Sikeresek a pedagógusképzések
A tavalyi sikeres képzések után májustól ismét elindítottuk "A közözzség érték!", az iskolai közösségfejlesztés gyakorlata tanórai és tanórán kívüli eszközök módszerek (rövid és többnapos programok) 2x30 órás akkreditált pedagógusképzéseket.
Az október végéig tartó időszakban 6 vidéki helyszínen hirdettünk meg bejárós, valamint 3 intenzív és 3 szuperintenzív képzést Budapesten. Az alkalmakra 746 fő jelentkezett. Mindenhol többszörös, míg a júniusi szuperintenzív képzésre tízszeres volt a túljelentkezés.
Mostanra lezajlott egy-egy egri, miskolci, budapesti intenzív és két szuperintenzív képzés. A nagy érdeklődésre való tekintettel a júniusi időpontban két párhuzamos képzést is elindítottunk. Az alkalmak a maximális résztvevői létszámmal zajlottak, így 90 fő vett eddig részt.
A képzéseknél a senior trénerek mellett a képzők képzésének résztvevői is itt töltötték gyakorlati idejüket, akik társtrénerként működtek közre.
Az írásos értékeléseknél a résztvevők kiemelték:
• az élményalapú, gyakorlatorientált tapasztalati tanulást,
• az azonnal hasznosítható és beépíthető játékokat,
• hogy maga a képzés is mintául szolgált arra, hogy 60 óra alatt hogyan lehet közösséget szervezni,
• jó volt megtapasztalni, hogy a komfortzónából kilépve milyen sikerélményeket lehet megélni,
• újra gyereknek lenni és felnőtt-gyerekként megtapasztalni, hogy játszani jó,
• együtt többre vagyunk képesek,
• a közösség feltölt, energiát ad,
• és rá kellett jönnöm: a kisközösség nagy élmény!
• extra búnuszként még önismereti elemekkel is gazdagodtam,
• bátorságot kaptam ahhoz, hogy bele merjek vágni a kirándulás- és táborszervezésbe,
• minden évben kellene egy ilyen képzés minden pedagúgusnak.
És amit a cserkészetről gondolnak:
• jellem és komplex személyiségformálás jó hangulatban játékosan,
• természetközeli túl- és átélhető élmények,
• egy életreszóló értékrend,
• a felnőtt létre tevékenységek sorával észrevétlenül készít fel,
• mindenkinek kell egy csapat,
• játszva tanulás,
• ez az, ami a fiatalságnak kell!
Szebenyi Marianna

Rovat:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni