46os blog

Subscribe to 46os blog hírcsatorna
Frissítve: 19 perc 18 másodperc

Csapatunk megemlékezése a trianoni békeszerződés 100. évfordulóján

2020. június 05., 1:18

2020 június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezésére a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma megrendezte az "Összetartozásunk Tüze" rendezvényt. Ennek célja, hogy ezen a napon budapesti idő szerint 20:20-kor világszerte tüzek gyúljanak az ország területe kétharmadának elcsatolását eredményező szerződés aláírásárának emlékére. Csapatunk a rover és kósza korosztályok révén csatlakozott a kezdeményezéshez és szép számban gyűltünk össze a Gercsepusztai Boldogasszony Templomnál:

Este nyolc után húsz perccel (2020...) aztán mi tüzünk is meggyulladt, mintegy 6000 másikkal együtt világszerte, ennyien jelezték megemlékezési szándékukat a gyujtsukmeg.ma oldalon. (Ha a jövőben az oldal megszűnne, itt egy archivált verzió egy nappal korábbról: link)

A Cserkészinduló és a Himnusz eléneklése után Barna jóvoltából ráhangolódásképp meghallgattuk Karinthy Frigyes Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára című írását. Az este további részében pedig egy BiPi-tűz keretein belül a békeszerződés saját életünkre gyakolt hatásáról, külhoni magyarokról, elvándorlásról és nemzeti identitástudatról beszélgettünk. Külön örömünkre szolgált, hogy nem csak Kálmán és családja, de az arra járók közül is jónéhányan csatlakoztak hozzánk.

A képeket P. Boti készítette


Kategóriák: Cserkész planet

Karanténlvlog-sorozat, második rész

2020. május 11., 9:59

(folyamatosan frissülő bejegyzés)

Mivel ez előző bejegyzés kezdett nagyon hosszúra nyúlni és lassan is töltött be, a tobábbi videókat ebben a bejegyzésben találjátok. Az első 17-et itt lehet elérni.

18. adás, április 27.: Eszter

View this post on Instagram

A post shared by 46.Kapisztrán Szt. János cscs. (@46.xjcscs) on Apr 28, 2020 at 7:09am PDT

 

19. adás, április 29.: Marcell (Szürke), az Északi farkasok őrsvezetője:

View this post on Instagram

A post shared by 46.Kapisztrán Szt. János cscs. (@46.xjcscs) on May 2, 2020 at 5:34am PDT

 

20. adás, május 2.: Eszter, az Uborkák őrsvezetője:

View this post on Instagram

A post shared by 46.Kapisztrán Szt. János cscs. (@46.xjcscs) on May 3, 2020 at 7:56am PDT

 

21. adás, május 2.: Kata (Ráksa), a Déli farkasok őrsvezetője:

View this post on Instagram

A post shared by 46.Kapisztrán Szt. János cscs. (@46.xjcscs) on May 4, 2020 at 1:01pm PDT

 


Kategóriák: Cserkész planet

Karanténlvlog-sorozat vezetőinktől

2020. április 02., 16:33

(folyamatosan frissülő bejegyzés)

Kedves Mindenki!

Gondolom e cikk írásakor, három héttel az iskolák bezárása után, már nem jelent senkinek újdonságot, hogy a csapatunkban is felfüggesztettünk minden személyes találkozót. Cserkésznek lenni viszont nem szűntünk meg, programjainkat a kibertérbe költöztetve online gyűléseket tartunk, illetve megszületett ezen bejegyzés tárgyát képző vlogsorozat is. Két-három naponta jelentkezünk egy rövid videóval, amiben valamelyik vezetőnk beszámol, hogy ő hogyan tölti hasznosan az idejét a kijárási korlátozás idején. Ha valaki nem tud mit kezdeni a sok nyakába szakadt szabadidővel, tessék inspirálódni:

1. adás, március 19: Bulcsú, a Fekete sasok őrsvezetője:

View this post on Instagram

A post shared by 46.Kapisztrán Szt. János cscs. (@46.xjcscs) on Mar 22, 2020 at 1:28am PDT

 

2. adás, március 21: Kinga, a Mangók őrsvezetője:

View this post on Instagram

A post shared by 46.Kapisztrán Szt. János cscs. (@46.xjcscs) on Mar 24, 2020 at 11:22am PDT

 

3. adás, március 23: Szofi, a Wass Albert raj rajvezetője:

View this post on Instagram

A post shared by 46.Kapisztrán Szt. János cscs. (@46.xjcscs) on Mar 28, 2020 at 1:16pm PDT

 

 4. adás, március 26: Laci (háti), az Északi farkasok őrsvezetője:

View this post on Instagram

A post shared by 46.Kapisztrán Szt. János cscs. (@46.xjcscs) on Mar 30, 2020 at 6:46am PDT

 


Kategóriák: Cserkész planet

Megújult a Hajmási Péter!

2020. március 19., 19:50

Az elmúlt hét folyamán teljes ráncfelvarráson esett át csapatblogunk, mivel a régi dizájn felett nyolc évvel ezelőtti megjelenése óta eljárt az idő. Az új, letisztult megjelenés célja, hogy modernebbé és átláthatóbbá tegye a blogot, ezért néhány nem használt funkciótól megváltunk: ilyen a blog.hu-s kommentrendszer, melyet öt éve már senki nem használt. (A Facebook-os kommentelési lehetőség továbbra is megmarad.) Búcsúzunk az egész bejegyzéseket megjelenítő kezdőlaptól is, helyét egy egyszerűbb, kártyás lista vette át, így könnyebben, kevesebb görgetéssel megtalálhatóak a korábbi írások is.

A régi és az új megjelenés egymás mellett

 

A módosítások között szerepel az is, hogy két éve működő Instagram-oldalunkat közvetlen az oldalsávból lehet böngészni, szeretnénk a két platformot közelebb hozni egymáshoz. Technikai oldalról a legnagyobb fejlesztés, hogy a weblap elrendezése nem "merev", alkalmazkodik a kijelző méretéhez.

A Hajmási Péter megújítását célzó törekvéseink következő lépéseként feltöltünk naprakész információkat, melyek mind a csapattagok, mind az érdeklődők számára hasznosak lehetnek, mint például az aktuális eseményeink időpontjai, vagy az induló őrsök vezetőinek elérhetőségei

Végezetül megemlítem, ahogy a fejléc nagy "BETA" felirata is implikálja, egy frissen elkészült dizájnról van szó, hibák a lehető legteljesebb tesztelés mellett is előfordulhatnak. Kérem, ha valaki ilyet találna, írja meg kommentben, az operációs rendszere és böngészője megemlítésével.


Kategóriák: Cserkész planet