Közös emlékezés!

Egy gyönyörű reggelre ébredtünk 1956 56. évfordulójának napján. Bár az idő gyönyörű volt, mégis mindenkiben különös gondolatok keringtek. Mégis milyen lehetett az a nap? Semelyikünk sem tudja, mert senki nem volt ott. De mégis megpróbáltuk elképzelni, miközben gyülekeztünk a XVI. kerületi Pálffy tér emlékművénél. 8.45. Lassan mindenki megérkezik. Nyugodt, bár kissé komor a hangulat. Mindenki azon a napon töpreng. 8.50. Feláll a díszőrségünk az emlékmű mellé. Nem a katonásdit akarjuk játszani, csupán a hősöknek adjuk meg a tiszteletet. 9.00. A megemlékezés elkezdődik. Egyik cserkésztestvérünk konferálja fel a fellépőket. A közeli gimnázium tanulói adják elő szívszorító előadásukat. Ők sem voltak ott. De mindenki egyetértett abban, hogy valami ilyesmi lehetett. Végül egy olyan asszony lépett fel, aki ott volt. Aki el tudja mondani magáról azt, hogy részt vett benne és látta. Átélte, azt a napot, azt a korszakot. 9.50. Elkezdődik a koszorúk elhelyezése az emlékművön. A koszorúzók között ott van a mi csapatunk is. Amikor ránk kerül a sor, mindenki büszkén kihúzza magát. Ekkor két ifjú cserkésztestvérünk lassan, ütemes léptekkel elindul a koszorúval az emlékmű felé. Az egész megemlékező közönség néma csendben figyel. Elhelyezik a koszorút és megigazítják a szalagokat. Egy lépést hátralépnek. Vigyázzba vágják magukat és tökéletesen egyszerre tisztelegnek a hősök emlékének. Majd kezeik a nadrágvarráshoz simulnak, minden hang nélkül. Lelépnek és visszaállnak a sorba. Nem sokkal ezután véget ér a megemlékezés. Itt igen. Az emlékműnél vége. De a szívünkben tovább él az a kérdés, hogy mégis milyen lehetett az a nap.