Nyitás a pedagógusok felé

A Magyar Cserkészszövetség egymásra épülő 2x30 órás ingyenes akkreditált (60 kreditpont) pedagógus továbbképzéseket tart pedagógusok számára a Kisközösségi ifjúságnevelés támogatása (TÁMOP 5.2.8-12/1-2013-0001) című kiemelt projekt keretében.
A projekt során az volt a Magyar Cserkészszövetség, illetve konzorciumi partnere, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. egyik célja, hogy hozzájáruljon a pedagógusok képzéséhez és továbbképzéséhez oly módon, hogy a nevelésben-oktatásban dolgozók számára is hasznosítható legyen az évtizedek alatt a Szövetségben felhalmozódott, az iskolás-korúak nevelésével és az értékközpontú szabadidő-eltöltésével kapcsolatos tapasztalati tudás.
A pedagógus továbbképzések célja, hogy a résztvevők ismereteinek és módszertani kultúrájának gazdagításával képessé váljanak olyan rövid időtartamú és több napos (kirándulások, táborok) érték produktív szabadidős-programok megtervezésére, megszervezésére, amelyek fókuszában a gyerekek és fiatalok közösségének fejlesztése áll.
A Magyar Cserkészszövetség az ország több pontján tartott pedagógus továbbképzéseire nagy az érdeklődés, a jelentkezések száma turnusonként olykor tízszeresen is meghaladta a felvehető létszámot. Az első képzésre több mint négyszázan jelezték részvételi szándékukat, ebből 90 főt tudtunk fogadni a programon, 62 település 75 iskolájából. A második képzésünkre – melynek május elején zárult le a kiválasztási folyamata – már 746 pedagógus jelentkezett, ami jóval túlmutatott várakozásainkon. Összesen 216 főt tudtunk fogadni a képzés tizenkét turnusán, melyekre 106 település 194 iskolájából érkeztek a tanárok.
(A jelenleg futó képzésre a jelentkezés lezárult, azonban érdeklődő leveleket örömmel várjuk továbbra is, az alábbi linken található elérhetőségeken.)
A pedagógiai innováció hazánk egyik legnagyobb szakmán belüli, de a társadalom egészét évekre meghatározó kérdésköre. A megválaszolásában pedig a cserkészetnek fontos szerepet kell betöltenie. A Magyar Cserkészszövetség egésze egyre inkább felismerte, hogy a cserkészet társadalmi szerepvállalását fokozatosan növelni kell, döntően a közösségek szerveződésének és a pedagógusok irányába tett határozott lépésekkel, melynek egyik eleme éppen az akkreditált pedagógus továbbképzés.
Célunk, hogy minél több pedagógusnak átadhassuk mindazt a tudást, tapasztalatot és jó gyakorlatot, mely a Szövetségben több mint száz év alatt gyűlt össze, és ami az ifjúságnevelés hasznos módszere, eszköze lehet a közoktatásban ugyanúgy, mint a cserkészetben.

Rovat:
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
