Cserkésznapi közlemény

Beküldte szerkeszto - 2012. május 04., 12:51
Már 100 éve működik hazánkban a világ legnagyobb ifjúsági mozgalma: a cserkészet

A cserkészet alapítója, Lord Robert Baden-Powell az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó után kijelentette: a Magyar Cserkészszövetség ülette át leghívebben a gyakorlatba azt, amit ő cserkészetnek megálmodott. A történet 1907-ben kezdődött, mikor Baden-Powell összefoglalta a fiatal fiúk neveléséről felállított nézeteit és módszereit, s a Brownsea szigetén rendezett első kísérleti táborban próbálta ki azt. A cserkészet elképesztő gyorsasággal terjedt el a világon, s azóta a legnagyobb ifjúsági nevelő mozgalommá nőtte ki magát, mivel módszerei és értékei a legkülönbözőbb országok számára is fontosnak és eredményesnek bizonyultak.

Az 1912-ben elindult magyar cserkészmozgalom idén ünnepli fennállásának száz éves jubileumát, s ebből az alkalomból számtalan programot szervez országszerte. A Magyar Cserkészszövetség célja, hogy megmutassa tevékenységét az érdeklődőknek, s néhány régi tévképzetet eloszlatva bemutassa, milyen volt száz év alatt, s milyen ma a magyar cserkészélet.

Április 28-án, szombaton az ország nyolc cserkészkerülete várja az érdeklődőket a kerületi Cserkésznapra. A kerületek cserkészcsapatai közös összefogással Gödöllőn, Kecskeméten, Székesfehérváron, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Gyulán, és Budapesten egész napos gyermek- és ifjúsági programokat szerveznek, ahol mindenki betekintést nyerhet a cserkészéletbe, megismerkedhet a helyi cserkészekkel és vezetőikkel, a cserkészcsapatok tevékenységével.
Kecskeméten kosárlabda bajnokság, vásári forgatag, őrsi tablóverseny és éjszakába nyúló táncház a program.
Miskolcon nyakkendőgyűrű- és bábkészítés, tábortűz, párnacsata, kézműves-és népi játékok, valamint koncertek, és lampionos megemlékezés várja az oda látogatókat.
Gödöllőn parkszentelés, óriáspóni , közös számháború és hadijáték, tábortűz és táncház, valamint kézműves foglalkozások közül lehet választani.
Székesfehérváron városismereti versenyt rendeznek, népi játékozást és táncházat, városi számháborút, kiállítást és toborzófilm-forgatást.
Gyulán ügyességi versenyek és műveltségi vetélkedők, rovásírási és néprajzi játékok, cserkésztörténeti beszámolók várnak az érdeklődőkre, valamint kalandos városismertető akadálypályán keresztül lehet megismerni Gyula nevezetességeit. A programot szentmise zárja, ahol az alakuló cserkészcsapat tagjai fogadalmat tesznek.
Pécsett is nagy szeretettel várják az érdeklődő cserkész és nem-cserkész fiatalokat is. A kiscserkészeknek a nap folyamán közös össznépi játékot és akadályversenyt szerveznek, de lesz erdei ügyességi verseny, számháború és teaház is a nagyobbak számára.
Budapesten a programok széles választéka várja az érdeklődőket a Vérmezőn. Ügyességi és népi játékok, teaház, izgalmas geocaching, dunai evezés, de egy magasfeszültségű labor látogatása, az Öntöde múzeum szemrevételezése, s mozgáskorlátozottakat segítő kutyák bemutatkozása is a program részét képezi. Aki ennél is többre vágyik, a barlangász cserkészek vezetésével barlangászhat, modern, nagyvárosi bújócskában vehet részt, valamint lasertag, akadálypálya, meseváros és kalandpark közül válogathat. A program nem-cserkészek és családok számára is nyitott, az érdeklődők bátran kipróbálhatják magukat és bekapcsolódhatnak a Cserkésznap kalandjaiba.

A jeles évforduló emlékére a Magyar Posta emlékbélyeget, a Magyar Nemzeti Bank pedig emlékérmet bocsát ki, valamint egy Emlékalbum foglalja össze majd 100 év munkáját és emlékeit. Az országot vándorkiállítás járja be, melyet a helyi csapatok működtetnek és tesznek egyedivé.
A Magyar Cserkészszövetség célja, hogy rendezvényein keresztül bemutassa a mozgalom működését, az általa képviselt értékeket, programjait, jelképeit, vezetőképzését. A cserkészet elkötelezett az önkéntes munka, a vallás, a magyar népi és történelmi hagyományok, a környezetvédelem, az önnevelés, a kisközösségi nevelési módszerek mellett s a jubileum alkalmával bemutatja főbb tevékenységeit, pozitív tapasztalatait, s az elmúlt évek, évtizedek sikeres vállalkozásait, nagy eredményeit.
Ahogyan a fenti felsorolásból is kitűnik, a cserkészet rendkívül összetett és sokoldalú tevékenységet végez a 10 cserkésztörvény szellemében, valamint megtartó közösséget kínál akár egy egész életre. A jubileum alkalmával ezért a máig aktív öregcserkészek tábori emlékeire, gyermekkori cserkészkalandjaira is nagy figyelmet fordítanak.



----
cserkészet önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvényekre.
-br-
http://www.mcssz.hu/
Kiadó: Magyar Cserkészszövetség