Az Emlékezés Napja

Beküldte szerkeszto - 2012. március 14., 13:41

Bizonyára minden cserkész tudja, hogy az Emlékezés Napjánfebruár 22-én emlékszünk a cserkészet alapítójára, Baden-Powellre(1857-1941). Érdekesség, hogy felesége, Olave (1889-1977) is ugyanezen a napon született, aki pedig a leánycserkészet elindításáért dolgozott. A cserkész világszervezet (WOSM) és a leánycserkész világszervezet (WAGGGS) a világ számos pontján rendez programokat e jeles nap alkalmából. A leánycserkészek több éves hagyománya, hogy gyűjtést szerveznek, s a befolyt összegből támogatják a leánycserkészetet olyan helyeken, ahol arra leginkább szükség van, valamint jótékony célra fordítják (például 2004-ben a bevétel nagy részét a rákbeteg gyerekek gyógyítására fordították).

 

Mire emlékezünk ezen a napon? A cserkészetről melyet Bi-Pi megálmodott: az erényes, felelősségteljes és vidám cserkészekről. Bi-Pi-ről és feleségéről, akik megteremtették a lehetőségét annak, hogy mi, több mint 100 év múlva is követhessük a cserkészeszményt. A természetben és táborokban töltött napokra, a tábortüzekre, őrsünkre és csapatunkra, akikkel együtt élhetjük át a cserkészet kalandjait. Emlékezzünk feladatainkra is!  Hogy a cserkészet eszménye és a tíz cserkésztörvény milyen utat, mennyi nehéz és szép feladatot jelöl ki számunkra. Emlékezve lássuk meg, hol lehetünk hasznosak, tevékenyek.
"Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint a hogy találtátok: úgy amikor eljön halálotok órája, boldogan halhattok meg abban a tudatban, hogy nem vesztegettétek el az időtöket, megtettétek, amit tőletek telt."

Baden-Powell

 

 

Érdekességek Baden-Powellről:

  1. A csodálatraméltó bolond

Még mielőtt Robert Stephenson Baden-Powell csatlakozott volna hadsereghez, hőssé vált volna és létrehozta volna a cserkészetet, csupán egy jó humorú barátságos fiatalember volt, aki jobban szeretett színészkedni és játszani a szabadban, mint tanulni. Később felhagyott a rossz viselkedésével, s egyik tanárja - felismerve színpadi tehetségét – elnevezte „csodálatraméltó bolondnak”.

 

Kezdődik a kaland

Miután megpróbált bekerülni Oxfordba, felvették a katonai akadémiára, s ötödik helyen végzett a 718 jelentkező közül. 1876-ban a 19 éves álmodozó, kíváncsi és kommunikatív Baden-Powell hadnagy elindult Indiába…

 

Az író

Úgy érezte, beteljesítette küldetését, mikor megírta kalandjait és álmait: kifejlesztette a cserkészmódszert, leírta a vadászatról, katonai tapasztalatairól, kalandjairól szóló meséket, és a titkos ügynöki vagy a hadseregről szóló elképzeléseit.

 

A művész

Bi-Pi maga illusztrálta a saját cikkeit és könyveit, valamint jó érzéke volt a karikatúrákhoz és a vízfestéshez.

 

A sportember

Bi-Pi focizott, szeretett úszni, evezni, lovaspólózni, vaddisznóra vadászni és … angol úriemberhez méltóan krikettezni! De mindenek felett a szenvedélye szabadtéri tevékenységek voltak.

 

A színész

Énekes és zongorista is volt, aki szerette elkápráztatni a társaságot; a fiatal Baden-Powell arról álmodott, hogy egy nap színész lesz.

 

2. A hős

1899-ben Baden-Powell ezredes, tehetségének és furfangjának köszönhetően megmentette a Dél-Afrikai Mafeking falut, miután 217 napig a Búrok ostromolták azt. Ezer katonája volt, hatezer búrral szemben. Nagy erőssége volt a csapatának – ami végül a döntő különbséget okozta – hogy a fiatal katonákat kiképezte őrszemeknek és egyben futároknak.Mikor visszatért az angolok hősként ünnepelték őt és a királynő tábornokká nevezte ki.

 

Kalandor és kém

Titkos ügynök volt Európában, a Mediterránon és Keleten; Bi-Pi sikeresen megoldott számtalan kockázatos helyzetet. Az álcázás mesterségének, művészi zsenialitásának és nyomkövető tehetségének nagy hasznát vette.

 

A gyarmati felfedező

A gyarmati időszakban a hadseregben Bi-Pi megismerkedett az indiai és afrikai tájjal és az ottani emberekkel. Kutatta a kultúrájukat, vizsgálta a szokásaikat és megismerte személyiségüket, és soha nem hagyott fel az új kultúra tanulmányozásával. Az általa hőn szeretett népektől rengeteg szimbólumot és elemet tartott meg, amit később beépített a cserkészet kultúrájába is.
Az újító szellemű katona

Indiában Bi-Pi egy olyan tanfolyamot javasolt a katonáknak, ami lényegében a  felfedezésre épül. Afrikában edzette a Mafeking kadétokat és a dél-afrikai rendőrséget. Mindkét esetben hasznát vette a játékoknak, csapatmunkának és bizalomnak. Újítóvá lépett elő; egyéni kezdeményezés alapján új módszereket hozott létre.
3. A pedagógus

Miután visszatért a küldetéseiből, Baden-Powell megépítette otthonát Angliában. Felfigyelt a brit társadalom sürgető problémájára; hogy a társadalom gyenge pontja a munkanélküliség, ezért úgy döntött, hogy életét a fiatal emberek segítésének szenteli.

 

A kísérleti tábor

1907. júliusában Bi-Pi körülbelül húsz, különböző származású fiatalt toborzott Brownsea szigetére. A tábor résztvevői menedéket építettek maguknak, elsajátították a természetközeli élet által megkívánt készségeket, megosztották tapasztalataikat egymással, és segítettek a helyi lakosoknak. A fiatalok lelkesedése lenyűgöző volt. Ekkor született meg a cserkészet.
A legfontosabb könyv

Mikor kiadta a „Cserkészet fiúknak” című könyvet, soha nem gondolta volna, hogy olyan művet írt, mely megváltoztatja több millió fiatal életét a világon. Leírta személyes tapasztalatait és felkérte a fiatalokat, hogy vegyék át az irányítást a saját életük felett, vállaljanak felelősséget a céljaikért. Több volt, mint a jelen embere, ő volt a jövő embere.
Nemzetközi megmozdulás

Egy évvel a könyv publikációja után már 50.000 cserkész volt Angliában. Ennek híre átszelte az óceánokat, és 1909. májusában Chilében is létrejött a cserkészet – ahol Baden-Powell korábban két hónapot eltöltött. Attól a pillanattól kezdve a cserkészet immár nemzetközi lett. 1910-ben BiPi otthagyta a hadsereget, hogy életét a cserkészetnek szentelje.
4. A béke embere

A három évnyi háború után békére vágyó Bi-Pi 1917-ben ezt írta: „ A cserkészet gyökere  megjelent az összes civilizált országban és napról napra egyre jobban fejlődik. Azt gondolom, hogy az elkövetkezendő évek során mindegyik ország állampolgárainak jelentős része csatlakozik a cserkészet testvériségéhez, a barátság és a kölcsönös megértés jegyében, s éppen egy olyan szövetség jön létre, amilyen még soha az előtt nem volt, s ami remélhetőleg segít megoldást találni a rettenetes nemzetközi konfliktusokra.”

 

 

A háború tanulsága

A háború után Baden-Powell új feladatot jelölt ki a cserkészet számára; küzdeni a békéért és fenntartani azt. Folyamatosan különböző országokba látogatott, s bátorította a Nemzetközi Cserkészszövetséget a népek közötti béke és megértés elősegítésére.

 

Bővítés

A „Cserkészet fiúknak” című könyv megjelenése után 1908-ban, mind az öt kontinensen nőtt a cserkészcsapatok száma. A cserkészet jövőjének bátorítása végett Bi-Pi létrehozott egy nemzetközi osztály a cserkészszövetség részére, a Londoni Nemzetközi Irodában.
Ahogyan Bi-Pi élete is példa lehet rá, járjunk nyitott szemmel, lássuk meg a jót, keressük meg hol van ránk szükség, és merjünk tenni álmainkért!

 

 

A képek, illetve BiPi életéről szóló érdekességek a www.scout.org weblapról származnak.

Rovat: