Hírolvasó

2019., Busóbál

Így nézett ki a 2020-as téli táborunk...

Őszi túra, avagy hogyan hódítsuk meg az alföldi pusztaságot?

Tagdíj 2019/20 információk

Kedves Barlangászok!

Alább továbbítjuk Borzsák Sári levelét a DINPI barlangok várva-várt  újranyitásáról.

Mivel a nyitás menetrendje nemzeti park igazgatóságonként változik, túraszervezés előtt mindenképpen tájékozódjatok a látogatni kívánt igazgatóság barlangtani felügyelőjénél a látogatás lehetőségéről és feltételeiről. A nyitással kapcsolatos híreket itt a honlapon és a levelezőlistán is igyekszünk összegyűjteni.

Jó túrázást!

------------------------------------

Kedves Barlangászok!

 Eljött a mindenki által várva várt pillanat. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságon a mai napon döntés született a látogatási korlátozások feloldásáról, és elkészült az Igazgatóság ökoturisztikai létesítményeire érvényes protokoll, melyet itt olvashattok.

 E szerint a mai naptól (június 19.) az Igazgatóság befogadja a nem idegenforgalmi barlangok látogatására vonatkozó kérelmeket, a holnapi naptól (június 20-tól) pedig a zárt terű bemutató helyeink és idegenforgalmi barlangjaink is látogathatók.

 Mint tudjátok a látogatási kérelmek elbírálására 15 nap áll rendelkezésünkre. Én személy szerint mindent meg fogok tenni, hogy ezt az időt a következő napokban lerövidítsem, de az Igazgatóság belső működése és az ügyiratok hivatali útja miatt néhány nappal mindenképpen számolni kell. A most hétvégére biztosan NEM tudunk kiadni látogatási hozzájárulásokat, de jövő hét szerda estétől, de inkább csütörtöktől már próbálkozhattok, ha bevállaltok egy kis bizonytalansági faktort. Ehhez persze az kell, hogy hétfő reggelre itt legyen a kérelem. Mivel azonban óriási igényléshullámra számítok, kérem, hogy legyetek türelemmel az igénylések benyújtása után. Arra is szeretnélek kérni benneteket, hogy egymásra is legyetek tekintettel, és mindenki próbálja a kérelmeket alaposan átgondolni, a valós létszámokhoz igazítani, és az igényléseknél önmérsékletet tanúsítani, hogy minél inkább elkerüljük a túlfoglalásokat, és egymás kiszorítását.  

Üdvözlettel,

Borzsák Sarolta barlangtani referens

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Kedves Tagtársak!   Fogadjátok szeretettel itt a honlapon is a Tájékoztató legfrissebb számát. Benne hasznos információkkal, melyek egy része sajnos már mindenki számára sejthető: - például hogy az idei Barlangnapot a járvány miatt nem tudjuk megtartani.   Az élet azért forog tovább, ám ennek a körforgásnak van szomorú része is: - e számunkban Csekő Árpádtól búcsúzunk.   No, de azért vannak jó hírek: - elbírálták a két barlangkutatós pályázatot (ez volt az első ilyen kezdeményezés hosszú idő óta, nagyon reméljük, hogy tudunk belőle hagyományt teremteni), - Hevesi Attila Miskolc díszpolgára lett,   és érdekességek is: - megismerkedhetünk a Vadonlesőkkel, - és az immáron 120 m mély Dinó-rejtek legújabb titkaival!   Végül egy FONTOS kérés: - e számhoz mellékelve találtok egy nyilatkozatot. MINDENKIT KÉREK, hogy legyen oly jó, töltse ki, és küldje vissza nekem. (Ne reménykedjetek, mindenkit úgyis utolérek egyenként, ha nem kapom meg, így ti nem menekültök, csak az én munkám lesz több!)   Üdvözlettel: Köblös Gabi

 

 

A cserkészet a csapatok és őrsök szintjén fejti ki a tényleges hatását. A saját csapatunkban megéltek szerint azonosítjuk a cserkészetet, ismerjük meg fejlesztő módszereit, éljük meg a kalandokat, építünk ki barátságokat. De mi újság másoknál? Lehet, hogy érdemes egymástól is tanulni, változtatni megszokott folyamatokon, ha akad már újabb, korszerűbb vagy egyszerűen jobb, szerethetőbb módszer. A csapatmentorok segítenek ezeket az ötleteket, megoldásokat felismerni és összegyűjteni. A kilenc csmentor magyarországi „főnökét”, Harkay Gabriella Gabó cst. (51.) hálózat- és szervezetfejlesztési vezetőt kérdeztük.

VL: Te korábban, mint pedagógiai fejlesztő munkatárs (PFM) dolgoztál azon a területen, ahol most komplexebb formában vezetőként tevékenykedsz. Azóta változtak a kihívások, pontosodtak a módszerek, így be tudtátok építeni a csapatmentori, vagyis regionális koordinátori munkába. Mi a feladata ma az országban és a határokon túl a munkatársaidnak?

Alapvetően a csapatok vezetőségeinek mentorálása, fejlesztése a feladatunk, s e kettő nem feltétlenül jelenti ugyanazt. A mentorálás alatt inkább egyfajta segítő, támogató, tanácsadó tevékenységet értünk; megosztjuk a más csapatok által megismert tapasztalatokat, módszertanokat, jó gyakorlatokat. A fejlesztő funkció pedig azt jelenti, hogy különböző, a csapatok vagy a kerületek igényeinek megfelelő foglalkozásokat tartunk, ha arra felkérnek minket: csoportos workshopokat, facilitálást, tréninggyakorlatokat különféle témákban, ilyen például a stratégiai tervezés, az időmenedzsment, a feladatok delegálásának módszere, a csapatépítés, a konfliktuskezelés.

A mentor munkájának jelentős része a csapatok látogatásával telik, nyáron pedig a táborok felkeresésével. Ilyenkor is rengeteg lehetőség adódik szakmai beszélgetésekre, a jó gyakorlatok megismerésére és azok egymás közti megosztására. Alkalmunk van felmérni egyes csapatok szervezeti struktúráját, segíteni tudunk a csapatközi kapcsolatfelvételben, akár táborszervezés támogatása céljából, hiszen gyakran erőforráshiányos egy-egy terület, ezért két csapat együtt többre juthat.

Emellett a mentorok a hálózaton belül is vállalnak feladatokat. Ennek az a célja, hogy amikor már nem lesz hivatalos munkatársa a területnek, az önkéntes mentorhálózat a helyébe tudjon lépni. Ezt a folyamatot készítjük elő ezekben az időkben. Készül az önkéntesmentor-képzési tematika, jelenleg különféle kiadványok összeállításán dolgozunk.

Másik fontos tevékenységi területünk az újonnan alakuló csapatok támogatása, a jelentkező szándékok bizonyos szintre segítése. Azokat a felnőtteket, akik késztetést éreznek arra, hogy cserkészek legyenek és csapatot alapítsanak a saját településükön, bevonjuk a felnőttképzésbe. Ezt a képzési formát már a csapatmentorok dolgozták ki, felhasználva a korábbi ún. alapozó felkészítő anyagát és tapasztalatait. Az indulás óta öt magyarországi kerületben volt, vagy van folyamatban felnőttképzés. A határon túli területeken pedig Vajdaságban már másodszor tartanak ilyet. A csapatalapítás fenntartása érdekében a projektfinanszírozás utáni időkre ebben a témában is készülnek a szakmai anyagok a részterület önkéntesei számára.

VL: Az elmúlt évek alatt nagyon sok tapasztalatot tudtatok gyűjteni a hazai cserkészcsapatok milyenségéről, működéséről, struktúrájáról, az elakadásokról, a fejleszthető területekről. Mi mindennel gazdagodott a munkátok által a cserkészetünk?

Legelőször is jelentős számú módszertani megoldást tudtunk a csapatok vezetői felé közvetíteni. Ez a know-how átadás kiegészülhet a csapatok tényleges összekötésével, további kapcsolatépítéssel is. Ráadásul a hálózatfejlesztés nem ér véget az ország határainál, hiszen csapatmentorok a kárpát-medencei társszervezeteknél is dolgoznak, jelenleg tízen. Ez a sokszínűség a helyi sajátosságok értékével, a különbözőségekkel és az azonosságokkal szerintem hallatlan nagy többletet ad a cserkészetnek a korábbi PFM hálózathoz képest. Nagyon sok olyan dolgot tudunk implementálni, gyakorlatba ültetni, amiket más szövetségeknél ismertünk meg és jól működnek, ez igaz ugyanúgy viszont is. Úgy érzem, hogy máris tudtunk élénkíteni a szövetség – kerület, kerület – csapat, csapat – csapat közti kommunikáción, információáramláson.

A sikerességünk, a fejlesztő szándékunk azon is múlik, hogy az egyes csapatok vezetősége mennyire fogadóképes rá. Kérdés, hogy vannak-e olyan vezetők, akik el tudják fogadni egy külső szemlélő meglátásait, észrevételeit. Természetesen mi sem mentoráljuk a saját csapatunkat, azt más teszi meg közülünk. A „Külső szem” sokat segíthet egy csapat vezetőinek meglátni olyan részleteket, amiket maguk már nem vesznek észre, noha az éppen a fejlődés ütemét lassítja, akadályozza.

Ugyanakkor azt is segítünk megérteni, hogy minden csapat más, nem lehet azonos sémát ráhúzni az MCSSZ összes csapatára, közben a különbözőségekben rengeteg érték is van. Sőt, vannak olyan eltérések, amiket direkt meg kell őrizni, mert az gazdagítja a Cserkészszövetséget, és vannak olyanok, amiket érdemes és célszerű uniformizálni. De nem mindenhol és nem mindenáron. Máshogy működik egy kis, és máshogy egy nagy csapat, nekünk az is feladatunk, hogy a kisebb közösségek vezetőit megerősítsük a munkájuk értékében, hasznosságában. A csapatmentorok munkája időnkét a lelki támogatást is magában foglalja.

VL: Általában hogyan fogadják a ti kopogtatásotokat, javaslataitokat? Min múlik az, hogy célt érjenek ezek a törekvések?

Ez egy kétélű dolog, mindkét félen nagyon sok múlik. Mi szeretnénk mindenkit felkeresni, de semmiképpen sem akarjuk magunkat ráerőltetni a csapatparancsnokokra. Vannak olyanok, akik meg is mondják a legelején, hogy köszönik szépen, de nem kérnek a mentorok tevékenységéből, megoldják maguktól a csapat fejlesztését. Sajnos ezekben az esetekben nincs lehetőségük a Külső szem észrevételeit beépíteni a munkába. Mások pedig nagyon szívesen várnak és nyitnak felénk, az első találkozások után már mondják az igényeiket. Mi soha nem ellenőrző szerepben megyünk a csapatokhoz, hanem mindig támogatói attitűddel. Mi sem tudjuk megmondani mindig, mindenre a jó megoldást és ez nem is célunk. A feladatunk az, hogy jó kérdéseket tegyünk fel, hogy segítsük a felismeréseket és támogassuk az elinduló változásokat. Ez egy segítői tevékenység, ahol a mentor személyisége fontos tényező, nem mindig passzol az adott parancsnokkal, vezetőséggel, máshol viszont pont emiatt ér célt. 

VL: A koronavírus-járvány miatt nem tudtatok személyesen találkozni a csapatok vezetőségével, ahogy ők helyben sem tudtak hagyományos cserkészmunkát végezni. Mivel telt nálatok ez az időszak?

Haladtunk a kiadványok, az önkéntesmentor-képzési tematika összeállításával, vannak már nyomdakész elemek is. Készítettünk módszertani videókat az őrsvezetők számára az online őrsgyűlések lebonyolításához. Két mentorunk pedig azzal foglalkozott, hogy az otthon is elvégezhető különpróbákhoz mindenféle módszertani ötletet, ajánlásokat dogozott ki. Emellett telefonon és online is tartottuk a kapcsolatot a csapatokkal, ami azt eredményezte, hogy ugrásszerűen megnövekedett a „látogatások” száma. Ezt tapasztalva lehetséges, hogy változtatni is fogunk a módszerünkön, kiegészítve a személyes találkozásokat az online formákkal.

Nagy Emese 

Foglalkoztat az emberek viselkedése? Nem érted, hogy miért működik így a világ? A kurzus során sokféle gyakorlaton keresztül kalauzolunk végig az emberi jogoktól, a méltóságon, az elfogadáson át egészen a rasszizmusig és a diszkriminációig. Ne aggódj, ez nem lesz unalmas, sőt! Más megvilágításba kerül sok minden, amit eddig gondoltál a világról. De hasznos tippeket kaphatsz ahhoz is, hogy hogyan érdemes ezekről beszélni a közösségedben, vagy a barátaiddal. Ne tétovázz, jelentkezz! 

Miről lesz szó?

A Semmi sem az, aminek látszik online érzékenyítő tréning célja, hogy a résztvevők megértőbbek, elfogadóbbak legyenek különböző társadalmi csoportokkal szemben. Cél, hogy értsék az emberi jogok fontosságát, azok érvényesülését. A három modulból álló online tréning keretében a résztvevők a következő témákkal foglalkoznak:

• Tudtad? – Emberi jogokról röviden, érthetően
• Kattints egyet! – szerepkártyás játék az empátia jegyében
• Tolerancia kisokos
• Mi is az a diszkrimináció?
• Emberi jogi bingó
• Böngészde további hasznos témákkal

A programot 14 éves kortól ajánljuk, összesen 60-80 percet vesz igénybe. Jelentkezés itt, további információ itt érhető el.

Az esemény az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt keretében valósul meg.

Érdekel, milyen élőlények rejtőznek a víz alatt? Szereted a halakat, de keveset tudsz róluk? Szabadidődben szívesen horgászol/horgásznál? Amennyiben legalább egy kérdésre IGEN a válaszod, ezt a kurzust neked találtuk ki! Jelentkezz, és ismerd meg a magyar vizekben rejtőző halállományt és gazdagodj hasznos tippekkel az eredményes halfogáshoz. 

 Miről lesz szó?

Megmutatjuk, melyek a Magyarországon ős-, idegenhonos és védett halai.  Értékes információkkal és gyönyörű képekkel együtt megtudhatod, hány halfajjal találkozhatsz hazánkban. A kurzus célja Magyarországon található halak megismerése, a horgászat alapjainak elsajátítása. A tréning második részében a halfogáshoz szükséges okmányokról is olvashatsz, a harmadik blokkban pedig már a horgászfelszerelésről, horgászmódszerekről kaphatsz kis ízelítőt.

A programot 12 éves kortól ajánljuk, összesen 3×45-60 percet vesz igénybe. Jelentkezés itt, további információ itt érhető el.

Az esemény az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt keretében valósul meg.

Szívesen készítenél otthon egyszerűen és gyorsan néhány klassz dolgot? Ha érdekel, hogyan lehet pár feleslegessé vált eszközből új és hasznos dolgot gyártani, akkor itt a helyed, és még a boltba sem kell elmenned hozzá. 

 Miről lesz szó?

Az online élményfoglalkozáson keresztül rövid videók segítségével adunk tippeket, hogyan gondolkodj a hulladékok újrahasznosításáról. Megmutatjuk, miként lehet pár ügyes mozdulattal síppá alakítani a kiürült üdítős dobozt, és hogyan válhat ismét hasznodra egy kinyúlt, vagy megunt póló. Fontos számunkra, hogy minden gyermeknek lehetőséget biztosítsunk a cserkészet megismerésére, talán a foglalkozás után egy lépéssel te is közelebb kerülhetsz a cserkészethez. Ezen a kurzuson az alábbi tárgyakat tudod velünk elkészíteni otthon, saját kezűleg: 

• síp készítése
• felmosó készítése 

A programot 12 éves kortól ajánljuk, összesen 30-40 percet vesz igénybe. Jelentkezés itt, további információ itt érhető el.

Az esemény az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz projekt keretében valósul meg.

Bár a csapatmentorok személyesen nem jutottak el a csapatokhoz, a karantén ideje alatt is tartották a kapcsolatot egymással és a kerületek, szövetségek vezetőivel, sőt még egy egynapos online képzésen is részt tudtak venni. Ruzsa Ágota tréner vezetésével a személyes segítői alkalmakra, illetve tematikus workshopok tartására készültek fel. 

A képzés a korábbi tréningeken tanultak felidézésével kezdték, majd ezt követően rátértek az „én-nyelv”, a tapasztalati tanulás, a véleményformálás lépcsőfokainak megbeszélésére, majd John Heron által megfogalmazott, Ágota által „hatos fogatnak” elnevezett, segítői beszélgetés elemeire. Mindezeket kiscsoportokban a gyakorlatban is kipróbálták. Délután a katalitikus eszköztár használatáról és a vita, illetve a dialógus közti különbségekről hallottak, majd rátértek a workshopok alkalmazási lehetőségeire, témáira és kiscsoportokban való feldolgozására is.

A hálózat magyarországi és a környező magyar cserkészszövetségek mentoraiból áll, lefedve így az egész Kárpát-medence cserkészetét. Jelenlegi működésük, felállásuk a határokkal széttagolt és ennek egyik következtében kialakult sokszínű, sok értéket magában foglaló, magyar cserkészet leképezése is egyben. Ezt az összmagyar, mindennapokban megnyilvánuló együttműködést hivatott megjeleníteni az a videó, amit a képzés végeztével, Trianon 100. évfordulója alkalmával készítettek el a hálózat tagjai.

A mentorhálózat munkáját az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz és a Lépj át a határaidon! projekt támogatja.

Lassan egy hónapja indítottuk a tanuljotthon.cserkesz.hu oldalt. A kurzusokra és programokra eddig több mint 500-an jelentkeztek. Most három új tematika indul, s így már 15 kurzus közül lehet válogatni. 

Célunk továbbra is az, hogy ne csak cserkészekhez jusson el ez a lehetőség, hanem olyan gyerekeket, tanárokat is megszólítsunk, akik korábban nem voltak cserkészprogramon. Minden további részletről a tanuljotthon.cserkesz.hu oldalon olvashattok. 

 Mit kérünk tőletek? 

• Jelentkezzetek és végezzetek el minél több kurzust.
• Kérjük, hogy népszerűsítsétek a cserkészek körében és ha tetszik, nyugodtan terjesszétek az oldal hírét minden érdeklődő felé is. 
• Ha a kurzusokkal kapcsolatban van bármi visszajelzésetek, akkor azt nyugodtan írjátok meg: czinege.andras@mcssz.hu!

 A kurzusokat/programokat az Imre herceg terv – közelebb egymáshoz és a Lépj át a határaidon! projekt támogatja.

A járványhelyzet miatt új időpontot és helyszínt választottunk: Szentendrén, szeptember 25-27-i hétvégén tartjuk meg az eseményt. A program összeállításakor figyelünk arra, hogy minden generáció megtalálja az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot.

A Gubacs Fesztivál kettős célt szolgál. Egyrészt szeretnénk lehetőséget biztosítani az aktív cserkészkorosztályból már kinőtt felnőtt cserkészeknek, hogy kötetlen formában találkozhassanak régi barátaikkal és igény szerint újra megtalálják helyüket a mozgalomban. Másrészt ajtót kívánunk nyitni a külvilág felé, hogy akik még nem találkoztak a cserkészettel, de magukénak vallják az általunk képviselt értékeket, megismerkedhessenek velünk és tevékenységünkkel. A fesztivál tehát mindenki számára szabadon látogatható! Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy értéket közvetítsünk, kapcsolatépítési és együttműködési lehetőséget biztosítsunk a magyaroroszági és kárpát-medencei ifjúsági közösségek, illetve társadalmi ügyek iránt elkötelezett civil szervezetek számára.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni itt tudtok.

Részletes programmal hamarosan jelentkezünk a weboldalon, addig is kövessétek a fesztivál hivatalos Facebook oldalát, ahol folyamatosan érkeznek majd a további információk.

A fesztivált a Lépj át a határaidon! projekt támogatja.

2020 június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezésére a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma megrendezte az "Összetartozásunk Tüze" rendezvényt. Ennek célja, hogy ezen a napon budapesti idő szerint 20:20-kor világszerte tüzek gyúljanak az ország területe kétharmadának elcsatolását eredményező szerződés aláírásárának emlékére. Csapatunk a rover és kósza korosztályok révén csatlakozott a kezdeményezéshez és szép számban gyűltünk össze a Gercsepusztai Boldogasszony Templomnál:

Este nyolc után húsz perccel (2020...) aztán mi tüzünk is meggyulladt, mintegy 6000 másikkal együtt világszerte, ennyien jelezték megemlékezési szándékukat a gyujtsukmeg.ma oldalon. (Ha a jövőben az oldal megszűnne, itt egy archivált verzió egy nappal korábbról: link)

A Cserkészinduló és a Himnusz eléneklése után Barna jóvoltából ráhangolódásképp meghallgattuk Karinthy Frigyes Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára című írását. Az este további részében pedig egy BiPi-tűz keretein belül a békeszerződés saját életünkre gyakolt hatásáról, külhoni magyarokról, elvándorlásról és nemzeti identitástudatról beszélgettünk. Külön örömünkre szolgált, hogy nem csak Kálmán és családja, de az arra járók közül is jónéhányan csatlakoztak hozzánk.

A képeket P. Boti készítette

Az első világháborúban vesztes Központi hatalmak részeként az Osztrák–Magyar Monarchia azt a „büntetést” kapta a győztes Antant országoktól, hogy területét felszabdalva gyengíti további hatalmát. 1920. június 4-én kötötték meg a trianoni békeszerződést Magyarországgal: át kellett adnia Romániának Erdélyt és a Partiumot, a délszláv államnak a Délvidéket, Csehszlovákiának a Felvidéket és Kárpátalját, a saint-germaini békeszerződésben meghatározott területeket pedig Ausztriának. Kisebb magyar területeket kapott Lengyelország és Olaszország is. Grynaeus András cst. (205.) történészt kérdeztük.

VL: Mik azok a körülmények, amelyek a magyarok veszteségeihez vezettek?

A háborút az Osztrák–Magyar Monarchia viselte, viszont a békét már Ausztria és Magyarország kötötte. Mit jelent ez? Magyarország kihagyta az a lehetőséget, hogy jogi értelemben a Monarchiára mutasson a háborús vétkek miatt. A Károlyi-kormánynak volt egy elhibázott döntése, hogy Magyarország is kössön fegyverszünetet az Antanttal. Bár november 3-án a Monarchia fegyverszünetet kötött, néhány napra rá a magyar vezetés is kiharcolja a „magyar” fegyverszünetet (1918. november 7., Belgrád). Ezzel elismerve azt, hogy részt vett a világháborúban.

VL: Jelentős külpolitikai befolyása pedig nem volt az addigi eseményekre.

Arről lehet vitatkozni, hogy mennyi volt – de nem sok, az biztos. De ha a magyarok vesztes országként szerepelnek, akkor a Monarchia korábbi részeként Csehszlovákia is úgy járhatott volna, mint mi. Ehhez képest ők kapták meg a Felvidéket. Csendben kivárták a döntést, nem jelentkeztek be a fegyverszünetért. Sarkosan fogalmazva a magyarok és az osztrákok vitték el az egész „balhét”. Ausztria ugyanis legalább akkora károkat szenvedett, mint Magyarország; elveszítette az ipari területét, Csehországot, a mezőgazdaságit, Magyarországot, tengerparti területét, Trieszt környékét, emellett Tirolt. Maradt neki az Alpok egy része, ami akkoriban még semmire sem használható, és a Duna völgye. Ekkor alapozódik meg az Anschluss elképzelése, odacsatlakozni Németországhoz, ami aztán majd Hitlerrel ér célba.

VL: De ekkor még megtiltották nekik a csatlakozást.

Igen, mind a németekkel, mind a magyarokkal. A húszas-harmincas években az osztrákok nyomorban is élnek, azért sem véletlen az, hogy amikor Adolf Hitler szorgalmazza a csatlakozást a világválság leküzdésében jóval előrébb járó németekhez, lelkesednek érte.

VL: Fejtsd ki, miért ott húzták meg a határokat? Milyen történelmi, nemzetiségi előzményei lehettek?

Tisztán nemzetiségiről nem beszélhetünk. A béketárgyalás során az utódállamok (Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia) politikusai ügyesen helyezkedtek, és megpróbálták azt bemagyarázni és elhitetni, hogy ezeken a területeken az ő népük lakik.

VL: Annyiban igaz ez az állítás, hogy a Monarchia területén sok nemzetiség élt kisebb-nagyobb csoportokban a magyarokkal együtt.

Így van, az az alapvető problémája a dolognak, hogy egyszerűen nem lehet jó békét kötni, mert a Kárpát-medencében nincsenek egyértelmű etnikai határok. Ennek oka, hogy a török hódoltság után, az 1700-as években belső vándorlással és betelepítésekkel pótolták a népességet, a munkaerőt az elpusztult területeken. Így lett az Északi-középhegységből „ősi szlovák terület”, a románok a Tisza vonaláig álmodták meg magukat, a szerbek pedig Pécs–Baja vonalig nyújtózkodtak volna. Ehhez képest nem is jártunk olyan rosszul, mert „csak” Nagykároly – Gyula környékén húzzák meg a határt, északon pedig megmaradt nekünk a hegységek délre eső vonulata. Emellett a legfontosabb vasúti útvonalainkat is viszik az utódállamok, köszönhetően az Antanttal ápolt viszonyuknak. A Monarchiának pókháló-szerű vasúti hálózata volt, aminek egy fontos körgyűrűje a szétszakadás után éppen a trianoni határokon kívülre került, ott van ma is. Így alakult az, hogy ma Pécsről Szegedre Budapesten át kell vonatozni, noha nincsenek messzebb egymástól, mint 180 kilométer. Nyilván Jugoszlávia és a többiek jól jártak egy, a határuk mentén futó vonallal mind kereskedelmileg, mind katonailag.

Van-e más ország Ausztrián és Magyarországon kívül, amely hasonló veszteségeket szenvedett el?

Van, ez Törökország, az akkori Oszmán Birodalom. Európából csupán Isztambul marad meg nekik, emellett ázsiai területeiknek jó részét is „elbukták”. Az 1920. augusztus 10-én aláírt sèvres-i béke értelmében elvesztette területének több mint 70 százalékát. Pontosabban, csak bukták volna, mert amint megszületik az első döntés a törökök fellázadtak és fegyvert ragadtak, élükön Mustafa Kemallal, a későbbi Kemal Attatürk vezérrel. Az észszerűtlennek tűnő, az Antanttal szemben vívott magányos szabadságharc mégis sikeres lett, és megkapták a ma ismert területeiket.

VL: A háború végére már túl nagy veszteségek voltak, félő volt egy kiújuló harci állapot?

Gondoljuk csak el, mit mondana mondjuk az angol miniszterelnök a választóinak: „jó, hogy itthon vagytok, de akadt egy kis gondunk a törökökkel, vissza kéne menni…” Ez kommunikálhatatlan, ezért inkább kiegyeznek. Az viszont nagyon izgalmas és elgondolkodtató, hogy a törökök ezt meg merték lépni! Felmutatták az erejüket, és eredményt értek el vele.

Magyarországon egyetlen példa volt erre: Sopront és környékét kellett volna átadni az osztrákoknak, de a helyiek nemet mondtak rá. Kirobbant a Nyugat-magyarországi felkelés, aminek eredményeként a helyiek népszavazáson dönthettek a Magyarországhoz tartozásukról.

VL: Ezen a területen pedig jelentős németajkú népesség lakott, a felkelőkhöz bosnyák és albán önkéntesek is csatlakoztak.

Azokon a Magyarországra szavazó Vas-megyei településeken amik „ide” szavaztak, horvátok laktak. Ők nem kértek Ausztriából, a magyarokat választották. E szavazás érdekes következmény az is, hogy a Sopronhoz tartozó Brennbergbánya települést ma három oldalról veszik körbe Ausztria.

VL: Mik azok a tévhitek, amik Trianon kapcsán elterjedtek a közeli történelemben, pro és kontra?

Ehhez annyit még érdemes hozzáfűzni, hogy a legtovább zárolt diplomáciai dokumentumok mostanában válnak nyilvánossá és kutathatóvá. Persze iszonyatosan nagy mennyiségű legenda forog a témában. Ablonczy Balázs történész Trianon legendák című könyvében ezekkel próbál leszámolni, például az elvesztett vasútvonalakról beszél, meg arról, milyen szerepe volt Georges Clemenceau egykori francia miniszterelnöknek, a trianoni békediktátum egyik kimunkálójának a folyamatok alakulásában. Ugyanis a legenda szerint a menye magyar származású volt, de rosszban volt a fia feleségével és emiatt is pörkölt oda a magyaroknak. Elterjedt legenda volt az is, hogy patakocskákat hajózható folyamnak jegyezték be Trianonban, mint például a Sátoraljaújhely megmaradt és elcsatolt része között futó Ronyva patakot. De ilyen nem történt, viszont jól hangzik…

VL: Mi lett volna ha… kérdésünk következik: A korszakban megerősödő nemzeti öntudatra ébredések, a világban történő gazdasági változások felborították a (gyarmattartó) Európát, a kialakult nagyhatalmak meggyengültek, borítékolható volt a változás. Trianon nélkül is szétesett volna Magyarország?

Annyi bizonyos, hogy a XIX. században megjelenik a nacionalizmus, ami akkor nem egészen azt jelentette, amit ma szokás érteni alatta. Minden népnek joga van saját országhoz – ez az eredeti jelentése. A folyamat eléri az 1800-as évek második felében a közép- és délkelet-európai népeket, mindenki – beleértve a magyarokat is – arról álmodik, hogy etnikailag egységes területeket tudjon magáénak. A dolog persze nem működik, hiszen soknemzetiségű területekről van szó, de az ötlet megtetszik a nagyhatalmaknak.

Azért is fontossá válik a térség széttöredezettsége, mert időközben létrejött Szovjet-Oroszország, amitől Európa félt. Nekik direkt jó az, ha a Balti-tengertől Görögországig egy kisországokból álló gyűrű, egy védelmi övezet jön létre. A tárgyalások korábbi szakaszában is megmutatkozott ez az önvédelmi szándék: először egységes szláv országban gondolkodtak, benne a csehekkel, szlovákokkal és a déli szlávokkal. Aztán a szovjetek megerősödése miatt erről letesznek, azt gondolják, a szláv testvérek könnyen egymásra találhatnak. Ezért lesz két szláv ország: Csehszlovákia és Jugoszlávia. Még arról is gondoskodnak, hogy a mai burgenlandi területeket Ausztriához csatolják, hogy ne legyen átjárás a két terület között.

Milyen lesz a 50 év múlva a határon túli magyar közösségek helyzetet? Léteznek-e még, vagy az asszimiláció visszafordíthatatlan folyamat?

Jósolni nem tudok, viszont ez jórészt rajtunk is áll. Cserkészként pedig a kisebbségi területeken működő cserkészszövetségek, vezetők, egészen az őrsvezetők munkáján múlik, hogy a helyben működő közösségeket életben tudjuk-e tartani, értékközpontú tudásátadással támogatva őket. Ami pedig izgalmas kérdés, hogy az európai politika milyen irányba megy a következőkben. Napjainkban Székelyföld területi autonómiája is szóba került, kérdés, lesz e érdemben jogi következménye. Vagyis ezek a területek kapnak-e Románián belül – egységét nem sértve és törvényes rendjét betartva – részleges önállóságot – 100 év után. Vannak erre működő példák Európában, a dél-tiroliak, a dániai németek, vagy a finnországi svédek esetében.

Szerző: Nagy Emese

Néhány nap alatt bejárta az internetet a kárpátaljai cserkészek kezdeményezése, amihez a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma, s annak tagszövetségei is csatlakoztak. 2020. június 4-én, budapesti idő szerint 20:20-kor világszerte magyarok ezrei gyújtják meg az összetartozásunkat jelképező tüzet. Most egy kárpátaljai magyar cserkészvezetővel készült beszélgetést olvashattok – összetartozásról, cserkészetről, a közös tűzgyújtásról, és persze a NEK is szóba került.

Szerző: Tóth Márton

Kérlek, mutasd be magad néhány mondatban!

Popovics Emese vagyok, idén töltöm a tizennyolcat. Kárpátalján, azon belül Munkácson élek a szüleimmel és négy testvéremmel. A zene és a népzene világa mindig is elvarázsolt, nagyon sok évig hobbiként űztem. Azonban annyira beleszerettem, hogy most a Debreceni Zenede – ma már: Debreceni Kodály Zoltán Szakgimnázium – szakmai képzésének népi ének tanszakán tanulok.

Hol és mióta cserkészkedsz?

Munkácson, immáron 10 éve. Kiscserkészként kezdtem, de ma már mint őrsvezető próbálom jobbá tenni a világot.

Egy kárpátaljai magyar fiatal számára mi mindent jelent a cserkészet?

Tulajdonképpen egyfajta magyarságmegőrző funkciója van. Ez az egyetlen olyan hely, ahol egyszerre gyakorolhatjuk a hitünket, a kultúránkat, a hagyományainkat, és ami talán a legfontosabb, hogy mindezt magyarul tehetjük meg. Számomra biztonságot jelent a tudat, hogy egy olyan erős közösségnek vagyok a tagja, ahol szabadon használhatom az anyanyelvemet.

Mostanra már világszerte több ezren csatlakoztak az Összetartozásunk Tüze kezdeményezéshez. Hogyan indult? Honnan jött az ötlet, és hol tart most a projekt?

A magyar cserkészeknek már korábban is volt több tűzgyújtási akciója (1933. Gödöllő, 1996. Kárpátalja, 2003. KMCSSZ különböző szervezetei), de azok nem voltak ilyen nagyszabásúak. Úgy gondoltuk, hogy Trianon 100. évfordulójára valami látványos, maradandó élményt adó és méltó megemlékezésre van szüksége a magyaroknak, szerte a világon. Hiányérzetünk is volt, hiszen a járványügyi helyzet miatt nem szervezhet senki nagyszabású centenáriumi rendezvényt. Amint kész lett a weboldal, szinte futótűzként terjedt az internet különböző csatornáin.

Amikor kitaláltuk, azt reméltük, hogy elérjük az ezer tüzet vállalók számát, ehhez képest már az ötezerhez közelítünk. Majdnem kétezer településről, a világ hatvanöt országából.

Jó látni, ahogy mind több és több helyen jelenik meg a térképen a kis tűz ikon, jelezve: itt is lángra lobban majd Összetartozásunk Tüze.

Mindenképpen csodálatos dolog látni, hogy mennyien csatlakoznak hozzánk és hirdetik ezt a kezdeményezést! Minden várakozásomat felülmúlta az, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sok emberhez eljutott az akció híre, és ennyien részt is vesznek benne.

Amellett, hogy jó ezt látni, milyen más formákban tapasztalható még meg, hogy összetartozunk?

Véleményem szerint a személyes kapcsolatokban nyilvánul meg a legjobban a nemzeti összetartozás.

Idén 100 éves a trianoni békediktátum, és 10 éve tartjuk, szintén június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napját. Szerinted lehet-e ünnepelni ezen a napon, s ha igen, mit?

Nem. Ünnepnek nincs helye, viszont a 100 éve tartó területi szétszakítottságunkat csak a nemzeti összetartozásunkkal tudjuk ellensúlyozni.

Mit gondolsz, a jövőben milyen szerep juthat a cserkészetnek abban, hogy megéljük összetartozásunkat, országhatárokon átívelő magyarságunkat?

Nem számítok sok változásra, hiszen már most is rengeteg nemzetközi tábor, illetve program kerül megrendezésre, továbbá – amint már említettem – az identitásőrzésben is élen jár a cserkész mozgalom. Esetleg nem minőség-, hanem mennyiségbeli változást tudok elképzelni a programok terén. A cserkészet az élő közösség megteremtésében a legjobb!

Te már jelentkeztél a NEK cserkész önkéntesei közé. Miért döntöttél így?

Ez nagyon egyszerű: ott a helyem! Mint cserkész, mint katolikus, mint magyar. Hiszen NEKem szól.

A CserkészekNEK csapat igyekszik lélekben is készülni, hogy 2021 szeptemberében minél jobban meg tudjuk élni a találkozást egymással, Jézussal. Ahogy egy szentmisében vagy imádságban is jó újra az Úrhoz mennünk, akár az Eucharisztiában is vele találkoznunk, úgy most, a hiányt sajgóan megmutató karantén időszakot követően is annál nagyobb öröm a viszontlátásé. Nagyobb időtávokban gondolkodva pedig fájdalmas kényszerkaranténok váltak mostanra átjárható a magyarságot illetően is – így talán Trianon sebe, ha lassan is, de gyógyul. Föl tudnál-e idézni lelki életedből vagy akár a mindennapok forgatagából olyan találkozásokat, melyek gyógyítóan hatottak rád?

Természetesen van ilyen. Minden találkozás egy ajándék. Ami most eszembe jut, az talán három hete történt. Két nagyon kedves barátnőmmel kibicikliztünk egy közeli dombra, és csaptunk egy pikniket. Csak ültünk, és beszélgettünk órákon át.

Tökéletes végszó. Azt hiszem, ezekre az alkalmakra van nagy szükségünk – sok találkozásra, beszélgetésre, meghallgatásra – ma s a következő száz meg ezer esztendőben. Még sok ilyen ajándékot kívánok neked.

Ismét eljött a cserkész évünk fénypontja, a nyári tábor ideje.

A megemlékezés első programja az Összetartozásunk Tüze, amely során valamennyi magyart arra buzdítunk, hogy 2020. június 4-én 20:20-kor (budapesti idő szerint) gyújtson tüzet bárhol is él a világon. A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezésére, magyar cserkészszövetségek szervezésében megvalósuló esemény honlapján nyomon lehet követni a folyamatosan bővülő programhelyszíneket. Magyarország és a Kárpát-medence területein túl Kazahsztántól Honoluluig, Narviktól Rio de Janeiróig, Ausztráliától Japánig lángolnak majd összetartozásunk tüzei. 

Emellett az MCSSZ szervezésében hamarosan egy túrasorozat is kezdetét veszi, a Trianoni Túracélpontok programunk versenyként is felfogható, ami a programév végéig, 2021. június 4-ig tart. A következő évben a Kárpát-medence területén 100 népszerű túracélpont bejárását szorgalmazzuk. Hamarosan a program honlapján, Facebook oldalán lehetőség lesz fényképek megosztására, illetve készül egy letölthető füzet, amelyben minden túracélpont megtalálható. A határon innen és túli magyar cserkészek többek között ezekkel a programokkal emlékeznek történelmünk 100 évvel ezelőtt bekövetkezett, a magyarság XX. századi történelmét meghatározó eseményre. Egyben módot kínálunk arra, hogy e szétszakított helyzetet fókuszba állítva magyarságunkat “tettben és lélekben” meg tudjuk élni, tudásunk mélyüljön, kapcsolatunk környezetünkkel és önmagunk múltjával szemben árnyaltabbá váljék.

Kedves Cserkésztestvérek! 

Ahogy múlt heti levelünkben olvashattátok, a legtöbb cserkészprogram szervezése elől elhárultak a járványügyi helyzet során előállt akadályok. Ennek okán úgy döntöttünk, hogy a jövőben csak akkor jelentkezünk koronavírus-ügyben, ha rendkívüli, a cserkészmunkát közvetlenül érintő hír érkezik hozzánk. Köszönjük, hogy ebben a komoly kihívást jelentő időszakban is figyelemmel kísértétek leveleinket és reméljük, hogy munkátokat hasznos iránymutatásokkal tudtuk segíteni!

A közelgő nyári cserkésztáborok kérdésében kérünk Benneteket, hogy figyeljétek a Táborozási Kabinet híreit az ECSET-hírlevélben és a levelezőlistákon. Továbbra is kövessétek az állami szervek és hivatalok által adott szabályokat és iránymutatásokat (pl.: a táborozás során betartandó egészségügyi szabályokról), valamint osszátok meg vezetőtársaitokkal javaslataitokat és jó gyakorlataitokat, hogy a lehető legjobb tábora lehessen mindenkinek! 

Figyelmetekbe ajánljuk továbbá a Zöld Munkacsoport híreit: az MCSSZ teremtésvédelmi tematikus évéhez kapcsolódóan a következő hetekben a táborozáshoz kapcsolódó ötleteket és módszereket fognak közzétenni.  

Végül, de nem utolsó sorban, mindenkit hívunk és bátorítunk, hogy 2020. június 4-én – a trianoni békeszerződés 100 éves évfordulóján –  kapcsolódjon be a kárpátaljai cserkésztestvéreink által indított kezdeményezésbe, az Összetartozásunk Tüzébe! Az elmúlt hetek kényszerű elválasztottsága után gyűljetek össze ismét vezetőtársaitokkal, őrstársaitokkal, cserkészeitekkel és imádkozzunk nemzetünkért, benne azokért, akiket a történelem választott el Magyarországtól! 

Jó munkát!

Az országos elnökség nevében:

Hegyi Armand csst. (105.)

országos vezetőtiszt

Május 23-án sikerült egy Zoom beszélgetés keretein belül találkoznom Bayer Kingával. Mindketten izgatottak voltunk, hiszen egy új interjúsorozat első számát terveztük, ami mindig nagy kihívást jelent. Mikor kapcsolódtunk, kissé irigykedve vettem észre, hogy egy kertben üldögél madárcsicsergéssel a háta mögött, és széles mosollyal az arcán. (Kapiller Bernadett interjúja.)

Mikor kapcsolódtunk, kissé irigykedve vettem észre, hogy egy kertben üldögél madárcsicsergéssel a háta mögött, és széles mosollyal az arcán. 

Kérlek, pár mondatban mutasd be magad: ki vagy, honnan jössz, mivel foglalkozol?

Bayer Kingának hívnak; szociálpedagógusként végeztem nem olyan régen, előtte pedig ifjúságsegítést, rendezvényszervezést és pedagógiát is tanultam. Mindegyik valahol arra épül, hogy fiatalokkal tervezek foglalkozni hosszú távon. Éppen úgy, ahogy ezt itt, a cserkészetben is megtanultam és tapasztaltam.

Ezen kívül, hogy ha az a kérdés, hogy magamról mit mesélnék… Nos, nagycsaládban nőttem fel, ahol hitre és nyitottságra neveltek, ami meghatározza a mindennapjaimat, a hozzáállásomat az élethez. Nagyon szeretek emberek közt lenni, ami nyilván a cserkész múltamból is adódik, és motivál valami újnak az alkotása, amiről látom, hogy az másoknak is a segítségére van, és az ő személyes életszeretetüket tudom növelni általa. Nagyon szeretek élni!

A cserkészeten belül az 1106-os Szent Bernát cserkészcsapatnak vagyok most jelenleg még a csapatparancsnoka, illetve az Operatív Képzésben veszek részt mint képzésvezető. Ez egy kicsit a szívem csücske is.

Majd rátértünk a cserkészet témakörére, és arra, hogy ő hogyan élte meg az elmúlt éveket.

Mesélj, kérlek, arról egy kicsit, hogyan lettél cserkész! Mikor találkoztál a mozgalommal, és mi az, ami nagyon megtetszett benne?

A szüleim közösségben ismerkedtek meg egymással; így, innentől kezdve a közösség meghatározó eleme volt az ő mindennapjaiknak, közösségeket vezettek is. Ezáltal a saját gyerekeiket is úgy nevelték, hogy minél hamarabb kerüljünk be valamilyen közösségbe. A bátyám kezdte a sort, mint legidősebb, ő kisiskolásként bekerült a helyi cserkészcsapatba, ami a legközelebbi ifjúsági lehetőségnek tűnt. Miután neki egy év elteltével még mindig tetszett, a fiatalabbik bátyámmal együtt mi is beléptünk a csapatba; így én iskolás korom előtt voltam először cserkésztáborban, és azóta minden évben ez kötelező program.

Bár nem azt mondom, hogy mindig ugyanolyan örömmel és szeretettel vettem részt mindegyik cserkészprogramon, de mindig megtalált egy-egy olyan feladat vagy személy, akik bent tudtak tartani a csapatban.

Egy téli portya az első cserkészélményem, amiből annyira emlékszem, hogy nagyon hideg volt, és mindenki engem pátyolgatott, mert én voltam a legfiatalabb.

Hány évig és milyen feladatokat láttál el?

Ez egy izgalmas kérdés, mert egy 16-20 fős csapatba kerültem be a kezdetekkor, és aki ismeri a kis csapatokat, az tudja, hogy ott mindenkinek jut tennivaló, már szinte tízévesen is megtaláltak valamivel. De nagyon szerettem, és egy idő után rájöttem, hogy motivál, ha feladatot kapok, és ezzel másoknak segíthetek, ráadásul az volt a visszajelzés, hogy amit csinálok, az nem is rossz.

2007 tavaszán már segéd őv voltam, de 2007 telén kaptam az első őrsömet. Egy ötfős vegyes őrs volt, négy kisfiúval és egy kislánnyal. Nem volt mindig egyszerű, a fociért, mi lányok, kevésbé lelkesedtünk. Őket vittem három évig, amíg külön nem tudtak válni egy fiú és egy lány őrssé. Ekkor rájöttem, mennyire megszerettem az őrsvezetői felelősséget.

Később megkaptam a kiscserkészeket – ma már farkaskölyköknek hívnánk őket –, és indult egy 15 fős, vegyes kiscserkész őrsünk, akiket szintén a különválásukig vittem, egy évig.

2013 őszén vettem át a Bodza őrsöt, akiknek még ma is az őrsvezetőjük vagyok. Már mind egyetemisták, de tartjuk a kapcsolatot, néha még őrsgyűléseink is vannak.

Mindezek mellett a segédtiszti vezetőképzés hozott még számomra új kihívásokat és lehetőségeket, amikkel éltem is. Abban az évben, mikor jelölt voltam, merültek fel korosztályos programokra igények a csapaton belül, hiszen addigra a létszámunk már 40–50 főre nőtt. Így lassan kialakítottuk a raji rendszert, rajparancsnok lettem, majd a következő évben a csapatparancsnoksági szolgálatot is átvettem.

Egy kicsit mesélnél a csapaton kívüli tevékenységeidről is?

Mivel nem voltam ŐVK-ban, ezért a STVK nagyon beszippantott. Nagyon szerettem az ottani légkört, rácsodálkozni, hogy vannak a csapaton kívül is cserkészek, ráadásul jófejek, és valami olyat alkotunk mindnyájan, ami ugyanazokat az értékeket hordozzák. Erre rá óriási ajándék volt, és hálás is vagyok érte, hogy a képesítésem után visszahívtak kiképzőnek, így még jobban beleláthattam a folyamatba. Ott volt három év, amikor a segédtiszti képzést szívvel-lélekkel csináltam, és otthon érezhettem magam kiképzőként. Ezáltal az ismeretségi köröm is bővült, és mivel minden feladatot nagy lelkesen elvállaltam, máshonnan is megtaláltak.

Elvégeztem a parancsnoki képzést is, ahol a továbbiakban kiképzőként és képzésvezetőként is számítottak rám, ami emberileg is sokat alakított rajtam, nem csak parancsnoki mivoltomban.

Volt egy év, amikor nem vettem részt semmilyen táboros VK-ban. Mivel sok barátom épp vezetőképző táborban volt, lett időm gondolkodni a csapatban tapasztalt és más cserkészek által megfogalmazott kiaknázatlan lehetőségekről. Ezeket összefoglalva és továbbgondolva elmeséltem pár ismerősnek, majd többekkel együtt a korábbi tapasztalatokra és megmozdulásokra építve összeállítottunk egy megvalósítható vázlatot egy új képzésről. A következő évben pedig mindezek alapján elindítottuk az Operatív Képzést az I–X. cserkészkerületben, ahol képzésvezetőként és táborparancsnokként is jelen vagyok. 

Ez a szép összefoglaló után kicsit gonosz kérdésnek tartom, de ha egy dolgot emelhetnél ki: mi az, amit a cserkészettől kaptál?

Egy dolgot… Bár, ezt a mai napig folyamatosan tanulom, de a munkahelyemen is látom, hogy amit mi vezetői szerepnek hívunk, és amit tanítunk is hozzá, hogy hogyan legyél jó vezető, azt úgy gondolom, nem sokan tudják a világban. És nem tartom magam zseniális vezetőnek, nyilván tele vagyok hibákkal, de kommunikációban rengeteget tanultam. Hogy szeretek emberekkel beszélgetni, hogy érdekel, mit gondol a másik adott témában, hogy bátran odamegyek a társaimhoz és egy-egy feladatnak közösen neki tudunk állni, és azt végig tudjuk vinni együtt, hogy hagyunk teret vezetőként is az egyéni kreativitásoknak; ezért mind nagyon hálás vagyok! Hogy ebbe beleláthattam és beletanulhattam. Kaptam támpontokat arra, hogyan tudok vezető lenni, és nem főnök.

Igen, ezt én is tapasztalom, de annyira jó, hogy kimondtad, köszönöm. Egy kicsit kanyarodjunk rá a lelki oldalra. Segített neked, és ha igen, akkor miként segítette a lelki életedet a cserkészet?

Próbálok a csapatbeli életemre is gondolni. Ott sajnos voltak hullámvölgyek és nehézségek a lelki élet kapcsán, de azt mindenképpen kiemelném, mikor már csapatparancsnok lettem, és a plébániával együtt gondolkodtunk a hittanosok és a cserkészek közötti kapcsolatról, közös céljainkról, nekem az nagyon sokat segített abban, hogy tisztázzam magamban, szerintem a cserkészetben hol és hogyan jelenik meg a hit. Az, hogy vallásos mozgalom vagyunk, nem akadályoz meg abban, hogy épp egy másik nevelési célt tartsunk épp ma szem előtt, hiszen a Jóisten mindig a középpontban van a kapcsolatainkban, elveinkben, törvényünkben. Nem dolgunk helyettesíteni a hittanórát, ám feladatunk a hitünket egyénileg komolyan venni, és a gyerekekkel is megismertetni az Ő szeretetét. Jó felismerés volt számomra.

Szerencsésnek mondhatom magamat, mert a szüleim mindketten hitoktatók is, ráadásul kamaszokkal is foglalkoztak a hit kapcsán, ezért, amikor abba a korosztályba kerültem, nekem rengeteget adott, hogy itthon nyíltan tudtunk erről beszélni – meg is van a kapcsolatom a Jóistennel.

Ezért is nehéz a cserkészetre húzni a lelki életemet. A vezetőképzésekben pár évig nagy lelkesen elvállaltam a lelki programok lebonyolítását és szervezését. A visszajelzések alapján azt láttam, hogy ezek nem csak nekem voltak meghatározó élmények, hanem tudtunk egymásnak is adni a résztvevőkkel.

Tudnál mondani egy kedvenc, vagy meghatározó emléket a cserkészettel kapcsolatban?

Egy vezetőm mondta egyszer, hogy nagyon jó érzés, mikor már azt érzed, hogy pótolható vagy. Nyilván, most készülünk parancsnokváltásra, és azért is jutott ez most eszembe. Ehhez két élményem is kapcsolódik. Az első, mikor egy csapatprogram felelőse előtte nap lemondta a program szervezését, és ebbe bele tudtam úgy állni, hogy egy olyan egész napos programot csináltunk 60 főre, hogy mindenki mosolyogva ment haza. Ott azért voltam boldog, mert úgy éreztem, pótolhatatlan vagyok.

A másik pedig, amikor már csapatparancsnokként négy év után először fordult elő, hogy nem tudtam elmenni egy csapatprogramra. Nagyon izgultam egész nap, hogy meg fogják-e tudni oldani a helyzetet, és bár nem volt bonyodalom nélküli a nap, nagyon jól sikerült a farsang. Ott azért voltam boldog, mert pótolhatónak éreztem magam. Rájöttem, nem kell mindig mindenhol ott lennem, hogy tudják, számíthatnak rám.

És egy olyan meghatározó dolgot, ami a hitéleteddel kapcsolatos?

Erről először egy olyan folyamat jut eszembe, ami a hivatásommal kapcsolatos. Igazság szerint, a mai napig gondolkodom, mi is lehet az én hivatásom. És azt hiszem, hogy most ugyanott tartok, ahol tizennyolc évesen is tartottam. Ez valamilyen szempontból szomorú, másik szempontból viszont azt jelenti, hogy a Jóistennek valóban terve van velem, és azt akarja, hogy azzal foglalkozzak, amit már érettségi előtt megfogalmaztam.

Volt már olyan érzésed, hogy tudod, mit kell tenned, de az első lépés olyan nehéznek tűnik, hogy inkább egy másik utat választasz? Én egyre sűrűbben kerülök vissza az elágazáshoz, ahol eddig nem sikerült rászánnom magam a jó útra. A visszaérkezéseknél mindig találkozom a Jóistennel, akivel megbeszéljük, hogy mi a célom, segít az előkészületekben, aztán mégis inkább egy könnyebb lehetőséget választok. Most is az elágazásban állok, biztosan azért jutott ez eszembe. Ezek a dilemmák mindig istenélményhez is kapcsolódnak. Egy hosszú önkénteskedés Böjte Csabánál, és hazajövet a vonaton; egy záróvizsga utáni lelkigyakorlat valahol az erdőben; egy szakmai gyakorlat befejezése a Budapesti Javítóintézetben; egy sikeres projekt után otthon. Mind meghatározóak, és megerősítőek: A Jóisten itt van mellettem, és támogat, bármerre is megyek. Én jövök vissza mindig az elágazáshoz, mert kíváncsivá tett az általa kiépített nehezített út.

De, hogy egy olyat is elmeséljek, ami kicsit konkrétabb. Kb. 16 évesen határoztam el először, hogy minden este elmondok egy három mondatból álló imát: „Köszönöm, Uram…”; „Bocsáss meg, Uram…”; „Kérlek Uram…”. Mindhárom mondatnál az elmúlt napomat vettem sorra, valójában percről percre. Nagyon egyszerűnek tűnik, mégis fél órákat töltöttem el imával, és azt éreztem, minden mozzanatban meg tudom találni a Jóistent. Ez olyan erőt adott, amiből utána évekig tudtam töltekezni. Ez a negyven nap képes volt arra, hogy a Jóistennel végtelenül szoros kapcsolatot kialakítsak, és soha nem jutott eszembe, hogy kételkednék a jelenlétében.

Kicsit beszélgessünk magáról a NEK-ről is! Mi a véleményed róla? Részt fogsz venni rajta? Hogyan készülsz rá, ha készülsz rá egyáltalán?

Sokat gondolkodtam a NEK-en, hogy mit jelenthet nekem, vagy mit adhat a hitemhez, amit én élek. Egyelőre még nem sikerült vele teljesen összebarátkoznom, bár nagyon jó kezdeményezésnek látom, és vettem már részt hasonló eseményeken, mint például a Városmisszión is. Ezek sokat adtak nekem, hogy jártuk a várost, és mindenhol belebotlottunk olyan programokba, ahol éreztem, hogy most misszió folyik. Azt hiszem, ennek még nem érzem az ízét, ami most jön, és itt van előttünk, inkább a kételyeim fogalmazódnak meg, hogy ebben én hol leszek, és milyen programot kell csinálni. De azt is gondolom, hogy nagyon operatív szempontból közelítem meg a kérdéskört, és még nem engedtem, hogy eltaláljon a Jóisten azzal, hogy itt most ez nem arról fog szólni, hogy milyen programok lesznek, hanem arról, hogy találkozzunk vele, közösen imádkozzunk és érezzük a jelenlétét.

Az is érdekelne, hogy jelentkeztél, illetve jelentkeznél-e önkéntesek a NEK-re?

Amikor először kijött a lehetőség, sőt, talán még csak a beszélgetés ment róla, hogy lesz ez a NEK, és a cserkészek együtt menjenek oda, akkor erősen elgondolkoztam rajta, sőt, még azóta is erősen gondolkozom rajta, hogy jelentkezek önkéntesnek. Ezt bevallom, nem tettem még meg. Ugyanakkor, előtte nekem kell helyre tennem magamban, mit szeretnék a NEK-kel.

Enged meg kérlek, hogy mondjak egy személyes véleményt. Ahogy meséltél erről, nekem az az érzésem támadt, hogy neked most nem szabad ebbe szervezőként ott lenned, mert akkor nem tudnál igazán lélekkel részt venni rajta. Inkább feltöltődés kell, hogy legyen ez most neked.

Igen, ebben igazad van, csak sosem mertem ezt még így kimondani. Talán tényleg jobb lenne résztvevőként jelen lenni benne. Köszönöm, hogy visszajeleztél!

Az utolsó kérdésem az lenne, hogy te milyen kapcsolatban állsz az Eucharisztiával?

Ez nagyon érdekes, mert úgy, hogy Eukarisztia, úgy sosem szoktam nevezni. Úgy, hogy Eukarisztia, aki megtestesíti a Jóistent, vagy aki által én személyes kapcsolatot létesíthetek a Jóistennel, az már egy másik megközelítés. Az Eukarisztia nekem egy kicsit távoli, hivatalos megnevezés. De ha azt nézzük, hogy én találkozhatok a Jóistennel, és magamhoz tudom venni, egyesülni tudok vele; úgy mindig is jóban voltunk.

Volt, hogy jobban féltem tőle, és nem mertem magamhoz venni, mert az áldozás előtti részben, mikor elhangzik, hogy „nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj”, úgy gondoltam, rám hatványozottan igaz ez a mondat, és sajnos sok esetben hajlamos voltam inkább azt hinni, hogy valóban nem vagyok méltó, és elfelejtkezni a folytatásról: „csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem”.

Kislányként egyszer, mikor az áldozás előtti böjtöt véletlenül nem tartottam be, sírva jöttem ki a templomból, hogy bűnt követtem el, és a reggelim után áldoztam. Erre a szüleim azzal válaszoltak, hogy úgy tűnik, a Jóistennek fontosabb a velem való találkozás, mint a böjt megtartása, mert ennyire szeret. Azt hiszem, ez a mondat a mai napig meghatározza a kapcsolatomat az Oltáriszentséggel.

Így most az utóbbi időben azt hiszem, egy kicsit eltávolodtunk, nehezebb időszakban voltam. A karantén ideje alatt, bár igyekeztem online miséken is részt venni, több ismerősömmel is beszélgettem az említett témában, és ezek a beszélgetés azok, amik inkább visszahozták a mindennapjaimba a Jóistent. Ahogy látom, hogy összefognak az emberek, és amilyen nagy szeretettel vannak egymás iránt, úgy én is jobban tudtam arra fókuszálni, hogy igenis van valaki, aki engem is szeret, és mindig jót akar, mindenből kihozza a legjobbat. Még most is.

Köszönöm szépen, hogy válaszoltál a kérdésekre, én sokat kaptam általuk, és egészen biztos vagyok benne, hogy mások is így lesznek ezzel. 

Szerző: Kapiller Bernadett