„A cserkészet nem elitklub!”
Az országos elnökség az elmúlt négy évről
2006 óta vezetik a szövetséget, a második ciklus végén tartanak. Szolgálatuk ideje alatt lépett át a magyar cserkészet történetének második száz évébe. Az újjáalakulás óta nem kapott akkora lendületet a mozgalom, mint tavaly, amikor sikerült európai uniós támogatáshoz jutni. Nem az égből pottyant! Buday Barnabás cst. (16.), dr. Henn Péter csst. (Páter) (442.) és Solymosi Balázs cst. (Balu) (205.) emlékszik vissza az utóbbi néhány évre, és vázolja terveit a jövőre nézve.
VL: Amikor négy éve újraválasztottak benneteket, mit terveztetek, hogyan tovább?
Páter: Nyolc évvel ezelőtt krízisidőszaka volt a cserkészetnek, semmit sem lehetett abból látni, micsoda fejlődés előtt állunk, csupán álmaink voltak. A gazdasági válság is közbeszólt, ráirányította figyelmet arra, hogy a közösségekkel foglalkozó szervezeteknek a társadalmi hatásokra, a válság következményeire választ kellene adnia. Annak az elitnevelő koncepciónak, ami 1989 óta végigkísérte a cserkészetet, ki kellene egészülnie egy szélesebb társadalmi szolgálat megteremtésének igényével. Korábban is érte kritika a cserkészetet, hogy egy magába zárkózó, saját magát szórakoztató, önmagáért való szervezet, miért kéne az államnak is pénzelnie. Ez a kérdésfeltevés és az érzés bennünk is megvolt, sokat beszélgettünk egymás közt erről, és hogy mit kéne tennünk. Aztán 2011-ben az aktuális kormányzat keresett meg bennünket azzal, hogy egyebek mellett felhasználná a cserkészet ifjúságnevelés területén szerzett tapasztalatait, bizonyos részeit beépítené az iskolai gyakorlatba.
Balu: Amit mi meg valósítunk a nevelésben, abban még nagyon sok munkánk van. Egyáltalán nem fejeztük be, csak ott tartunk, hogy elkezdtük összeszedni hozzá az eszközeinket. Tudjuk, hogy azok hogyan működnek, hogy kell fölépíteni, van is erről konszenzus, de még el sem kezdtük a munkát, csak beszélünk róla. Vagyis a kereteket megformáltuk, most kezdődik az igazi munka.
Páter: 2007 és 2010 között eljutottunk odáig, hogy a szervezeti kultúrában az eddigi széttartás helyett létrejött az együttműködés, épült a bizalmi tőke. A 2011-es lehetőséggel éppen ezért tudtunk élni. Azzal nagyjából mindenki egyetértett, hogy legyen a Cserkészszövetség modern, innovatív nevelő szervezet, próbáljunk meg több gyereket elérni, pre-evangelizációs felület lenni, eljutni az iskolákba. Azzal is egyetértett a többség, hogy foglalkozzunk a hátrányos helyzetű gyerekekkel. Vagyis a cserkészet alapértékeiről hasonlóan gondolkoztunk, csak a mikről és a hogyanokról folyt párbeszéd.
VL: Mennyi időtök volt arra, hogy reagáljatok a kormányzati megkeresésre?
Barnabás: Kicsit váratlanul ért bennünket a lehetőség, hogy működjünk együtt az ifjúságnevelés területén…
Páter: A kormányzat belátta, hogy az iskola nem tudja maradéktalanul ellátni a szükséges oktatási-nevelési feladatokat, ezért is kerestek olyan társadalmi partnert, amellyel együtt tudnának dolgozni. Országos lefedettséggel, Kárpát-medencei kapcsolódásokkal kizárólag a cserkészmozgalom, a szervezet rendelkezik, és szakmai módszertanunk is van. Kaptunk egy nyitott kérdést, hogy írjuk le, mit szeretnénk, mi hogy gondoljuk, és ennek alapján írtuk meg a stratégiát. Három hét alatt kellett leraknunk az anyagot kényszerhelyzetben, nyomás alatt. Nagy teljesítmény volt az is, hogy meg tudtunk egyezni a határon túli szövetségek képviselőivel. Az elmúlt négy év egyik legnagyobb eredménye, hogy a széttartó munka helyett most egy irányba nézünk.
Barnabás: Az első lépés 2007-ben az volt, hogy strukturáljuk a rendszert. Abban a ciklusban a mozgalom és a szervezet működésének lehatárolása volt a feladat, Páternek nagy munkája volt benne. A szervezet felépítésével pályázati lehetőségekhez tud jutni a mozgalom. Balunak pedig változatlanul a mozgalom működtetése a munkája, mint országos vezetőtiszt. Erre a struktúrára mi már bátran építhettünk.
Páter: A TÁMOP egymilliárdos lehetőséget adott, amit mi programoztunk le olyan módszerekkel, amelyekkel korábban a pályázatokat írtuk. Természetesen a minisztérium és a Fejlesztési Ügynökség közreműködésével, de mégis, mi csináltuk meg! Így indultunk el afelé, hogy a Cserkészszövetség egy társadalmi célokat megvalósító innovatív társadalmi vállalkozás legyen.
VL: Csapatszinten milyen eredményeket sikerült elérni?
Balu: Vannak nem TÁMOP-os programok, amelyeknek máris látszik az eredménye. Az Erzsébet tábor lehetőséget adott arra, hogy nem cserkészeknek is megmutassuk, mit is csinálunk. A zánkai táborokban dolgozó cserkészek ezért kaptak némi pénzt is, ami azért jó, mert a cserkészetben megszerzett tudásuk, készségeik felhasználásával nyári munka keretében belekóstoltak a munka világába. A TÁMOP-nak köszönhetően lehetőséget kaptunk arra, hogy a vezetőképzéseinket fel tudjuk szerelni eszközökkel, módszertani könyvekkel, ezzel hosszútávon tudjuk a működésünket biztosítani. Csapatszinten az is fontos, hogy ki tudunk jutni abba a világba, ami nem csak a mi játszóterünk, ahol látnak minket különféle helyzetekben, sajtónyilatkozatokban, kisfilmekben, és nyilvános programokat szervezünk.
Barnabás: Alapvetően megváltozott a szélirány. Korábban rengeteget szenvedtünk azzal a közhiedelemmel, hogy a cserkészet csakis jobboldali, konzervatív lehet. Hiába csináltunk nagyon jó rendezvényeket, a sajtó egy része nem jelent meg. Ezen is változtatunk a kifelé tett megnyilatkozásokkal.
Páter: Idetartozik, hogy megjelent a mentori támogatás, vagyis egy újszerű, pedagógiai fejlesztő munka. Országos hálózatról jött létre, aminek tagjai kéthetente rendszeresen találkoznak, ahol tapasztalatot cserélnek. Többet látunk a csapatok életéből is rajtuk keresztül. A pedagógia fejlesztők másik dolga, hogy a magas szintű elméleti tartalommal bíró EINK-et a gyakorlatba fordítsák. Készülőben vannak módszertani könyvek, gyerekeknek szóló cserkészkönyvek, a toborzáshoz pedig megvan a jól felépített márka, ami kellő médiatámogatást is kapott. Időközben levédettük a cserkészliliomot és a cserkész szót, azt jogosulatlan nem használhatja. Kerületi szinten is történtek jó kezdeményezések. Azok a kerületi vezetők, akik megkeresték a szövetséget ingatlanfejlesztéssel, cserével kapcsolatban, azok mellé odaálltunk, partnerek voltunk a megoldás keresésében. A kerületek szemfülességét egészítettük ki. A cserkészek így Kecskeméten a városközpontban találtak helyet a cserkészeknek, a pécsieknek a Tettyén lett kulcsosházuk, és még sorolhatnám: vannak folyamatban lévő ingatlanfejlesztések.
VL: Tágítsuk a képet. Országos szinten hogyan fogalmaznátok meg a mozgalmon, a szervezeten belüli folyamatokat?
Páter: Egy mondattal szólva: le tudtunk zárni száz évet, és át tudtunk lépni a következőbe egy kezdeményező, nyitó pozícióban. Eddig úsztunk az árral szemben, és a múltban megélt veszteségek miatt kialakult egy sérelmi attitűd, bezárkózás. 2012 decemberében indítottuk el a mozgalom századik évfordulóján az emlékévet. Ennek az eseménynek az Országház volt a helyszíne, és tavaly Ócsán, a Nemzeti Nagytábor 2013-ban ünnepeltük együtt a folytatás örömét. Ma már vannak olyan kommunikációs kereteink, amelyek végre azt szolgálják, hogy kívülről is rálássanak a munkánkra. A kifelé irányuló kommunikációban az elsődleges szempont, az hogy kívülről hogyan látnak bennünket, nem pedig az hogy mi miként látjuk magunk. Az azonosulás persze fontos. Ez is a hídépítés része, amiből a csapatok láthatatlanul, de nagyon sokat fognak profitálni. Barnabásék az egyházakkal ápolják a kapcsolatot: azt hangsúlyozzuk, hogy mi nem jelentünk konkurenciát a klasszikus, egyházak által végzett ifjúsági munkának, hanem pre-evangelizációs közeg vagyunk.
VL: Mi az, amit visszatekintve mégis másképpen csinálnátok?
Barnabás: A belső kommunikációra nem szántunk kellő időt. A projekt részleteiről az első nagyszabású tájékoztató esemény az őszi INDABA volt. Így járunk, ha valamit, ez esetben a projekt megvalósítását tarjuk szem előtt, ahelyett hogy annak közegére legalább akkor figyelmet fordítanánk. Nagyon nagy bizalmi tőke kell ahhoz - talán nincs is annyi -, hogy belső kommunikáció nélkül is gördülékenyen menjenek a dolgaink. Ezt tehát rosszul tettük. Egyértelmű, hogy sokkal nagyobb türelemmel, érzékenységgel és energiával kellett volna kezelni a folyamatot.
Páter: Elkezdtünk nagy sebességgel dolgozni a TÁMOP projekten, de a hozzávaló forrás ehhez képest egy évre rá érkezett meg. Nagyon sok mindent akartunk, de nem tudtunk a feladatokhoz munkatársakat felvenni, nem volt rá elég tartalékunk. Ezért mi magunk kezdtük el a munkát ahhoz, hogy megépítsük a rendszert, ami aztán képes befogadni a támogatást. Ezzel párhuzamosan elhanyagoltuk a kommunikációt. Nehéz helyzet ez…
Az elmúlt években sok dolog kénytelen-kelletlen a kulisszák mögött folyt. A gazdasági, pénzügyi világban alapvető törvény, hogy csak akkor lehet szólni valamiről, ha már megvan. A Nagykovácsi kastély körüli szervező munka is ilyen volt: hatalmas vagyonról van szó, és mi sokáig két mondatot sem mondhattunk róla.
VL: Ezen már túl vagyunk. Mik a további tervek?
Páter: Jelenleg 10 500 cserkész van az országban. A szövetség sikereinek kulcsa mégsem az, hogy tud-e a mozgalom tízezerről húszezerre növekedni, hanem az, hogy képes-e szervesülni a magyar társadalomba, ismert, elismert-e. Kerületi és csapatszinten is a minőségi, innovatív pedagógiai munkát kell erősíteni. Mi XXI. századi, értékelvű pedagógiát szeretnénk, ami nem elitklub, nyitva van az ajtó! Lehet, hogy a gyerek első találkozása a cserkészettel az Erzsébet táborban történik meg, ezekből a fiatalokból később cserkész lehet, csapatok jöhetnek létre. Nem lesz minden cserkészcsapat a budai közeg része, nem ez a társadalmi feladatunk. Vizuálisan egy propeller képe van a fejemben, amelynek a tengelye a szervezet. A tengelyre hajócsavarokat építünk, az egyik az iskola, azon keresztül a pedagógus. Így érhetjük el a gyerekeket. A másik csavar a szabadidős tevékenységek, a sport és a zöldturizmus fejlesztése. Olyan lehetőségeket kell teremteni, amellyel a kispénzű családok is élni tudnak, ezen keresztül mutatkozhatna be a cserkészet. Harmadik csavar pedig a felzárkózás. A közvélemény felé vállalunk egy missziót. Az Erzsébet tábornak volt egy olyan célja is, hogy nézze meg a jobb módú családba született cserkész azt, hogy vannak olyan gyerekek, akik tízévesen beszélni sem tudnak rendesen, mert nem tanították meg rá őket. Ez egy olyan „ütős” élmény, amivel kétszáz fiatal, kortárs (őrs)vezető találkozhatott az elmúlt két évben. Ők már egészen másként fognak gondolkodni a saját, szerencsés helyzetükről, és plusz motivációt kaphatnak az ifjúságnevelési munkájukhoz. Ezt a propellert kell működésbe hozni, és reméljük, hogy centripetális erőteret hozunk vele létre. Ez a következő kétszer három év feladata.
Nagy Emese
Rovat:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
