powell elmondta, hogy ezt a levelet („a cserkészfiúknak” címzett borítékban) minden útjukra magukkal vitték egy „halálom esetén” borítékban.[3]
 
Kedves cserkészek!
 
Ha valaha láttátok már a Peter Pan című filmet, emlékeztek, hogyan mondta el a főkalóz búcsúbeszédét minden alkalommal, attól tartva, hogy amikor eljön a halál órája, nem lesz már ideje a búcsúra. Így áll a helyzet velem is, és – bár nem haldoklom – most én is búcsúüzenetemet akarom elküldeni nektek.
 
Emlékezzetek arra, hogy ez az utolsó üzenet, amelyet tőlem valaha kaptok, véssétek hát jól emlékezetetekbe.
 
Nagyon boldog életem volt, és azt akarom, hogy a tiétek is az legyen.
 
Hiszem, hogy Isten azért teremtett bennünket ebbe a szép világba, hogy boldogok legyünk, és élvezzük az életet. Csakhogy a boldogság nem a gazdagságból ered, nem a sikeres karrierből és nem saját vágyaink kielégítéséből. A boldogsághoz vezető út ott kezdődik, hogy fiú korotokban egészségessé és kitartóvá fejlesszétek magatokat, hogy felnőttként hasznosak lehessetek és élvezni tudjátok az életet.
 
A természet-ismeret megmutatja számotokra, hogy mennyi teljes szépségű és különleges dologgal látta el Isten boldogításunkra a földet. Legyetek elégedettek azzal, amit kaptatok és használjátok föl a lehető legjobban. Nézzétek a dolgok derűs oldalát, ne a borúsat.
 
Ám az igazi boldogságot csak a másoknak nyújtott boldogság által érhetitek el. Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok: úgy amikor eljön halálotok órája, boldogan halhattok meg abban a tudatban, hogy nem vesztegettétek el az időtöket, megtettétek, amit tőletek telt.
 
Legyetek készen a boldog életre és a boldog halálra. Ragaszkodjatok mindig a fogadalmatokhoz – akkor is, ha már nem vagytok gyerekek. Isten segítsen ebben benneteket.
 
Barátotok:
 
Robert Baden-Powell
 
 
Ehhez meg kell ismernie a rábízott cserkészt, annak hátterét, körülményeit, és folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a fejlődését, hiszen az egyén fejlődése a társakkal közös munkánk eredménye. Nem az eszményi cserkészt kell megalkotnia bármi áron, hanem segítenie kell őt abban, hogy a lehető legtöbbet megtapasztalhassa, megismerje, és ezek által a lehető legközelebb juttassa a cserkészeszményhez. Csodálatos példa erre Nick Vujicic[4], egy Ausztráliában élő ember, aki születésekor az Istentől kapott teljességét végtagok nélkül volt kénytelen megélni. Nincsen se keze, se lába, mindösszesen a bal lába helyén van egy csökevény. Nick élete finoman szólva sem szokványos, azonban megtalálta azt a teljes életet, amit ő él, mint Isten ajándékát. Az élete bizonyíték arra, hogy tud élni egy olyan teljességben, ami jelentősen eltér az emberek többsége által teljesnek gondolttól. Ha Nicket teljes emberré akarná valaki tenni, akkor sok orvosi beavatkozással, művégtagokkal, stb. olyanná tehetné, mintha… Azonban Nick élete így teljes, és az egyéni boldogsága nem azon múlik, mennyire tud hasonlatossá lenni az általánoshoz, az elképzelt ideálhoz, hanem azon, amit Bi-Pi megfogalmazott az utolsó üzenetében. Akit részletesebben érdekel Nick vallomása, keressen rá a világhálón, pl. a YouTube oldalán[5]. Hozzá hasonló Tony Melendez[6], a kéz nélkül született gitáros, aki Nicaraguából származik.
 
Amikor a valaha fogadalmat tettek emlékeznek a régi időkre, a maguk gyermek vagy ifjúkori cserkészetére, a legmeghatározóbb élményként az rpk keménységét, annak egyenességét, kiállását és értékek mentén való gondolkodását, valamint az őv klassz, minden izgalmas kihívásban benne levő, őket igazi kalandokba vivő bandavezérségét emelik ki.
 
[1] Az angolszász cserkészkultúrában használt „csapat” szó „rajt” jelent a magyar cserkészet keretei között!
[2] A pithagoraszi számhármasok alapján: egy kötélből kört formázunk, amelyet csomókkal 12 egyenlő részre osztunk. A kötelet 3-4-5 egységekből álló oldalak mentén háromszöggé feszítjük. A 3-4 egységnyi oldalak között derékszöget kapunk.
[3] Baden-Powell utolsó üzenete megjelent a Magyar Cserkész 1990 decemberi számában (11. o.) Ennél a közlésnél azonban az aláírás: „Robert Baden-Powell of Gilwell”. Ugyanakkor a cikk végén a következő megjegyzés olvasható: „Az üzenetet B. P. iratai között találták halála után, 1949. január 8-án.” Ez valószínűleg tévedés, a dátum az eredeti forrásban inkább arra utalhatott, hogy BP 1941. jan. 8-án halt meg. Ugyanitt olvasható egyébként BP utolsó üzenete a cserkészlányokhoz (13-14. o.), amelyben a fentihez hasonló gondolatok találhatók.
 
 
Címke: 
EINK

Tudásanyag elsajátításában rejlő eszközeink

 

A tudás szót használva mindig az a lexikális tudás jut eszünkbe, amit a nagykönyvek tartalmaznak, az iskolai feleltetések számon kérnek, és a jövőben – elvben J – támaszkodunk rá. A tudásanyag itt ennél jelentősen több. Ezzel a szóval jelezzük mindazt a tudást, viselkedést, készséget, amelynek elsajátítására lehetőséget adunk a cserkészeten keresztül. Az EINK anyagaiban a tudás, tudásanyag, tanulás nem a szigorúan vett pszichológiai jelentésével, hanem az általánosan elsajátítandó, fejlesztendő és átadandó, tudást, viselkedésmintát, avagy készséget jelentő szóként használjuk.
 
Minden, amit nálunk „tanul” a cserkész, olyan „tudás”, amelyet vagy a közösség miatt ismer meg (pl. a cserkésztörténelem, stb.), vagy mert érdemes megismerni, hogy teljes emberként vértezze fel magát mindazzal a tudással, amivel érdemes nekivágni az életnek. E miatt a cserkésztudományok tárháza végtelen, és folyamatosan bővülő.
 
 
Tanulás
 
A tanulás elsősorban arra való, hogy tudásanyagot sajátítson el a tanulásban résztvevő. Az lenne a legjobb, ha a tanulás a nyitottságot jelentené az új dolgok iránt, azok nyomán a megismert tudás beépülne a már meglévő ismeretek közé, és ha szükséges, a cserkész képes lenne átrendezni tudását (pl. előbb tanul meg az iskolában bennfoglalni, és utána osztani. A felnőttek jelentős része nem is tudja már, mit jelent bennfoglalni. Pedig ez az egyik legjobb példa arra, hogy miként lehet a tudást átrendezni. A bennfoglaláskor megtanulják, hogy a maradék nélküli osztás hogyan működik. A bennfoglaláskor a kérdés ez, hogy egy 16 négyzetből álló alakzat hány darab 4 négyzetből álló alakzatot foglal magában. Ez után jön az a lépés, amikor megtanulják, hogy az osztás lehet maradékos is. Ekkor a bennfoglalás mellé kell szorítani az osztás műveletét, és idővel átrendezni, hogy a bennfoglalás is egyfajta osztás.)
 
Minden tudás előhívható! Igaz, van, ami nehezebben, lassabban, vagy sok segítséggel. Ha valahol nagyon nagy a szükség, előjönnek emlékképek. (pl. keresztrejtvényben a vegyjelek, vagy amikor egy latin közmondást hall valaki, felsejlik egy emlék.) A tanulásban nem csak az ismeret átadása fontos, és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni a cserkészetben, hanem az is. hogy az ismeret biztos tudássá (ezáltal magabiztossá nevelve a tudás használóját), majd készséggé válva könnyítse az életet. (pl. amikor az őv megtanítja a csomókat, akkor mindenki tudja… a próbára újra megtanulja… a táborban már készséggé kellene válnia, és mégis mi történik? Szeptember végén a nyakra, fejre kötött kendők kofacsomóval vannak megkötve. Ráadásul elütik sokan a kérdést, hogy „hagyjál már, nem mindegy?” Nem, nem mindegy! Azért tanította az őv, mert jobb, szebb, kezelhetőbb és tartósabb. És most nézze meg mindenki: hogyan van megkötve a cipőfűzője? Ugye, a masni nem más, mint egy olyan egyszerű kettős, ahol a második szárakat kétszerezve kötjük meg…)
 
Sok lehetőséget kell felmutatni a vezetőnek, hogy a cserkészek tudását folyamatosan előhívja, próbára tegye, és hasznosításával megmutassa, miért is jó az, amit tud. Amit tud, az az övé, mert az őv megtanította, de senki nem veheti már vissza. Azt mondják, „ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy”. Valóban, mert a nyelvtudás összeköt, és közben az ember a megszerzett tudás alapján helyt tud állni más nyelvi környezetben, ha… Ha a nyelvtudás biztos és használatával folyamatosan karban tartott és fejlesztett.
 
Minden megszerzett tudás előrevivő! Nem csak gazdagabb tőle az ember, de segít eldönteni, hogy az adott témába még jobban beleássa-e magát, vagy sem. A cserkészet a teljes embert neveli, így nagyon fontos, hogy a cserkészek ne kerüljenek olyan jellegű skatulyákba, mint ahogyan a tantárgyi érdeklődés alapján szoktak. („Ez a gyerek humán beállítottságú.”) Ráadásul ha valaki egy-egy területen egyre mélyebbre ás (a példát kihasználva elmélyül benne), akkor egy idő után nem lát ki a „gödörből” – szakbarbárrá válik. A cserkészetben törekedni kell arra, hogy aki valamely területen jó, abban megerősítve érezze magát (ezek a könnyebben vett akadályok, megszerzett különpróbák), de ugyanakkor elvárás is felé, hogy képezze önmagát olyan területeken, amelyek nem az ő asztalát jelentik.
 
A cserkésztudás ráépül mindarra, amelyet a család, a templom és az iskola megad, sőt, sokszor a cserkészvezető ki is használja ezeket. Azonban van olyan különleges, csak a cserkészethez kötődő tudás, amelynek elsajátítása elengedhetetlen, még sem kamatoztatható bárhol (pl. a cserkésztörténelem egy adalék lehet a történelemtanuláshoz, de annyira egyfajta megközelítéssel tárgyalt történelemszemlélet[1], amely önmagában kevés.) Mégis hatalmas lehetőség a cserkészvezető kezében, hogy megerősítse a máshol megszerzett tudást, és bátorítsa a cserkészt, hogy vegyen részt abban (is). Mindezek mellett egyetlen percig se bánkódjon a cserkészvezető, ha cserkésze máshol lesz tevékeny részese a közösségek életének – csak tartsa meg a cserkészszerű életvitelét, és a cserkészértékeket.
 
 
Viselkedés
 
A szocializációs folyamat egy része a családban, egy része az iskolában folyik. Ennek eredményeként alakul ki egyfajta viselkedés, amelyet a felnőtt ember a magáénak tart. A cserkésziesség egy csodálatos összefoglaló szó, de rendkívül képlékeny. Mi a cserkészies? Cserkészies-e…? Mitől lesz valami cserkészies? A cserkészet értékeit a meghatározása, a célja az alapelvei, a módszerei és a törvények határozzák meg. Amit ezek szellemisége támogat, az cserkészies. Ha bármelyik eleme, bármelyik érték sérül, vagy sérülhet, akkor az már nem cserkészies. Ennek a fogalomnak belülről kellene fakadni, és épít a cserkészet a kialakításakor a gyermekek otthon és a diákok iskolában megtanult ismereteire, mint a jó és rossz, a helye és helytelen, a baráti, stb.
 
A cserkészet által teljes emberré nevelésben kiemelt szerepet kapnak az értékek, azok az ismeretek, amelyek irányítják a cserkészek életét. Miközben a táborokban, a portyákon, a túrákon, az őrsgyűléseken elvárt magatartásformát követel meg a vezető, aközben nagy szabadságot ad az önkifejezés és a boldogság elérésének lehetőségében (pl. a táborban a körletek díszítése, vagy az egymás segítése, a tábortűzi számokban való szereplés pontosan ezeken a területeken fejlesztik a cserkészeket. Mindeközben nincsen helye olyan viselkedésnek, amely ellentétes a cserkésztörvénnyel.)
 
Az „emberré válás” folyamatában, ahol elérjük azt a célt, amely a nagy cél egyes egyénre lebontva jelenik meg (t.i. A társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárok alkotják, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által a Isten felé növekedjenek.). Tehát arra a viselkedésmintára neveli rá a cserkészvezető a cserkészt, hogy olyan egyén legyen a társadalomban, aki… mint fentebb megtalálható. Ez az, ami összecseng Sík Sándor emberebb emberével és magyarabb magyarjával. A felnőttcserkészi és a tiszti fogadalomban fogadalmat tesznek a társadalom „elcserkésziesítésére”. Azaz ezeket az értékeket viszi tovább, és bárhová is kerül, ezen értékek irányítják éltét.
 
A cserkészet által (is) nevelt ember így áll helyt a mindennapokban és végzi a maga feladatait. Ezt a hozzáállást, ezt az értékrendet mutatja meg, és személyes példájával teszi elérhetőé a cserkészvezető.
 
 
Készségek
 
Egyre jobban elterjednek a „készség alapú nevelési tervek”, amelyek nem azt mondják, hogy milyen tudást kell a fejekbe tölteni, hanem azt, hogy milyen irányba kell fejleszteni az egyéniséget és a készségeket, hogy elérjük a kívánt célt. Ha nagyon röviden fogalmazzuk meg, akkor talpraesett és helyt álló emberekre van szükségünk. Nem ügyeskedőkre, nem kiskapura játszókra, de nem is olyanokra, akik mélán bíznak a jobb sorsba, és nem tesznek semmit, csak elviselik a nehézségeket. Igenis minden vezető legyen olyan jó fej báty vagy nővér, akit érdemes követni. Minden cserkészünk éljen úgy, hogy kölcsönösen számíthassanak egymásra – ő és a cserkészet. Minden cserkészünk legyen példa abban, amit elért! Nem akarhatja a vezető, hogy az őrséből kikerülőkből legyen 2 Nobel-díjas, 3 világhírű felfedező és 3 fedhetetlen politikus. De igenis akarja, hogy legyen belőlük 8 talpraesett, helyt álló, értékvezérelt és Isten felé növekedő, igényes személy, aki a maga dolgában mindent megtett, és amit tett, az értékeink szerint való.
 
A talpraesettség azt jelenti, hogy feltalálja magát, hogy tudja, mit tegyen, hogy önmagával tisztában van, és hogy nem ijed meg, ha az élet nehezebb, mint ahogy megálmodta. Mert bízhat az égiekben és önmagában!
 
A helytállás azt jelenti, hogy lehet rá számítani, hogy tudja, mi a dolga, hogy az adott szó kötelezi, és önmagát ismerve olyanra mond csak igent, amely valóban meg is tud csinálni!
 
Mindez a cserkészészjárásban gyökerezik! A cserkészészjárás nem más, mint ahogyan egyszer megfogalmazta valaki, amikor tényleg nagy bajban egy cserkész állt ki, és lélekjelenlétével és tevékenységével mentette meg a helyzetet: „A cserkészek és az emberek között az a különbség, hogy a cserkészet tudják mit kell tenni, és meg is teszik!”
 
A cserkészészjárás a Szentírás szerinti: „Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!” (Mt.10,16). Nem ravaszkodni kell, hanem okosan tenni. Amire van lehetőség., azt ki kell használni, és a szerint kell cselekedni. De ne felejtse el senki: A cél nem szentesíti az eszközt! Azért mert jóra akarja fordítani az eredményt, még nem tehet olyat, amelyet a cserkésziessége nem engedne. A szelídség nem jelent alárendelő szerepet. A galambok szelídek, de kiharcolják a maguk helyét, és megalkotják a maguk világát. Ahol igenis megküzdenek az életben maradásért.
 
A Szentlélek egyik megjelenése galamb képében van. Mégis a Szentlélek igen nagy dolgokat indított el emberekben, csoportokban, amelyek eredménye több is, mind csak egy kis helyreigazítás az élet szekerén. Ez a galamb olyan változásokat vitt végbe, amely alapjaiban változtatott meg embereket, országokat, eszméket. Tette mindezt szelíden, de határozottan.
 
Mindezen készségek felismerése, tudatosítása, kibontakoztatása, és helyes használata az, amivel teljes életet élő személyekké válnak a cserkészek. Ez a vezető feladata, hogy maga önmagát is így nevelje, és a rá bízottakkal is így tegyen. Neki kell felismerni, és neki kell támogatni és fejleszteni a megfelelő irányba.
 
[1]Az egyfajta szemlélet nem ideológiát, hanem a cserkészet szemszögéből tárgyalt megközelítést jelent!
 
Címke: 
EINK

Őrsi keretekben lévő eszközeink

Az őrsi keretekben használt nevelési eszközök arra a Bi-Pi által megfogalmazott gondolatra épülnek, hogy a cserkészet titka: felelősséget adni a gyerek kezébe. A mafekingi csatában is az volt a nagyszerű tapasztalat, hogy a gyerekek, fiatalok megbízhatókká lettek egyetlen szempillantás alatt, amint megérezték, hogy komolyan számítanak rájuk. Ezt használta ki Bi-Pi, és ha belenézünk az alapkönyveibe, sokszor beszél arról, hogy a fiú (értsd gyerek, ifjú) hogyan tanulja meg az élet iskoláját a látszólagos felelősség terhe alatt. Azért látszólagos, mert semmilyen komoly következménye nem lesz annak, ha valamit rosszul csinál. Egy kék korosztályú őrsben lehet, hogy a vacsoravásárláskor alufólia helyett celofánt vettek, de ebből tanulnak. Nem halnak éhen, csak nem a nagyszerűen eltervezett vacsorájuk lesz, hanem más.

Mindezekre, az egyének felelősséggel való felruházására, a kipróbálásra a legjobb terep az őrs. Itt mindig találunk mindenkinek feladatot, munkát, felelősséget, és komolyabban veszik, ha saját kortársaik és az őrsvezetőjük előtt kell számot adniuk a rájuk bízottakról. Közösen tanulunk belőle, és nem egyesek kipellengérezése a cél, mert bármelyikük bármilyen feladatot kaphat.
 

Az őrs

Meghatározás: Az őrs legalább 4, legfeljebb 15 cserkésznek (tevékenyen jelen lévő egyének – létszám a korosztály függvénye), közös célért létrehozott, közép-távú (legalább 6 éves) együttműködésre kialakított közössége, amelyet vezetője irányít. Az őrs alapvetően azonos korosztályúakból és azonos neműekből áll, vezetőjük neme általában egyezik a vezetettek nemével.


 

  narancs sárga zöld kék szürke barna
létszám 8-15 fő 6-12 fő 6-10 fő 5-10 fő 5-15 fő 4-15 fő
nemi összetétel
  • Lehetnek együtt fiúk és leányok.
  • Lehetőleg külön fiúk és leányok.
  • Külön a fiúk és a leányok, de lehetnek közös programok.
  • Külön a fiúk és a leányok, de lehetnek közös programok.
  • Lehetnek vegyesen, de szükség van az azonos nemű közösségi lét lehetőségére is.
  • Vegyes lehet.
          
vezető neme
  • Mindegy a vezető neme, ha lehet, minden képviselt nemből legyen vezető.
  • Azonos nemű vezető. Ha nem lehet külön, akkor mindegy a vezető neme, ha lehet, minden képviselt nemből legyen vezető.
  • Az őrs tagjaival azonos nemű vezető.
  • Az őrs tagjaival azonos nemű vezető.
  • Minden képviselt nemből legyen vezető.
  • Vezetője tetszőleges nemű lehet.
          

 

A pontos megfogalmazás korosztályonként eltérő lehet, akkor és ott kitérünk rá.

Az őrsi munka során a képzés jelentős szerepet játszik. Ehhez elengedhetetlen a cserkészmódszer ismerete, és hihetetlen tág teret ad a cselekedve tanulás jelenlétére, amely alapvető. Ez nem mást jelent, mint hogy a cserkészünk abból tanul, amit megcsinál. Ezért fontos, hogy amit megcsináltatunk vele, az a lehető legjobban mutassa a valóságot (tehát amikor dugólekötő csomót tanítunk, ne a másik öklére kösse, hanem üvegre, dugóra; sátrat ne elméletben állítsunk, hanem valóságban). A cselekedve tanulás nem csak azért fontos, mert nélküle nem cserkészet a cserkészet, hanem azért, mert a leghatékonyabb tanító módszer. Alapvetően az a célunk, hogy a tevékenység készség-szintre jusson el közös munkánk során.

Az egyes korosztályok legfontosabb feladatait, nevelői célját és tanítanivalóját kiemeltük, és megkerestük, mi is az a módszer, keret, amiben létezve megtanulja a cserkész a megtanulni valót (a vájtfülűeknek jelezzük, hogy a tanulás nem csak kognitív ismeretek elsajátítását, hanem elsajátítandó ismereteket és viselkedésformát és szemlélete és stb. jelent).


 

Minden korosztálynál a következő formát használjuk:

elsajátítandó tudás/készség/viselkedés – cselekvés, amely által tanul.

korosztály elsődlegesen fejlesztendő fejlesztés eszköze
narancs szocializáció együttműködés
  engedelmesség játék
sárga kézügyesség fejlesztése közös alkotás
  szabály/norma/illem közös játék, szereplések
zöld önmagukra és egymásrautaltság portya, tábor
  edződés, talpraesettség, helytállás kaland, túra, portya, tábor
  egymás elfogadása közös feladatok, önállóság
Tudatos cselekvés általi tanulás innentől egyre nagyobb arányban van jelen.
kék közösségi tevékeny jelenlét közösségi alkalmak
  önpróba és teljesítmény (talpraesettség, önismeret, elszánás, akaraterő-fejlesztés, stb.) mozgótábor, egyéni vállalkozások
  külső és belső értékrend ütközése világmegváltási alkalmak, konfliktusok kezelése
  nemiség kérdése és kezelése külön lét és együtt lét
szürke önállóság, de most már van tétje önkormányzatiság
  felelősség, a valós felelősség demokrácia
  szabadság demokrácia
  környezettudatosság cselekvés
barna tükör, ember(ek) és keret által felelős és tevékeny jelenlét
  teljes élet élése és energia átadása korosztályi feltöltődés
  folyamatos jó mutatása életükkel nyitottság mások felé

 

Megbízások

A megbízatások alatt értjük azokat az állandó feladatokat, amelyekkel a rendszerességre és a tartós felelősségre neveljük a cserkészeinket. Ilyen pl. a zászlós, őrsi pénztáros, nótafa, stb. Ki tudunk találni mindegyiküknek feladatot, és valljuk meg, nem csak azért, hogy legyen valami. Ezek nem kötelező elemek az őrsökben, hanem lehetőségek. Ha a rajparancsnok és az őrsvezető még nem tartja elég érettnek az őrsét, ha az őrstagok már messze túljárnak ezeken a nevelési célokon, természetesen hagyja el. De ha ezeket a sorokat olvasva olyan ötlettel találkozik, amelyek segítik a rábízottak fejlődését, akkor hajrá, használja fel!

A megbízatások nem az őv munkájának szétosztására szolgálnak, vagy a felelősség átadására. A megbízatások nevelési eszközök! Tehát amikor a játékfelelős játékkal szórakoztatja a népet, akkor is nevelő munka folyik, és ezért nem mindegy, milyen játékot is játszunk! A megbízottak munkájáért is az őv a felelős, és jelen kell lennie!

A legnagyszerűbb, ha mindenki minden megbízást visel egy ideig, így tanulhatott és kipróbálhatta magát. Ez nagyszerű lehetőség az önismeret fejlesztésére, az önképzés és az önnevelés területén való előrehaladásra.

 

Segédőrsvezetői

Kell lennie egy olyan tagnak, aki kicsit a „helyettese” az őv-nek. Hívhatjuk sőv-nek, bárminek. Lehet negyedévente változtatni, hogy mindenki kipróbálhassa, és mi vezetők is sokat tanulunk belőle, hiszen látjuk, ki az, aki szolgál, és ki az, aki parancsolgat.

Nevelési szerepe az alázatos felelősségvállalás és a felelősség-megosztás terén jelentkezik.


Zászlós

A jelképek szerepéről beszélünk máshol. A zászló – mint az őrs közös szimbóluma – igen fontos. Kifejezi az őrs létét, mutatja az őrsi névadót (amely emlékezteti a tagokat arra, miért ezt választották), a cserkészetben elfoglalt helyüket (melyik csapat tagjai), és magyarságukat (a nemzeti szalag jelenléte a nemzeti zászló színeit mutatja, jelezve, hogy a magyarságunkban is jelen vagyunk). Esetenként felkerülnek még az őrstagok nevei, a raj vagy az őrs neve. A rúdja sok lehetőséget biztosít arra, hogy az őrs múltját is megjelenítsük: a rúdjába belefaragni az őrsi névadó rajzát, esetleg a végére totemként feltenni; rávésni a táborok évét, helyét; rákötni emlékszalagokat, jelvényeket, stb. Mindezt állandóan magunkkal hordva kifejezzük azt az eszmeiséget, amely közösségünket jelenti.

A zászlós a legmegbízhatóbb, akire rá lehet bízni a soha nem pótolható, csak helyettesíthető őrsi szimbólumot. Ő gondozza, tartja tisztán, és gondoskodik arról, hogy jelen legyen ott, ahol az őrs.

Nevelési szerepe a megbízhatóság és az eszmei értékekre való odafigyelés terén érhető tetten. Emellett sok esetben az önuralmat is erősíti azáltal, hogy a zászló jóval több, mint „bot és vászon”.

(A zászló részeiről részletesebben olvashatsz az MCsSz arculati kézikönyvében)


Spirituális

Az őrsvezető feladata a vallásos közösség formálása. Azonban nagy segítséget jelenthet, ha van olyan őrstag, aki ebben támogatja, és az őrs közösségi imaéletét felpezsdíti, hogy ne csak az őv-nek kedves imák kerüljenek elő.

Az spirituális tevékeny részese az őrsgyűlések előtti és utáni imádságos alkalmaknak, a különböző együttléteken odafigyel a vallásosság által megköveteltekre, indítványozza a közös imákat, és segít rácsodálkozni Isten teremtett világára, megismerni azt, és azon keresztül magát Istent.

Nevelési szerepe a személyes vallásosság és hitéleti elmélyülésen túl a liturgiában való elmélyedés, és az imádság általi önkifejezés elsajátítása. Segít megtanulni megszólalni, érzelmeket megmutatni, és kifejezni. A cserkészünk úgy társa az őrsvezetőnek, hogy segíti a lelki nevelést, a maga meglátásaival, imádságos formáival, és kérdéseivel!


Nótafa

A „Nótafaaaa – nótát!” címzettje sokat segíthet az őv-nek, ha az kevésbé jártas az éneklésben, vagy annak tanításában. Másfelől az őv korlátozott énektárát bővítjük azzal, hogy mást is bevonunk ebbe a feladatba, és ha olyan dalra bukkanunk, amely nem közismert, elsajátíthatjuk. Sok éven keresztül hallgattuk országszerte a megszokott, és már unalmassá váló, de csodaszép dalokat: Gábor Áron…, Megjött már a fecskemadár…, Daltól hangos…, A csitári hegyek alatt…

Erősen befolyásolja jelenlétével az őrs hangulatát, és a dalolás közben tud rajta változtatni is (gondoljunk csak a tábortüzek hangulatára). Ebben társa a játékmester. Mindezek mellett kifejezetten segítséget jelent, hogy keresni, szerezni még dalokat, amelyeket az őr s meg tud tanulni.

Nevelési szerepe a hangulatkezelésen túl ott mutatkozik meg, hogy a népi kultúrával a népdalokon keresztül vállal kötődést, fejleszti az előadói készségeket és elkötelezetté tesz a közösségi tevékenységek terén.


Játékmester

Sokszor kerülünk abba a helyzetbe, hogy megállunk, mert összevárjuk egymást, pihenünk, vagy egyszerűen csak buszra várunk, vonatot lesünk. Ezekben a percekben is tudunk fejlődni, előrébb jutni, és az időt közös együttléttel elütni. Ezek a játékok szintén nem az őv szűk tárából kerülhetnek csak elő, hanem folyamatosan növekedhet az őrs közös játéktára. Minden játékmester a maga játékait hozza be, és teszi közös kinccsé.

A játékok egy része nemzetközi programokról kerül el hozzánk, természetesen csere lehetőségével. Ezeket a játékokat csak azok tudják megosztani az őrssel, akik részt vettek a programokon.

A játékmester a nótafával karöltve a hangulatfelelős az őrsben. De nem bohóc. Tudnia kell, mikor mit játszhatunk, mire van igény, szükség és lehetőség.

Nevelési szerepe a megbízatásnak abban rejlik, hogy a kulturált szórakozás, a közös játékélmény megteremtésének szerepe hárul rá. Ennek következtében maga is átéli a szórakoztatás eme formáját, és később az őv-vel egyeztetve a játékkal nevelés terén is tapasztalt és megfontolt lesz.


Szanitéc

Az őrs mindennapjai során (őrsgyűlésen, túrán, táborban) igen sok veszélyhelyzettel néz szembe, és reményeink szerint ezekből igen kevés következik be. Azonban, ha bekövetkezik, akkor készen kell lenni arra, hogy ellássuk, tudjuk, mit kell tenni. Ez a „Légy résen!” jelszó egyik legkézzelfoghatóbb megjelenése. A felszerelést gondozni kell, a tudást is karban kell tartani, és készen kell állni az ellátásra.

Nevelési szerepe szempontjából nem csak a tudás elsajátítása jelentős, hanem az is fontos, hogy a talpraesettséget, a higgadtságot és az átgondoltságot erősítsük, erre felkészítsük a cserkészeinket. Másfelől a cserkész megérzi a maga fontosságát, a segítőkészséget, és amikor maga kerül bajba, megtanul elfogadni segítséget.


Cukrász

Az édesség, amely endorfint, azaz boldogsághormont szabadít fel, mindannyiunknak jó érzést okoz. Akár teába tesszük, akár önmagában esszük. Mindezek mellett különleges élménnyel gazdagodunk, ha ezt úgy tesszük, hogy megosztjuk egymással, mert így a boldogságszint emelkedésünk közös, és a kölcsönösség hatására megsokszorozódik a közösségi boldogságérzetünk. Mindezek mellett vészhelyzetekben a szervezet által igényelt többletenergiát is fedezi.

Minden csokiosztás feljebb húzza a hangulatot, és a kedvetlenebb őrstagokat is jókedvre deríti. Emlékszünk a csúcs-csokikra, amelyeket a hegycsúcs elérésekor kaptunk, vagy a közös portya estéjén elfogyasztott süteményre. Ezek mind azt jelenti, hogy jól esik ezeket együtt megenni, és emelni a hangulatot! Tehát a hangulatkezelés egyik fontos eleme az édesség.

Nevelési szerepe szempontjából önuralomra tanít, miközben vezetőként tudjuk, hogy az itt való elbukás nem nagy kár, de nevelési szempontból lehetőséget ad a fejlődésre. Lehetőséget ad arra is, hogy a cserkész örömöt szerezzen cserkésztestvéreinek, és gondoskodjon róluk. A hangulatkezelésben fontos társa az őrsvezetőnek! Közös titkuk, hogy mikor és hogyan okoznak meglepetést a többieknek, és fontos, sőt (!) kulcsfontosságú szereplője lesz ennek. Ahhoz is kell önuralom, hogy ne beszéljen a meglepetésről idejekorán. Nevelési szerepe van annak is, hogy miként tud a legnépszerűbb személyként úgy jelen lenni, hogy mindez nem száll a fejébe. Nem kis kihívást jelent az sem, hogy a rábízottak tekintetében hatalommal rendelkezik. Tudnia kell jól kezelni az ebben rejlő lehetőségeket, és visszaéléssel szemben is erősnek kell lennie.


Kincstárnok

A cserkészélet pénzbe (is) kerül. Vannak olyan kiadásaink, amelyek egyszerűen megkerülhetetlenek, és vannak olyanok, amelyeket nevezhetünk luxusnak, de a közösségépítés szempontjából nagyon is megtérő befektetések. Előbbire példa a nyári tábor díja, utóbbira az őrsi színházba menetel. A kincstárnoknak ügyesen és jól kell tudni bánnia pénzzel, a 9. törvény szellemében.

A megbízatás nevelési szerepe elsősorban abban van, hogy akire az őrsi pénzt bízzák, az nagyon nagy felelősséget kap a kezébe. Neki adták, pontosan kell tudnia, ki mennyit fizetett és mikor. Megtanulja mindezt nyomon követni és hitelt érdemlően bizonyítani (feljegyzéseket vezet, stb.). Nagy kísértéssel kell szembenéznie, mert a pénz jó eszköz, de nagy veszély is! Segíteni kell cserkészünket ebben a szerepben! Tanítható neki pénzügyi alapismeret is, hogy miként tudja a pénzt biztonságban, esetleg megfialtatva tartani, az őrs javára.

Az őrs egészét ráneveli a takarékosságra és előtakarékosságra (Ha havonta, hetente tesznek bele egy kis összeget, akkor látják a „sok kicsi sokra megy” érvényesülését). Megtanítja az őrstagokat a tervezésre, az előrelátásra és a helyes beosztásra, úgy a maguk, mind a közös pénztárca érdekében.


Térképész – utász

Az őrsvezetőnek tudnia kell tájékozódni, azonban egy jó társ sokat segít. Több szem többet lát, és lehet, hogy egyes esetekben jobb útvonalterv születik egyik rátermett cserkészünktől. Mindezek mellett számtalan esetben látjuk, hogy egész kicsiségeken múlnak dolgok, és bár a fiúőrsök nagyszerű történetei gyakran kezdődnek az „emlékszel, amikor eltévedtünk…” bevezetővel, mégis jobb nem eltévedni J. Ezekben a kicsiségekben sokat jelent a segítő társ.

E megbízatás nevelési szerepét felfedezhetjük a személyes fejlesztésen túl (hiszen aki ezt a tisztséget viseli, a korának megfelelő legmagasabb szinten űzi mesterségét) a bizalom és a bizalomból fakadó szerep viselésében. Ez a cserkészünk úgy társa az őrsvezetőnek, hogy az egész napot, annak menetét, hangulatát befolyásolja, és közben magán viseli azt a felelősséget, hogy az őrse bízik benne: ha ő mondja, a legjobb úton érünk oda (amely nem biztos, hogy a leggyorsabb, a legszebb és a legkönnyebb – akár egyszerre…)

A túrák, portyák, őrsi táborok elején vezetőjével együtt megismeri a terveket, szembenéz az ismeretlennel, de a térképen már ismerősként tekint a rajzra, amikor a valósággal szembesül. Megtanul tervezni, számolni, és figyelemmel lenni őrse közös és egyéni teljesítményeire. Társas területen nagy nevelő szerepe van a megbízatásnak, hogy megtanuljuk: nem mindenki olyan, mint én, és nem a legerősebb a mérce. Közösség vagyunk, együtt hajtjuk végre a feladatot a közös cél érdekében!

 

Egyszeri feladatok

Vannak olyan, nem állandó megbízatások, amelyek egy-egy eseményhez, programhoz kötődnek. Ezek a megbízatások ugyan olyan fontosak, mint az állandók, és nevelési szerepük éppen olyan hasznos és előremutató, de ugyanolyan körültekintéssel kell ezeket a feladatokat is kiadni. Lehetőleg mindenki kapjon mindenfajta feladatból, akár milyen kicsi is az. Egy őrsi túra szervezésénél a vonatok vagy buszok kinézése kis energiát igénylő feladat, főként a világháló ismeretében, de rettentően fontos. Eleinte természetesen minden kiadott feladatot a vezetőnek is el kell végezni a biztonság kedvéért, de idővel a megszolgált és kipróbált bizalom alapján erre nem lesz szükség.

Igyekezzünk az első években a „mindenki mindent kipróbál” elve szerinti megbízatások után olyan feladatokat adni, amelyek a cserkészek egyéniségéhez a leginkább illeszkednek. Azonban mindezek mellett ne azok vigyék el az összes pl. világhálóhoz kötődő feladatokat, akik egyébként is éjjel-nappal a számítógép előtt ülnek. Érdemes nekik is kiadni ilyen feladatot, mert gyorsan, és biztosan végzik el, de olyan is kapjon, akinek ez a személyes fejlesztéséhez szükséges.

 

Őrsgyűlés keretei

Az őrsgyűlés (amely nem őrsi óra! – hogy az iskolai kereteket[1] még csak véletlenül se hozzuk vissza) egy találkozási pont, egy biztos időkeret, egy közösségi tér, egy odaszánt idő és egy tevékeny jelenlét. Ez az időkeret és térbeli elkülönülés szolgálja az őrs tagjainak (beleértve a vezetőjüket is) azt a közös együttlétét, amelyből az egyén és a közösség is épül. Bár hangsúlyoztuk, hogy az őrsvezető nem az elsődleges felnőtt nevelő a cserkésznevelés folyamatában, de a példája és a munkája beleég a cserkészekbe. Az őrsgyűlés olyan közösségi alkalom, amely lehetőséget ad, hogy a kortárs csoport és a bandavezér/egylet-elnök a rábízottaknak átadhassa a tudását, hozzáállását, elgondolását, motivációját és mindent, amit magában hordoz, hogy általa juttassa közelebb az eszményi cserkész képéhez az őrs tagjait.

Az őrsgyűlés a közösségépítés legfőbb eszköze a mindennapokban. Olyan, erővel bíró odaszánt idő, mint a vasárnapi templomban eltöltött, az esti, családi körben töltött, vagy a szerelmünkkel egymásra fordított idő. Ebben a közösségépítésben az őrsvezető leginkább „elnöki” feladatokat tölt be, és kereteket alkot a közösség együttléte érdekében. A cserkészéletút elején járó korosztályok őrsgyűlésein jelentősen többet határoz meg az őrsgyűlés menetéből és a feldolgozandó témákból, de hosszú időre meghatározza azt a formát, ahogyan az őrsgyűlések lezajlanak, megvalósulnak. Természetesen az idő előrehaladtával ezek a keretek változnak, sőt, esetenként teljesen átalakulnak.

Az őrsgyűlések – mint a közösség biztos találkozási pontjainak – túl kell élniük mindenféle külső változást. Az őrsgyűlések az iskolaévtől függetlenül léteznek, és bár tudjuk, hogy a nyári nyaralások keretei miatt a júliusi alkalmakon nagy valószínűséggel nem lesz ott mindenki, de a közösség miatt, a folyamatos összejárás szempontjából nem kihagyható. Ha más nem is történik, „csak” az őrs együtt elmegy moziba, vagy egy rövidet sétálni, vagy világmegváltó gondolataikat kicserélik egymás között az esti, esetleg közös bulizás előtt, akkor is erősödött általa a közösség összetartó ereje.

A cserkészmódszerek között szerepel a „folyamatos és ösztönző, vonzó és hasznos programok főként a természetben”. Az őrsgyűlés létének már önmagában folyamatosságot és ösztönzést kell adnia. A folyamatossága, a minden héten ugyanakkori volta, a rendszeressége az, ami végigkíséri a cserkészt az életpályáján. Az őrsgyűlés léte, a közösségi találkozási alkalom, a többiek jelenléte, az őrsvezető készülése és irányítása azok, amik ösztönzően hatnak a cserkészre. A program, a tevékenység, a téma és mindaz, ami történik az őrsgyűlésen az, ami vonzza a tevékeny jelenlétre, készülésre, az ott lenni akarásra. Az őrsgyűlés programja, a témái vonzóak! Ezen részt akarok venni! Sajnálnám kihagyni! Mindezek mellett olyan dolgok történnek, amelyekből épül, tudást szerez, készséget fejleszt, képességet csiszol és önmaga fejlődik, a cserkészeszményhez közelebb kerül. Ezt jelenti a hasznos program. Végezetül lehetőségeink szerint a csapatotthon falai közül kiszabadulva, a világgal ismerkedve kerítsünk ezekre sort. Természetesen érthető, ha egy nagyváros központjában otthonnal bíró csapat őrsei nem kívánnak kétszer 20-40 percet utazni, hogy a természetbe jussanak, és az is, hogy a világmegváltó gondolatok cseréjéhez pontosan alkalmas a csapatotthon és a teafőző. De fordítsunk nagy figyelmet arra, hogy az őrsgyűlés ne elméleti és „szobacserkészet” legyen, és arra, hogy miközben kitűnően tudnak harántkötést csinálni két darab seprűnyéllel, ne ijedjenek meg az erdei táborban a göcsörtös fától.

Az őrsgyűlés nem feltétlenül csak a csapatotthonban lehet! Sőt! Igenis ismerjük meg egymás családját, életét és életkörülményeit. Emellett tessék eljárni külső helyszínekre az életkor függvényében! Bábszínház, múzeum, filmszínház, műemlékek meglátogatása, folyóparti séta, rövid kerékpározás, stb. Nem a négy fal adja meg a cserkésziességet! Használjuk ki bátran azokat a lehetőségeket, amelyeket külsősök (akár őrsön, rajon, csapaton kívüliek, akár cserkészeten kívüliek) biztosítanak nekünk. Őrsgyűlés lehet egy múzeumlátogatás is, képzési alkalom (pl. tájékozódás) lehet egy teljesítménytúra őrsi keretben való teljesítése, de próbázási lehetőséget ad akár a Cserkészbál is (tánctudás).

A keretek átalakulnak az életkor előrehaladtával. Találjuk meg azt a formát, ami nekik a leginkább „bejön”, amit magukénak éreznek. A sárga korosztályban sok a játék, a zöld korosztályban a keretek, a szertartások, és az őrsvezető központi szerepe a legfontosabb, a kék korosztályban az őrsgyűlés a biztos találkozási pontot adja amiben egyre több feladatot kapnak. A szürke korosztályban a nagyon tág keretek között tartott találkozások mellett az egy-egy téma feldolgozása a jellemző, míg a barna korosztályban a családi keretek melletti együttlétek lesznek az uralkodóak.

Az őrsgyűlésen jó, ha a rajparancsnok is részt tud venni. A nevelés szempontjából előnyös, de nem várható el, hogy minden őrsgyűlésen részt vegyen! Az őrsvezető munkatervei segítséget adnak, hogy belelásson a rajparancsnok az ott folyó munkába, az értékeléseken keresztül láthassa az eredményeket, és támogatásával a legjobbat hozza ki az őrsgyűlésekből.

Az őrsgyűlés legyen minden esetben, a korosztály igényei szerint ÉLVEZETES. A betűszó jelentése:

Érdekes: Az őrsgyűlés keretei között olyan dolgokat vegyünk elő, amelyek lekötik cserkészeinket. Vegyük figyelembe a korosztályukat, az egyéni és közös érdeklődésüket, az évszakot, a terheltségüket, stb.. Ne a megszokott verklit kezdjük el újra és újra lejátszani, hanem komolyan készüljünk fel, és gyakran álljunk elő szokatlan dologgal, meglepetésszerűen. Adjunk teret önmaguk kipróbálására is, adjunk lehetőséget cserkészeink „szereplésére”, bemutatására. Legyünk alkalomteremtő és háttérmunkások, hogy a közösen eltöltött idő olyan legyen, amely vonzza őket!

Lendületes: Készüljünk fel, így pergő lesz, és nem lesz üresjárat (1 perc holt idő elég ahhoz, hogy élénkebb cserkészeink más elfoglaltság után nézzenek). A hosszú témákat szakítsuk meg időnként (ének, rövid játék, tréfa stb. – de ne a vezető egyszemélyes dumaszínháza legyen). Ne tanítsunk, hanem engedjünk cselekedni, mert attól lesz magával ragadó, hogy tevékenyen részt vehet benne! Ne a keretmesét, a jelmezeket helyezzük előtérbe, hanem azt, hogy az őrsgyűlés menete, a rendelkezésre álló idő folyamatos elfoglaltságot adjon, és egyik percről a másikra magával ragadja a cserkészeinket. Természetesen ehhez nagyszerű eszköz lehet a keretmese, annak minden hozadékával.

Változatos: Nem attól változatos, hogy mikor mit felejtünk otthon J. Attól változatos, hogy a témák megválasztásában, a kísérő programokban mindig újabb és újabb elemek bukkannak fel, és a menete maga is újdonságokat ad. Az őrsgyűlésre érkezők nem egy sablonon préselődnek keresztül, hanem egy nagyszerű közösségi eseményen vesznek részt, ahol minden percben újdonságra lelhetnek, és meglepetések bukkanhatnak fel. Rajtunk áll, mekkora csodát varázsolunk nekik! Mindenki kapjon valamit az őrsgyűléstől. Kiképzés, játék, ének, szórakozás váltakozzon (ez utóbbival vigyázz, mert ha beindulnak, nehéz leállítani őket). Keressünk olyan témákat, amik érdekli az őrsöt, közösségileg és egyénileg egyaránt! Mindebben ne feledjük azt, amit el kell sajátítaniuk! Mindezt olyan keretekkel és módszerekkel fűszerezzük, amitől azt érzik: repült az idő, és tartalmas volt!

Előkészített: Alaposan fel kell készülni az őrsgyűlésre, ne az utolsó pillanatban, az őrsgyűlés helyszínére igyekezve tegyük ezt! Otthon, erre külön időt szánva, ne resteljünk munkatervet írni. Ismételjük át az anyagot! (Ha mi sem tudjuk jól az adott témát, hogyan tudjuk meggyőzni vezetettjeinket arról, hogy ezt fontos és hasznos ismerni – a cipődön a masnit egyszerűkettőssel vagy kofa csomóval kötöd? (Gondold végig: az egyszerű kettős és a masni édestestvérek: a masni olyan egyszerű kettős, amelynek a második szárait megdupláztuk – a könnyebb bonthatóságért. Hogy ellenőrizni tudd: óvatosan húzd ki a cipőfűződ szabad végét a csomón keresztül, és szembesülj a csomóval J)). Legyen munkaterv – nem feltétlenül egy A3-as lepedő, hanem olyan, amit tudunk használni. Ha valahol hibázunk, a tévedés beismerése nem csökkenti a tekintélyt, sőt inkább tiszteletet ébreszt. Persze ez nem azt jelenti, hogy beszámolót kell tartanunk: mit, mikor, miért csináltunk rosszul!

Zavartalan: Minden, ami nem része az őrsgyűlésnek, zavar! Hang, fény, másik személy, izgalmas esemény, amiről tudomást szerezhet bárki, olyan tett, ami nem oda való, vagy csak más téma… Elvonja a figyelmet, nehézséget okoz a visszatérés a megfelelő helyzetbe, hangulatba, és egyáltalán, összeszedni a figyelmet. Mindezek mellett az őrs, amely egy kisközösség, minden együttlétének sajátos hangulatát rontja (esetenként rombolja) az együttlét megzavarása. Ne háborgassa senki az őrsgyűlést! (Persze lehet az őrsgyűlés egy parkban is, de akkor tudjuk, hogy ez az adottság is benne van!) A zavartalanság eszköz a „fegyelem” kialakításához. Figyelem: a zavartalanság kölcsönös! Mi se zavarjunk másokat!

Eseménydús: A közösen átélt események a közösségi erő vitaminjai! Minden olyan esemény, amelyet együtt élünk át, a mi közös élményünk lesz! Olyan legyen az őrsgyűlés, amely a körítés (módszertan, helyszín, stb.) nélkül is sokat ad a résztvevőknek. Mindig történjen valami, mindenki élményekkel menjen haza. Olyan élményekkel, amelyeket elmesélhet odahaza, és felidézhető a közösségnek is! Legyen sokszínű, mozgalmas! Hasson az egész emberre, minden életterületen (lelki, érzelmi, társas, testi és értelmi területeken)!

Tevékeny részvételt kívánó: Ne feledd a cselekedve tanulást! Az őrsgyűlést nem azért tartjuk, hogy az őrsvezető szerepelhessen, hogy előadhassa a saját történeteit, élményeit, és hallgatóságot toborozzunk neki. Ne legyen olyan, aki valamiből kiszorul vagy kimarad. Természetesen az egyén igényeinek megfelelően tegyük mindezt. Aki nem szereti a fogócskát, ne fusson, de legyen ház vagy szabadító!

Eredményes: Minden résztvevő úgy menjen haza, hogy valamivel mindig gazdagodott. Az őrsgyűlésen való részvétel legyen minden területen (lelki, érzelmi, társas, testi és értelmi területeken) fejlesztő! Esetenként ez azt is jelenti, hogy az őrsgyűlés programja – amikor a vezető már eléggé ismeri a cserkészeit – egyéni igények mentén alakul.

Szórakoztató: Nem iskola, nem színház és nem alpári szórakozóhely. Semmi olyan, ami nem összeegyeztethető a cserkészettel! Ez nem szórakoztató iparág, azonban elvárjuk, hogy jó érzést jelentsen az őrsgyűlésen való részvétel! Mindenki akarjon rajta részt venni, és szívesen jöjjön! A közös játék nagyon fontos, a mai gyerekek alig, esetenként nem is tudnak játszani. Olyan embereket nevelünk, akinek „volt gyerekszobájuk”. Az őrs élményeket vár tőlünk és tudásban is gyarapodni akar. Érezzék jól magukat a tagok az őrsben, az őrsötök élő közösség legyen!

 

Az őrsvezető személyes példája

„Az őrsvezető elsősorban kiképzője és oktatója őrsének. A fiúk nevelése, lelki irányítása a felnőtt vezető: a rajparancsnok feladata.”[2](Balla Dezső)

Az őrsvezető nem lesz úgy nevelője az őrsnek, mint egy átgondolt, felelősségteljes felnőtt nevelő. Nevelője lesz példája által, a megnyilatkozásaival, mert minden cserkész kicsit olyan lesz, mint a saját őrsvezetője. Az őrsvezető, mint egy kicsit idősebb testvér a megfontoltságot, az alkalomteremtést és az iránymutatást adja meg az őrs tagjainak. Mindezek a tudásátadás és a közösségi alkalmak megteremtésén keresztül valósul meg, ahol az őv a többet tapasztalat és tudó vezetőként van jelen, aki tudását megosztja.

Megfontoltságot abban, hogy minden jó dologban benne van, de tudja, hol a határ. Addig megy csak el, ameddig kell, amíg van értelme, és ténylegesen gazdagabbak lesznek az őrs tagjai a tapasztalat, a tudás vagy az esemény átélése által.

Alkalomteremtőként számítunk rá, hogy a közösség életébe a rendszerességet, a biztos hátteret, a keretek megtartását biztosítja. Eleinte azzal, hogy az őrsgyűléseken, a rendezvényeken jelen van, és a közösség építését szolgálja azzal, hogy rendszerességet biztosít számukra. Legyen az életük része a rendszeres találkozás, amelyből majd kinő a cserkészéletforma. Az őrsvezető ott van az őrsgyűlésen, és ha csak egy gyerek jött el, akkor vele is foglalkozik (és utána jár, hol maradt a többi). Az alkalmak legyenek olyanok, amelyek kimerítik mindazt, amit megfogalmaztunk a cserkészettel kapcsolatban, és az őv olyanná tegye, amely után a cserkészek, a szülők, a nevelők, az rpk, ő maga és az Úristen is elégedett lesz.

Iránymutatóként a rajparancsnokra támaszkodva teszi a dolgát, azaz minden olyan nevelési célt, amelyet az rpk eléje tűz, a közösség vezetőjeként maga is kitűzött célként értelmezi, és személyes életvitelével, a maga példájával megmutatja a cserkészeinek, hogy ez az út a helyes, erre kell haladni, és rá számíthatnak ezen az úton. Amikor az értékátadásról, a szemléletformálásról van szó, nagyon sokat tehetnek az őv-k, hogy ezt az utat lássák a cserkészek, tudják, hogy ez nem lehetetlen, és az őv vonzó példája nyomán magukénak érezzék. Így a példa nem egy felnőttől érkező, elérhetetlen vagy teljesíthetetlen elvárásként van jelen, hanem elérhetővé teszi a kézzel fogható valóság, amely előttük áll, és velük él folyamatosan.

Az őv-k példája, mint követendő minta, leginkább a portyák, táborok alkalmával tapintható ki. Amikor a cserkészeink látják azt, hogy az őv milyen felszereléssel érkezik, ők is olyat szeretnének magukénak tudni. Amikor az őv-t egyenruhában látják érkezni a portyára, számukra is ez lesz a természetes. Amennyire az őv részt vesz a játékban, a cserkészek is annyira vesznek benne részt. Ha az őv –ről tudják, mennyi dologban vesz részt, ők is érdeklődni fognak ezek után.

Amikor a valaha fogadalmat tettek emlékeznek a régi időkre, a maguk gyermek vagy ifjúkori cserkészetére, a legmeghatározóbb élményként az rpk keménységét, egyenességét, kiállását és értékek mentén való gondolkodását, valamint az őv klassz, minden izgalmas kihívásban benne levő, őket igazi kalandokba vivő bandavezérségét emelik ki.

[1] Lásd az iskola rész alatt, hogy mik az iskola eszközei.

[2] Balla Dezső: Őrsvezetői notesz Hatodik kiadás, MCsSz, Bp. 1943. 30.p.

 

Címke: 
EINK