|
Kiscserkészek (6-10): Cserkészésre készülnek. Sokat játszanak, mint az életre készülő erdei állatok, akik a cserkészésre "edznek". A sok játékban egységgé kovácsolódnak és vezetőik védőszárnyai alatt igazi gyermekkort élhetnek társaikkal együtt és észrevétlenül megtanulnak közösségben élni. |
|
Cserkészek (10-14): A(z őrs)vezetőjük irányítása mellett, egyértelműen a cél felé haladva cserkészik be tudományaikat és készülnek a komoly életre. Ennek első lépéseként fogadalommal kötelezik el magukat, amely önálló döntésükként, saját akaratukból helyezi őket erre a pályára. Mozgásterük még kicsi, jól behatárolt, és vezetőjük határoz meg minden lépést és szabályt. Ezt az utat járva együtt tanulnak meg a közösség tagjai lenni. |
|
Kószák (14-17): A cserkészet keretein túlnőtt, a felnőttségre vágyó, ám "veszélyeztetett" korban lévők csoportja. Nagyok, de nagyobbak akarnak lenni. Önállóan keresnek mindent, és sokkal nehezebben viselik a korlátok szabta folyosókat. Ezért vezetőjük nagyobb teret ad nekik, és meghatározza azt az irányt, amerre menniük kell, és azt a sávot, amin belül szabadon "kószálhatnak".
|
|
Vándorok(17-22): A kószálásokból egyre nagyobb portyákat tevők felismerik a helyes irányt, a "boldogulás ösvényét". Ebbe az irányba mennek, de immáron teljesen önállóan, és saját tempójukban. Az útjukat maguk határozzák meg, csak a cél adott. Amit tesznek, maguk hasznára vagy kárára lesz, de minden lehetőségük megvan arra, hogy a maguk javára fordíthassák. A csapattól tanácsokat, ötleteket kapnak. Az eddig átadott értékek révén, tevékenységükkel egyre inkább szilárd értékrenddel rendelkező, felelősségteljes állampolgárrá válnak: megtanulnak a közösségért élni. |
|
Felnőttek: Telepesek vagy fészekrakók (22-házasságkötés): A vándorút végén a letelepedés és az élet kiépítése a fő céljuk. Mindegyikük lakóhelyének társadalmába beépülve a családalapítás, a hivatás felé törekszik és az otthon elkészültén fáradozik. Mesterek (házasság-nyugdíj): A cserkészést végigélve, a vándorútjuk végén letelepedve, tapasztalataikat összeszedve élnek, és példát mutatnak, életükkel adnak tanúbizonyságot a cserkészetről. A családi cserkészet alapjai ők. |
Mit csinálunk?
A magyarországi cserkészmozgalom célja, hogy a társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárok alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által az Isten felé növekedjenek. Ennek érdekében életmodellt nyújtunk, illetve ifjúságnevelést végzünk önkénteseink segítségével. Magyarországon a helyi közösségekkel együttműködve 7 éves kortól mindenki számára nyújtjuk ezt, aki nyitott elveinkre és közössége életében tevékenyen részt vállal. Mindehhez saját nem-formális nevelési módszerünket, a cserkészmódszert hívjuk segítségül, amely a következő elemekből áll:
Magyarázatok
fenntartó testület: A cserkészcsapat működéséért felelősséget vállaló, jogi személyiséggel rendelkező intézmény vagy szervezet (a politikai pártok kivételével), amely biztosítja a cserkészcsapat működéséhez szükséges anyagi és egyéb feltételeket. Legalább három tagból álló testület.
csapatparancsnok: A cserkészcsapat élén álló, annak életét és munkáját meghatározó, irányító felelős felnőtt, aki tevékenységét önként, elkötelezettségből, ellenszolgáltatás nélkül vállalja és végzi. Fontos feladata beosztott vezetői tevékenységének összehangolása, munkafeltételeik megteremtése, kapcsolattartás a csapat társadalmi környezetével, beosztott vezetőinek továbbképzése, motiválása és számukra élmények biztosítása. A parancsnok élete példa minden cserkész számára.
segédtiszti képesítés: A képzés célja: az alkalmasnak bizonyuló felnőttek felkészítése arra, hogy egy rajnyi (kb. 30) cserkészt több éven keresztül eredményesen tudjanak vezetni, tudjanak számukra évközi és tábori programot biztosítani; tudják ezeket levezetni; tudjanak rajnál nagyobb egységben (pl. csapat) részfeladatokat ellátni; tudják vezetni, irányítani és támogatni a rajukba tarozó őrsvezetőket.
18+ ŐVVK: A képzés célja: Az alkalmasnak bizonyuló felnőttek felkészítése egy őrs (kisközösség) vezetésére. A képzésben elsajátított tudás lehetővé teszi a gyermekeknek heti rendszerességgel tartott őrsgyűlések, és az esetleges hétvégi programok szervezését, lebonyolítását.8.
Magyarázatok
őrsvezetői képesítés: A képzés célja: az alkalmasnak bizonyuló, középiskolás korú fiatalok felkészítése arra, hogy a cserkészet keretén belül, annak módszereivel 10-14 éves fiatalokból álló kiscsoportot tudjanak több éven keresztül vezetni; bekapcsolni a jelöltet a vezetőképzés folyamatába, hozzásegíteni a megfelelő lélektani alapok kialakításához és megismertetni az egykorú vezetőtársakkal.
őrsvezetői megbízatás: Az őrsvezetői képesítéssel rendelkező középiskolás korú fiatalok feladata az őrsükkel való törődés, számukra rendszeresen (hetente) foglalkozások tartása, illetve egyéb programok szervezése.
őrs: A cserkésznek jelentkező egynemű, és hozzávetőlegesen egykorú fiatalok 6-8 fős csoportja
próba: A cserkészismeretek adott részének eredményes elsajátítását bizonyító, élményt
adó
megmérettetés
fogadalom
: A cserkész ünnepélyes elkötelezettségvállalása a közösség mellett, cserkészvezető esetében ezen túlmenően a cserkészek felelős vezetésének vállalása.9. A leendő őrsvezetők megszerzik az őrsvezetői képesítést.
Mint a leírtakból is kitűnik, a csapat megalakítása több éves folyamat. Az első tanévben a leendő parancsnok felkészül a feladatra. A második tanévben a vezetőképző-táborban szerzett ismeretek birtokában létrehoz egy cserkészőrsöt, elkezdi a majdani őrsvezetőket megismertetni a cserkészettel, és az alkalmasnak bizonyuló és vezetői munkát vállaló gyerekeket az őrsi életen felül felkészíti az őrsvezetői vezetőképző táborra. A harmadik tanév kezdetén az őrsvezetői vezetőképző tábort eredményesen elvégzettek körül új őrsök születnek, és lényegében ekkor alakul meg a csapat.Magyarázatok
vezetőképző tábor: A leendő vezetők felkészítésének legfőbb színtere, ahol a cserkészmódszer alkalmazásával egy adott vezetői feladat ellátására készítik fel a vezető jelöltet, a résztvevőkben a cserkészszellemet és a cserkészet iránti elkötelezettséget erősítve.
újonc: A csapatba való jelentkezést követően ½–1 év időtartamú próbaidőt tölt a cserkészjelölt. Az azonos korú újoncok egy őrsöt alkotnak, akik az újoncidő alatt őrsvezetőjük vezetésével működő közösséggé válnak. A fogadalom letétele után őrsük cserkészőrsként tevékenykedik tovább.