Elindult a kedvezménykártya program!
A Magyar Cserkészszövetség elindította kedvezménykártya programját, amely országosan több mint 1000 elfogadóhellyel és átlagosan több, mint 11% kedvezménnyel vár minden cserkészt! Ez a szám pedig folyamatosan emelkedik, akár a te közreműködéseddel is!
Kérjük, olvassátok el az alábbi kísérőlevelet, amelyet a kedvezménykártyák mellé teszünk a csapatparancsnokok számára. A cserkesz.hu/tagkartya/ oldalon pedig – az ECSET-kód megadását követően – tájékozódhattok az aktuálisan elérhető kedvezményekről, partnerekről.
A kísérőlevélen túl a kiosztással kapcsolatosan az alábbi információkat adjuk. A kártyák szortírozva lettek és:
A kártyákat tehát első körben a fenti két úton igyekszünk mielőbb eljuttatni a csapatokhoz. Amelyek ezen úton nem kerülnek el hamarosan tőlünk, még augusztus végén igyekszünk postai úton kézbesíteni, de nagyon megköszönjük a csapatparancsnokoknak, ha a takarékosság jegyében a személyes átvétel valamilyen formáját igyekeznek megoldani. A személyes átvételre lehetőség kínálkozik a szeptemberi csapatparancsnoki évkezdő találkozón is, ahol kérdezhettek is majd a kedvezményrendszerrel kapcsolatban.
Kérjük, hogy a cserkészeiteknek való átadást egy átadás-átvételi lapon rögzítsétek.
A leggyakoribb kérdésekre adott válaszokat a cserkesz.hu/tagkartya oldalon tesszük közzé.

- felvehetőek a 1025 Budapest, Tömörkény u. 3/a alatt, a Titkársággal előre egyeztetett időpontban,
- vagy a pedagógiai fejlesztő munkatársakon keresztül is elkérhetőek, akik elviszik a csapatokhoz a kártyákat.
A kártyákat tehát első körben a fenti két úton igyekszünk mielőbb eljuttatni a csapatokhoz. Amelyek ezen úton nem kerülnek el hamarosan tőlünk, még augusztus végén igyekszünk postai úton kézbesíteni, de nagyon megköszönjük a csapatparancsnokoknak, ha a takarékosság jegyében a személyes átvétel valamilyen formáját igyekeznek megoldani. A személyes átvételre lehetőség kínálkozik a szeptemberi csapatparancsnoki évkezdő találkozón is, ahol kérdezhettek is majd a kedvezményrendszerrel kapcsolatban.
Kérjük, hogy a cserkészeiteknek való átadást egy átadás-átvételi lapon rögzítsétek.
A leggyakoribb kérdésekre adott válaszokat a cserkesz.hu/tagkartya oldalon tesszük közzé.

Rovat:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni