Elkezdődött a 100 év a közösségekért fesztivál

Beküldte Gajai-Kovács Anna - 2013. augusztus 13., 16:40
Közel 4000 magyar cserkész érkezett Ócsára, hogy megünnepelje a Magyar Cserkészszövetség fennállásának 100. évfordulóját. Az egész évben zajló ünnepségek fénypontja a nyári Nemzeti Nagytábor, a 100 év a közösségekért fesztivál. A 9 napos rendezvényre vasárnap érkeztek meg a résztvevők, mely hétfőn, zászlófelvonással vette kezdetét. A fesztivált Buday Barnabás a Magyar Cserkészszövetség elnöke, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Solymosi Balázs a Magyar Cserkészszövetség országos vezetőtisztje nyitotta meg. A  részben uniós forrásból megvalósuló “100 év a közösségekért” fesztivál, a “Kisközösségi ifjúságnevelés támogatása” című kiemelt projekt (TÁMOP-5.2.8-12/1-2013-0001) egyik legjelentősebb nyári rendezvénye.

A  részben uniós forrásból megvalósuló “100 év a közösségekért” fesztivál, a “Kisközösségi ifjúságnevelés támogatása” című kiemelt projekt egyik legjelentősebb nyári rendezvénye. A kiemelt projekt - amelynek lebonyolítója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és konzorciumi partnere a Magyar Cserkészszövetség - a fiatalok kisközösségekbe kapcsolását célozza meg.

A projekt összefogja a jövő generációjának nevelésével, fejlesztésével összefüggő célokat és törekvéseket: az élményközpontú közösségi nevelés biztosítását, a kisközösségi-, kortárs vezetőkre épülő ifjúsági munka módszertani fejlesztését, szakmai standardok kidolgozását, szakmai együttműködések kialakítását, ezzel a célcsoport társadalmi részvételének erősítését, a negatív társadalmi hatásokkal, folyamatokkal szembeni védekező képességük fejlesztését.
 
A Magyar Cserkészszövetség 2012. december 28-án ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. A csaknem tízezer tagot számláló szövetség az újjáalakulása óta egyre dinamikusabban és gyorsabban fejlődik. A 2013-as ócsai rendezvény egy hatalmas, korosztályokra bontott tábor, ahol minden magyarországi és államhatáron túli magyar csapatból legalább egy őrs képviselteti magát. A Magyar Cserkészszövetség által szervezett fesztivált 400 önkéntes szervező bonyolítja le.
 
A több, egymáshoz közeli bázison elhelyezett táborlakók a hagyományos cserkész programok mellett a barlangászatban, siklóernyőzésben, illetve tehetségkutató versenyekben is próbára tehetik képességeiket.
 
A táborhely egy 240 hektáros területen helyezkedik el Ócsa mellett. A több mint 360 focipálya méretű terület egyaránt nyújt árnyékos erdőket a több ezer sátorhoz, mezőket a játékokhoz.
 
Az esemény bármelyik nap ingyenesen megtekinthető. A látogatók csoportokban, szervezett vezetéssel járhatják be a fesztivál területét.
Rovat: