Akkreditált pedagógus továbbképzés

Beküldte Győrik Ágnes - 2015. május 08., 13:04
A Magyar Cserkészszövetség A közösség érték! 2x30 órás akkreditált pedagógus továbbképzésének 2015-ben induló kurzusaira lezárult a jelentkezés, illetve a résztvevők kiválasztásának folyamata.

A képzésekre összesen 746 fő jelezte részvételi szándékát, ami jóval túlmutat várakozásainkon. A jelentkezések száma turnusonként különböző volt, a Budapest környéki képzési alkalmak esetében olykor tízszeresen is meghaladta a felvehető létszámot. A tizenkét turnusra összesen 216 főt tudtunk fölvenni, mivel az Oktatási Hivatal a tréningek résztvevőinek létszámát 18 főben maximálja.
A magas jelentkezési létszám miatt szükséges volt a résztvevők kiválasztására kritériumokat meghatározni, ami nyilvánvalóan nem kedvezhetett mindenkinek. 

A következő szempontokat vettük figyelembe:

• szűkítettük a célcsoportot, és elsősorban az általános iskolában tanítókra fókuszáltunk;
• előnyben részesítettük azokat,
  • akik a tavalyi képzésre nem jutottak be, és most ismét jelentkeztek;
  • az osztályfőnököket, napközis tanítókat, DÖK-segítő tanárokat, szabadidő-szervezőket és azokat, akik valamilyen kisközösséget vezetnek;
• figyelembe vettük a motivációs levélben leírtakat, tehát azt, hogy ki milyen céllal jelentkezett a képzésre, milyen formában kívánja az elsajátított tudást hasznosítani;
• fontos szempont volt, hogy minél több településről és iskolából érkezzenek résztvevők (egy iskolából többnyire egy, maximum két fő részvételét támogattuk, így 106 település 194 iskolájából vesznek részt a képzéseken);
• a csoportdinamika miatt figyeltünk a nemi arányokra, a férfi jelentkezők bevonására is, azaz arra, hogy férfiak és nők vegyesen legyenek egy-egy csoportban;
• mivel a képzés cserkész módszereket ad át a résztvevőknek, ezért ezúttal előnyben részesítettük a nem cserkész jelentkezőket, akiknek ezek az információk újdonságot jelentenek.

Amennyiben lehetőségünk lesz további képzések indítására, úgy arról tájékoztatást küldünk elsősorban azoknak, akik ezekre a turnusokra nem kerültek be, illetve újra meghirdetjük azt.
Rovat: