Hitelesnek maradni!

Beküldte Győrik Ágnes - 2015. április 22., 14:19
A West End bevásárlóközpontban vagyok, fülemben hangszóró, üvölt az AWS Budapest című dala. Körbevesz a zsezsgő pláza, valaki meglök, megyek tovább. A vibráló valóság helyett a banda klipje forog a fejemben, ahol minden lágy, szépen komponált, finom és varázslatos – ilyen is Budapest. Siklósi Örs (442.) világában járunk.

mcs: A West End alagsorának kellős közepén, a szökőkútnál ülsz. Az a munkád, hogy itt légy, és a vásárlók észrevételeit fogadd. A te szakmád a fogyasztóvédelem, közben pedig egy zenekar frontembere vagy, az AWS énekese, egy rocksztár. Elég érdekes párosítás…
ÖRS: Szögezzük le: nem vagyok sztár. Magyarország kis ország, és majdnem minden rockzenésznek van valami polgári foglalkozása amellett, hogy tépi a húrokat, veri a dobot, vagy énekel.

mcs: Hogy keveredtél fogyasztóvédelembe?
ÖRS: Nálunk ez családi hagyomány. A bátyám, Máté, szóvivő volt a Fogyasztóvédelmi Hatóságnál, mióta az eszét tudja, ez az érdeklődési területe, én pedig megörököltem a szakma iránti vonzalmat.

mcs: Sokan ismerjük azt a „vadregényes tájat”, amit a Nyugati aluljáró jelent, az ide vezető folyosót. Tele van silány minőségű áruval. Mit mond erre a szakember?
ÖRS: Őszinte leszek: én is veszek olcsó termékeket. Ez a cipő a lábamon háromezer forintba került. Tisztában vagyok az értékével, gagyi, de nem is várok tőle sokat. Egy szezonra való. Ha jó minőséget akarok, akkor több pénzt fogok rá szánni. Például a cserkészbakancsom, amit ezer éve vettem, még mindig kifogástalan, csak már kinőttem. Az unokaöcsém örülni fog neki. Tehát van helye a rosszabb minőségű termékeknek a piacon, még ha nem is tervezünk velük hosszú távra.

mcs: Térjünk a zenére és a legutóbbi klipetekre. A Budapest című videó gyönyörű jeleneteket mutat be, álomszerű feldolgozásban. Egyszer vívó vagy, másszor testépítő, vagy éppen búvár. Mit szerettetek volna megmutatni?
ÖRS: Koblicska Örs rendezte, aki ebben a korosztályban és ebben a műfajban az egyik, ha nem a legzseniálisabb rendező. Nagyon örülök, hogy vele dolgozhattunk, ugyanis régi vágyunk volt ez a zenekarral. Az AWS mindig úgy működött, hogy akart valami kis útmutatóval szolgálni a fiatalabb generációnak: ha már zenélünk, legyen benne valami mondanivaló is. A Budapest című számunk arról szól, hogy ez a város gyönyörű, de valami baj van vele, vagy inkább velünk. Nem használjuk ki a lehetőségeit. A klipben kis klubokat mutatunk be, olyan helyszíneket, amiket csak kevesen ismernek. Egy közeli arborétum pálmaháza, gombfoci, egy búváregylet, vívóklub: azt szerettük volna megmutatni, hogy az otthon ülés, a csak bulizás, esetleg a számítógép nyomkodása és értelmetlen facebook posztolás helyett akad más és érdekes tennivaló is. Ha most nem szokunk rá, hogy aktív közösségi életet éljünk, hasznosak legyünk a környezetünk számára, egyszer csak arra eszmélünk, hogy elszaladt, és kiüresedett az életünk.

mcs: Milyen volt a forgatás?
ÖRS: A korábbi klipjeink egyáltalán nem voltak kitalálva, kissé összevisszák voltak, mégis szerethető filmekké formálódtak. Ez viszont alapos tervezőmunkát igényelt. A rendező és a stáb feltérképezték a helyszíneket, kitalálták mi, hol legyen, lefényképezték a látnivalókat. Nekem már csak be kellett ülnöm a tutiba, azt is megmondták, hogyan tartsam a kezem, merre fordítsam a fejem, milyen legyen az arckifejezésem. Az egész klip olyan, mint egy festmény-sorozat, amelynek darabjait először egészen közelről nézed, és abból lépsz hátrébb. Így nyílik ki a klipben is a tér, és válik világossá, mit is látunk igazán. Kétszeres gyorsításban vették fel a jeleneteket, ami végképp varázslatossá tette a látványt. Ez azt jelenti, hogy a szám kétszer olyan gyorsan szólt, mint ahogy a kamera forgott. Tehát a helyszínen dupla sebességgel kellett énekelnem a szöveget, majd azt lassították vissza. Így a szám pontosan követte a zenét, a szereplők mozgása viszont lassításba került. Nagyon érdekes, kissé lebegős, lágy látvány lett az eredménye. Nagyon megosztotta a nézőket, sokan nem ezt várták tőlünk. A képi látvány jelentősen eltér a zenénk műfajától. Mondhatnánk azt is, nem erre lett kitalálva. Másoknak pedig pont ezért tetszik. Az első héten húszezren nézték meg a videót, mi pedig csak ültünk, és bámultunk egymásra – ezt hogy? Jelenleg negyvenezer megtekintés körül járunk. 

mcs: Mondod, hogy sok rejtett értéke van ennek a városnak, köztük a cserkészet is az. Szerinted jó és hasznos-e az, hogy a cserkészek is rejtve, elvonulva tevékenykednek?
ÖRS: A cserkészet elveszítené az erejét, és talán a szépségét is, ha ismertebb lenne. Szerettem, hogy péntekenként a cserkészfoglalkozásokon felmentük az erdőbe, és egyedül voltunk. Egy rajportyán sem voltunk ezren, megmaradt az intimitása, igazi kaland volt. Viszonylag idősen lettem cserkész, tizenkét éves koromban. A blcscs-hez 
kerültem a barátaim unszolására. Elég rossz gyerekek voltunk, elevenek és pofátlanok. Minden évben ki akartak csapni valamiért a suliból. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy gazemberek lettünk volna, csak egyszerűen kamaszok, akik nem tudták a helyüket. A cserkészet adott egy tartást, egy értékrendet, ami nélkül lehet, hogy elkeveredtem volna. Sokat köszönhetek a cserkészetnek, hogy ez végül nem így lett.

mcs: Mégiscsak katolikus iskolába jártál, ragadt rád ott valami.
ÖRS: Igen, csak az a különbség, hogy egy lázadó kamasz a tanáraira tutira nem hallgat. Ha egy majdnem korabéli, mégis nagyobb srác a vezetője, és egyben a barátja is, nagyobb hatással lesz rá. Felnéz rá, tiszteli, ezért ki tudja alakítani azt a személyiséget, amelyet az iskola többnyire nem. Ettől függetlenül az iskolámat is nagyon szeretem, de ez az érzés inkább utólag érik be. Mostanában ugrik be, hogy „basszus, ennek a tanárnak mégis igaza volt”, de abban a helyzetben a cserkészet többet, jobbat adott. 

mcs: Mesélj az őrsvezetődről! Hogyan vezetett téged? 
ÖRS: Az nagyon megmaradt, hogy Suri (Surján Péter őv., 442.) mindig írogatott. Ha valakivel gond volt, kapott egy sokoldalas levelet. Emlékszem, sokszor kellett átolvassam a szavait, és nagyon sokat segített abban, hogy miként viszonyuljak az életemhez. Persze egy kamasz gyerek mindig csak a saját feje után megy, az útmutatások ellenére, de valahol lappangva, idővel ezek a szavak mégis elérik a hatásukat. Szóval köszönöm, Suri! Roni, a zenekar dobosa őrstársam volt. Köztudott ugye, hogy káromkodásért fekvőtámasz jár. Egyszer a Ronika nagyon megunta, hogy nem beszélhet csúnyán, és eleresztett egy hosszú cifrát. Suri megőrizte a nyugalmát, csak állt, hallgatta Roni csodálatos monológját és az ujjain számolta, hánynál tart. Nem úszta meg a büntetést, minden egyes szónak meg lett a következménye. Azért az ilyeneket megjegyzi az ember. Amikor egyszer rosszalkodtunk – én pont nagyon rocker voltam, persze a hosszú haj elengedhetetlen volt hozzá –, Suri azzal büntetett, hogy minden egyes rosszalkodásért levágott egy tincset a hajamból. Nyári tábor volt, elrettentésképpen a körletünk kapujára lettek kitűzve a tincseim. Persze volt sok móka, kacagás, de azt is tud-tuk, hol a határ.

mcs: Említetted, hogy nem akarsz rocksztár lenni. A frontvonalban ugyanakkor példaképpé válsz, ha akarod, ha nem. 
ÖRS: Minden különösebb érték, vagy eredmény nélküli celebeket mutatnak egész álló nap a tv-k. Ettől lesz ismert ma valaki, nem a teljesítménye miatt. Ha ők a sztárok, celebek, akkor én nem akarok az lenni. 23 éves vagyok, nagy példaképem Cseh Tamás. Ha valamilyenné szeretnék formálódni, akkor ő a követendő példa. 

mcs: Vannak lehetőségeitek az ilyenfajta érvényesülésre? 
ÖRS: A rockzene mindig a lázadásról, lázításról szólt. Ez a kettő összefügg egymással. Szembekerülünk a társadalom problémáival, amelyekről kötelességünk énekelni. Az első két lemezünk még nem igazán szólt erről, de mi is érünk, öregedünk. Meguntam azt, hogy tinglitangli dolgokról dalolásszak, mindenfajta értelmes mondanivaló nélkül. Én írom a szövegeket, és előre szólok, hogy éles váltás jön a zenénkben. Nyertem támogatást a Cseh Tamás programban, ennek köszönhetően veszem fel hamarosan a szólóalbumomat, amely alternatív rock műfajban születik majd meg. Emellett segítek kisebb zenekaroknak a szövegírásban. 

mcs: Az ilyesfajta igazságkeresésnek, lázadásnak a polgári szakmád is terepe. Lehetőséget ad arra, hogy a fogyasztók védelmére kelj.
ÖRS: Amit a fogyasztóvédelemről nagyon megtanultam, hogy milyen középen állni: egyrészt az üzleteket is képviselem, másrészt a vásárlókat is. Nem tehetem meg azt, hogy valamelyik oldalt előnyben részesítsem. Ez a szemlélet kiteljesedett az egész életemre, és tudok kritikus lenni a körülöttem lévő dolgokat illetően. Ez a legfontosabb, hogy tudjunk középen maradni, ne húzzunk semerre sem. 

mcs: Ha lenne most egy őrsöd, miként tudnád ezt a szemléletet a gyerekekhez közelebb vinni?
ÖRS: Nem biztos, hogy jó őrsvezető lennék, mert akkor már a sors biztos úgy hozta volna, hogy legyen egy kis csapatom, de valahogy mégsem… bár ki tudja! Ami biztos, hogy megtanítanám őket arra, hogy mik a határaink. Arról beszélnék velük, hogy amíg az ő világuk egy játék, egyszer majd szépen arra eszmélnek, hogy ugyanezt fogják csinálni, csak már kőkemény szabályokkal. Az ember élete végéig tanul, de mégis az első húsz év fogja meghatározni a hátralévő éveit, így fontos, hogy ezekben mit kezd magával. A dalaim is erről szólnak nagyjából: arról, hogy meddig tudsz nyitni, meddig feszegetheted a határaidat. Napi gondokról, szociális gondokról. A gyerekkorról, arról, hogy milyen 
problémákkal néz szembe az ember a felnőtté válás kapcsán. Szerelmi csalódásokról, kudarcokról az életben, és hogy ezekből miként tudunk kilábalni. Örüljünk annak, ha egészségesek lehetünk, és próbáljuk meg úgy élni az életünket, hogy ennek tudatában vagyunk, és ameddig ez így van, a legtöbbet hozzuk ki belőle. Vannak nehéz pillanatok, de azért vagyunk emberek, hogy ezeket kezeljük és megoldjuk. Aki a problémákat nem dolgozza fel, boldogtalan marad. Fontos számomra, hogy hiteles és egyenes maradjak. Azt hiszem, ez az egyik legfontosabb emberi erény. Csinálj akármit, ha te ezt felvállalod, és mindenedet beleadod, akkor jó úton jársz.
Rovat: 
Szövetség