A VK az emigrációban

A II. világháború után a menekülttáborokban és a szórványban megkezdődött a cserkészmunka. A Passau melletti Waldwerke menekülttáborban Csejtei Béla megszerezte az USA engedélyét, hogy felállítsák a Magyar Iskolát. 1946 júliusában nyitotta meg a Magyar Iskola a kapuit, és 1947 tavaszán adta ki az első érettségi bizonyítványt. Mattasovszky-Zsolnay Miklós igyekezett az ausztriai menekülttáborokban a cserkészmunkát összehangolni.
1947. április 3-án Teleki Pál Munkaközösség néven megalakult az irányító közösség Passauban. Az alapítást vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc, főcserkész koordinálta, és ő hívta egybe a vezetőket. A csapatok közötti kapcsolatok irányítója Kótai atya, delegált lelkész volt, akinek szabad mozgása volt a menekülttáborok között.
1947 májusában tartották a menekülttáborok az első ŐVVK-t Pfarkirchenben, Beodray Ferenc és Falvy Gyurka vezetésével, a Főcserkész megbízásából. (Bodnár Gábor akkoriban ott lakott. A törzs tagjai vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc, Beodray Ferenc, Falvy Gyurka, Bodnár Gábor, Olgyay György és Rónai Tamás.)
Ebben az évben 20-30 ezer magyar zarándokolt Altöttingenbe (933-ban a magyarok felégetik a várost), és az ott összegyűlő magyar cserkészek közös fogadalomújítási szertartáson vettek részt (ez volt az első nagy találkozó). Ezután a mittenwaldi ukrán nagytáborra kaptak meghívást a magyarok.
Nyáron Guttenburgban v. kisbarnaki Farkas Ferenc parancsnoksága alatt megszervezték az első VK-tábort, melynek fiú és lány ŐVVK-ja, STVK, CSTVK altábora is volt (A későbbi lánycsapatok vezetői ebből a VK-ból kerültek ki!).
12 cserkészvezető kapott rejtélyes meghívót postai úton, amelyben meghatározott időpontra hívták a címzettet a Bergen feletti Hohnfellnbe. A megérkezés után az utasításokat követve, egy magason fekvő tisztáson találkozott egymással 14 cserkészvezető. A tisztáson lobogó tűz mellett várta őket a találkozót szervező Kővári Lajos és Bernhardt Béla. Megalakították a Hontalan Sasok Vándor Kiképző Őrs/Törzse közösséget, és az akkoriban nagyon divatos indiánromantika jegyében a nyakkendőjük sarkába egy indiánfejet hímeztek. (Később az indiánfejet elvetették és csak egy keresztbe fekvő sastoll lett a jelvény, jelképezve a tollal és tudással való harcot a magyarságért.) A 14 Hontalan Sas (nevük után, hogy hova kerültek a menekülttáborokból. Egyetlen személy volt még jelen, Ravasz Dezső, aki nem lett tagja a közösségnek, és később visszatért Magyarországra):

A találkozón a magyarságért való harcban jelölték meg a feladatukat, majd igazi vérszerződést kötöttek egymással. E mellett igyekeztek a WB képzést elvégezni, hogy tapasztalatokat szerezzenek.
A moissoni dzsemborira 12 ukrán és 6 magyar cserkész akart eljutni, ám a határokon nem mehettek át. Az ukránok megpróbáltak átszökni, de elfogták őket. Ezt látva a magyarok nem próbálkoztak az átszökéssel.
1948-ban felvették az MCSSZ nevet, de a WOSM nem vette fel őket, mert emigráns szervezet voltak. Mivel a KMCSSZ-t nem vette fel a WOSM tagjai sorába (mert minden országból csak egy szövetséget vesznek fel, a KMCSSZ-t pedig nem lehetett országhoz kötni). Ettől az évtől a táborok vezetését Bodnár Gábor vette át. Ebben az évben 14 VK-tábort tartottak a Hontalan Sasok (ebből egyet Brazíliában, ahová két Hontalan Sas utazott), illetve Plattingban 120 fős nemzeti nagytábort is szerveztek (augusztusban). A WB hagyományainak megfelelően az őrsi tanácsadók (patrónusok) a patronált őrssel laktak együtt és csak a kiképzések megtartásának erejéig váltak kiképzővé, egyébként az őrsi körletben éltek őrsi életet a jelöltekkel.
Mattyasovszky-Zsolnay Miklós megszervezte 17 menekült nemzet dzsemboriját, illetve megalakították az emigráns cserkészszövetségek világszervezetét, az AIGSO-t (Associated International Scout and Guide Organization). Őket a 60-as évektől sehol nem ismerték el, így nem csinálhattak WB-es képzést. Vezetőképzésre mégiscsak szükség volt, ezért a régi hagyományokat folytatva tartották képzéseiket.
1948-tól alakultak leánycsapatok is, akik szintén az MCSSZ-ben tevékenykedtek.
1949-ben Landau mellett tartották a nagytáborukat, ahol a WOSM küldötte, Mounee úr jelent meg (később kiderült róla, hogy MI6-os ügynök volt).
1951-ben a magyar cserkészek megjelentek a Bad Ischl melletti dzsemborin, a kontingens parancsnoka Hajdú István volt.
Ebben az évben találkoztak utoljára a Hontalan Sasok Buffalo mellett. Ezen nem mindenki vett részt, csak Beodray Ferenc, Bodnár Gábor, Jámbor Pál, Kővári Lajos, Olgyay György, Rónay Tamás, Szőke József és Szölössi Dani. (2002-ben rendeztek Hontalan Sasok Nagytábort Calgary mellett, melyen csak Falvy Gyurka nem vett részt.)
A VK 1951-ig központi volt Németországban. 1952-től mindenfelé tartottak képzést. Csak a CSTVK-t tartják meg központinak, melynek központja ma is Fillmore (1964-ben alapított, New York államban található cserkészpark, ami hat vezető adományának köszönhetően lett a KMCSSZ-é. A négy vezető: Bodnár Gábor, dr. Gerencsér István, p. Kővári Lajos és dr. Némethy György). A parkot eredetileg egy buffaloi ír ügyvéd, Garwey szerezte meg, aki az államtól kapott 3000 facsemetével beültette a területet (ez ma a fenyőkatedrális és a STVK tábor). Jó barátságban volt Ubullal, mivel a piarista gimnázium ügyeit is intézte, így amikor el akarta adni, akkor Ubulon keresztül a KMCSSZ-nek adta el, nem túl drágán. Lehotay Juditék is szereztek egy, a parkkal határos területet, ám gyermeke később nem a KMCSSZ-nek adta el a rá eső részt.)
Az őrsvezető- és segédtisztképzés kerületenként (I. csker.: Európa, II. csker.: Dél-Amerika, III. csker.: USA, IV. csker.: Ausztrália, V. csker.: Kanada) folyt. Valamennyi tábor egységes kiképzési anyaggal és módszertannal dolgozott.
1956 után Európában az első STVK tábor 1958-ban a Burg Kastl-i magyar gimnáziumban volt. 1959-ben az Aachen melletti Eifel-hegységben rendezték meg, ahol a Fülöp szigeteki Dzsembirora induló 4-tagú kontingens volt a kiképző törzs Némethy György vezetésével. Ezek még hagyományos – az 1940-es években Magyarországon megtartottak alapján nem kagylós – táborok voltak.
 
Az őrsvezetőképzés a kezdetektől nemenként elkülönülve folyt, a hangsúly az őrsi szellem megteremtésén, a közösségépítésen és a módszertanon volt. 1961-ben dr. Ádám János SJ vezetésével fejlesztették ki az NLÁ jelvényes fiú ŐVVK-táborokat. (A gilwell-rendszerű őrsvezetőképzés végén kapnak az ott tábort végzett jelöltek a kagylóhoz hasonlóan egy jelvényt, az NLÁ-t. Jelentése éppen úgy titok, mint a ST-kagylóé. Az elismert kiképzők jelvénye a KMCSSZ-ben az NLÁ-s faragott nyakkendőgyűrű, míg a Pál Utcai Fiúk altáborban 1995-ig a kiképzők rovásírásos NLÁ-t kaptak.) 1971-ben, a Fillmore-i lány ŐVVK-n próbálták ki először a Pál utcai fiúk keretmesét Némethyné Keserű Judit és Dömötör Éva ötlete alapján és vezetésével, és az addig nagyrészt elméleti képzések helyett a módszertani gyakorlatokra tették a hangsúlyt. Gyakorlásként a jelöltek kezdetben szükségképpen egymásnak tanították a próbaanyag egyes részeit. Ebben az időben tették az ŐVVK táborokon való részvétel előfeltételévé a megfelelő cserkészpróbák anyagának ismeretét és a magyarságismereti felkészültséget. Néhány év elteltével ezt a módszert vették át a fiú ŐVVK-n is, megtartva az NLÁ-jelvényt. A KMCSSZ-ben a fiú ŐVVK-s jelöltek kaptak nyakban hordható NLÁ pálcikát. A képzések kiforrott, 10 napos táborok keretében zajlottak, melyeknek előfeltétele a megfelelő cserkész- és magyarságismereti tudás. Ennek megszerzésére előkészítő táborokat, tanfolyamokat is szerveztek.
A 80-as évektől kezdve az ŐVVK táborokban rendszeressé tették a „nyulazást”, azaz a jelöltek valódi gyerekeken való kísérletezését (a szimulációs képzésnek ez a formája óriási siker volt!).
Az ŐVVK két altábora, a fiú és a lány eltérő keretek között, de azonos képzési rendben dolgozott. Az FŐVVK tábor keretmeséje a Pál utcai fiúk volt, annak minden keretével, amelyben a jelöltek is kaptak Pál utcai sapkát stb. A tábor végén a jelöltek a nyakban hordott fadarabot kapták az NLÁ-jelvényként. Az igazán elismert kiképzők kapták meg a fából faragott, ám fonásmintát mutató nyakkendőgyűrűt, amelynek elején egy körbe lépcsőzetesen volt beírva az NLÁ.
Az őrsvezetőképzés terén érdemeket szerzett, ismertebb parancsnokok a lányoknál: Beodray Ferencné Dolesch Melinda, Bodnár Gáborné, Chászár Edéné, Dala Irén, Dömötörné Kokron Margit, Gémesné Réz Katalin, Harkay Éva, Koréh Ilona, Mester Mária, Némethyné Keserű Judit, Pillerné Dömötör Éva, Újváry Julianna és Zaháné Lomniczy Alexandra; míg a fiúknál: dr. Ádám János SJ, Beke Imre, Fischer Viktor, Glaser János, Herédi István, Jámbor Lajos, Kohler László, Lendvai-Lintner Imre, Pálos István, ifj. Vajtay István és Zaha Sándor.