Észak-magyarországi egyházi vezetőknél

Beküldte Monty - 2013. április 04., 9:41
A feltámadt Krisztus örömhírével fogadta Buday Barnabás csst. (16.) országos elnököt, Solymosi Balázs cst. (205.) országos vezetőtisztet és Bernáth Richárd csst. (784.) közös látogatását Atanáz miskolci püspök exarcha. A görög katolikus többségű településeken létező és lehetséges cserkészet mellett érintettük a megbeszélésen az oktatási intézmények bevonásának lehetőségeit, és a Nemzeti Nagytábor 2013 lelki életét is. Örömmel fogadták a cigány fiatalok iránti érdeklődést és a Cserkészen az életre tábor lehetőséget.
Csomós József református püspök úrral irodájában találkozhattunk, akivel a teológushallgatók bevonása mellett a stratégai terveinkről adtunk átfogó képet, és adtunk választ az egyébiránt cserkész-nagyszülő érdeklődése nyomán felbukkanó kérdésekre.
Délután Ternyák Csaba egri érsek úr vendégszeretetét élvezhettük, akinek az egyik legfontosabb tanácsa az Örömhírből fakadt, hogy a jó dolgok cselekvésével kell a rossz ellen harcolni. Az érsek úr pontos látleletet mutatott az ismertségünkkel kapcsolatban, és további, érezhető és látható munkára sarkallt bennünket.
A találkozó után az Országos Elnökség meglátogatta a Berva-völgy Cserkészparkot, és a helyszínen tájékozódott a lehetséges fejlesztésekről.

Rovat: