Kalózok a Tisza partján

Kecskeméten három cserkészcsapat működik, nyári táboraikat rendszerint a hegyvidéken szervezik. A Piarista Gimnáziumban az 1989-es újraszerveződés során elsőként megalakult 118-as számú Kalazancius csapat idén kivételesen a megyén belül hirdette meg nyári csapattáborát.

Szervezői vizes helyben gondolkodtak, mivel a tábor keretmeséje ezúttal a kalózok elrejtett mesés kincseinek megkeresése köré szövődik. Így esett a választás a piaristák Tiszaughoz közeli, Tisza-parti csónakházára. 
A táborban 110 gyermek és fiatal vesz részt, ahogy a cserkészek mondják, "megkoronázva" egész éves munkájukat, a gyakorlatban kipróbálva mindazt, amit elméletben tanultak. A reggeli zászlófelvonás és azt követő eligazítás helyszíne a Fekete Gyöngy névre hallgató kalózhajó előtti tér, ahol minden reggel közös zászlófelvonásra gyűlnek az őrsök és a belőlük alakult rajok. Utóbbiból négy van a 118-as csapatnál, így a táborban is.

A Csibész rajt 5-6. évfolyamos diákok alkotják, ők zömmel újoncok, I. próbájuk első évét töltik a cserkészcsapatban. A Turán raj a 7-8. osztályosoké, ők az I. próba második événél tartanak, közöttük már vannak őrsvezető jelöltek. A Kószák középiskolások és gimnazisták, cserkészként pedig II. próbások. A Roverek pedig főként fiatal felnőttek, akik a tábor életét segítik. A rajvezetők reggelenként jelentést tesznek a tábori hajóparancsnoknak, a közösség meghallgatja a napi parancsokat, hogy ki viszi aznap az éjjel őrséget, ki felel aznap a vizes blokkért, ki vezeti a hajnaplót.

A hajóstiszti feladatkört egy-egy napra mindig valaki más kapja a cserkészcsapat vezetői közül. Az ő dolguk megoldani minden adandó problémát, áthidalni a tábori élet váratlan zökkenőit. Az egyik nap például nehezen főtt meg a krumpli, egy órát csúszott az ebéd. A déli szentmisét követően a teljes tábor egyenruhában állt az étkezősátor előtt, és Klósz Gábor aznapi hajóstisztnek, a csapat segédtisztjének azonnal döntenie kellett. Megoldotta: az őrsök gyakorolták az indulóikat, éneket tanítottak a többieknek a félegyházi cserkészek, még egy rövid játék is belefért. - Senki sem a korgó gyomrával volt elfoglalva, végül tapssal ültünk le ebédelni - konstatálta utólag Gábor.

A Kalazanciusok csapatparancsnokának, Szabó István atyának, a kecskeméti Piarista Rendház házfőnökének a mostani a 24. cserkésztábora. Az ember azt gondolná, sok újjal már nem szolgálnak neki sem a kiscserkészek, sem a fiatal vezetők. – Nagyon találékonyak a fiatal cserkészvezetők, igazán tudják, mi kell a mai gyerekeknek, ez nekem már nem menne – állítja a hetvenes éveiben járó atya. Anno a piaristákhoz járt iskolába, és tanárai vitték túrázni, kerékpározni, a Tiszán kenuzni. Utólag jött rá, hogy az cserkészet volt, csak akkoriban nem volt szabad a nevén nevezni. Mivel belenőtt a mozgalomba, a rendszerváltás után adódott, hogy részt vesz a honi újraszervezésében. Azóta csinálja, mostanság inkább csak a háttérben, a feltételeket biztosítva a fiatalok munkájához.

– Annak is nevelő célzata van, hogy egy 6-10 tagú őrsnek egy szintén fiatal cserkész legyen a vezetője, ne pedig felnőtt - mondja a csapatparancsnok. - A tanárát is jobban elfogadja a diák, ha vannak közös élményeik, például egy esőben való elázás, két keréken az országúton. A gimnazistáknak kell a kihívás, ők abban szerezhetnek gyakorlatot a cserkészeknél, hogy mindent meg kell tudni oldani, a körülményektől függetlenül.  

Azt Szórád Előd parancsnokhelyettes árulja el, hogy István atya hónapok óta kijár a csónakházhoz, rendezni a terepet. Így alakultak bozótmentes terek a sátortábornak, a szabadtéri játékoknak, de például az evezős programokhoz használt csónakokat is az atya öntötte, az evezőket maga készítette. 

– Nélküle sem lenne ez a tábor olyan, amelybe visszavágynak a gyerekek és évről évre többen jelentkeznek - mondja Előd, aki 15 éve még alig harmincfős táborban készült az újoncpróbára. - Nem csak piarista diákok, Kecskemét szinte valamennyi iskolájából vannak cserkészeink. Mindenki felé nyitottak vagyunk, aki vállalja a cserkészfogadalomban rögzített vallási, erkölcsi alapvetéseket. A tábort illetően számomra az a legnagyobb eredmény, amikor a gyerekek megfogadják a tőlem hallott tanácsokat, beépül a gondolkodásukba az adott élethelyzetben látott, tapasztalt megoldás. Jó látni, ahogy belefeledkeznek a munkába, ahogy örülnek, például egy sikeres sátorállításnak.

Arra a kérdésre, hogy mi a jó a cserkészetben, a táborlakók azt említették, hogy „jó egy életvidám, összetartó csapat tagjának lenni”, hogy „a tábori élet bátorságot, önbizalmat ad az élethez”, hogy „jó megtapasztalni a természettel való harmóniát”. A kecskeméti Rédei Balázs újoncként vesz részt a táborban, neki a közös táborverés, ahogy mondja az építkezés tetszett a legjobban, és persze a közös éneklések, a Tiszán való kenuzás, az éjszakai próbák.

Vele együtt még 22-en tesznek cserkészfogadalmat a tábor zárónapján, szombaton. Aznap a szülőket is táborba várják, hogy ők is lássák, mivel töltik idejüket a táborozók. Ha minden a tervek szerint alakul, akkorra a régi idők kalózainak elásott kincse is előkerül. Feltéve, hogy a cserkészek sikerrel megoldják a rájuk váró tábori feladatokat.

Kiskunfélegyházi, solti cserkészek is csatlakoztak a tiszaugi táborhoz. – A mintegy 50 kiscserkészünknek odahaza szerveztünk tábort, ide 17 fiatalt hoztunk, miután elég régi a kapcsolatunk a Kalazanciusokkal – mondta el Juhász Miklós, a kiskunfélegyházi 871. számú Szent Imre cserkészcsapat parancsnoka. – Egy ilyen tábor után furcsa visszakapcsolódni a civilizációba, a természet közelségét hamar megszokja mind a gyermek, mind a felnőtt. A közösség, amit itt vár a táborozókra, máshol pótolhatatlan. A közös tevékenység öröme, a munkájuk kézzel fogható, másoknak is hasznos eredménye sajátos tapasztalásokkal gazdagítja őket. A szokásos menetrendet a változatos programok, a táboronként más-más keretmese teszi izgalmassá. 

Forrás és további képek: www.baon.hu