Gulyásebéd a Hamilton-i Cserkészeknél

Beküldte Csepregi Márton - 2016. április 12., 8:31
  A hamiltoni 27.sz. Kaszap István és 59. sz. Erzsébet Királyné cserkészcsapatok idén is megrendezték hagyományos gulyásebédjüket és tábortüzi délutánjukat. Az előkészületek már napokkal az ebéd előtt megkezdődtek. Cserkészeink már hetekkel a rendezvény előtt elkezdték kidolgozni és begyakorolni a tábortüzi számokat, melyeknek az idei témája ’Hagyományos Magyar Ételek’ volt. A pénteki és szombati napok sok munkával teltek. Asztalokat és székeket kellett felállítani, krumplit és hagymát kellett pucolni, húst és répát darabolni, csak hogy megemlítsünk néhányat a sok tennivaló közül. Cserkészek, szülők, barátok, sőt még a vendégeskedö pap, Juhász Imre atya is segédkezett, aki a magyarországi Újfehértóról érkezett két hétre.
 
Vasárnap reggelire is akadt bőven munka. A konyhán már korán reggel összegyült a már sok éve keményen dolgozó szakácsgárda. A mise elött még épp volt annyi időnk, hogy a rendkivül kreativ asztaldíszeket elkészitsük. Vázába fenyőtobozt és faágakat tettünk, amire az elmúlt évben készült fényképeket akaszgattunk. 11 órakor felmentünk a misére, amit ünnepélyes bevonulással kezdtünk meg. A mise végén tovább fokoztuk az ünnepi hangulatot zászlószenteléssel. A Szt. István egyházközség udvarán lévő magyar és kanadai zászlók ugyanis már oly annyira elöregedtek, hogy az arra járó idegenek meg sem tudták volna mondani, hogy az melyik nemzet zászlaja.  Az ötlet cserkészvezetőink fejéből pattant ki és a zászlókat is mi ajánlottuk fel. A felszentelt lobogók a március 15-i ünnepség után lesznek majd felhúzva. Ezt követően eljött a várva várt idő, hogy lemenjünk a kisterembe és elkezdjük az ebédet és a jó hangulatú délutánt. A nagyon finom gulyás mellé tepertős pogácsát és kenyeret szolgáltunk fel, majd boros teát, kávét és házi süteményeket kináltunk a szép számban megjelent vendégeknek. Mielőtt a tábortüzi délutánt elkezdtük volna, Fodor Józsi bácsi, aki már sokadik éve vezeti a szakácsgárdát, akik a gulyást készítik, bejelentette, hogy jövőre már átadja ezt a megtisztelő feladatot Pendli Istvánnak és az új szakácsoknak, akik ezt a megbizást és a vele járó fakanalakat örömmel átvették. Ezúton köszönjük Józsi bácsinak és társainak a sok évi fáradhatatlan munkájukat és azt a sok lábosnyi finom gulyást, amivel minket vendégül láttak. Karikó Lilinek is köszönetet szeretnénk mondani a szervezésben, aki ugyanúgy sok éve már, hogy megszervezi ezt a remek napot számunkra.
 
A tábortüz meggyújtása után rákezdtünk az éneklésre, hiszen tábortüz mellé nem ülünk le anélkül, hogy egy néhány népdalt és cserkészdalt el ne énekelnénk a szülőkkel és vendégekkel közösen. A népdalok között őrseink előadták a tábortüzi számokat amelyek idén rendkivül jóra és humorosra sikeredtek. Mivel az idei téma ’Hagyományos Magyar Ételek’ volt, nem maradhatott ki a számokból a gulyás, töltött káposzta vagy a palacsinta sem. Verseket és találós kérdéseket is hallottunk a délután folyamán ételeinkről. A nap végéhez közeledve felavattunk több kiscserkészt is akik vagy első pöttyös nyakkendőjüket vehették át vagy pedig feljebb léphettek a kék nyakkendőre. Jutalomban részesült az is, aki különböző kiscserkész vagy olvasási különpróbát teljesített. Ugyanezen a napon emlékeztünk meg csapatalapitónk Solymár atya halálának 40. évfordulójáról is, aki fiatal papként érkezett egyházközségünkhöz és a fiatalokat felkarolva alapította meg csapatunkat. A visszaemlékezést Seregélyes Marci tartotta, aki a kezdetek óta a csapat aktív tagja és rengeteg személyes kötődése van Solymár atyához. Az emlékezés végén megtekinthettük Solymár atya kézzel himzett nyakkendőjét is. Végezetül gyertyafény mellett elmondtuk a tiz cserkésztörvényt majd a Szellő zúg távol dallal zártuk a tábortüzet.
 
A pakolásban és takaritásban ugyanúgy segédkezett mindenki, mint az előkészületekben. Köszönjük minden szülőnek és barátnak, hogy idén is megtiszteltek minket jelenlétükkel és ezt a jó hangulatú, meghitt délutánt eltöltötték velünk. Jövőre is várunk mindenkit sok szeretettel, akkor már egy új rendezői gárdával de ugyanolyan finom gulyással és jó hangulattal.
Rovat: