A kagylós STVK

A STVK táborok a kezdetektől jelen voltak. Eleinte a magyarországi hagyományok alapján folytatták a képzést. Az 1947-65 közötti időszakban a táborok ismert parancsnokai: Bodnár Gábor (10) Kővári Lajos (6), Tóth Veremund (5), Jámbor Pál (3) és többen, akik 1-2 tábort vezettek.
Kővári Lajos Sch.P., a legendás „Ubul bá”, a ST-kagyló atyja, miután részt vett egy WB képzésen, kezdte el kifejleszteni a kagylós STVK-kat. Az ott tapasztaltak annyira megnyerték a tetszését, hogy az alkalmazott módszert a magyar cserkészetben a segédtisztképzésnél használta fel. A kagylós táborok 1962-ben kezdődtek (innen számítjuk a születésünket), de csak az 1963-as, ismét Burg Kastl mellett megrendezett VK-táborban próbálhatta ki. Ebben a táborban központi vezetőképzés folyt, teljes skálával, azaz ŐVVK, STVK és CSTVK altáborokkal.

A ST-tábort Ubul bá’ vezette, és a Gilwell-módszert próbálgatta, de még nem volt egy kiforrott forma. Mivel a képzést sikeresen elvégzők nem kaphattak WB-t, ezért találták ki a kagyló-jelvényt (1967), és a kudu-kürt helyett a kagyló-kürtöt. A képzés néhány egyéni előfeladatból és a nyolcnapos táborból állt. 1965-ben a Feketeerdőbe terveztek egy STVK-t a Burg Kastl melletti tábor tapasztalatai alapján, amelynek Fejős Ottó lett volna a parancsnoka és Szemerédi Tibor az árnyék napostisztje. Jelöltek híján csak ŐVVK-t tartottak. 1967-ben a burgenlandi (Őrvidék) Rotenturmban (Vöröstorony) volt egy hagyományos, azaz régi rendszerű STVK, amit Fejős Ottó és Szemerédi Tibor vezettek. 1967-ben volt a Gilwell-rendszerű STVK zászlóbontása Fillmore-ban. Az első kagylós STVK törzsében dolgozott Ubul bá’, mint képzésvezető és táborparancsnok, Dolesch Gyula, mint ÁNT, id. Benedek László (Cala bá’) Dél-Amerikából, Schlóder Miki Észak-Amerikából, Hevesi Nagy Tibi Ausztráliából és Szemerédy Tibor (Puma) Európából voltak a kiképzők. (Puma Fejős Ottó, későbbi NSZK-főlelkész helyett került be, Ottó nem tudott átrepülni elfoglaltsága miatt.) Két fiú és két lány őrssel folyt a kiképzés, és az volt a cél, hogy az ott lévő kiképzők ennek a tábornak a mintájára szervezzék és vezessék a STVK-kat kerületi szinten (azaz képzésvezető-képzés is folyt a táborban). Az első Gilwell-rendszerű STVK az Európai Cserkészkerületben 1969-ben volt, a Garda-tó közelében levő Lago di Tenno-i táborban, amit Puma vezetett, és Fejős Ottó volt az ánt. Ettől kezdve Európában is a kagylós, Gilwell-rendszerű STVK folyt. A VK-táborok résztvevőinek képzés utáni csapatmunkáját emlékeztetők, segédkönyvek és füzetek egész sora segítette.
1968-ban a kiképzőkeret tagjai a későbbi STVK táborok parancsnokai voltak, akik közel 20 évig vezették az ilyen jellegű táborokat – szinte kizárólagosan a továbbiakban. Ennek oka, hogy csak azok vezethettek, akiket Ubul bá’ erre felkért. Ez idő alatt egységes stílusban nevelt gárda képződött, amely a továbbiakban is azonos módszerekkel szervezte a tábort. A képzés módszere még az eredeti Bi-Pi-i modell volt, Bánáthy eredményeit nem használták fel. A STVK táborok azóta „legendássá” vált parancsnokai:
p. Kővári Lajos Sch.P. (Ubul bá’) – USA és Európa
Benedek László (Cala bá’) – Argentína
Schlóder Miklós – USA
Hevesi Nagy Tibor – Ausztrália
dr. Grynaeus Péter (Petrus) – Németország
Rottár Viktor – NSZK
Ligeti László – USA
 
Az azóta felnőtt ifjabb generáció:
ifj. Benedek László – Argentína és Magyarország
Gémes Pál – Németország
Szentkirályi Pál – USA
 
Ennek nyomán egységes szemlélet alakult ki a KMCSSZ VK törzseiben, és így helytől függetlenül ugyanolyan képzéseket tartottak.
 
1991-ben reformálták meg a STVK-t, és az eredeti Bi-Pi hagyományokon alapuló WB-es képzés alapján kialakított képzést átalakítják: a gyakorlati cserkészismeretek helyett, tanítási módszerekre tették a hangsúlyt, illetve a parancsnoki feladatokra. Az egyik alaptétel az volt, hogy a vezetők a csapaton belül is képezik az őrsvezetőket és a cserkészeket, tehát a mintatáborok a csapatélet adottságait tették magukévá. Együttműködtek a VK altáborok, hosszabb lett a tábor (8 napról 11 napra emelték), és az akkori WB képzés előnyös elemeit is beemelték. Az új felépítés szerint az első tábort Szentkirályi Pál vezette Fillmore-ban 1991-ben, ÁNT-je Edöcsény András volt. (A kész tábortervet a jelöltek érkezése előtti éjjel alapjaiban átszabták, mivel akkor érkezett meg a BSA WB képzéséről Pál öccse, Endre. Sok dolgot mesélt, és ezek alapján alakították át.)
A VK csapat tagjai a háromszög alakú hársleveles jelvényt viselték. A VK-csapatot, mely kerületenként rajokra tagozódott, eredetileg a szövetségi vt (Bodnár Gábor és Némethy György), majd 1973-tól a vkvt (1977-ig Bócsay Zoltán, Fischer Viktor vkvth segítségével, majd 1977-1999 között Némethyné Keserű Judit, 1999-től Szentkirályi Pál) irányította. Az egyes kerületek vezetőképzését a kerületi VK-raj parancsnoka (hosszabb ideig parancsnokok id. Benedek László, dr. Grynaeus Péter és Hevesi Nagy Tibor) szervezte.
Ezzel a rendszerrel sikerült megteremteniük az önállóan működő őrsök és csapatok egységét a szövetségben.
 
A kagyló hasonló természetű a WB-dzsel, hagyományok tekintetében is és a különböző szinteken való tevékenység tekintetében is. A WB-hez két fadarab jár. Hármat hordanak a kiképzők, négyet a képzésvezető és hatot a Gilwell Park parancsnoka.


A kagylónál egy gyöngy jár alapvetően, kettőt hordanak az elismert kiképzők (Ez az elismerés jele! Lehet valaki három vagy több évig kiképző, de ha munkája nem elég odaadó vagy magas szintű, akkor nem kapja meg a második gyöngyöt. Valószínűleg nem is hívják meg többször, de előfordulhat.) és hármat az elismert táborparancsnokok. Mind a két rendszerben igaz az a szabály, hogy ahány gyöngyöd van, annál nem többet kiadhatsz másoknak is. Tehát a tábor parancsnoka kiadhatja a ST-kagylókat, akkor is, ha neki nincs meg a két vagy három gyöngye. Amíg élt, Ubul bá’-nak 4 gyöngye volt, mint a Gilwell-rendszerű STVK-k központi parancsnokának (központi Gilwell-TPK). Halála után (1981) senki sem viselt 4 gyöngyöt, bár a KMCSSZ-ben csak Ubul bá’ adott ki többedik gyöngyöt.


Igazság szerint csak olyan adhat, aki maga is szerezte, de sajnos voltak és vannak, akik maguknak csináltak ST-kagylót, sőt van, akinek négy gyöngye volt vagy van!