Merre tart a magyar cserkészet?

Van egy nagyon izgalmas kérdés, hogy merre tart a magyar cserkészet, hogy mit fogunk okozni a világban, legalábbis itt Magyarországon a következő öt-tíz évben. Egy mesét fogok elmondani nektek, amit mostanában vezetőknek, kormányzati vezetőknek el szoktam elmondani. Viszonylag könnyen megy.
2011 nyarán azzal az elképzeléssel találkozunk, hogy a jelenlegi kormány éppen azon gondolkodik, hogy valamit kellene tenni a fiatalokkal, akikkel mi cserkészekként foglalkozunk, illetve van jó néhány hozzánk hasonló közösség, akik kis méretben foglalkoznak velük. De az a helyzet, hogy Magyarországon elkezdett a közösséghiány látható méretet ölteni. Ez jelenti egyrészt azt, hogy a gyerekek és a fiatalok nem tudnak magukkal mit kezdeni. Jelenti azt, hogy a család nem elég erő, hogy igazán a tanárok sem tudnak mit csinálni a gyerekekkel, és ennek vannak tulajdonképpen elég komoly társadalmi hatásai is.
Az egyik ilyen társadalmi hatás az, hogy egyre kevesebb dolog köti a gyerekeket és a fiatalokat a közösségekhez, egyre kevésbé van helyi identitásuk, és sajnos, mivel az országban egyre kevésbé van munka, elég nagy tömegek áramlanak el az országból. Vannak már direkt politikai utasítások is arra nézve, hogy tüntessük el a Mobilitás oldaláról a külföldi munkalehetőségeket, hogy az emberek egyszerűen ne találják meg, hogyan mehetnek ki külföldre.
Ezek elég riasztó dolgok, és tulajdonképpen amit mi csinálunk, úgy gondolom, önmagában egy értékes dolog, de emiatt is értékelődött fel annyira az elmúlt egy-két évben. A kormányzatnak két lehetősége volt: az egyik lehetőség az az, hogy alapít egy új mozgalmat. Egy olyan mozgalmat, ami alapvetően nem egy pártmozgalom, tehát nem egy Fidelitas vagy egy IKSZ, és megpróbál gyerekeket, fiatalokat becsatornázni, nem elsősorban politikai érdekből, hanem azért, hogy ezeknek az embereknek, ezeknek a fiataloknak legyenek közösségeik. A másik pedig az, hogy lehetőleg egy országos bekötéssel, sőt, inkább kárpát-medencei bekötéssel rendelkező hálózatot választ, akivel megpróbál partneri viszonyra lépni, méghozzá oly módon, hogy egy feltételt szab: hogy minden magyarul beszélő gyerek találkozni tudjon ezzel a fajta közösségiséggel. Végül is így kerültünk mi kapcsolatba és kezdtünk el beszélgetni a kormányzattal, aminek a végeredménye az lett, hogy összeállt egy összmagyar cserkészstratégia kárpát-medencei szinten, ami tulajdonképpen azt vállalta fel, hogy megpróbáljuk elérni, hogy Magyarországon a következő tíz évben elmondhassuk azt, hogy a gyerekek 5%-a találkozott velünk úgy direktben, hogy van egy személyes pozitív benyomása nekik és a szüleiknek arról, hogy a cserkészet jó dolog, ennek a közösségiségnek van értelme. Kitűztük azt célul, hogy a 6 és 21 éves közötti generációnak az 1-1,5%-a legyen cserkész - ez olyan 30-40 ezer ember, egy időben ez elég sok, és nyilván nagyon hosszú folyamatot igényel. Látszik, hogy mi nem fogunk tudni több ezer fős fejlődést produkálni évente, hanem kitartó, szívós munkával a következő tíz évben lényegében el tudunk kezdeni lépegetni. A következő 2-3 évre azt tűztük ki, hogy 2200-zal leszünk többen itt az országhatárokon belül, az országhatárokon kívül pedig 1500-zal többen.
A harmadik célunk pedig az, hogy minden magyarul beszélő gyereknek legyen valamilyen képe a cserkészetről, és ha akar csatlakozni, erre indíttatása van, akkor meg tudja tenni. Ami nagyon fontos, hogy sokat gondolkodtunk azon, hogy megtehetjük-e azt, hogy azt mondjuk, minket ez nem érdekel, és hogy nekünk jó így, hogy hét-nyolcezren ezekben a közösségekben vagyunk. Azt gondoltuk, hogy ezt nem tehetjük meg. Magyarország elég súlyos és kritikus állapotban van: jelen pillanatban 3 millió ember él a társadalmi létminimum alatt. Az országnak azt a részét talán annyira nem látjuk, de nagyon komoly leszakadási problémák vannak, tehát ezzel lenne dolgunk, illetve lenne dolgunk azzal, hogy ennek az országnak valamiféle utat mutassunk, nem feltétlenül politikai értelemben, sőt, nem politikai értelemben, hanem társadalmi értelemben, mert ebben az országban a közösségek széthullottak, és sajnos azt is el kell mondanom, amit így vállalok, sajnos nem büszkén, hogy az egyházak sem tudják a missziójukat betölteni, és nem nagyon tudnak kifelé nyitni és foglalkozni azokkal a társadalmi problémákkal, amikkel kellene, és úgy gondolom, hogy azoknak a híd-mozgalmaknak, amilyenek mi vagyunk, alapvetően gyakorlati eszközökkel, de érték-alapon közelítünk dolgokhoz, leginkább emberekhez, azt gondolom, a közösségiség, a tapasztalati tanulás eszközeivel. Nagyon sok tennivalónk és lehetőségünk van. Úgy gondolom, ebben fogunk tudni eredményeket elérni és ezért is vállaltuk azt, hogy nekivágunk ennek a munkának, amihez még egy adalék: személyes meggyőződésem az, hogy erre a magyar cserkészek 1989-90-ben biztosan nem voltak felkészülve. Szerintem a 2000-es években sem voltak feltétlenül felkészülve. Itt, most összeérett talán annyi tapasztalat az elmúlt 23 év alatt, hogy a százéves cserkészet ebbe belevághasson. Elég kemény munkát vállalunk. Úgy gondolom, ahhoz fogunk kapni lehetőséget, amit az állam leginkább tud nekünk adni, ingatlan és valamennyi pályázati pénz, hogy háromszor-négyszer annyit dolgozzunk, mint eddig, és maximum annyi fog változni, hogy a mobiltelefonjainkban ki lesz fizetve valamennyi telefonköltség, meg az autóinkban a benzin, ami eddig nem volt, de nyilván a mozgalom önkéntes jellege nem fog változni. Ami viszont egy nagyon izgalmas kihívás, és egy csomó kérdőjel van ebben, hogy vajon lesz-e kétsebességes cserkészet, ami azt jelenti, hogy a zánkai nyári táborban 900 gyerek volt cserkész-szerű táborban, és Didus is meg volt döbbenve, hogy úgy tűnik, működik. És elképzelhető, hogy bizonyos vidéki településeken nem tudunk majd elitista cserkészetet csinálni. A kérdés, hogy ez baj-e vagy nem. A kérdés, hogy ez hova vezet. És az is nagy kérdés, hogy hogyan tudunk hozzájárulni a közösségek megújításához. Egy dolgot világosan megtettünk az elmúlt egy évben: a magyar ifjúsági mezőben elfoglaltuk a kisközösségi ifjúságnevelés tematikáját. Tulajdonképpen ma nagyjából ezzel azonosítanak bennünket. A játék nagyon veszélyes, mert ha nem sikerül, amire vállalkozunk, akkor húsz évig nem kapunk labdát, ha sikerül, akkor viszont sokkal több labdát kapunk.