Érezzék meg közösségünk erejét!
Augusztus 1-jén, szombaton a világon minden cserkész egyszerre ünnepel a World Scout Scarf Day-n, amihez idén is csatlakozik a Magyar Cserkészszövetség.
Miről is szól ez a nap? Kifejezi az összetartó cserkészközösséghez tartozásunkat, ami jelen van, bárhová is megyünk a világban. Emellett megmutathatjuk, milyen sokan vagyunk azáltal, hogy egész nap és mindenhol viseljük egyenruhánkkal együtt nyakkendőnket.
A nyakkendőt, amit a fogadalom letételekor kapunk meg, azaz a fogadalmunk jelképe, és amit büszkén viselünk minden alkalommal. Szoktunk-e gondolni arra, amikor egy-egy cserkész rendezvényen, reggeli körletszemléhez, vagy egy találkozó előtt feltesszük gondosan megtekert nyakkendőnket, hogy mit is jelent számunkra ez a háromszög alakú ruhadarab? Mit éreztünk akkor, amikor a nyakunkba tette fogadalmunkkor vezetőnk, vagy amikor korosztályt váltottunk, vagy megszereztünk egy-egy képesítést és ehhez megkaptuk új nyakkendőnket?
Szombat reggel, mielőtt felvesszük egyenruhánkra a nyakkendőnket, gondoljunk arra ismét, mit jelent számunkra, milyen emlékeink kötődnek hozzá, és mit jelenít meg a világnak. Mit képviselünk, s miként, amikor viseljük? Ünnepeljünk a nyakkendő napon mindannyian, és mutassuk meg fogadalmunk jelképe által, milyen sokan vagyunk mi, cserkészek, akik építünk egy jobb világot!
Ne feledjük, hogy ez nem egy különleges alkalom, azaz nem leszünk ezen a napon „cserkészebbek”. Cserkészek vagyunk minden nap, jótetteket hajtunk végre, s ezen a napon a látható cserkészetért teszünk ismét! Lássák a cserkészet sokszínűségét, tapasztalják meg a sokaságát, érezzék meg a közösségünk erejét!
Balu
Solymosi Balázs cst. (205.)
országos vezetőtiszt

Rovat:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni