600 millió óra önkéntes munka két év alatt

Beküldte Győrik Ágnes - 2015. február 12., 15:17
2014. december 10-én,a  Kuala Lumpurban, Malajzia fővárosában forgó számláló elérte a 600 milliós értéket! Az Abdullah, Saud Arábia uralkodója és Carl Gustaf svéd király által felkarolt Messenger of Peace (a béke hírvivői) cserkész program ezzel történelmi pillanathoz érkezett: több mint 10 millió ember összefogásával 600 millió óra önkéntes szolgálat teljesült 24 hónap leforgása alatt.
 
A Messenger of Peace azzal a céllal indult útjára, hogy segítséget nyújtson a világ minden táján a rászoruló helyi közösségeknek, akár katasztrófa utáni helyzetekben is. A program cserkész kezdeményezésre jött létre, amihez sok fiatal cserkész csatlakozott szerte a világon. A 24 hónap alatt ott voltak a legnagyobb katasztrófák helyszínein, például Haitin, Fülöp-szigeteken, Salvadorban és az USA-ban, hogy segítséget nyújtsanak. Sok utcán élő gyereket és szegény családot igyekeztek támogatni Bangladesben, Hondurasban, Kenyában és a Fülöp-szigeteken. Közbenjártak további kisközösségekben is Burundiban, Indonéziában, Kashmirban és Ruandában. A Messenger of Peace több, mint 6 millió projektet vitt sikerre. Saeb Salam, Libanon miniszterelnöke nemzeti hősöknek nevezte azt a százezer cserkészt, akik nap, mint nap segítő kezet nyújtanak a szíriai menekülteknek. A cserkész kezdeményezésre alakult Messenger of Peace a világon élő összes cserkész figyelmét felhívja, hogy közös összefogással tegyünk valami csodálatosat, nem mindennapit egymásért és a világért. A program hivatalos online oldala: http://scout.org/node/76. A kezdeményezés minden programja a békére és harmóniára épül, amit a cserkészek hatalmas energiával és lelkesedéssel közvetítenek a világ felé.

„A cserkészet a leglendületesebben fejlődő ifjúsági szervezet a világon, a közösségekben felmerülő kérdésekre gyakorlati megoldásaik vannak. A különböző problémákat különböző megoldásokkal képesek kezelni a közös ügy érdekében. A cserkészek megváltoztatják a világot.” – mondta a svéd király. „Ezért olyan sikeres a Messenger of Peace”- szögezi le Scott Teare, a Cserkészmozgalom Világszervezetének főtitkára, majd hozzáteszi: „Mekkora ajándék is ez ma a világnak!” Egy indonéz cserkészlány például nemrégiben egy olvasóprogramot szervezett, amely számos más fiatalt inspirált Indiától Amerikáig és szerte a világon arra, hogy valami hasonlóra törekedjenek a közösségükben. Ez a fiatal jakartai cserkészlány, Atta Verin úgy érzi, hogy a cserkészek azonos érdekeket vallanak, és felelősséget vállalnak a környezetükért: jobbá teszik a világot.
„A cserkészek szolgálata sokkal több, mint amit látunk. A regisztrált 40 millió tagunk nem fedi le a valós létszámot, sok cserkész ugyanis nincs kapcsolatban a digitális világgal vagy a médiával, ezért sem tevékenységükről sem róluk nem tudunk sokat. Pedig az ő közösségi munkájuk is hatással van a világra.” - mondta Scott Teare.
1907 óta a cserkészet vezető ifjúságnevelési mozgalom, melyben elkötelezett, fiatal polgárok milliói hoznak pozitív változásokat saját közösségeiken belül. A Cserkészmozgalom Világszervezete (WOSM) ma már 161 nemzeti cserkész szervezetet ölel fel, több mint 40 millió taggal, mintegy 7 millió önkéntessel. Az alapítás óta a cserkészmozgalom tagjainak száma folyamatosan bővül, és ez még inkább növekedni fog a Messenger of Peace mozgalmon keresztül.

A Messenger of Peace egyik videójában, melyben a curacaoi cserkészeket invitálják a program csatlakozásához, egy magyar cserkészlány is beköszön, Alexandra. :)


 



Fákkal a földért projekt

Nemzetközi program indult 11 ország cserkészeinek kezdeményezésére, hogy közösen fejlesszék közösségeikben az önkéntes munkát. A Messenger of Peace mozgalomban résztvevő fiatal vezetők a különböző közösségi oldalakon tették közzé felhívásukat, de közvetlenül is meghívták cserkésztestvéreiket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Sikerüket mutatja, hogy pár hónap alatt több mint 33 ország 6 régiójában indultak helyi kampányok. 2014. április 26. és szeptember 27. között több mint 66.000 fát ültettek a cserkészek egy közös cél érdekében: hisznek benne, hogy környezetvédelmi intézkedésekkel is a békét szolgálják.





Rovat: