Regionális koordinátor munkatársakat keresünk
A Magyar Cserkészszövetség regionális koordinátor (csapatmentor) munkatársakat keres
Az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz című projekt célja, hogy a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek és fiatalok élményalapú programok során ismerjék meg a társadalmi szerepvállalás jelentőségét, és ezáltal életrevaló, magukért és másokért felelősséget vállalni tudó felnőttekké váljanak. A 2021 májusig tartó program során a nevelési-módszertani anyagok kidolgozása mellett a gyermekek tanításon kívüli programokon, táborokban, műhelymunkákon, felkészítéseken vehetnek részt, ahol megismerhetik az önkéntesség, elfogadás és befogadás fogalmát, emellett pedig jó lehetőség adódik készségeik fejlesztésére, ismereteik bővítésére az iskolán kívüli időszakokban. A projekt szakmai tevékenységeinek támogatásához regionális koordinátor (csapatmentor) munkatársakat keresünk az alábbi kerületekbe:
I. sz., Budai cserkészkerület
(Pest megyének és Budapestnek a Duna nyugati partján fekvő része)
II. sz., Észak-magyarországi cserkészkerület
(Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye)
III. sz., Nyugat-magyarországi cserkészkerület
(Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye)
IV. sz., Közép-dunántúli cserkészkerület
(Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye)
V. sz., Dél-alföldi cserkészkerület
(Békés és Csongrád megye)
VI. sz., Dél-dunántúli cserkészkerület
(Baranya, Somogy és Tolna megye)
VIII. sz., Nyugat-alföldi cserkészkerület
(Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye
IX. sz., Észak-alföldi cserkészkerület
(Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
X. sz., Pesti cserkészkerület
(Pest megyének és Budapestnek a Duna keleti partján fekvő része és Nógrád megye)
Főbb feladatok:
A munkakör betöltője a hálózat- és szervezetfejlesztési vezető közvetlen beosztottjaként közreműködik az alábbi tevékenységek megvalósításában:
- Adott kisközösség, illetve cserkészcsapat működési körülményeinek feltárása, elemzése.
- Az elemzést követően a megállapított tények mentén szakmailag megalapozott szervezetfejlesztési ajánlattétel kidolgozása.
- A cserkészcsapatok fejlesztési tervének kialakítása a kerületi elnökséggel együtt
- A közösségekben végzett fejlesztő munka megtervezése és nyomon követése
- A helyi önkéntes ifjúsági vezetők fejlesztése egyéni és csoportos keretekben
- Információk szállítása az önkéntes vezetők felé
- Az önkéntes vezetők módszertani eszköztárának gazdagítása
- A jó gyakorlatok felkutatása és megosztása
- A projekt során elkészülő új módszertani kiadványok és szakkönyvek implementációjának segítése
- A projekt során megvalósuló konferenciák, rendezvények, programok segítése a célcsoport toborzásával
- Önkéntesek összekötése a projektirodával
- Az önkéntesek különböző vezetőfelkészítőkön való részvételének elősegítése
- A Magyar Cserkészszövetség alapozó felkészítőjébe történő becsatlakozás támogatása
- Kapcsolattartás a projektiroda munkacsoportjaival és munkatársaival
- Önképzés, valamint részvétel a regionális koordinátori hálózat által szervezett csapatmentori továbbképzéseken
- Részvétel a kéthetente megrendezett regionális koordinátori (csapatmentori) találkozókon
- Részvétel a kerület és a hálózat- és szervezetfejlesztési vezető által közösen összeállított havi munkaterv kialakításában és az így elkészült ütemterv végrehajtása
- Kapcsolattartás a kerületi elnökséggel, legalább havi rendszerességgel
- Féléves beszámoló megírása az elvégzett tevékenységekről
- A megvalósuló cserkészkerületi programok igény szerinti szakmai felügyelete és támogatása
- Részvétel a regionális koordinátori (csapatmentori) hálózat által elkészítendő segédanyagok megalkotásában és a projektet követő időszak önkéntes csapatmentorainak kiképzése
- Adminisztrációs tevékenység: saját havi munkaterv és látogatási napló készítése, meghívók kiküldése, jelenléti ív és jegyzőkönyv vezetése a találkozókról, utazások feljegyzése, kérdőívek kitöltetése, stb.
- Részvétel a hálózat- és szervezetfejlesztési vezető által kijelölt országos szintű rendezvényeken, ezek facilitálása, koordinálása, támogatása.
- Új helyi közösségek kialakításának támogatása
- Helyi ifjúsági szakértőkkel, szociális és köznevelési területen tevékenykedő szakemberek tájékoztatása a projektről, projektfolyamatokba történő bevonásuk a hálózat- és szervezetfejlesztési vezető iránymutatása alapján
- A cserkészcsapatok és civil közösségek közötti kapcsolatok erősítése
Elvárt kompetenciák:
- legalább 1 éves releváns szakmai tapasztalat;
- büntetlen előélet és cselekvőképesség;
- felhasználói szintű informatikai ismeretek;
- jó kommunikációs és együttműködési készség;
- cserkészvezetői tapasztalat;
- adminisztrációs kompetencia;
- proaktivitás, kreatív folyamattervezés, problémamegoldás;
- elköteleződés a helyi-regionális, illetve az intenzív terepmunka (75%) iránt;
- megbízható, precíz, önálló munkavégzés.
Előnyt jelent:
- VK-, csapat-, vagy kerületi szintű vezetői tapasztalat;
- vezetői csoportok vezetésében, feladatdelegálásban szerzett tapasztalat;
- más önkéntes tevékenységekben szerzett tapasztalat;
- angol nyelv középszintű ismerete.
Amit kínálunk:
- versenyképes fizetés; útiköltség térítés és telefonköltség térítés megegyezés szerint
- alkalmazotti munkaviszony a Munka Törvénykönyve szerint (várhatóan 2021.05.31-ig);
- teljes munkaidő;
- szakmai fejlődési lehetőség (elsősorban a szervezetfejlesztés, projektmenedzsment és facilitálás témakörében).
A munkavégzés helye: az adott cserkészkerület
Jelentkezési határidő: 2018. április 20.
Jelentkezés az állásra: Amennyiben úgy érzed, Te vagy a leendő regionális koordinátor (csapatmentor) munkatársunk, kérjük, küldd el magyar nyelvű önéletrajzodat és motivációs leveledet a hr@mcssz.hu e-mail-címre a bruttó fizetési igényed megjelölésével.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
