Hat új rétor

Beküldte Győrik Ágnes - 2015. július 10., 12:25
Örömmel írom meg, hogy a 2015. június 22-én megtartott Szónok születik gálaesten hat új rétor született. Egy civil résztvevőnk, Pető Bence mellett, öt cserkész végezte el a kurzust és 22-én, kedden este mindannyian sikeresen különpróbáztak retorikából. Név szerint gratulálunk Evetovics Zorka őv-nek (85.), Lakatos Gergely csst-nek (442.), Molnár Péter csst-nek (443.), Pej András csst-nek (400.) és Szilassy Péter csst-nek (16.).

A korábban végzett rétorok szavazatai alapján 2015 tavaszán Pej András nyerte el a Szókrátész-díjat, így az ezzel járó vándorkupa új tulajdonosa is ő lett. A kurzus résztvevői és vezetője által a legnagyobb fejlődést jutalmazó Démoszthenész-díjat 2015. június 22-én Szilassy Péter kapta meg, a HVG könyvkiadó könyvjutalmával. Mind a két díjazottnak gratulálunk!

A kurzus támogatója volt az MCSSZ Országos vezetőtisztje, a gálaest szponzorai pedig az I. és X. Cserkészkerületek voltak. Köszönet nagylelkű támogatásukért!

Végezetül álljon itt egy néhány soros beszámoló a zsűri egyik tagjától, Dunay Lucától: 

"Június 22-én gálaesttel​ zárult az ötödik Szónok Születik Retorika kurzus, melynek során hat rétorjelölt mérette meg magát. A lelkes versenyzők egymást konferálták fel, majd az előadások előtt egyperces videót láthattunk a jelöltek kurzus elején mutatott teljesítményéről. 
A szónoklatok sorát Pető Bence nyitotta az introveltált-extrovertált lét szépségeit boncolgatva. Őt követte Szilassy Péter, aki egy személyes példát mutatott be sikerről, kudarcról, és annak feldolgozásáról. Evetovics Zorka mindannyiunkat elérzékenyített a szerelemről, házasságról szóló, a szülei példáját középpontba állító előadásával. 
Kis szünet után - melyben mind a szónokok, mind a zsűri felfrissülhetett -, Lakatos Gergely vette át a stafétát. Előadásából kiderült: a Hang - Erő, ha jól használjuk. Pej András a közgazdaságtan új irányzataival ismertetett meg minket, mely során a bruttó nemzeti boldogság rohamosan emelkedett a teremben. A szónoklatokat Molnár Péter zárta, aki a siklóernyőzés világába vezetett be minket. Gratulálunk az új szónokoknak!"


A gálaesten készült fényképek itt tekinthetőek meg.

Hoványi Márton csst. (2.)
Rovat: