20. Magyar Öregcserkészek Találkozója

Beküldte MCSSZ - 2014. szeptember 01., 12:10
Negyven év tiltása után huszonöt éve, 1989-ben alakult újra a Magyar Cserkészszövetség. Az újraalakulást döntően meghatározta az a csodálatos tény, hogy akkor fiatal nyugdíjasként közöttünk éltek azok, akik már a tiltás előtt is cserkészek, cserkészvezetők lehettek. Ők hatalmas örömmel, és nagy energiával adták át cserkésztudásukat azoknak a fiataloknak, akik a betiltás után születtek, ezért gyermekkorukban nem lehettek cserkészek. A sors különös kegyelme volt, hogy a cserkészörökség tulajdonosai akkor szellemi és fizikai erejük teljes birtokában és a mindennapi kenyérkereső munka kényszere alól felszabadulva sok időt is rá tudtak áldozni a fiatalabbak oktatására. Így a negyven éves tiltás ellenére nem veszett el a cserkészeszme és gyakorlat, mert voltak, akik szabadságuk és olykor életük kockáztatásával is megőrizték azt.

A magyar cserkészörökség megőrzői ma már zömében 70-80 év körüli hölgyek és urak, de szerencsénkre még szép számmal ma is cserkészek. Évről évre találkoznak az ország más-más pontján a Magyar Öregcserkészek Találkozóján. Kitüntetés számunkra, hogy idén, 2014-ben a Magyar Cserkészszövetség III. nyugat-magyarországi kerületében tartják a XX. MÖT-öt, a kerület központjában Szombathelyen, augusztus 16-ától 19-éig.

A találkozóra 35-40 öregcserkész érkezett. A tábor megnyitója zászlófelvonással, üdvözlésekkel és ökumenikus áhítattal 2014. augusztus 16-án 16 óra 30 perckor kezdődött a Martineum Felnőttképző Akadémia kertjében a pápai kereszt előtt. 17-én, vasárnap délelőtt istentiszteleten vettek részt a tábor lakói, majd délután Szent Mártonról, Boldog Batthyány Lászlóról és Brenner János vértanúról hallgattak meg előadásokat táborhelyükön a Hotel Ligetben. 18-án, hétfőn a délelőtti városnézés után ugyancsak a szálláshelyen emlékeztek a cserkészmártírokra és a tavalyi, a magyar cserkészet száz éves kezdetét ünneplő Nemzeti Nagytáborra. 19-én, kedden pedig azzal búcsúztak el egymástól, hogy a Jóisten segítségét kérik, hogy jövőre a XXI. MÖT-ön is egészségben vehessenek részt.

A Magyar Cserkészszövetség III. nyugat-magyarországi kerületének nagy megtiszteltetés, hogy segíthetünk azoknak, akiktől huszonöt éve megkaptuk a cserkészörökséget! Ők példaképei lehetnek hűségből, kitartásból és az erőszak sátáni eszén is túljáró fortélyból a mai fiataloknak!



Hamza István cserkésztiszt
kerületi elnök
III. Nyugat-Magyarországi Cserkészkerület
Rovat: