"Van min dolgozni!"
Mit gondolnak a fiatalok a helyi, kisközösségi formákról? Miért jó alulról szerveződni? Menő dolog a vallás? Bízol a civil szervezetekben? Ha te jobban tudnád csinálni, alapíts egyet magad! Te is otthon kuksolsz, mint a legtöbb gyerek? A TÁMOP 5.2.8 / Ifjúsági kisközösségek részvételi kutatása harmadik, záró szakaszában jár. Szanyi F. Eleonóra kutatásvezetőt kérdeztük az eddigi eredményekről, tapasztalatokról.
.jpg)
A kutatásnak három része volt: a TÁMOP projekt első három hónapjában összeállítottunk egy jó gyakorlat gyűjteményt, ahol kifejezetten régóta működő civil szervezeteket vizsgáltunk abból a szempontból, hogy milyen bevált módszereik vannak az ifjúságnevelés területén. Az összegyűjtött jó gyakorlatokat a következő munkáink háttéranyagául tudjuk használni. Ezek a konkrét gyakorlatok lesznek a jövő év május-júniusára elkészülő módszertani könyvek kiegészítői. Munkánk során is hasznát láttuk az összegyűjtött jó gyakorlatoknak, mert a terepen végzett tapasztalatszerzésben támpontként szolgáltak. A kutatás második eleme 2014 május-júniusában zárult le, amelyben kisközösséggel kapcsolatos attitűdökről kérdeztük a lakosságot. Mennyire tartják fontosnak, hogy a gyerekek közösségben nőjenek föl, milyen értékeket társítanak hozzá, jelenleg milyen az ő közösségi aktivitásuk, milyen csoportokban vesznek részt, formális és informális módon. Vagyis milyen szervezetben aktív tagok, önkéntesek, illetve melyek azok a baráti, ismeretségi hálók, amelyek egyfajta közösségi élményt adnak.
Az eredmények alapján elmondható, hogy rendkívül alacsony értékeket kaptunk, amely nem volt váratlannak mondható. A korábbi ifjúsági kutatások is megmutatták e tendenciákat. Amitől ez a vizsgálat eltért a korábbiaktól, hogy nem csak a 15-30 éves korúak körében tettük fel a kérdéseinket, hanem egészen 50 éves korig toltuk ki a korhatárt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a fenti témákban az idősebb korosztály véleménye mennyiben tér el az ifjúságétól, mit gondolnak ők önmagukról illetve a fiatalabb korosztályokról. Kiderült, hogy a legtöbb kérdésben nincs nagy különbség a gyerekek generációjának és a szülőknek a véleményében. Amikor gyerekekről beszélünk, a közösségben való létet nagyon korán kell elkezdeni ahhoz, hogy hatása legyen, beépüljön a gyerek személyiségébe. Ez azt jelenti, hogy három-hat éves korban célszerű elkezdeni a gyerekek közösségi nevelését, ehhez a szülőkre van szükségünk.
Jelenleg gyakorlati szinten alacsony az aktivitás, alacsony az önkéntesség mértéke, alacsony az érdeklődés az önkéntesség iránt. Elvi szinten fontosnak tartják mindezeket, ami hasonló a választásokat illető kérdésfeltevésre adott válaszokhoz. Fontos a demokráciában való részvétel! Elmegy választani? Nem. Ez részben azzal is magyarázható, hogy a civil szervezetekbe vetett bizalmi szint nagyon alacsony. Majdnem a politikával vetekszik. Nem tiszták a fogalmak: a részvételiség, a participatív demokrácia, a közösségi kezdeményezés, a helyi szintű kezdeményezés, mindezek kultúrája szinte teljes mértékben hiányzik Magyarországon. Függetlenül attól, hogy fiatalokat vagy idősebbeket kérdezünk azonos a kép.
A másik elgondolkodtató eredmény az egyházi és vallási szervezetekbe vetett nagyon alacsony bizalmi szint. Itt is pontosan az az eredmény született, mint a civilek esetében: nincs bizalom. Magyarországon köztudott, hogy a vallásos emberek száma nagyon alacsony, a vallásgyakorlás kiszorult a mindennapokból, a társadalom erősen szekularizált. Ez abból a szempontból van kihatással a civil életre, hogy ugyanezt a feladatot, a fiatalok integrálását más nyugati országokban sok esetben ellátja az egyház, itthon ez nem jellemző. Kérdésünkre, hogy a fiatal egyházi szervezetek rendezvényein milyen gyakran jelenik meg, nem csak a látogatások rendszerességét elemző adatokat kaptunk, hanem kiderült, hogy rendszeresen csupán nyolc százalékuk jelenik meg ilyen eseményeken. Ugyan ezt a kérdést feltették egy európai vizsgálatban, ahol 18 százalékos eredmény született. Ezen a területen is a cserkészet, vagy más kisközösségi ifjúságnevelő csoport feladata lehet a társadalmi szerepvállalás.
A vizsgálatunk harmadik eleme a hamarosan záródó akciókutatás, amelynek során megkerestünk öt kistelepülést, ahol nem tudunk jól működő civil szervezetekről. A feladatunk az, hogy megpróbáljuk egy hasonló kisközösség működését generálni, segíteni, támogatni. A településeket nem szeretnénk nyilvánosan megnevezni, mert a kutatás a problémákra fókuszál. Nekünk nem a hiba keresése a dolgunk, hanem a megoldások felé vezető utak megtalálása. Arra voltunk kíváncsiak, hogyha egy ilyen közösségfejlesztő folyamatot beindítunk egy meghatározott környezetben, milyen tipikus nehézségek merülnek fel az idő előrehaladtával. Teljesen mindegy, hogy egy filmklubot vagy egy cserkészcsapatot akarunk létrehozni, a megvalósításhoz vezető utat végig kell járni, a lépéseket meg kell ismerni. Kettős cél vezérelt bennünket: egyfelől információgyűjtés, rendezés, válaszok megtalálása, másrészt, hogy ezeket a településeket ténylegesen segítsük. A későbbiekben elkészülő módszertani könyveket arra szeretnénk felépíteni, hogy valós tapasztalatok alapján, jellegzetes problémákra adjon válaszokat. Bármilyen ifjúsági szervezet, közösség kialakításába fogunk majd egy adott rendszerben működőképes modellt kialakítani. Mindenhol lesz egy polgármesteri hivatal, akitől esetleg pénzt kell kérni, engedélyeket kell beszerezni. Mindenhol lehet egy másik civil szervezet, amely konkurenciát jelenthet, vagy azt lát benned. Ütközhetnek a programjaitok, helyszínek. Amit mi javaslunk, hogy ne konkurenciaként tekintsenek egymásra ezek a kezdeményezések, hanem partnerként. Próbáljanak meg hálózatot kialakítani, összedolgozni. Nekem önkénteseim vannak, neked forrásaid. A megismert civil szervezetekben az ifjúsági munka akkor működött jól, ha „hálózatosodtak, vagy legalábbis szorosan együtt tudtak működni a helyi szereplőkkel. Elengedhetetlen az egyeztetés, kooperáció, koordináció.
A korábbiakban rövid idő alatt országszerte számos ifjúsági ház létesült. Jelenlegi hasznosításuk alig érzékelhető. Milyen kiindulási alapot jelenthetnek ezek az ingatlanok?
Ha nem vonjuk be az érintett korcsoportot az épület kialakítása, funkcióinak meghatározásának kérdéseibe, akkor nagy eséllyel üresen marad a ház, és a portás zsebében lesz a kulcs. A térhasználat tudatos átgondolást kíván, így alkalmazható kiindulási alapnak. A kiválasztott helyszíneinken úgy kezdtük a kapcsolatfelvételt, hogy megkerestük az ifjúságnevelésben érintetteket, esetlegesen a későbbiekben érintetteket: tanárokat, önkormányzati ifjúsági referenst, polgármestert, a szociális ellátó intézményeket. Megkérdeztük őket, hogy milyen ifjúsági civil szervezetek működnek a közelben, amelyeket felkerestünk. Diákokkal beszélgettünk, mi köré szervezik beszélgetéseiket, a szabadidő eltöltésüket, milyen tereket használnak a településen. A legtöbb helyen az ilyen típusú bevonás hiányzott, vagyis ha létezett is ifjúsági tér, a gyerekeknek kevés beleszólása volt a működésébe.
.JPG)
Hogyan fogadták a gyerekek a „kérdezősködést”?
Nagyon rosszul. Ez volt az egyik legnagyobb tapasztalatunk. Az elképzelés abból a szempontból hibás, hogy tizenévesekhez ugyan azokkal a módszerekkel, kérdésekkel, fordulunk, mint a felnőttekhez. Nem működőképes a megközelítés, megjegyzem, felnőttekkel is egyre kevésbé működnek ezek az eddig bevált szakmai, módszertani műveletek, mert idegen a szituáció. Te magad is idegen vagy, nem bíznak benned, olyan dolgokról és olyan formában kérdezel sok esetben, ami számukra ismeretlen, és előtte még nem fogalmazták meg magukban a kérdést. Nagyon sok esetben pedig olyan igényekről kérdeztük őket, ami bennük nem is léteznek. Az, hogy mire lenne jó egy csapat, miért érdemes közösségben lenni, többségük előtt ismeretlen.
Milyen közösségi formák merültek fel bennük?
Megkaptuk a tipikus válaszokat erre is. A foci, egyéb sportversenyek kerültek szóba, de nem merültek fel kreatív megoldások. Annak a legitimitása, hogy a szervezést maguktól megkezdhetik, vagy kezdeményezhetnek hasonló tevékenységi formákat az iskolában, önkormányzatnál eszükbe sem jutott. Az a tapasztalat, hogy az iskolai szinten megvalósuló „alulról jövő kezdeményezések” – ha vannak is ritkán – felnőtt vezető elképzelései alapján, és irányításával valósulnak meg. Ez magvában öli ki a kezdeményező szándékot, veszi el az élményt a fiataloktól, hogy valamit a maguk erejéből hoztak létre, saját teljesítményük. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy a gyerekek értetlen tekintettel hallgatták a felvetéseinket a közösségi szerveződésekkel kapcsolatban.
Kutatói szemmel egy ilyen eredményeket hozó terepmunka nem éppen inspiráló erejű. Miből tudnak meríteni, a kutatás mely szegmensében találnak fogódzkodót a további munkához?
Egy kicsit jobban átlátjuk a struktúrát, ami elég elszomorító. Az mindenképpen inspiratív, hogy van itt munka! A nagy tapasztalás, hogy a kultúraformálás a legfontosabb, melyet mindenképpen intézményi keretek közt kell elkezdeni, az iskolákba bevitt pedagógiai módszerek segítségével. Ez nem csak a gyerekekre vonatkozik, hanem a pedagógusok hozzáállására, továbbképzésére. A második megdöbbentő tapasztalatunk az volt, hogy a legtöbb pedagógusnak sejtése sincs arról, hogy mit csinál a gyerek, miután elhagyta az iskolát. Mivel foglalkozik, mivel tölti a szabadidejét, milyen meglévő problémái vannak, mire kellene választ adnia egy ilyen típusú szervezetnek, amely a kisközösségi ifjúságnevelés módszereivel dolgozik. Nekünk az a következőkben a feladatunk, hogy új kérdésfeltevési gyakorlatot dolgozzunk ki, és felleljük azokat a fogáspontokat, amelyek megfelelnek a non-formális nevelés elvárásainak. Az egyik településen például nem szerveztünk iskolai programot, hanem egy kilencedikes osztályt – akik még egymás előtt is újak – vittük el egy hétvégi közösségfejlesztési programra. Azt feltételeztük, hogy egy ilyen jellegű együttlét javíthat az osztály csoportdinamikáján. Mivel nem volt gólyatáboruk, nagyon megörültek, pedig nem kortárs segítők voltunk velük, mint a gólyák esetében. Három tréner dolgozott a csapattal, akik a korosztályuknak megfelelő társas- illetve csapatjátékokkal segítették a fiatalok ismerkedését. Az ilyen alkalmak kedveznek annak, hogy a csoporton belüli esetleges elakadásokat, belső konfliktusokat feltárják, oldják a bizalmatlanságot, a klikkesedést, a személyes antipátiát. Ennek a megkezdett folyamatnak lesz egy öt hónapos követése egy közösségfejlesztő munkatársunk segítségével. Sokat várok ettől az utóbbi csapattól. Jó látni, milyen hálás, nyílt tekintettel néznek ránk azért, mert valaki figyel rájuk, törődik velük. Megdöbbentően nehéz sorsú gyerekekkel találkoztunk: egy kistelepülésen élő családban a tizenhat-tizennyolc éves gyerekek együtt tartják fenn a családot, mert a szülők külföldön dolgoznak. Lehet, hogy a nagyszülők rájuk néznek néha, de el lehet képzelni, hogy nekik mennyire nagy szükségük lenne küldő támogatásra, de minimum arra, hogy valaki időnként megkérdezze tőlük, hogy vagy? Miben segíthetek?
Egy év munka van mögöttünk, ez egy pillanatkép, de sok a hozadéka. Az öt településen végzett munkánk alapján összeállított módszertani kézikönyvek nem egy általános helyzetet tükröznek majd, de félő, hogy a többi sok száz településen sem lényegesen jobb a helyzet az ifjúságot célzó kisközösségek aktivitásában.
Szerző: Nagy Emese
A kutatásnak három része volt: a TÁMOP projekt első három hónapjában összeállítottunk egy jó gyakorlat gyűjteményt, ahol kifejezetten régóta működő civil szervezeteket vizsgáltunk abból a szempontból, hogy milyen bevált módszereik vannak az ifjúságnevelés területén. Az összegyűjtött jó gyakorlatokat a következő munkáink háttéranyagául tudjuk használni. Ezek a konkrét gyakorlatok lesznek a jövő év május-júniusára elkészülő módszertani könyvek kiegészítői. Munkánk során is hasznát láttuk az összegyűjtött jó gyakorlatoknak, mert a terepen végzett tapasztalatszerzésben támpontként szolgáltak. A kutatás második eleme 2014 május-júniusában zárult le, amelyben kisközösséggel kapcsolatos attitűdökről kérdeztük a lakosságot. Mennyire tartják fontosnak, hogy a gyerekek közösségben nőjenek föl, milyen értékeket társítanak hozzá, jelenleg milyen az ő közösségi aktivitásuk, milyen csoportokban vesznek részt, formális és informális módon. Vagyis milyen szervezetben aktív tagok, önkéntesek, illetve melyek azok a baráti, ismeretségi hálók, amelyek egyfajta közösségi élményt adnak. Az eredmények alapján elmondható, hogy rendkívül alacsony értékeket kaptunk, amely nem volt váratlannak mondható. A korábbi ifjúsági kutatások is megmutatták e tendenciákat. Amitől ez a vizsgálat eltért a korábbiaktól, hogy nem csak a 15-30 éves korúak körében tettük fel a kérdéseinket, hanem egészen 50 éves korig toltuk ki a korhatárt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a fenti témákban az idősebb korosztály véleménye mennyiben tér el az ifjúságétól, mit gondolnak ők önmagukról illetve a fiatalabb korosztályokról. Kiderült, hogy a legtöbb kérdésben nincs nagy különbség a gyerekek generációjának és a szülőknek a véleményében. Amikor gyerekekről beszélünk, a közösségben való létet nagyon korán kell elkezdeni ahhoz, hogy hatása legyen, beépüljön a gyerek személyiségébe. Ez azt jelenti, hogy három-hat éves korban célszerű elkezdeni a gyerekek közösségi nevelését, ehhez a szülőkre van szükségünk.
Jelenleg gyakorlati szinten alacsony az aktivitás, alacsony az önkéntesség mértéke, alacsony az érdeklődés az önkéntesség iránt. Elvi szinten fontosnak tartják mindezeket, ami hasonló a választásokat illető kérdésfeltevésre adott válaszokhoz. Fontos a demokráciában való részvétel! Elmegy választani? Nem. Ez részben azzal is magyarázható, hogy a civil szervezetekbe vetett bizalmi szint nagyon alacsony. Majdnem a politikával vetekszik. Nem tiszták a fogalmak: a részvételiség, a participatív demokrácia, a közösségi kezdeményezés, a helyi szintű kezdeményezés, mindezek kultúrája szinte teljes mértékben hiányzik Magyarországon. Függetlenül attól, hogy fiatalokat vagy idősebbeket kérdezünk azonos a kép.A másik elgondolkodtató eredmény az egyházi és vallási szervezetekbe vetett nagyon alacsony bizalmi szint. Itt is pontosan az az eredmény született, mint a civilek esetében: nincs bizalom. Magyarországon köztudott, hogy a vallásos emberek száma nagyon alacsony, a vallásgyakorlás kiszorult a mindennapokból, a társadalom erősen szekularizált. Ez abból a szempontból van kihatással a civil életre, hogy ugyanezt a feladatot, a fiatalok integrálását más nyugati országokban sok esetben ellátja az egyház, itthon ez nem jellemző. Kérdésünkre, hogy a fiatal egyházi szervezetek rendezvényein milyen gyakran jelenik meg, nem csak a látogatások rendszerességét elemző adatokat kaptunk, hanem kiderült, hogy rendszeresen csupán nyolc százalékuk jelenik meg ilyen eseményeken. Ugyan ezt a kérdést feltették egy európai vizsgálatban, ahol 18 százalékos eredmény született. Ezen a területen is a cserkészet, vagy más kisközösségi ifjúságnevelő csoport feladata lehet a társadalmi szerepvállalás.
A vizsgálatunk harmadik eleme a hamarosan záródó akciókutatás, amelynek során megkerestünk öt kistelepülést, ahol nem tudunk jól működő civil szervezetekről. A feladatunk az, hogy megpróbáljuk egy hasonló kisközösség működését generálni, segíteni, támogatni. A településeket nem szeretnénk nyilvánosan megnevezni, mert a kutatás a problémákra fókuszál. Nekünk nem a hiba keresése a dolgunk, hanem a megoldások felé vezető utak megtalálása. Arra voltunk kíváncsiak, hogyha egy ilyen közösségfejlesztő folyamatot beindítunk egy meghatározott környezetben, milyen tipikus nehézségek merülnek fel az idő előrehaladtával. Teljesen mindegy, hogy egy filmklubot vagy egy cserkészcsapatot akarunk létrehozni, a megvalósításhoz vezető utat végig kell járni, a lépéseket meg kell ismerni. Kettős cél vezérelt bennünket: egyfelől információgyűjtés, rendezés, válaszok megtalálása, másrészt, hogy ezeket a településeket ténylegesen segítsük. A későbbiekben elkészülő módszertani könyveket arra szeretnénk felépíteni, hogy valós tapasztalatok alapján, jellegzetes problémákra adjon válaszokat. Bármilyen ifjúsági szervezet, közösség kialakításába fogunk majd egy adott rendszerben működőképes modellt kialakítani. Mindenhol lesz egy polgármesteri hivatal, akitől esetleg pénzt kell kérni, engedélyeket kell beszerezni. Mindenhol lehet egy másik civil szervezet, amely konkurenciát jelenthet, vagy azt lát benned. Ütközhetnek a programjaitok, helyszínek. Amit mi javaslunk, hogy ne konkurenciaként tekintsenek egymásra ezek a kezdeményezések, hanem partnerként. Próbáljanak meg hálózatot kialakítani, összedolgozni. Nekem önkénteseim vannak, neked forrásaid. A megismert civil szervezetekben az ifjúsági munka akkor működött jól, ha „hálózatosodtak, vagy legalábbis szorosan együtt tudtak működni a helyi szereplőkkel. Elengedhetetlen az egyeztetés, kooperáció, koordináció.
A korábbiakban rövid idő alatt országszerte számos ifjúsági ház létesült. Jelenlegi hasznosításuk alig érzékelhető. Milyen kiindulási alapot jelenthetnek ezek az ingatlanok?
Ha nem vonjuk be az érintett korcsoportot az épület kialakítása, funkcióinak meghatározásának kérdéseibe, akkor nagy eséllyel üresen marad a ház, és a portás zsebében lesz a kulcs. A térhasználat tudatos átgondolást kíván, így alkalmazható kiindulási alapnak. A kiválasztott helyszíneinken úgy kezdtük a kapcsolatfelvételt, hogy megkerestük az ifjúságnevelésben érintetteket, esetlegesen a későbbiekben érintetteket: tanárokat, önkormányzati ifjúsági referenst, polgármestert, a szociális ellátó intézményeket. Megkérdeztük őket, hogy milyen ifjúsági civil szervezetek működnek a közelben, amelyeket felkerestünk. Diákokkal beszélgettünk, mi köré szervezik beszélgetéseiket, a szabadidő eltöltésüket, milyen tereket használnak a településen. A legtöbb helyen az ilyen típusú bevonás hiányzott, vagyis ha létezett is ifjúsági tér, a gyerekeknek kevés beleszólása volt a működésébe.
Hogyan fogadták a gyerekek a „kérdezősködést”?Nagyon rosszul. Ez volt az egyik legnagyobb tapasztalatunk. Az elképzelés abból a szempontból hibás, hogy tizenévesekhez ugyan azokkal a módszerekkel, kérdésekkel, fordulunk, mint a felnőttekhez. Nem működőképes a megközelítés, megjegyzem, felnőttekkel is egyre kevésbé működnek ezek az eddig bevált szakmai, módszertani műveletek, mert idegen a szituáció. Te magad is idegen vagy, nem bíznak benned, olyan dolgokról és olyan formában kérdezel sok esetben, ami számukra ismeretlen, és előtte még nem fogalmazták meg magukban a kérdést. Nagyon sok esetben pedig olyan igényekről kérdeztük őket, ami bennük nem is léteznek. Az, hogy mire lenne jó egy csapat, miért érdemes közösségben lenni, többségük előtt ismeretlen.
Milyen közösségi formák merültek fel bennük?
Megkaptuk a tipikus válaszokat erre is. A foci, egyéb sportversenyek kerültek szóba, de nem merültek fel kreatív megoldások. Annak a legitimitása, hogy a szervezést maguktól megkezdhetik, vagy kezdeményezhetnek hasonló tevékenységi formákat az iskolában, önkormányzatnál eszükbe sem jutott. Az a tapasztalat, hogy az iskolai szinten megvalósuló „alulról jövő kezdeményezések” – ha vannak is ritkán – felnőtt vezető elképzelései alapján, és irányításával valósulnak meg. Ez magvában öli ki a kezdeményező szándékot, veszi el az élményt a fiataloktól, hogy valamit a maguk erejéből hoztak létre, saját teljesítményük. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy a gyerekek értetlen tekintettel hallgatták a felvetéseinket a közösségi szerveződésekkel kapcsolatban.
Kutatói szemmel egy ilyen eredményeket hozó terepmunka nem éppen inspiráló erejű. Miből tudnak meríteni, a kutatás mely szegmensében találnak fogódzkodót a további munkához?Egy kicsit jobban átlátjuk a struktúrát, ami elég elszomorító. Az mindenképpen inspiratív, hogy van itt munka! A nagy tapasztalás, hogy a kultúraformálás a legfontosabb, melyet mindenképpen intézményi keretek közt kell elkezdeni, az iskolákba bevitt pedagógiai módszerek segítségével. Ez nem csak a gyerekekre vonatkozik, hanem a pedagógusok hozzáállására, továbbképzésére. A második megdöbbentő tapasztalatunk az volt, hogy a legtöbb pedagógusnak sejtése sincs arról, hogy mit csinál a gyerek, miután elhagyta az iskolát. Mivel foglalkozik, mivel tölti a szabadidejét, milyen meglévő problémái vannak, mire kellene választ adnia egy ilyen típusú szervezetnek, amely a kisközösségi ifjúságnevelés módszereivel dolgozik. Nekünk az a következőkben a feladatunk, hogy új kérdésfeltevési gyakorlatot dolgozzunk ki, és felleljük azokat a fogáspontokat, amelyek megfelelnek a non-formális nevelés elvárásainak. Az egyik településen például nem szerveztünk iskolai programot, hanem egy kilencedikes osztályt – akik még egymás előtt is újak – vittük el egy hétvégi közösségfejlesztési programra. Azt feltételeztük, hogy egy ilyen jellegű együttlét javíthat az osztály csoportdinamikáján. Mivel nem volt gólyatáboruk, nagyon megörültek, pedig nem kortárs segítők voltunk velük, mint a gólyák esetében. Három tréner dolgozott a csapattal, akik a korosztályuknak megfelelő társas- illetve csapatjátékokkal segítették a fiatalok ismerkedését. Az ilyen alkalmak kedveznek annak, hogy a csoporton belüli esetleges elakadásokat, belső konfliktusokat feltárják, oldják a bizalmatlanságot, a klikkesedést, a személyes antipátiát. Ennek a megkezdett folyamatnak lesz egy öt hónapos követése egy közösségfejlesztő munkatársunk segítségével. Sokat várok ettől az utóbbi csapattól. Jó látni, milyen hálás, nyílt tekintettel néznek ránk azért, mert valaki figyel rájuk, törődik velük. Megdöbbentően nehéz sorsú gyerekekkel találkoztunk: egy kistelepülésen élő családban a tizenhat-tizennyolc éves gyerekek együtt tartják fenn a családot, mert a szülők külföldön dolgoznak. Lehet, hogy a nagyszülők rájuk néznek néha, de el lehet képzelni, hogy nekik mennyire nagy szükségük lenne küldő támogatásra, de minimum arra, hogy valaki időnként megkérdezze tőlük, hogy vagy? Miben segíthetek?
Egy év munka van mögöttünk, ez egy pillanatkép, de sok a hozadéka. Az öt településen végzett munkánk alapján összeállított módszertani kézikönyvek nem egy általános helyzetet tükröznek majd, de félő, hogy a többi sok száz településen sem lényegesen jobb a helyzet az ifjúságot célzó kisközösségek aktivitásában.
Szerző: Nagy Emese
Rovat:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
