Tábort ütöttek a cserkészek
A Gödöllői Szolgálat XXI. évf 27. számában 2012. augusztus 1-jén megjelent cikk:
Grassalkovich népe
Közel hatszáz cserkész táborozott júliusban a gödöllői Teleki Pál Cserkészparkban, a szentjakabi vadászháznál. A már hagyományosnak számító eseményre a X. cserkész kerületből érkeztek a fiatalok, köztük nyolcvanan Gödöllőről. A tábor a cserkészek számára minden esztendőben az éves munka megkoronázása, sok játékkal, vetélkedővel. Hasonlóan a korábbi évekhez, az idén is „történelmi környezetet” alakítottak ki a szervezők: ez alkalommal II. Grassalkovich Antal korát, valamint a betyárvilágot idézték meg. A közösségi programoknál a csapatmunka, és az önállóságra nevelés mellett nagy hangsúlyt kapott a magyar kultúra ápolása. A résztvevők sok új népdalt tanultak meg az együtt töltött idő alatt, az esti tábortüzeknél, vagy a napközbeni foglalkozások alatt, amikor is, lovas hagyományainkból is ízelítőt kaptak. A lélek ápolásáról vallási témájú együttlétek gondoskodtak, de volt főzőverseny, számtalan vicces játék és tájékozódási vetélkedő, ez utóbbi során Gödöllővel ismerkedhettek meg. A Teleki Pál Cserkészpark azonban nem néptelenedett el a táborzárást követően sem. Mint megtudtuk, a cserkészek jelentős fejlesztéseket terveznek a területen, céljuk, hogy a mozgalom résztvevői mellett másoknak is lehetőségük legyen itt programok szervezésére.
További képek itt érhetők el.

- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
