Cserkészek újították fel a János-forrást
A váci 192. sz. Erdősi Imre Cserkészcsapat tíz napig táborozott a zebegényi erdőben. A fiatalok már évek óta járnak ide kirándulni, ezért úgy határoztak, hogy felújítják a János-forrást, és felállítottak egy püspöki keresztet.

A táborban tartott vasárnapi szentmisét Futó Béla, a váci piarista gimnázium igazgatója. A mise után Kapás László zebegényi plébános a keresztet, Futó Béla piarista szerzetes pedig a forrást áldotta meg. Végül Hutter Jánosné polgármester megköszönte a cserkészek munkáját, és biztosította őket, hogy a zebegényi önkormányzat mindent meg fog tenni azért, hogy a forrás és a kereszt ilyen állapotban maradjon.
Forrás: Danibia Televízió
A helyszínen készült videó ide kattintva érhető el.

Rovat:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni