Új rekord született!

Az 1360 méteres tengerszint feletti magasságban nyíló barlangrendszer 7,5 km hosszúságban vált ismerté eddig. Járataiban egymást váltogatják a földalatti patakok által kioldott keskeny (0,5-2 m), de olykor igen magas (30-80 m) meanderező folyosók, és a jelentősen tágasabb, függőleges aknák. Ezen aknák közül a legnagyobb az idén feltárt Hubertusz-akna, melynek átmérője 20-30 méter, mélysége 312 méter. A járatok néhol cseppkövekkel, borsókövekkel és egyéb képződményekkel gazdagon díszítettek. A barlangban a jellemző hőmérséklet 4°C.
A barlang feltárása 2009-ben kezdődött Nagy Gergely Domonkos csst. (442.), országos barlangász szakvezető vezetésével. A barlangász-cserkészek évről évre növekvő létszámmal vettek részt a kutatásokban (2009: 2 fő; 2010: 3 fő, 2011: 2 fő, 2012: 6 fő; 2013: 7 fő; 2014: 10 fő; 2015: 10 fő), melybe a kezdetektől fogva nem cserkész barlangászok is bekapcsolódtak. A barlang ismert részének növekedésével a feladatok is szaporodtak, így egyre több kutató vett részt a munkálatokban más barlangász csoportokból is, mindazonáltal a barlangban folyó kutatás szerteágazó munkálatainak megszervezését és összefogását végig a barlangász-cserkészek vállalták magukra.
A Kétlyukú-barlang kutatása annak a nagy expedíciónak a keretében történik, mely a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat szervezésében 2003 óta tart a régióban, ahol a feltárt barlangok száma mára megközelíti a 200-at. A nyári expedíciók résztvevőinek a száma általában 60-80 fő körüli. Ebben a nagy létszámú expedícióban önálló kis "sejtet" képeznek a barlangász-cserkészek. Noha a közös kutatótábor nem egy cserkésztábor, mégis igyekszünk a csoportunk életét a cserkészetben megszokott alapossággal jól szervezni, s nem lemondani arról ami számunkra fontos (például a reggeleinket közös imával és megbeszéléssel kezdjük).
A sikerekhez elengedhetetlen volt ez a fajta szerevezettség, de éppenúgy a nagy létszámú tábor által nyújtott segítségek, mind a kutatási engedély, a helyiekkel való kapcsolattartás, a felszerelések biztosítása, vagy a logisztikai háttér tekintetében.
A sikerről az index.hu Sport rovata is beszámolt.
A barlang kutatásának talán legkülönlegesebb elemét jelentik a föld alatti táborok, az ún. bivakok. 2013-tól a barlangunk olyan nagyságrendben vált ismertté, hogy hatékonyabbnak bizonyult egy föld alatti táborhelyet létesíteni, ott 4-5 napokat folyamatosan eltölteni, mint minden nap a felszínről vergődni el nagy fáradtsággal a végpontokig. Három év alatt összesen 7 bivak jött létre. A Kétlyukú-barlang kutatásának mindennapjairól és a bivakok világáról a tavalyi évben készült egy kis film, melyet az érdeklődők számára nagy szeretettel ajánlunk:
Kavics
Nagy Gergely csst. (442.)
országos barlangász szakvezető

Rovat:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
