Fix, hogy lesz cserkészet!
Fix, hogy lesz cserkészet! - Nehéz helyzetben a kárpátaljaiak
Már az ötödik behívót kapta, hogy harcolni menjen az orosz-ukrán háborúba. Négy alkalommal azért maradhatott távol, mert egyetemre járt. Most ötödszörre már bujkálnia kellett a csengető toborzók elől, hogy el ne vigyék katonának. Mi történik cserkésztestvéreinkkel a határ másik oldalán? Ilosvay Attila csst. (4.) Beregszász.
Attila 24 évvel ezelőtt született a magyar határhoz közeli városban, Beregszászon, Ukrajna területén. Egyike a térségben élő 150 ezer magyarnak, akik hétről hétre nagyobb szegénységben élnek a fegyveres konfliktus kitörése óta. Tízéves kora óta cserkész. Ma Budapesten él, de minden igyekezetével azon dolgozik, hogy legjobb tudása szerint segítse az otthoniakat. Korábban Kecskemét városa és a Kecskeméti Baráti Társaság támogatta a beregszászi cserkészetet, az ő jó voltukból lett cserkészotthonuk. Ezzel jelentősen jobb helyzetbe kerültek a többi helybéli csapathoz képest.
A kárpátaljai város a trianoni békeszerződésig Bereg vármegye járási központja, rövidebb-hosszabb ideig a vármegye székhelye volt. Kárpátalja települései közül Beregszászon él a legnagyobb magyar közösség, a lakosság fele magyarnak tartja magát. A város jelentős magyar kulturális központ.
Attila: Hetente találkoztunk, jóformán ez volt nekünk, gyerekeknek a minden! Iskola után eljártunk a barátokkal csavarogni, kijártunk az utcára, az udvarra vagy a nagyszülőkhöz. Az őrsvezetőm egy olyan fantasztikus közösséget hozott össze, hogy tízből nyolcan mi is őrsvezetők lettünk, és heten segédtisztek. Valamit jól csinált! Sokat beszélgettünk a magyarságról, Magyarországról. Akkoriban még nem jártunk át a határon, kivételes alkalom volt, ha egy nyáron eljutottunk ide. A suliban nem tanultunk magyar történelmet, csak úgy nyolcadik táján. Így viszont már tizenegy évesen hallhattunk a saját történelmünkről.
MCS: Volt különbség az ottani történelemoktatásban és a cserkészetben hallottak között?
A tananyagra már alig emlékszem, azt nem tudom összehasonlítani, de az előadásmód jelentősen különbözött. Sokkal kézzelfoghatóbb, érdekesebb, közvetlenebb formában adták át a tudást a cserkészek, és mertünk kérdezni, míg az iskolában inkább hallgattunk. Ukrajna történelmét nem tudtam megszeretni, hiszen a tanárunk is úgy adta elő, hogy maga sem hitte el.
MCS: Az oktatás jó esetben egységes elvárásokon alapul. Miben tér el egy itthoni magyar iskolától a tiétek?
Én még pont abba az évfolyamba jártam, akiknek nem kellett letenniük az egységes ukrán érettségit. Az utánam jövő korosztálynak, testvéreimnek, barátaimnak már kötelező ukrán nyelvből is vizsgázniuk, ami olyan, mint itt az emelt szintű érettségi. Magyarként egy ilyet letenni nem könnyű, ugyanis nem idegen nyelvként tanítják az ukránt, hanem mintha az anyanyelvünk lenne. Hétévesen azt tanuljuk, mi az igeragozás, közben még az alapszavakat is alig ismerjük.
MCS: Az egyetemet már elvégezted. Mivel foglalkozol most?
A Budapesti Műszaki Egyetem az Építőmérnöki kara után elkezdtem a mesterszakot, de rájöttem, hogy inkább egy másik szakot próbálnék ki, a gazdaságit. Szeptembertől a Corvinus Egyetem mérnök-közgazdász szakán tanulok tovább. A diplomamunkámban a beregszászi Kálvin János Szakkollégium energiahatékony felújításának lehetőségeit tanulmányoztam. Kidolgoztam három lehetőséget a felújításhoz, azt figyelembe véve, hogy az épület megőrizze a szépségét is, mégis energia- és költséghatékony legyen az üzemeltetése.
MCS: Nyilván mérlegeltél, mivel és hogyan segítesz. Számonkér bárki, hogy miért nem az otthoniakat támogatod a személyes jelenléteddel?
Aki ismer engem, tudja, hogy az itt töltött hat év alatt, amit tudtam, azt megtettem az otthoniakért. Nagyon sokan jöttünk el otthonról különféle okok miatt, de minden egyes programon, amin csak lehetett, ott voltam. Mindig úgy szervezem, hogy egy évben tízszer legalább haza tudjak utazni. Ezek közül leggyakrabban cserkészrendezvényekre megyek. Őrsvezetői továbbképző hétvége, hivatástisztázó, téli tábor, csapatkarácsony, nyári csapattábor. Eddig ezt megtehettem anélkül, hogy elvittek volna katonának, hiszen egyetemista voltam. Eddig csak a szüleim aggódtak értem, mi lesz, ha jönnek besorozni. Hát most én is megtapasztaltam! A hetekben jártam otthon, és pont a szobában játszottam az egyik testvéremmel, mikor csengettek. Öcsém szalad az ablakhoz, majd szólt, hogy húzzam le a fejem, mert két katona van az ajtó előtt. Ebben a pillanatban én is átgondoltam, hogy ennek a fele sem tréfa. Anyukám szaladt ki, és beszélt a katonákkal. Az ötödik behívót hozták. Négyet kaptam már, de most, hogy hivatalosan még nem tanulok tovább, elvileg besorozható vagyok. Anyumék mondták, hogy Budapesten fogom folytatni a tanulmányaimat, és küldöm hamarosan a jogviszony-igazolást. Ez kell ahhoz, hogy megindokoljam, miért nem vonulok be. Az otthoniaknak ez egy nagyon nagy gondja. Nem elég a szegénység, még az életerős fiúkat is elveszítik az idősebbek, az asszonyok, mert a fiúk kivándorolnak. Az értelmiség menekült el legkorábban, a diákok válogatás nélkül jönnek át szakközépiskolába, főiskolára, vagy dolgozni tizennyolc évesen. A kilátástalanság miatt, a gazdasági káoszból menekülnek Magyarországra.
MCS: Kárpátalján sok család feleannyi, vagy még kevesebb pénzből kénytelen megélni, mint más itt Magyarországon. Ezek a különbségek megmutatkoznak a cserkészéletben is. Hogy van ez nálatok?
Abból főzünk, amink van. A cserkészkedésnek nem az a lényege, hogy minden kelléked, eszközöd rendelkezésedre álljon, mind a legprofibb cucc legyen. Persze ahogy az én korosztályom egyre nagyobb lett, megtanultunk pályázatokat írni, hozzáférünk olyan forrásokhoz, amelyekből tudjuk a cserkészetünket tárgyi eszközökkel is fejleszteni. A kiscserkészek nem attól lesznek emberek, hogy nekünk új sátraink, polifoamjaink, baltáink vannak. Nem is tudnám anyagi oldalról megfogni a történetünket, hiszen nincs is pénzünk. Van egy cserkészházunk, vannak őrsvezetőink, akiknek van fedél a fejük fölött, ahol meg tudják tartani az őrsi gyűléseket. Azt, hogy a gyerekek a cipőfűzőjükkel kötik meg a csomókat vagy a legújabb kötélen, az teljesen mindegy. Én is így tanítottam az őrsömnek, és nekem is így tanították. A tűzrakáshoz kidobott szekrényekből hasítjuk a fát, vagy a régi, lebontott kapukat szedjük darabokra. Abból lesznek az útjelek. Felhasználunk mi mindent, ami csak van. Teljesen nomád tábort viszünk, nincs velünk laptop, mobiltelefon. Amúgy sincs a többségnek ilyen. Körülbelül úgy vagyunk mi itt, mint ti Magyarországon tíz évvel ezelőtt. Mobilja már a legtöbb gyereknek van, de az okostelefonok ritkaságszámba mennek. Hozzánk most kezd bejönni a mobil internet. Használt dolgokat vásárolnak az emberek, a technikai eszközöktől kezdve a ruhákig. Az emberek túlnyomó többsége a magyar átlag alatt él. Kárpátalja két évvel ezelőtt középszegény térség volt, most a gazdasági helyzet miatt mindenki három szintet csúszott lejjebb. A legnehezebb sorsa az idős, egyedül élő embereknek és a sokgyerekes családoknak van.
MCS: A Magyar Cserkészszövetség a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetséggel és a Magyar Cserkészszövetségek Fórumával közösen öt
hónapos akciót kezdeményezett Kárpátalján az ifjúsági közösségek megsegítésére.
Felfoghatatlan innen nézve, ami ott van, ezért nagy dolog, ha valaki ide jön közénk, itt él velünk, segítve a munkánkat. Sok csapat, őrs maradt vezető nélkül. A mi csapatparancsnokunk egy huszonhat éves lány, akinek szüksége lenne támogatásra. Ezért is nagyon várják a magyarországi cserkészvezetőket.
MCS: Mit tudnak a helyi cserkészek segíteni ebben a helyzetben?
A cserkészet otthon elsősorban a gyerekeken segít. Például kiszakadni a szegénység adta gondokból. Az a másfél óra, a felszabadító programok, játékok jelentik nekik az örömet, amikor elfelejthetik a bajokat. Már a heti egy alkalom is dob a hangulatukon. Megtapasztalhatják, hogy jó egy stabil közösség ebben a változó világban. Nem tudhatjuk, mi lesz holnap, vagy azután, de fix, hogy lesz cserkészet!
Az interjút készítette: Nagy Emese
A képeket készítette: Kudar Zsolt
Már az ötödik behívót kapta, hogy harcolni menjen az orosz-ukrán háborúba. Négy alkalommal azért maradhatott távol, mert egyetemre járt. Most ötödszörre már bujkálnia kellett a csengető toborzók elől, hogy el ne vigyék katonának. Mi történik cserkésztestvéreinkkel a határ másik oldalán? Ilosvay Attila csst. (4.) Beregszász.
Attila 24 évvel ezelőtt született a magyar határhoz közeli városban, Beregszászon, Ukrajna területén. Egyike a térségben élő 150 ezer magyarnak, akik hétről hétre nagyobb szegénységben élnek a fegyveres konfliktus kitörése óta. Tízéves kora óta cserkész. Ma Budapesten él, de minden igyekezetével azon dolgozik, hogy legjobb tudása szerint segítse az otthoniakat. Korábban Kecskemét városa és a Kecskeméti Baráti Társaság támogatta a beregszászi cserkészetet, az ő jó voltukból lett cserkészotthonuk. Ezzel jelentősen jobb helyzetbe kerültek a többi helybéli csapathoz képest.A kárpátaljai város a trianoni békeszerződésig Bereg vármegye járási központja, rövidebb-hosszabb ideig a vármegye székhelye volt. Kárpátalja települései közül Beregszászon él a legnagyobb magyar közösség, a lakosság fele magyarnak tartja magát. A város jelentős magyar kulturális központ.
Attila: Hetente találkoztunk, jóformán ez volt nekünk, gyerekeknek a minden! Iskola után eljártunk a barátokkal csavarogni, kijártunk az utcára, az udvarra vagy a nagyszülőkhöz. Az őrsvezetőm egy olyan fantasztikus közösséget hozott össze, hogy tízből nyolcan mi is őrsvezetők lettünk, és heten segédtisztek. Valamit jól csinált! Sokat beszélgettünk a magyarságról, Magyarországról. Akkoriban még nem jártunk át a határon, kivételes alkalom volt, ha egy nyáron eljutottunk ide. A suliban nem tanultunk magyar történelmet, csak úgy nyolcadik táján. Így viszont már tizenegy évesen hallhattunk a saját történelmünkről.
MCS: Volt különbség az ottani történelemoktatásban és a cserkészetben hallottak között?
A tananyagra már alig emlékszem, azt nem tudom összehasonlítani, de az előadásmód jelentősen különbözött. Sokkal kézzelfoghatóbb, érdekesebb, közvetlenebb formában adták át a tudást a cserkészek, és mertünk kérdezni, míg az iskolában inkább hallgattunk. Ukrajna történelmét nem tudtam megszeretni, hiszen a tanárunk is úgy adta elő, hogy maga sem hitte el.
MCS: Az oktatás jó esetben egységes elvárásokon alapul. Miben tér el egy itthoni magyar iskolától a tiétek?
Én még pont abba az évfolyamba jártam, akiknek nem kellett letenniük az egységes ukrán érettségit. Az utánam jövő korosztálynak, testvéreimnek, barátaimnak már kötelező ukrán nyelvből is vizsgázniuk, ami olyan, mint itt az emelt szintű érettségi. Magyarként egy ilyet letenni nem könnyű, ugyanis nem idegen nyelvként tanítják az ukránt, hanem mintha az anyanyelvünk lenne. Hétévesen azt tanuljuk, mi az igeragozás, közben még az alapszavakat is alig ismerjük.
MCS: Az egyetemet már elvégezted. Mivel foglalkozol most?
A Budapesti Műszaki Egyetem az Építőmérnöki kara után elkezdtem a mesterszakot, de rájöttem, hogy inkább egy másik szakot próbálnék ki, a gazdaságit. Szeptembertől a Corvinus Egyetem mérnök-közgazdász szakán tanulok tovább. A diplomamunkámban a beregszászi Kálvin János Szakkollégium energiahatékony felújításának lehetőségeit tanulmányoztam. Kidolgoztam három lehetőséget a felújításhoz, azt figyelembe véve, hogy az épület megőrizze a szépségét is, mégis energia- és költséghatékony legyen az üzemeltetése.
MCS: Nyilván mérlegeltél, mivel és hogyan segítesz. Számonkér bárki, hogy miért nem az otthoniakat támogatod a személyes jelenléteddel?Aki ismer engem, tudja, hogy az itt töltött hat év alatt, amit tudtam, azt megtettem az otthoniakért. Nagyon sokan jöttünk el otthonról különféle okok miatt, de minden egyes programon, amin csak lehetett, ott voltam. Mindig úgy szervezem, hogy egy évben tízszer legalább haza tudjak utazni. Ezek közül leggyakrabban cserkészrendezvényekre megyek. Őrsvezetői továbbképző hétvége, hivatástisztázó, téli tábor, csapatkarácsony, nyári csapattábor. Eddig ezt megtehettem anélkül, hogy elvittek volna katonának, hiszen egyetemista voltam. Eddig csak a szüleim aggódtak értem, mi lesz, ha jönnek besorozni. Hát most én is megtapasztaltam! A hetekben jártam otthon, és pont a szobában játszottam az egyik testvéremmel, mikor csengettek. Öcsém szalad az ablakhoz, majd szólt, hogy húzzam le a fejem, mert két katona van az ajtó előtt. Ebben a pillanatban én is átgondoltam, hogy ennek a fele sem tréfa. Anyukám szaladt ki, és beszélt a katonákkal. Az ötödik behívót hozták. Négyet kaptam már, de most, hogy hivatalosan még nem tanulok tovább, elvileg besorozható vagyok. Anyumék mondták, hogy Budapesten fogom folytatni a tanulmányaimat, és küldöm hamarosan a jogviszony-igazolást. Ez kell ahhoz, hogy megindokoljam, miért nem vonulok be. Az otthoniaknak ez egy nagyon nagy gondja. Nem elég a szegénység, még az életerős fiúkat is elveszítik az idősebbek, az asszonyok, mert a fiúk kivándorolnak. Az értelmiség menekült el legkorábban, a diákok válogatás nélkül jönnek át szakközépiskolába, főiskolára, vagy dolgozni tizennyolc évesen. A kilátástalanság miatt, a gazdasági káoszból menekülnek Magyarországra.
MCS: Kárpátalján sok család feleannyi, vagy még kevesebb pénzből kénytelen megélni, mint más itt Magyarországon. Ezek a különbségek megmutatkoznak a cserkészéletben is. Hogy van ez nálatok?Abból főzünk, amink van. A cserkészkedésnek nem az a lényege, hogy minden kelléked, eszközöd rendelkezésedre álljon, mind a legprofibb cucc legyen. Persze ahogy az én korosztályom egyre nagyobb lett, megtanultunk pályázatokat írni, hozzáférünk olyan forrásokhoz, amelyekből tudjuk a cserkészetünket tárgyi eszközökkel is fejleszteni. A kiscserkészek nem attól lesznek emberek, hogy nekünk új sátraink, polifoamjaink, baltáink vannak. Nem is tudnám anyagi oldalról megfogni a történetünket, hiszen nincs is pénzünk. Van egy cserkészházunk, vannak őrsvezetőink, akiknek van fedél a fejük fölött, ahol meg tudják tartani az őrsi gyűléseket. Azt, hogy a gyerekek a cipőfűzőjükkel kötik meg a csomókat vagy a legújabb kötélen, az teljesen mindegy. Én is így tanítottam az őrsömnek, és nekem is így tanították. A tűzrakáshoz kidobott szekrényekből hasítjuk a fát, vagy a régi, lebontott kapukat szedjük darabokra. Abból lesznek az útjelek. Felhasználunk mi mindent, ami csak van. Teljesen nomád tábort viszünk, nincs velünk laptop, mobiltelefon. Amúgy sincs a többségnek ilyen. Körülbelül úgy vagyunk mi itt, mint ti Magyarországon tíz évvel ezelőtt. Mobilja már a legtöbb gyereknek van, de az okostelefonok ritkaságszámba mennek. Hozzánk most kezd bejönni a mobil internet. Használt dolgokat vásárolnak az emberek, a technikai eszközöktől kezdve a ruhákig. Az emberek túlnyomó többsége a magyar átlag alatt él. Kárpátalja két évvel ezelőtt középszegény térség volt, most a gazdasági helyzet miatt mindenki három szintet csúszott lejjebb. A legnehezebb sorsa az idős, egyedül élő embereknek és a sokgyerekes családoknak van.
MCS: A Magyar Cserkészszövetség a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetséggel és a Magyar Cserkészszövetségek Fórumával közösen öt
hónapos akciót kezdeményezett Kárpátalján az ifjúsági közösségek megsegítésére. Felfoghatatlan innen nézve, ami ott van, ezért nagy dolog, ha valaki ide jön közénk, itt él velünk, segítve a munkánkat. Sok csapat, őrs maradt vezető nélkül. A mi csapatparancsnokunk egy huszonhat éves lány, akinek szüksége lenne támogatásra. Ezért is nagyon várják a magyarországi cserkészvezetőket.
MCS: Mit tudnak a helyi cserkészek segíteni ebben a helyzetben?
A cserkészet otthon elsősorban a gyerekeken segít. Például kiszakadni a szegénység adta gondokból. Az a másfél óra, a felszabadító programok, játékok jelentik nekik az örömet, amikor elfelejthetik a bajokat. Már a heti egy alkalom is dob a hangulatukon. Megtapasztalhatják, hogy jó egy stabil közösség ebben a változó világban. Nem tudhatjuk, mi lesz holnap, vagy azután, de fix, hogy lesz cserkészet!
Az interjút készítette: Nagy Emese
A képeket készítette: Kudar Zsolt
Rovat:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
