Újjáéledt betlehemes
Beszámoló
Csapatunknak volt egy régi hagyománya, miszerint a rover korosztály a két ünnep között, egy elcsatolt területre ment előadni egy csíksomlyói misztériumjátékot. Sajnos ez hagyomány pár évvel ezelőtt elhalt, de ezen a karácsonyon Tihanyi Bence szervezésével ez újra megvalósult.
A magyar ajkú Beregszászra, Beregardóra, Macsolára és Beregújfalura hívtak meg minket, hogy előadjuk a betlehemest. A vendéglátó nem más volt mint Micsó atya, aki zugligeti ifjúsági hittanos volt annak idején, innen származik a hivatása is. Pár évvel ezelőtt költözött ki Beregszászra, és azóta ő ott a plébános.
Az ott tartózkodásunk december 27-30-ig tartott. A határ természetesen most is rejtett izgalmakat, ahogyan a tavaszi portyánkon is tette. Akkor az utánfutóval volt a gond, nem engedték, hogy azzal együtt menjünk át a határon. Most pedig az ellenőrzéskor kiderült, hogy a buszunknak lejárt a műszakija, így egy kicsit várakoznunk kellett illetve becsekkolni a határon a poggyászokkal vagy 4-szer. Ennek eredményét büszkén hirdeti az útlevelemben egy teljes oldal telis tele egészen kiváló ukrán pecsétekkel.
A beregszászi magyar cserkészotthonban laktak a fiúk, a lányok pedig a lánykollégiumban. Az otthonban békés szimbiózisban éltünk még pár idősebb cserkésszel, akik segítettek megszervezni az ottlétünket.
A misztériumjáték amit elvittünk nekik, egy, az átlagostól kicsit eltérő, betlehemes, ugyanis a szokásos szereplők mellett a darabban megjelennek az ördögök is, akik mindent megtesznek, hogy a csecsemő ne jöhessen a világra, és ahol csak tudnak keresztbe tesznek a szent családnak, de végül minden igyekezetük kudarcba fullad, és megtörténik a csoda. Mindezt hegedű kísérettel és népi énekekkel díszítve adtuk elő.
Összesen négy előadásunk volt, mindenhol őszinte szeretettel, nagyon kedvesen fogadtak minket. Az első előadás előtt az egész csapat nagyon izgult, mindenki magában mormolta a szöveget, hogy biztosan ne rontsa el az előadás alatt. Ami végül egészen jól sikerült, annak ellenére, hogy a templomban röpködtek a mínuszok. Az előadások után mindig volt úgynevezett „kínálás”, ami az agapé megfelelője. Jól megrakott tálcák vártak minket minden helyszínen, és miközben minket etettek, reménykedve kérdezték, hogy eljövünk-e jövőre is. Két templomban adtunk elő, emellett egy iskolában és egy közösségi házban.
Minden estének megvolt a maga programja. Az első a megérkezésről, és a lazulásról szólt. A hangfalaknak köszönhetően, amiket levittünk, gyorsan meg lett alapozva a jó hangulat egy kis zenével. Persze a csocsóasztalt, ami a közösségi tér közepén volt, rögtön befoglaltuk a fiúkkal. Az estéket együtt töltöttük fiúk és lányok a cserkészházban.
Második este Beregszász megismerése volt a cél. A játék utolsó állomása egy pizzázó volt, ahol mindenki fogyaszthatott kedvére, úgy hogy az aznapi két előadás mindegyike után volt kínálás. Csak kevesen vállaltak be egy egész pizzát. Ezután irány haza. A vájt fülű társaságnak különösen tetszett, hogy nyúzhatott egy brácsát és egy hegedűt, amik az előadások kellékei voltak.
Az utolsó este ismét a zenéről szólt. Különböző feladványokat oldottunk meg sorban, minek a legvégén egy össznépi karakoe volt. A hangulat átragadt az idősebb cserkészekre is, rögtön be is szálltak a közös éneklésbe. Kárpátaljai utunk során jó volt látni, hogy az anyaországon kívül is létezik magyarság, magyar öntudat, illetve egy kicsit be is tekinthettünk az ott élők életébe. Kárpátalja remek lehetőség is volt, hogy tegyünk egy kis időutazást is, hiszen 3m-es Lenin fejet sem lehet már minden utcasarkon látni, azonban itt erre is volt példa. Élveztük ezt az utazást az ünnepek között, és mindenki szép emlékekkel megpakolva érkezett haza. Noha nem akartunk „előre inni a medve bőrére” mégis a várakozásoknak megfelelően, irgalmatlanul jól sikerült ez a kis kirándulás.
Tóth Márk
Csapatunknak volt egy régi hagyománya, miszerint a rover korosztály a két ünnep között, egy elcsatolt területre ment előadni egy csíksomlyói misztériumjátékot. Sajnos ez hagyomány pár évvel ezelőtt elhalt, de ezen a karácsonyon Tihanyi Bence szervezésével ez újra megvalósult.
A magyar ajkú Beregszászra, Beregardóra, Macsolára és Beregújfalura hívtak meg minket, hogy előadjuk a betlehemest. A vendéglátó nem más volt mint Micsó atya, aki zugligeti ifjúsági hittanos volt annak idején, innen származik a hivatása is. Pár évvel ezelőtt költözött ki Beregszászra, és azóta ő ott a plébános.
Az ott tartózkodásunk december 27-30-ig tartott. A határ természetesen most is rejtett izgalmakat, ahogyan a tavaszi portyánkon is tette. Akkor az utánfutóval volt a gond, nem engedték, hogy azzal együtt menjünk át a határon. Most pedig az ellenőrzéskor kiderült, hogy a buszunknak lejárt a műszakija, így egy kicsit várakoznunk kellett illetve becsekkolni a határon a poggyászokkal vagy 4-szer. Ennek eredményét büszkén hirdeti az útlevelemben egy teljes oldal telis tele egészen kiváló ukrán pecsétekkel.
A beregszászi magyar cserkészotthonban laktak a fiúk, a lányok pedig a lánykollégiumban. Az otthonban békés szimbiózisban éltünk még pár idősebb cserkésszel, akik segítettek megszervezni az ottlétünket.
A misztériumjáték amit elvittünk nekik, egy, az átlagostól kicsit eltérő, betlehemes, ugyanis a szokásos szereplők mellett a darabban megjelennek az ördögök is, akik mindent megtesznek, hogy a csecsemő ne jöhessen a világra, és ahol csak tudnak keresztbe tesznek a szent családnak, de végül minden igyekezetük kudarcba fullad, és megtörténik a csoda. Mindezt hegedű kísérettel és népi énekekkel díszítve adtuk elő.
Összesen négy előadásunk volt, mindenhol őszinte szeretettel, nagyon kedvesen fogadtak minket. Az első előadás előtt az egész csapat nagyon izgult, mindenki magában mormolta a szöveget, hogy biztosan ne rontsa el az előadás alatt. Ami végül egészen jól sikerült, annak ellenére, hogy a templomban röpködtek a mínuszok. Az előadások után mindig volt úgynevezett „kínálás”, ami az agapé megfelelője. Jól megrakott tálcák vártak minket minden helyszínen, és miközben minket etettek, reménykedve kérdezték, hogy eljövünk-e jövőre is. Két templomban adtunk elő, emellett egy iskolában és egy közösségi házban.
Minden estének megvolt a maga programja. Az első a megérkezésről, és a lazulásról szólt. A hangfalaknak köszönhetően, amiket levittünk, gyorsan meg lett alapozva a jó hangulat egy kis zenével. Persze a csocsóasztalt, ami a közösségi tér közepén volt, rögtön befoglaltuk a fiúkkal. Az estéket együtt töltöttük fiúk és lányok a cserkészházban.
Második este Beregszász megismerése volt a cél. A játék utolsó állomása egy pizzázó volt, ahol mindenki fogyaszthatott kedvére, úgy hogy az aznapi két előadás mindegyike után volt kínálás. Csak kevesen vállaltak be egy egész pizzát. Ezután irány haza. A vájt fülű társaságnak különösen tetszett, hogy nyúzhatott egy brácsát és egy hegedűt, amik az előadások kellékei voltak.
Az utolsó este ismét a zenéről szólt. Különböző feladványokat oldottunk meg sorban, minek a legvégén egy össznépi karakoe volt. A hangulat átragadt az idősebb cserkészekre is, rögtön be is szálltak a közös éneklésbe. Kárpátaljai utunk során jó volt látni, hogy az anyaországon kívül is létezik magyarság, magyar öntudat, illetve egy kicsit be is tekinthettünk az ott élők életébe. Kárpátalja remek lehetőség is volt, hogy tegyünk egy kis időutazást is, hiszen 3m-es Lenin fejet sem lehet már minden utcasarkon látni, azonban itt erre is volt példa. Élveztük ezt az utazást az ünnepek között, és mindenki szép emlékekkel megpakolva érkezett haza. Noha nem akartunk „előre inni a medve bőrére” mégis a várakozásoknak megfelelően, irgalmatlanul jól sikerült ez a kis kirándulás.
Tóth Márk
Rovat:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
